Bajnokok_Ligája kategória bejegyzései

Allegri, nehogy takarodj!

Közzétéve Szerző:
1

Bár hosszas tárgyalások voltak a témában, végül Allegri sokallta az általunk kért összeget, és nem szerződtünk le a védelmére. Az alábbi poszt tehát nem azért született, mert pénzt kapunk érte, hanem azért, mert újra igaztalan támadások zuhognak a misterre. 

Nem tűnik fontos kérdésnek, de ez a melegítő mez mi a ferde fasz már megint?

Fáj, persze, hogy fáj, hogyne fájna? Európai középcsapatok vernek pofán most már zsinórban három éve a nyolcaddöntőkben (az Ajaxot semmiképpen nem sorolnám közéjük), a sztárjaink nem hozzák magukat, a csapatembereink még annyira sem, és az összes problémánk belerobban az arcunkba ezeken a meccseken. De most, azt gondolom, speciális a helyzet, és a véleményt formálók nagyon nagy része mintha szándékosan nem akarná látni a tényeket. 

Kezdjük azzal, amivel kell: a kezdőcsapattal. Allegri variációs lehetőségei a következők voltak: vagy felrakja azt a csapatot, amivel kezdett, vagy csak tíz játékost küld pályára. Moise Kean volt az egyetlen olyan játékosa a kispadon, aki akár kezdhetett volna, a többiek (Dybala, Bernardeschi, Chiellini) nemhogy egy meccset, de félórát sem bírnak. 

A zéró variációs lehetőség a csapat formációját tekintve is igaz volt, ugyanazt csináltuk, amit az utóbbi időben mindig: 4-4-2-ben védekeztünk, 3-4-3-ban támadtunk. Ezzel kapcsolatban egyébként azt gondolom, ha mindenki egészséges, akkor is ezt kell játszania a Juventusnak, mert ez ígéri a legtöbb sikert. Ami persze nem azt jelenti, hogy ennek így ne lennének nagyon súlyos veszélyei. De ne szaladjunk ennyire előre. 

2-0 lett volna a reális eredmény a szünetben

Allegri nemcsak azzal mozgott korlátok között, hogy kikből álljon a kezdőcsapata, hanem azzal is, hogy mit lehet kihozni a rendelkezésre álló eszközökből. Nagyon helyesen úgy döntött, az első félidőben megpróbál szerezni egy gólt, aztán szépen visszahúzódik (ahogy szokott), ezzel kimozgatva a Villarrealt a komfortzónájából, és talán egy kósza kontrából üt még egyet a csapata. Reálisan nézve ezt lehetett kihozni a helyzetből. 

Az első félidőben a Juve kilencszer lőtt kapura, négyszer kellett védenie Rullinak (kétszer bravúrral), Vlahovic pedig szétlőtte a kapufát. Igaz, volt helyzete a Villarrealnak is, de a Juve mindenben ellenfele fölé nőtt az első félidőben, egyértelműen vezetnie kellett volna a szünetben. De nem vezetett, és ez nagyon nagy baj volt, mert meggyőződésem, hogy Allegri pontosan tudta, mi fog történni a második félidőben. 

És meg is történt: a Villarreal egy nagyjából húszméteres sávba terelte be a játékot, és ebben a vákuumban nemcsak az volt a baj, hogy minden Juve-játékos a kapunak háttal állt, hanem az is, hogy Cuadradón kívül nincs olyan futballistája Allegrinek, aki egy az egyben le tud venni egy védőt. Mivel a kolumbiait jól be is duplázták, innentől kezdve jött az, hogy a Juve mindenféle ötlet vagy elgondolás nélkül járatta a labdát 30-40 méterre az ellenfele kapujától. Mindezt azzal súlyosbítva, hogy az osztogatás feladata Arthurra hárult, akit az általam egyébként egy cseppet sem kedvelt Capello rögbijátékosnak nevezett (NB: a rögbiben tilos előrefelé passzolni). Emery a taktikai zseni, Allegri meg a csicskája, amiért így történt? Komolyan??

Egy ilyen kellett volna, semmi több!

Szóval felállt ez a helyzet, és hát a napnál világosabb volt, hogy innen a Juventus nem fog tudni kimozdulni. Persze mindig benne van, hogy egy szögletet bebólint valaki, vagy egy jól eltalált lövés hozza meg a gólt, de az igazság az, hogy egyikhez sem tudott elég közel kerülni a kapuhoz a Juventus. A labdarúgásban az ilyen helyzetekre létezik egy megoldás, amivel gyakran élnek is az edzők: cserélni kell. 

A második félidő közepe táján Emery meg is tette, tíz perc alatt kicserélte a középpályáját, tette mindezt frissítési célból, nem azért, mert megváltoztatta volna a taktikáját. Nyilván Allegri is látta, hogy Locatellit megeszik a védők, De Sciglio megeszi magát, Cuadrado impactje is korlátozott, a csatárok pedig teljesen elszigetelődnek, de mégis mit kellett volna tennie? Nem hozhatja be Dybalát idejekorán, mert az egyre valószínűbbnek tűnő hosszabbítással együtt még csaknem egy óra játékidő hátra lehet, és hasonló a helyzet Bernardeschivel is, ráadásul mindkettő hatása a játékra meglehetősen kérdőjeles. És ez még akkor is igaz, ha közben nemcsak a minőség volt problémás a pályán, hanem a frissesség is, hiszen ez a középpálya másfél hónapja csere nélkül játszik.

Oké, behozhatod Keant valamelyik támadód helyére, de hát ez egy hail mary! semmi több. A lényeg, hogy Allegrinek semmiféle lehetősége nem volt belenyúlni a meccsbe, olyan legalábbis nem, amivel ne veszélyeztette volna súlyosan az egyébként meglévő balanszot a pályán. 0-0-nál Allegri nem fog ilyen kockázatot vállalni, ezt jól tudjuk. Lehet ezért kutyázni, én mindenesetre támogatom ebben. 

Hát ez pech, bassza meg.

