Must win, pt. 64831

A kukások ugyan idegenben emberesen lepenelték a Frosinonét (Higuain eddig a liga legjobbja, ki gondolta volna fél éve), de:

  • Roma – Milan 1:1
  • Fiorentina – Lazio 1:3
  • Izé – Berardi 0:1

A dobogóért küzdő csapatok közül csak a kukások nyertek, hoppácska, ilyen is ritkán fordul elő. Ezek után nem baszhatunk ki magunkkal, muszáj gólkülönbséggel megelőzni a bűzösebb hullarablókat, és felzárkózni a második helyre. Viszont – és ez is a poszt első számú apropója – nem is lesz ez olyan egyszerű. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Arcok

Janus_coinMa két, meglehetősen ellentmondásos idényt futó csapat találkozik Juventusban. A City kapott gól nélkül megnyert fél tucatnyi találkozóval indította a bajnokságot, hogy aztán letérdeljen Rotama és Dzsumankics elé, majd lecsússzon az első helyről a PL-ben, majd ismét összekapja magát, lendületből nyerjen hármat a BL-ben, majd hétvégén hazai pályán szopikázzon a szintén kiszámíthatatlan ‘Pooltól, és visszacsússzon a dobogó aljára, átadva helyét Ranieri Leicseszterének. A Juventus meg képes egy héten belül aláfeküdni a Napolinak, majd kérlelhetetlenül leoktatni a Sevillát – sokat elmond a szezonunkról, hogy még nem nyertünk zsinórban három mérkőzést. Most két győzelemből jövünk, a sorminta alapján ez ikszkettő. Ha viszont mindkét csapat a jobbik arcát kapja elő mára, egész mutatós, tempós foci is lehet ebből – ugyanakkor benne van a pakliban bármelyik csapat betlije is. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Max, a reformer

Egy győzelemmel ma roppant közel lehet jutni a nyolcaddöntőhöz, pláne, ha egy döntetlen sikeredik a Citeh-Betisen. Bevezetőnek ennyi, és a hivatalos Juve fb-oldal által posztolt, elég fasza Vissza a jövőbe-hommage tökéletesen megteszi.

gladbach01

„Glad’bach to the future” – pun intended

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ne hiába legyen nagy a pofánk

A csapatnak és az egész Serie A-nak felróhattuk az elmúlt években, hogy unalomba fullad minden mérkőzés, hiszen annyira dominálunk, el sem tudjuk képzelni a vereséget vagy azt, hogy nem mi leszünk a bajnokok. Ez már a múlté, emiatt ismét régi gyűlölködő posztjaink hangulatát megidéző beharangozó következhet!

Allegri most tett róla, hogy ismét izgalommal és kellemetlen bizonytalansággal fussunk neki egy-egy rangadónak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nincs több alibi

A Sevilla biztos kézzel történő kiiktatása elég jó lakmusz volt: ha még távol is állunk a korábbi években megszokott, gépiesen kiszámítható Juventustól, azért van itt valami, amit esetenként csapatnak lehet nevezni. Este jön a ligautolsó, mi meg egy BL-győzelmet követően muszáj, hogy elinduljunk végre a dobogó felé. Láttunk már hasonlót idén, ugye?

bologna1 Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az a kérdés, ki és mennyit

…merthogy _benito apátok emígy hirdette az igét a listán: „bármilyen fórumon vállalom, hogy nagyon nagyot fogunk ma játszani, és simán nyerünk.” Szóval győzelem lészen itt, fényes, meglássátok. Már csak azt kellene tudni, kik lesznek a nyerő embereink.

Ma este a BL második körében a Sevillát fogadjuk. Bár a mérkőzés kimenetelét ismerjük, azért kicsit pletykálunk, találgatunk.

sevilla0 Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Pozitív poszt

Meccsnap van, mindjárt jön a Frosinone elleni, mindössze harmadik találkozó evör. Nem is feltétlenül az eredmény lesz a lényeg (bár egy tabella alján, pont nélkül szerénykedő újoncot még Delneriéknek is illett verni), nem is az este mutatott játék, hanem az, hogy a felfelé ívelő pályát ne törjük meg. Erre az alapgondolatra épül a mostani poszt. Vidám muzsika is jár hozzá, Dina küldi a komplett férfitársadalomnak:

Egy kattintás ide a folytatáshoz….