Két hosszú útról

Október elején, a 7. fordulóban találkoztunk utoljára a Bolognával. Akkor mi épp a nápolyi zakóból érkeztünk, a 3-1-es győzelemmel három helyet előrelépve ugrottunk a 12. pozícióba, míg a Bologna a vereséggel a 18. helyről az utolsóra csúszott vissza. A Bologna az első (és egyetlen) kaput eltaláló lövésével szerzett vezetést, Morata a kevés értékelhető őszi teljesítményeinek egyikét produkálva a szünet előtt egyenlített, ezt követően simáztunk.

boljuv01

A két csapat utolsó találkozója a tabellára nézve kiesési rangadónak számított. Azóta mindkét banda elég hosszú utat tett meg, így a mai nem lesz az. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nincs több alibi

A Sevilla biztos kézzel történő kiiktatása elég jó lakmusz volt: ha még távol is állunk a korábbi években megszokott, gépiesen kiszámítható Juventustól, azért van itt valami, amit esetenként csapatnak lehet nevezni. Este jön a ligautolsó, mi meg egy BL-győzelmet követően muszáj, hogy elinduljunk végre a dobogó felé. Láttunk már hasonlót idén, ugye?

bologna1 Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nem a terv szerint

A csapat fáradtságát látva Conte állítólag úgy döntött, hogy a következő forgatókönyvet kellene minden meccsen követni: megnyomva az első félidőt előnyt szerezni, majd a második játékrészben magabiztosan őrizve azt pihenni. Ez ugyan nem jött össze, de a scudettó pajzs egyre közelebb. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mondd csak, apu!

Apu, kivel játszik a Juventus a hétvégén?
A Bolognával, kisfiam, ma lesz a meccs, mert húsvét van vasárnap és hétfőn, ezért minden meccs ma lesz.
Biztos a játékosok is mennek locsolkodni, ugye? Nézhetem a meccset? Holnap nem lesz iskola! Leckét sem kell írnom!
Persze, most nem is lesz későn a meccs! Megnézzük együtt, jó?
Apu, elolvassuk, mit írnak a bianconeri blogon a meccsről? Biztos valami vicceset írnak, nem? Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Apu kétkedő optimizmusa vagyok

Melyik a Pirlo-mentes csapatunk: az, amelyik tegnap mindkét félidő elején 20 percig a kapujához szegezte a Bolognát, vagy az, amelyik mindkét félidő utolsó negyed órájában 6, ill. 4 lövést is engedett a hazaiaknak? Melyik legyen a Pirlo távollétében játszó Pogba: a tegnap látott, elég passzív, nulla kapura lövéssel, nulla kulcspasszal, mindössze két szereléssel záró, viszont mindössze egy labdát eladó, 90% körüli pontossággal passzoló, majdhogynem alibi-ember, vagy Pirlo helyén játsszon más, mi meg kérjük vissza az aktív, meccseket eldöntő Polipot? Ilyen kérdések gyötörnek tegnap óta. Hajtás után jön a többi.

bologna01 Egy kattintás ide a folytatáshoz….