A 72. percben szuperszonikus sebességgel érkezett a seggünkbe a lófasz, és abban a szentséges pillanatban, amikor befújták a 11-est, el is dőlt a sorsunk. Ott már nem volt mire várni, jött is befele mindenki, aki tudott járni, de hát láttuk az utolsó negyedórában, hogy mekkora impactje volt Dybalának és Bernardeschinek, hogy Keanről már ne is beszéljünk. A 0-3 nyilván már a fejben szétesés eredménye is, szarul mutat nagyon, főleg a meccs képéhez képest, de nem akarom anyázni Danilót, vagy Ruganit a hibáiért. Amíg számított, mindkettő jól játszott, Rugani hetek óta megbízható, most csinált egy nagy faszságot, de ennél a nagy képet tekintve sokkal fontosabb, hogy a negyedik számú védőnknek kell egy élet-halál meccsen játszania. Pont, mint négy éve az Ajax ellen. 

Nincs továbbá Chiesa, akivel a másik oldalon is lett volna egy gyors, jól cselező játékos, nincs McKennie, aki a 60. perc körül leválthatta volna a szenvedő Locatellit, nincs Dybala, aki akár szabadrúgásból, akár szögletből, akár mezőnyből a legveszélyesebb támadónk, nincs Zakaria, aki Arthur helyett hozhatott volna néhány kulcspasszt, nincs Alex Sandro, aki a világ legszürkébb játékosát válthatta volna, és persze nincs se Bonucci, se Chiellini, akiket egy olyan keresztmozgással nem lehetett megszívatni, ami után Rugani a büntetőt csinálta. 

Nem mondom, hogy az Allegrit támadók érvei között nincsenek védhetők, sőt nagyon is megalapozottak, de ezúttal teljes mértékig egyetértek a Misterrel, amikor azt mondja, mindent ugyanígy csinálna, ha újrakezdhetné a meccset. Ennek nem az az oka, hogy Allegri jó, vagy éppen rossz, hanem az, hogy a csapatot sújtó gondok miatt kb. az egyetlen lehetősége ez volt. 

Kiestünk a BL-ből, és nem leszünk bajnokok sem. Megnyerhetjük a kupát, de arra sem nekünk van a legnagyobb esélyünk, viszont az egyetlen igazán fontos idei cél, a legjobb négy nagyon úgy fest, hogy a kezünkben van. Lehet rajta vitatkozni, hogy felül-, vagy alulteljesít a Juventus, vagy pont azt hozza, amit várható tőle, de egy dolog leszögezhető: a Villarreal elleni meccset nem szúrta el senki, egyszerűen borzasztó nagy pechünk volt. Vagy ahogy a Fb-on írtam: a centik ezen a napon nem velünk voltak, hanem ellenünk. 

És akkor eljött a money time, Ronaldo meg sehol

Közzétéve Szerző:
1

Annyi körülmény dolgozik egyszerre ellenünk idén, hogy már az sem egyértelmű, Andrea Pirlo egyike ezeknek a körülményeknek, vagy inkább az áldozatuk. Kiestünk a BL-ből, mint szar a vonatból, mert egyszerre túl sok körülmény nem kedvezett nekünk. Mufurc berzenkedés következik alább.

A BL legeredményesebb futballistája / foto Daniele Buffa

Azzal kell kezdenünk, hogy sokadszor is felhívjuk a figyelmet a tisztánlátás fontosságára, egyúttal felszólítunk mindenkit, hogy ne az eredmények alapján hozzon ítéletet. Azért ne, mert egészen más lett volna 2-2-ről kezdeni a visszavágót (bíró 1.), vagy nem hátrányba kerülni Torinóban (bíró 2.), esetleg nem kiesni (bíró 3.), de a sok körülmény közül én sem a játékvezetéssel akarok foglalkozni. Azzal ugyanis nincs mit tenni, kapod, viszed. 

Fontos körülmény Pirlo is, aki ugyanúgy felelősségre vonható a Porto elleni első félidő rettenetes kínszenvedéséért, mint amennyire dicsérhető a második félidő káprázatos feltámadásáért. Nem lényegtelen körülmény – sőt, talán nem is független Pirlótól – a rengeteg egyéni hiba, illetve gyenge teljesítmény kulcsposztokon játszó futballistáktól. Sérülések, betegségek, eltiltások, a balszerencse minden létező formája ráadásul egy kimondottan rosszul összetákolt keretet szecskáz miszlikbe. 

A fentiek mind szerepet játszottak a Juventus BL-kiesésében, de a legfontosabb ellenünk forduló körülmény ironikus módon a saját csatárjátékunk volt. Az ironia elsősorban nem is abban nyilvánul meg, hogy a Juventusnak egy évben durván 70 millió eurójába kerül Cristiano Ronaldo és Alvaro Morata bérezése (bár semmiképp nem mindegy egy 115 milliós veszteséget hozó pénzügyi év után), hanem abban, hogy ha az ember szűz szemmel ránézett a Juve kezdőjére, akkor a csatársor tűnt a legkisebb gondnak. 

Ekkora gond volt

Moratával kapcsolatban persze nem döbbenünk meg az ilyen teljesítmények láttán, mondom ezt úgy, hogy imádom a csávót. Láttuk a korábbi torinói időszaka alatt is, hogy nemcsak nevetséges helyzeteket képes kihagyni, de hajlamos hosszabb, néha hetekig tartó gyenge formára is, amikor egészen botrányosan mutat a pályán. Ha ez mentség a Juventus mindenkori kilencesének, akkor klubszinten van baj, és ez a kijelentés még akkor is igaz, ha bombaformában tért vissza ősszel, és jelenleg nincs alternatívája a bénán összerakott keretünk miatt.

Ronaldónak már sokkal nehezebb mentséget találni. Nem tudjuk, mi szerepel pontosan a két fél szerződésében, de a legfontosabbak a szerződés azon pontjai, amik nem szerepelnek benne, de mindkét fél tisztában van vele. Gyere hozzánk, Cristiano, harminchárom évesen is a világ második legjobban kereső sportolójává teszlek, te leszel a címerállat Torinóban. Cserébe tolod szarásig a SIIUUU-t, akkora clutch player leszel, hogy lelógsz a térképről, és megnyered nekünk a BL-t. Ronaldo tehát szerződésszegést követ el. És visszaeső. 

Emlékszem, a 2019-es BL-kiesés után a Bianconeri szerkesztőségi ülésének borús hangulatába még az sem tudott vidámságot csempészni, hogy a Lady Mrd fedélzetén éppen S4tchy saját Karib-tenger szigete felé hajóztunk. Akkor hangzott el – már nem tudom, kitől, mert mindannyian iszonyú okosak vagyunk – az a mondat, hogy “idén lehetett volna utoljára BL-t nyerni Ronaldóval”. Persze amikor az ember ilyeneket mond, mindig reméli, hogy nem lesz igaza, de nem lennénk dúsgazdag aranyifjak, ha ilyen fontos kérdésekben téves prognózist adnánk. Mindenesetre tény, hogy miként a tavalyi, Lyon elleni kiesésnek, úgy a Porto elleni perecnek is inkább okozója volt Ronaldo, mint elszenvedője. Ez bárki mástól bocsánatos bűn lenne, de tőle nem az. Túl sok áldozatot hoz a Juventus azért, hogy Cristiano Ronaldót a csapatában tudja, és még csak nem is a fizetésére gondolunk. 

Csak a főkönyvelő szomorúbb nála

Ronaldo az összes létező szempontból dominálja a Juventus támadójátékát. Mindenkinek őt kell keresnie az ellenfél térfelén, sőt a többiek helyezkedését is az ő mozgása határozza meg, és persze az övé az összes szabadrúgás és 11-es. Védekezni nem fog, visszafele csak annyit fut, hogy ne legyen lesen, de azt is csak akkor, ha úgy hozza a kedve. Lecserélni nem lehet, majd ő eldönti, mikor pihen. 

Ne érts félre, Cristiano Ronaldónak kijártak ezek az előjogok, és bármelyik edző hülye lett volna megtagadni tőle. A szélvészgyors vágták közepette is mindig a lábán volt a labda, nem lehetett szabályosan szerelni, a 16-oson belülre törve pedig egy vadállattá vált: jobbal-ballal tökéletesen lőtt, fejjel pedig egyszerűen verhetetlen volt. A fent leírt Ronaldóban és a Porto ellen látott Ronaldóban azonban csak a fizetésük volt közös. 

A leépülés már tavaly is látványos volt, főleg, mert egy évvel korábban az Atlético ellen még visszaronaldózott minket a pöcegödör mélyéről, de a lyoni meccsen már a gyengék közé tartozott. A Porto ellen pedig talán a leggyengébb játékosunk volt, ami egyszerűen nem fér bele. NEM. FÉR. BELE. Nem lehetsz te a legszarabb, ha ötvenszeres aranylabdás, százszoros BL-győztes fővezér vagy! Nem baszhatod a kurva sorfalba a százezredik kibaszott szabadrúgást! Nem lőhetsz, ha passzolni kell! És főleg ha eljön a money time, akkor nem tűnhetsz el a pályáról. 

A kockás has a tükörben megtéveszti, és azt hiszi magáról, hogy ugyanaz a játékos, aki öt éve volt. Nem tudja meggyőzni senki, hogy nincs igaza, pedig már a Crotone védői is szenvtelen pofával szerelik le a szobabiciklizés közben. Védekezni természetesen továbbra sem hajlandó, hogy balanszolja a károkat, de ez még oké, felesleges lenne ilyesmit várni tőle. Arra viszont nincs hihető magyarázat, hogy miért nem húzza már be végre a belét 9-est játszani. 

Ronaldo már szinte kizárólag a 16-oson belül használható, ezt az elmúlt két éve egyértelműen bizonyította. Az Empolinak – még 2019-ben – ragasztott egy rohadt nagy gólt, de a távoli lövései, illetve a szabadrúgásai jobbára veszélytelenek, beadni nem szeret annyira, és csak összezavarja a többieket a keresztbe szaladgálással. Semmi haszna az egésznek, miközben a kevés megmaradt erénye között még ott van a káprázatos fejjátéka, és továbbra is nagyon érzi a kaput, arról nem is beszélve, hogy számtalan 11-est tudna kiharcolni, amiket aztán belődözhetne. Win-win. Helyett lose-lose. 

Két fontos körülmény egymástól pár méterre

Az egyensúly ebben az esetben egy egyszerű kérdés: ha minden Ronaldón múlik támadásban, akkor azt kell megnézni, teljesít-e úgy, hogy ez megérje. A jó Ronaldo még mindig nagyon jó, viszont a rossz már nagyon rossz, így ez kulcskérdés, a csapat támadójátéka, és így az eredményessége múlik rajta. A góltermésére mindent összevetve nem lehet panasz – természetesen a bajnokságra gondolunk, mert a BL-ben három szezon alatt sem tudott annyi gólt összekaparni (14), amennyit az utolsó madridi szezonjában szerzett (15) -, de ettől még nem egyértelmű, hogy érdemes-e a komplett támadójátékot Ronaldo uralma alá rendelni. Én tudom, mit gondolok.

Ez a kávé lefőtt, lehet, hogy a brand miatt most már érdemes adni még egy évet a dolognak, de csak akkor, ha hajlandó bemenni centernek. Ha nem, akkor az elmúlt két évben látott hanyatlás folytatódni fog tovább rontva a már most sem fényes haszon-kár determinációs együtthatót. 

Bocs.

Disclaimer: ennek a posztnak Federico Chiesáról kellett volna szólnia. De az élet igazságtalan. A Juventus például kiesett a kurva BL-ből. 

Nápoly és Porto között

Közzétéve Szerző:
1

Amikor az Inter elleni vereség után ránéztünk a naptárra, a fenyegető balsors jeges ujjakkal markolt rá a zacsinkra. Ha akkor azt mondja valaki, hogy úgy készülünk a sorozat lezárását jelentő, Pacus Ferreira elleni lisszaboni meccsre, hogy egyetlen vereséggel és kupadöntősként utazhatunk el a festői szépségű spanyol városba, azt forrón a keblünkre öleljük, és elkísérjük a legközelebbi orvosi rendelőbe. 

Ezek az új labdák már a döntőre készültek, mi rúgunk bele először a BL-ben.

A nápolyi vereséggel lezárt győzelmi sorozat nemcsak az eredmények, hanem a kiegyensúlyozott és hatékony játék miatt is felélesztette a bajnoki reményeket, és bár ezek komoly ütést kaptak Chiellini helikopterezése miatt, azért nem mondható, hogy rossz helyzetből várjuk a felfele ívelő forma európai manifesztálódását. Amint a csapatba került a harmadik belső középpályás, a játékunk egyszerre let stabilabb és hatékonyabb, és ami még fontosabb, már tudjuk, mit akarunk csinálni a pályán. Februárban ezért már nem jár nyalóka Pirlónak, de végül összeállni látszik a dolog. 

Gondunk persze van szarásig, a szezon eddigi legjobb Juve-játékosa, Cuadrado például biztosan nem lép pályára, de még ennél is rosszabb, hogy Bonucci felépült, ezért ő meg igen. Ezeket a csapásokat ki kellene tudnunk hordani lábon, és meg is tennénk, ha végre mindenki a tudása és fizetése szerint tenné a dolgát a csapatban. Ez viszont sajnos egyáltalán nem garantált, és ezért nehéz esélyekről beszélni a portói meccs előtt. 

Nápolyban egyáltalán nem hozott le rossz meccset a Juventus, nem brillírozott a csapat, de tette a dolgát, csak az egyéni teljesítmények közül több sem nőtt fel a csapat szintjére. Ha pedig ezek között jobbára csatárokat találunk, akkor abban simán benne van, hogy kopaszra vernek. A Napoli, annak ellenére, hogy a második félidőben a 16-osáról is alig kandikált ki, megtette. A Gil Vicente pedig az elmúlt öt BL-meccsén egyetlen gólt sem kapott, más szóval nem tűnik esélytelennek arra, hogy nullán tartsa a Juvét, ha a csatárai hasonlóan lankasztó teljesítményt nyújtanak, mint Nápolyban. 

Ronaldo, a nápolyi vereség egyik főkolomposaként azt mutatta meg, mennyire kilátástalan, ha egy rossz Ronaldo dominálja a Juventus támadójátékát. Viszont a BL egyenes kieséses szakasza az ő játszótere, és lehetősége van megmutatni, milyen, amikor egy jó Ronaldo mozgása határozza meg az összes támadóharmadban eszközölt passzt. De itt sem egyértelmű a helyzet, mert tavaly a Lyon elleni szégyenletes kiesésnek ugyanúgy a felelőse volt CR, igaz, Sarri Juventusa nemcsak a lyoni meccsen, de még a fél évvel későbbi torinóin sem tudta, mit akar csinálni. Ronaldo nélkül pedig azért is lesz nehéz, mert Morata mostanában úgy játszik, ahogy féltünk tőle, hogy játszani fog, amikor visszatért. 

Ezt meg hagyjuk is

A jó BL-szereplés azért is lenne fontos, mert a dolgok éppen kezdenek jól alakulni, viszont még elég törékenynek tűnnek ahhoz, hogy egy rossz nemzetközi szereplés ne mérjen rájuk komoly csapást. Bizony, a Juventus még minden sorozatban harcban áll a végső győzelemért, a kupadöntőbe már bejutott, és a Szuperkupát is beszákolta. Nyilván nem emlegetjük a BL esélyesei között a csapatot, de ahhoz, hogy ilyen ütemben fejlődjön tovább a játéka, nagyon kellenek a BL-sikerek, sok önbizalmat adó győzelem, és közös meccsrutin. Demiral és De Ligt csak jobbak lesznek ennél, McKennie és Rabiot szintén, Chiesa meg főleg, és talán Bentancur is megnyugszik végre. Menni kell tovább minden fronton, gyűjteni a közös élményeket, és közben tudni, hogy a következő évek Juventusának az alapjait kell lerakni. Tele vagyunk fiatalokkal, akiknek óriási szükségük van arra a rutinra, amit csak BL-meccseken szerezhetnek, és a szerdai kezdőnkből 3-4 játékosnak az idei az első éve a BL-ben. 

Amikor legutóbb megtartottunk egy ilyen kóklert

Közzétéve Szerző:
1

Húsz évvel ezelőtt, 2000-ben Carlo Ancelotti egy hasonlóan hitvány szezont futott a Juventusszal, amilyet idén Maurizio Sarri. Akkor fordult elő utoljára, hogy az edző kapott még egy évnyi türelmet, holott nem szolgált rá. Az eredmény: tragédia.

Én, bevallom, nem tudtam elképzelni, hogy kiesünk a Lyon ellen. Egész évben jól látszott, és végül bajnoki címmel kamatozott, hogy Sarri minden tehetetlensége ellenére a csapat, vagyis inkább a klub karakterisztikája megmarad, azaz a Juventus tud nyerni akkor is, amikor a játékából nem ez következik. Ezért voltam úgy vele, hogy Ronaldo lő egyet az elején, aztán valami szart bekotrunk a végén, és továbbkínlódjuk magunkat. Arra már én sem gondoltam, hogy Lisszabonban feldúljuk a várost, megrontjuk a palotákat, és felgyújtjuk a menyecskéket, de a Lyon elleni továbbjutást biztosra vettem. 

Már csak azért is jó lett volna, ha végül tényleg továbbjutunk, mert most nem kellene két irtózatos arcvesztés közül választania Paraticinek. Az egyik, hogy kirúgja Sarrit, amivel a saját szájába szarik, hiszen – rendkívül okosan – még a BL-párharc előtt kijelentette, hogy Sarri marad. A másik, hogy úgy szarik a szájába, hogy szűk egy héttel a fenti kijelentés után mégis kirúgja Sarrit, és megpróbál egy értelmezhető edzőt keríteni két hét alatt. Utóbbi duplán sebez Paratici amúgy is viharvert reputációján, hiszen egyúttal beismeri a tévedését, és vastag, fekete postaironnal húzza alá, hogy egy évet kibasztunk az ablakon. 

Ha már a nyalka Fabio szóba került, jegyezzük meg, hogy az Allegri-Marotta páros után nem biztos, hogy Sarri volt a nagyobb visszalépés. Paratici három szélső védővel (amiből kettő hulladék) vágott neki a szezonnak, és beérte annyival Marotta majmolását, hogy ő is hozott jó(nak tűnő) játékosokat ingyen. A Juventus működésképtelensége részben az ő hibája, meg persze volt egy csomó kellemetlen körülmény, amikről nem tehetett. De volt egy olyan is, amiről igen: Maurizio Sarri szerződtetése. 

Kösz a halat, fiúk!

Az egy év kikukázását most úgy tessék érteni, hogy Ronaldóval tavaly lehetett volna utoljára BL-t nyerni, Chiellinit talán már soha többet nem látjuk Juve-mezben, és Buffon sem bohóckodhat a végtelenségig. Ez lehetett volna az az év, amikor összejön valami, de nem jött össze semmi. 

Nem mentegetem Sarrit, de volt néhány körülmény, amivel egyetlen edző sem tudott volna mit kezdeni. De Ligtnek sokkal jobb lett volna Chiellini mellett, de Giorgio egész évre kidőlt. Így Bonuccinak, aki csak és kizárólag háromvédős rendszerben értelmezhető védőjátékosként rengeteg játékperc jutott, ami az egész csapat játékára, és persze Sarri csapatösszeállítási gondjaira is hatással volt. Ősszel Ronaldo volt nagyon szar, miközben Higuaín és Dybala villogtak, de a portugált akkor is játszatni kellett, így Pufi szép lassan odáig épült le, amit a Lyon ellen láttunk tőle: nagyon mélyre. Pjanic makacs sérülése, amiből nem volt ideje visszajönni, szintén nem Sarri hibája, márpedig tudjuk, hogy a regista mennyire fontos szereplője a sarriballnak. Arról sem tehet, hogy Ramsey és Douglas Costa reggelizés közben is képes sérülést szenvedni. A covidszünet sem az ő hibája, és az sem, hogy teljesen kifingott csapattal mentünk a Lyonra. 

Az, hogy a mai hírek kivétel nélkül a lehetséges Sarri-utódokról szólnak, annyira nem véletlen, hogy minden Sarri ellen szóló körülménnyel szemben fel tudunk sorakoztatni legalább két olyat, amiben viszont nyakig benne van, gyakran de facto az ő hibája. 

A legfontosabb: a Juventusnak nincs kiforrott alapjátéka, és ebben a kérdésben Sarri semmiféle előrelépést nem ért el az idény során. Ugyanolyan esetlegesek, a játékosok egyéni képességének köszönhető villanásokon kívül tompák és kiszámíthatók vagyunk. Egy év sarriballozás után sincs válaszunk olyan kérdésre, mint hogy hol vannak a presszingzónáink? Hány méteres csapat a Juventus? Mit akar védekezni csapatként? Abban mik az egyéni szerepek?

Ezek fundamentális kérdések, mert ha nincsenek tisztázva a szerepek a csapaton belül, akkor a játékosok komfortjának is lőttek, az pedig csak formahanyatlást eredményezhet. (Bernardeschi esetében ez világtalan bolyongást jelent.) Nézzük meg, egész évben milyen formában volt Pjanic, Bonucci, Matuidi, és már érzékeljük is, milyen keretek közé szorította magát Sarri azzal, hogy a fenti kérdésekre nem talált választ nagyon gyorsan. Nem mintha az nem az ő felelőssége lenne, hogy a játékosai fejben és fizikailag is jó formában legyenek, de azt előre tudtuk róla, hogy nem egy nagy motivátor, mert nincs érzelmi motivációja a Juventusnál dolgozni. 

Sarri úgy kezdte, hogy elküldte Mandzukicot, így mondhatjuk, hogy kezdetnek tökön lőtte magát. A horvát az egyetlen potenciális megoldás lett volna a Juventus idén rengetegszer sújtó dupla problémára, hogy nincs jelenléte a 16-oson belül, és nincs, aki védekezzen Ronaldo helyett. Mandzukic emellett küzdőszellemet és győzni akarást hozott a csapatba, de Sarri elképzelt rendszerébe nem illett, ezért mennie kellett, és a két fenti probléma az arcunkba robbant. 

A bagós kétszer is megpróbált belenyúlni a formációba a szezon során, de nem járt szerencsével. Először egy trequartista beillesztésével próbálta meg zökkenőmentesebbé tenni a tranzíciós játékot – előre és hátra egyaránt -, de Bernardeschi ennél sokkal egyszerűbb feladatokat is képtelen ellátni, Ramsey pedig két sérülés között csak elvétve tudott jó teljesítményt nyújtani. Aztán a covidbreak előtt megpróbálkozott egy 4-4-2-vel, ami szerintem kimondottan jó ötlet volt, mert Cuadrado jobboldali középpályásból labdaszerzés után feljebb léphetett jobbszélsőnek, így elméletben a stabilitás is megmaradt és a támadópotenciál sem sérült. Sarri pár meccsen át próbálkozott vele (ezek nem sikerültek igazán jól), aztán egyszerre fingott ki a két fostalicska jobbhátvéd, és kénytelen volt Cuadradót visszahúzni jobbhátvédnek. A karanténszünet után már csak a fos 4-3-3-at láttuk, amiről számtalanszor bebizonyosodott, hogy nem működik. 

A bajnoki cím meglett, de hogy mennyire nem Sarrinak köszönhetően, azt jól mutatja, hogy miután a csapat egyetlen igazi erénye, a győzni tudása kihúnyt, jöttment senkiháziak pofoztak le minket zsinórban. Azért, mert a játékunkból, illetve annak minőségéből az következett, hogy ha nem csinál valaki valami váratlant, akkor lehet, hogy nálunk lesz a labda 70 százalékban, de ziccerünk egy sem lesz, és gólt sem szerzünk. Vagy ha igen, akkor valamelyik nagy lövőnk seggbe rúgja a labdát a 16-oson kívülről, amit nehéz a csapatjáték szerves részeként elképzelni. Mint tegnap, a Lyon ellen: Ronaldo irgalmatlanul bekúrta, de számoljuk meg bátran, hány ziccert sikerült kialakítani a 96. perc alatt. Úgy, hogy az elejétől kezdve nekünk kellett mennünk a gólért. 

Ha már a meccs szóba került 

Nem, nem volt kamutizenegyes a Lyoné. Gondolom, azóta már mindenkivel szembe jött a felvétel, amin látszik, hogy a vadbarom Bernardeschi lép oda Depaynak, és a bíró sem Bentancur (tanítani való) szerelését fújja le. A mi büntetőnk ellenben nevetséges volt, pont úgy, ahogy az Atalanta elleni, hasonló “kezezésért” megítélt 11-es is. Ez egy kicsit visszahozta a reményt, az pedig bajnoki címet hozott, mert meggyőződésem, hogy ha azt a meccset megnyeri Torinóban az Atalanta, akkor most a bergamóiak lennének a bajnokok. A következő körben is ikszeltünk, így az Atalanta négy pontra feljött volna mögénk. El tudjuk képzelni, milyen pánik lett volna úrrá a nyomást amúgy is borzasztó szarul viselő csapaton? Azon, amelyiknek a Milan ellen egy befújt 11-es is elég volt az összeomláshoz? Amelyiknek harminchét (37!) perc sem volt elég az egyre fáradtabb Lyon ellen, hogy a nyomástól felpörögve begyötörje a továbbjutást jelentő gólt? 

A problémáink tökéletesen kirajzolódtak a Lyon ellen (= Rudi Garcia leverte Sarrit, mint vak a poharat), 16 kapura lövésünk fele a 16-oson kívülről érkezett, és csak négyszer találtuk el a kaput. Két gól + Ronaldo első szabadrúgása, és az égből Lopes kezébe hulló lófasz fejes egy szöglet után – ezekből kellett volna kiejtenünk a Lyont. Most ugyan nem volt üres a 16-os, mert Higuaín kezdett, de az argentin annyira hitvány formában van, hogy nem sokat tudott hozzátenni, Bernardeschi pedig (hiába csinálta meg élete testcselét az alapvonalon) teljesen használhatatlan. 

Dybalát nem varrom Sarri nyakába, mindannyian becseréltük volna egy ilyen helyzetben. De hogy helyette Marco Oliverit kell behoznunk az utolsó szalmaszálba kapaszkodva, az újra Paratici munkásságának kérdéseit veti fel. 

#sarriout 

Nem tudom, mi lesz most. A sajtó biztosra veszi, hogy Sarrit kirúgják, mert a nyolcaddöntős kiesés nem fért bele. Ha így lesz, már csak egy kérdés marad: sikerül-e elhozni Zidane-t, vagy hasonlóan nagy kockázatot vállalunk egy másik edzővel, mint amekkorát Sarri maradása jelentene. Rulett ez, és egy számon van az összes pénzünk: ha nem Zidane, onnantól exponenciálisan nő a perecelés esélye. 

De mi van, ha ezek csak sajtópletykák, és Paraticiék megtartják Sarrit. És akkor neki is fognak igazolni, én pedig előre szólók, hogy agyérgörcsöt fogok kapni, ha meglátom Jorginhót Juve-mezben. Sarri maradása, teljesen mindegy, kiket igazolunk neki, önmagában is komoly kockázat, úgy meg végképp, hogy a csapatnak az idei szezon minden lelki és pszichés terhét is cipelnie kell. Sarri pedig előbb lesz úrrá a csapatjáték problémáin, mint a pszichés és motivációs gondokon, mert utóbbiakhoz tök tufa. 

A megtartása ellen szóló legerősebb érv egy egyszerű végkövetkeztetés: Maurizio Sarri hitvány minőségű munkát végzett a Juventusnál, és bár erre egyetlen idei nyilatkozatában sem utalt, ő a legnagyobb felelőse a rettenetes játék mellett erősen visszaeső eredményeknek is. Ha a Juventus úgy dönt, hogy Sarri megérdemel még egy esélyt, akkor egy olyan helyzet áll elő, ami legutóbb – emlékeim szerint – 2000-ben fordult elő utoljára: egy borzalmas szezonját óriási pereceléssel záró, közutálatnak örvendő edzőt tartottak a csapat élén még egy évre. Az eredmény: Ancelotti az egyik római lúzer után a másikból is bajnokot csinált, mielőtt végül csak kibaszták, mint a gerelyt. Mondjuk Nápolyban az derült ki, hogy Sarri jobb edző Ancelottinál, de ez már csak játék a szavakkal. 

A Conte által megkezdett sorozat kilenc tagja közül az idei pajzs volt a legrandább. Nem volt sok öröm a tavalyiban, sőt a tavalyelőttiben sem, már ekkor látszott, hogy valami nem stimmel, de ez volt mind közül a legrosszabb. Egy elveszített Szuperkupa-döntő, egy elbukott Olasz Kupa-döntő, és egy nyolcaddöntős BL-kiesés csúfítja tovább az egyébként is ronda képet. Visszatérve Ancelottira, a hasonlóság továbbra is megejtő: ő már a negyeddöntőben kiesett a kupából (a Lazio ellen), és az Intertoto-kupa megnyerése után az UEFA-kupa főtábláján egy kiscsapat, a Celta Vigo vágta agyon. Mégis megtartották, és nem akarok senkit idegesíteni, de a következő dolgok történtek: a BL-ben a csoportunk utolsó helyén végeztünk olyan hatalmasságok mögött, mint a Hamburg, a Depor és a Panathinaikosz, az Olasz Kupából pedig a Brescia ejtett ki, miután Torinóban tudott nyerni. A bajnokságban Van Der Sar ügyetlenkedése a Roma ellen a bajnoki címbe került. Hát, ezt üzeni a történelem. 

Hogy én kirúgnám-e? Először is, én ide se hoztam volna, ahogy azt egy évvel ezelőtt a köszöntésekor is megfogalmaztam. Másodszor, és ez a fentiek fényében furcsa lesz, csak akkor rúgnám ki, ha Zidane, esetleg Allegri jönne a helyére. Ha rajtuk kívül valaki más, akkor inkább maradjon. (Simone Inzaghit nagyon karmolom, de egy ilyen helyzet kezeléséhez talán még nincs elég szőr a tökén.)

Őszintén szólva a legutóbbi három idényben inkább csak fellángolásokat láttunk a csapatunktól. A hazai trófeákhoz ez még elég volt, de már a 2017-18-as szezonban elindult lefelé a Juventus, és ha részfeladatokat megoldott is, a zuhanást nem tudtuk megállítani. Ez nem csak Sarri hibája, Allegri is csak azért ment tovább az Atlétin, mert Ronaldo még pont egy évvel, és egy góllal fiatalabb volt. Igaz, General Max Juvéja az egész szezon legjobb meccsét játszotta itthon az Atléti ellen, Sarrié pedig ugyanazt a taknyot cukrozta a Lyonnal szemben, amit egész évben. De nem lett finomabb tőle.  

Do something!

Közzétéve Szerző:
1

Maurizio, sírva kérlek, csinálj már valamit! 

A hervasztó szezon lankasztó hajrája káprázatos leolvadással ért véget, aminek köszönhetően Maurizio Sarrinak is jutott két rekord a Juventus gazdag történelmében: ennyi vereséggel, illetve ilyen sok kapott góllal még senki nem lett bajnok a húszcsapatos Serie A-ban. Gratulálunk, Maurizio! 

A mögöttünk hagyott szezonból kb. három meccset tudunk kiemelni: az Izé ellen oda-vissza jól mentünk (azért a hazai első félideje inkább sarriballosra sikerült), és az Atléti elleni két meccs is kiad egy jót, mert otthon masszívak és határozottak, idegenben pedig okosak és szervezettek voltunk. A többi néma csend. 

A Sarri irányába a vezetőség oldaláról továbbra is élő feltétlen bizalomra szerencsére még rá lehet szolgálni, mert következik a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának folytatása. Kiváló csapatunk – természetesen – hátrányból várja a francia bajnokság 7. helyén végző Lyon elleni élet-halál küzdelmet, hiszen a szezon egyik leghulladékabb játékával sikerült 1-0-ra kikapnunk az ezen őszintén meglepődő franciáktól. A visszavágót hazai pályán játsszuk, és ha netán sikerülne továbbjutnunk, akkor már Portugáliában, egymeccses rendszerben mehetünk tovább. 

De mielőtt a Manchester City, a Real Madrid, ne adj Isten a Bayern München ellen látnánk dicső fiainkat, meg kell jegyeznünk, hogy a karanténszünet óta látott Juventus semmilyen szempontból nem számít esélyesnek a Lyon ellen. Játékban azért nem, mert nekünk nincs. Erőnlétben azért, mert míg a franciák négy hónapja pihennek, minket halálra fingatott a nyári erőltetett menet. Egyéni képességekben pedig azért, mert hiába vagyunk tele jó játékossal, ha ebből a pályán villanásokat is csak elvétve látunk. Azt is jobbára Dybalától, aki sérült, és nem biztos, hogy egyáltalán csereként pályára tud lépni. 

Bevallom, nem vagyok optimista. A karanténszünet óta a volt a Milan ellen egy jó óránk, az Atalanta ellen 20-25 percünk, és kb ennyi. Ennyiszer sikerült jól játszanunk, és őszintén szólva semmiféle jelét nem látom annak, hogy most aztán megtáltosodunk, és feltöröljük a pályát az ellenséggel. Ettől még persze megtörténhet, de Agricolát és Moggit egyszerre kéne reaktiválni hozzá, és ez nem biztos, hogy menni fog. 

Hogy miben bízhatunk? Először is abban, hogy a helyenként labdarúgóra emlékeztető entitások, Dybala, Rabiot, De Ligt és Cuadrado egyszerre fognak ki jó napot, és a hullámra fel tudnak kapaszkodni a többiek. Meg abban is, hogy az egyenes kieséses szakasz Ronaldo terepe, még ha ebből nem is derült ki sok a Lyon elleni első meccsen. 

Amúgy a Lyon hosszabbításig, sőt 11-esekig fingatta a PSG-t a francia ligakupa döntőjében néhány nappal ezelőtt. Szóval aki azt gondolta, a hosszú szünet után ezeket kivasaljuk, az gondolja újra. 

Szarrá koronázzuk a szomszédot

Közzétéve Szerző:
1

Haha, ez itt a Lyon elleni BL-meccs felvezető posztja. 

Nem lesz könnyű

Bordeaux-ban lép ma pályára Lombardia büszkesége, a Juventus. Sarri azt találta ki a meccsre, hogy szarrá fertőzzük koronával a jámbor francia szomszédot, és így nemcsak az Amiens-t, hanem a PSG-t is kivesszük a versenyből. Ravasz a vén rohadék!

Ennyit a meccsről, illetve a posztról is, csak akartam jelezni, hogy élünk, virulunk, és én november vége óta írok egy posztot, csak mire kilőném, már nem aktuális, vagy újabb aktualitások vannak. 

Annyit elárulhatok róla, hogy úgy csinálok, mintha Sarri levelet írna nekünk. Óriási, bazmeg, ÓRIÁSI! Pénzt utalni, és kitesszük! 

Atleticóba utazik a Juventus!

Közzétéve Szerző:
1

Minden játékosnak nagyon nehéz, amikor idegenbe kell menni, hogy lejátsszanak egy futballmérkőzést. Ilyenkor el kell hagyniuk a megszokott öltözőt, stadiont, az ismerős arcokat a lelátóról, akik tüzesen szurkolnak nekik. Néha rakétavetővel a vállukon, néha csak kézi lőfegyverekkel a zsebeikben.

Hát most játékosainknak el kell hagyniuk szívet melengető otthonukat, Juventus városát! Atleticóba utaznak, ahova nem kísérik el őket hűséges fegyverhordozóik (WINK WINK), az ultrák sem. 🙁

Nehéz lesz így megszerezni a 3 pontot!

Mivel nem szeretné(n)k nagyon belemenni a Sarriball juvés evolúciójának vesézgetésébe, és igazából halvány büdös fogalmunk sincs, hogy mire számítsunk a játék tekintetében a baszk fővárosban, ezért inkább régi futballista-legendákat interjúvoltunk meg, hogy mondják el gondolataikat úgy általában arról, amiről akarják. Nem baj az sem, ha az esti meccsről beszélnek.

Először Nedvedet hívtuk fel, aki nyilván készséggel válaszolt a világ legnépszerűbb blogjának:

„Sok szívemnek kedves emlék köt Portugáliához, gyermekként gyakran mentünk oda nyaralni, együtt rúgtuk a bőrt a strandon Ronaldinhoval és Alexszel – persze akkor még nem tudtam, hogy mindannyian ennyire hatalmas sztárok leszünk. Este szerintem Dybala is megmutathatja, mire képes, de a kezdőcsapat összeállítása a Mester illetékessége, szerintem az a legjobb, ha nem pofázok bele, hiszen ezzel őt bíztuk meg és hiszünk a képességeiben. Azt sem értem, hogy az egyszerű szurkolók mit sírnak-rínak 3 meccs után, amikor az edzéseket sem látják, a játékosok egymás közötti interakcióit sem és csak érzelmi alapon, irtózatos információhiányos állapotban fröcsögnek. A kedvenc BL-gólom egyébként az, amit bokából lőttem az Ajaxnak.” – mondta el nekünk Pavel Nedved, akiről jól tudjuk, hogy egy félisten, tehát mindig igaza van.

Nedved az Ajaxnak lőtt gólja után ünnepel – mindig is kifinomult futballista volt.

Ezután Alexet hívtuk fel, aki Los Angeles-i otthonában kapta fel a telefont egy „Sziasztok srácok, persze, hogy ébren vagyok, inkább le sem feküdtem, hogy felvehessem nektek a telefont éjjel kettőkor!” felkiáltással!

„Portugália? Igen, emlékszem, hogy sokat fociztunk ott Ronaldóval és Messivel a tengerparton, de én a legkevésbé Szoboszlai Dominik ellen szerettem játszani világéletemben. Nagyon technikás és legalább olyan jól zárja a passzsávokat a középpályán, mint Khedira. Ha ellene játszottam, alig tudtam labdához jutni. Szerintem a Firenze elleni meccs csak kisiklás volt, a srácok fejben már a fontosabb Bajnokok Ligája találkozóra készültek, ráadásul lesérült a technikás Douglas Costa, akinek nagyon kedvelem a játékát. A fiatal Illés Bélára emlékeztet.”

A fiatal Illés Béla – csak sérülékenyebb

De nem akartunk csak a saját klubunk háza tájékán interjúztatni, ezért felhívtuk Seedorfot is, hadd legyen egy milános legenda is alanyaink között!

„Végre hívtatok! Azt hittem már, hogy engem nem fogtok felhívni, Alex küldött smst, amiben írta, hogy „bibibe, engem felhívtak a bianconeris srácok, te fasz.”, hát ilyen viszonyban vagyunk az én öreg Alex barátommal! Az Atletico ellen mindig nagyon nehéz játszani, de nekem a legnehezebb az volt, ha Tacchinardi állt velem szemben, egyszerűen annyira jóképű volt fiatal korában, hogy nem tudtam a labdaátvételekre koncentrálni, folyton feszített a boxerem is. Ma megláthatjuk, hogy hol tart a Sarriball, de ne felejtsük el, hogy még csak néhány hét telt el a szezonból, és a Juventus kerete is jelentős átalakításokon ment keresztül. Nyilván az sem segített, hogy Sarri 1 hónapig vastüdőre volt kötve, csoda, hogy él. Bárki is nyeri ebben az idényben a Bajnokok Ligáját, az biztos, hogy én a keretükben leszek.”

Andrea Agnellit is megpróbáltuk elérni, de a személyi titkára szerint éppen a hűséges Drughi ultrák hangárjaiba próbál fegyvereket elrejteni, valamint saját magának küld zsaroló leveleket régi Blikkekből és Gazzetta Dello Sportokból kivágott betűkből összerakva. Tehát vele nem tudtunk beszélgetni.

Drughi ultrák a szurkolói ankéton – első a Juventus!

Mivel épp a szerkesztőségünkben volt Zinedine Zidane is (a tagdíjjal volt jelentős elmaradása, ezért személyesen jött be elnézést kérni és kifizetni a késedelmi kamatokkal jelentősen megterhelt elmaradást), ezért megkérdeztük őt is az élet dolgairól.

„Tudjátok, itt Budapesten járva mindig eszembe jut régi példaképem, Mészöly Kálmán. Nagyon technikás futballista volt, tőle tanultam azt a fejelő mozdulatot is, amivel gyakorlatilag szempillantás alatt leterítettem azt az olasz majmot. Bátran mondhatom, hogy a Juventust második otthonomnak tekintem, hihetetlenül profi munka folyik ott, és nem tudok meghatottság nélkül Pavel Nedvedre gondolni, aki nemcsak kiváló futballista volt – ó, azok a Portugál strandmeccsek! -, de hihetetlenül jó ember is. Tudtátok, hogy a fizetése felét a torinói hajléktalanoknak adja? A rászorulók járnak a kocsijával is, reggelente 10-15 árva gyermeket visz iskolába, és a nap végén elmegy értük, étteremben megvacsoráztatja őket, aztán visszaviszi őket az árvaházba. Este azért imádkozik, hogy rendes szülők fogadják örökbe a gyerekeket. Hihetetlen ember. Ha ettől eltekintünk, akkor igazából minden adott hozzá, hogy az Atletico puha fossá verje a Juventust. Majd meglátjátok ti is, miért mondom. De az ellenkezője is előfordulhat, ki tudja. Az biztos, hogy 1-nél több gól lesz.”

Na, hát ennyit tudtunk tenni most a meccs napján hirtelenjében.

Dybala nem kezd, az tuti. És nem lenne rossz, ha picsogás helyett inkább odatenné magát – engem meghökkent, hogy már a második edző is a padra vágja, ő pedig még mindig híján van minden önreflexiónak. Hegedű a faszom.

Nem ehhez szoktunk

Közzétéve Szerző:
2

Azzal, hogy a Valencia 3 kör után 2 ponttal áll a csoport harmadik helyén, és még vár rájuk egy kör a MU ellen, eldőlt, hogy gyakorlatilag 1 pont hiányzik a továbbjutáshoz. Ízlelgessük, ugyanis nem épp hétköznapi, hogy így álljunk a csoportkör félidejében: a most 3 meccs alatt összekaparandó egy pontért általában az utolsó körben szoktunk remegni. Most meg három meccsen 9 pont, 6 rúgott, 0 kapott gól a mérleg. Ennyire erős ez a Juve, vagy ennyire gyengék az ellenfelek, esetleg mindkettő?

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →