Task failed successfully

Egyet mindenképpen szögezzünk le a tegnapi, Chelsea elleni meccs után:

Ha nem utaztunk volna el, ha nem állunk ki, akkor 3-0-ával megúsztuk volna, és megspóroltunk volna egy csomó pénzt, a csapat zavartalanul készülhetett volna az Atalanta elleni hétvégi rangadóra!!!

Task failed successfully

Nos, ha ezt a bűnös gondolatot elhesssssegettük, akkor kezdjünk neki annak, miért is írunk ismét, ennyi év várakozás után. Elsősorban azért, hogy bejelentsem, a tagdíj december elsejétől havi 40 millió kínai jüanra emelkedik – ennek oka természetesen az elszálló árakban keresendő, a kerozin árát nem maximalizálta a kormány, tehát nyilván elég drága a közlekedés számunkra. Hogy miért jüan? Itt az ideje a változó idők szelét is vitorlánkba fogni, a világgazdaság központja kelet felé tolódik, mi elsőként állunk át dollárról yüan alapú elszámolásra. Akinek nem tetszik, az fizethet továbbra is dollárban, de akkor a havi apanázsunk 12 millió dollárra növekszik. Köszönjük a megértéseteket. Természetesen aki szeretne többet fizetni, azt is lehet, továbbra sem adunk érte semmit, de azt teljesen megértjük, hogy valakinek így jobban esik.

És akkor térjünk rá a csapat aktuális helyzetére!

A legtöbb juventino és juventina nagyon megzavarodott, hogy egy jó sorozatot (manapság ugye annak számít néhány győzelem) egy ilyen vállalhatatlanul fos mérkőzéssel sikerült átadnunk a múltnak. Pedig a magyarázat amennyire sokrétű, annyira egyszerű is.

Egyrészt az biztos, hogy nem győzni mentünk a cselszkij otthonába. A vágy az lett volna, hogy valahogy ne kapjunk 4 gólt, hanem inkább ismét valahogy egyet sem, és valami meghökkentő véletlen folytán mi szerezzünk egyet, de ha nem szerzünk, AZ SEM BAJ.

Ugye ezt a fantasztikus elképzelést dédelgették a játékosaink, abban bízva, hogy a Chelsea majd nem akar kikapni, és így egy békés kis küzdelem során majd kialakul, hogy ki a jobb. A cselszkij ezzel szemben úgy jött ki, hogy na akkor itt mi most megbaszunk mindenkit.

És így is tettek.

Alapvetően 2-0 után kedvenc csapatunk játékosai teljesen elengedték a meccset, semmi dac, semmi igény nem volt bennük arra, hogy bármit is mutassanak a fennmaradó időben. Ami egyrészt azt a fantasztikus mentális gyengeséget jelzi, ami a gárda egyik legnagyobb problémája jelenleg, másrészt azt is, hogy a Chelsea rendkívüli módon felülmúlt minket a játék MINDEN elemében. Támadásban nevetségesen, középpályán mulatságosan fájdalmasan, védekezésben pedig röhejesen súlyosan. Ha egy az egyben találkoztak a játékosok egymással, rendre a mieink lettek beszopatva, ha összjátékra volt szükség, nos, akkor sem villogott a _zebramezes alakulat_.

Juteszembe, nagyon szép ez a mezünk.

Szerkesztőségünk sok témában megosztott, így most nem is kérdeztem meg senki véleményét, hanem egyszerűen azt mondom, hogy ÉN 100%-ig TEAM ALLEGRI vagyok. Sosem küldtem volna el (inkább mindneki mást, MINDENKI mást) és most is azt gondolom, hogy az egyetlen megnyugtató dolog, hogy ő ül a kispadon.

Sajnálom szerencsétlent, nehéz lehet feldolgozni, hogy Tevez helyett Morata az első számú csatárunk. Morata elképesztően idegesítő, az ő számára ideális szerepkör az lenne, ha annyit játszana, mint anno Zaza tette. A legmeglepőbb az egészben az, hogy mintha egyre rosszabb lenne a csávó. Ha valamit el szeretnénk érni labdarúgásban, akkor nem lehet Morata a fix első számú csatárunk.

Dybala ismét félig sérülten jött be, hagyjuk is. Szerződése sincs még mindig. Röhej.

Bekúr akkor is hasznosabb lett volna, ha a meccs elején karóba húzzuk a pálya közepén. Az biztosan demoralizálóan hatott volna a Chelsea játékosokra és hát kikerülni sem könnyű egy karóba húzott játékost.

Megkeni olyan volt, mint a jóságos őrült. Végigrobotolta a meccset. Kibaszottul szerethető volt. De mivel ő nem egy Messi vagy egy Iniesta, ezért egy ilyen fos csapatban ő maga is mulatságosnak hat. Egy jó középpályán jó lenne egy ilyen közepesen ostoba munkagép. Ez most dicséret volt.

Rabiot szintén jó volna, ha múlt időben lenne a játékosunk. A benne lévő potenciál lehet, hogy valahol kijön egyszer belőle (bár kötve hiszem), de az tuti, hogy nem nálunk.

És ha végignézünk ezen az impotens középpályán, akkor már nem is haragudhatunk a védelemre. Cannavaro és Thuram előtt Emerson és Vieira játszottak, baszomalásan. A saját anyjuk sem tudott volna gólt rúgni nekik a születésnapján.

Wojtek barátunk végre úgy védett, mint egy kapus, örülünk neki. Ha szarabb napot fog ki, kapunk tizenhármat, ha peak Buffon véd helyette, akkor megússzuk hárommal mondjuk. Igaz, Buffon letépte volna valakinek az arcát a harmadik gól után, tehát nem játszhatta volna végig a meccset.

A keretünk állapotáról sokat elárul, hogy De Winter is beállt a végén. De előtte még Kean, akitől nem tudom, hogy ki mit várt, de hát egészen szarnak tűnik ő is. Ugyanakkor simán kipróbálnám Morata helyett a kezdőben SOK meccsen, mert Moratát már csak azért szeretem, mert aranyos, de azt rettentően utálom, hogy a mi játékosunk.

A meccs nagy momentumai közé tartozott, hogy a kommentátor gyakran elmondta, hogy itt az ideje, hogy változtasson Allegri. Nos, Allegri az alábbi játékosokat hajíthatta a pályára:

Pinsoglio, Perin (kapusok, ebből legalább van elég)

Arthur, Dybala, Kean – ők azok a játékosok, akik akár kezdők is lehetnének. Dybala félig sérült (minek játszott egyáltalán), Kean sajnálatos, hogy akár kezdő is lehetne, Arthur pedig Arthur, tudja a faszom, hogy mire jó.

Rugani, Kulusewski, De Winter – Kettő védő, abból az egyik ifi, a másik pedig egy ifi tudásával és magabiztosságával rendlekezik. Kulusewski pedig olyan, mint a falu piros traktorja. Szántani tud, de kurva lassan fordul meg.

Ebből azért nehezen lehet bombabiztos csapatot összekalapálni, amondó vagyok.

NA, DE AKKOR MI A TANULSÁG?!

Nem, nem, nem. Pirlót ne emlegessétek, köszi! Nem érdekelnek a statok sem, miszerint ugyanennyi meccs után Pirlo Juvéja jobb volt. Ja, igen. Ronaldo egymaga 30-at rúgott kapura egy mecsen, azzal két csapat statisztikáját is fel tudná húzni, nemhogy egyét. Ronaldo már nincs.

A tanulság az, hogy amíg nem cserélünk le LEGALÁBB 3 embert a kezdőcsapatból (Morata, Bekúr, Rabiot) és legalább kettőt a kispadról (Ramsey (rohaggyámeg), Kulu – azért csak őket említem, mert a többiek igazán kispadravaló matériát alkotnak), addig örüljünk a bravúroknak, mert minden komolyabb csapat ellen bravúr a győzelem.

A vereségeket pedig fogadjuk el. Nem, Zidane sem tudna csodát tenni, Pirlónak sem kellett volna időt adni. Ez a keret nagyon el van baszva. Rabiot-ból például kinézem, hogy ha Conte csúnyábban rászólna, hamarabb kezdene el pityeregni, minthogy odategye magát a pályára keményen. Mentálisan és képességeiben sem megfelelő a csapat gerince. Nincs is a csapatnak igazán gerince.

És ennek csak annyi köze van a Chelsea-hoz, hogy ez a csapat tökéletesen be lett árazva a lelkes (de nem halálosan elszánt) BL-győztes otthonában. Ne legyenek kétségeink, tegnap nemcsak az apatikus Bekúrral és Moratával a pályán kapunk ki mint a szar, hanem a lelkes verziójukkal is.

Illetve fontos még, hogy az ilyen meccsek igazán megmutatják, hogy ki az akit ki kell hajítani a hazafelé tartó csapatbuszból/repülőgépből, és ki az, akit érdemes megtartani hosszabb távra.

Tehát drukkolni kell, hogy sikerüljön már télen erősíteni és nyárra tudjunk valami biztatót mondani a gárda értékelhető tagjainak, mert ellenkező esetben De Ligt is úgy tiplizik mint a pinty, aztán ittmaradunk a 40 éves Chiellinivel, Bonuccival és Ruganival.

Előre a negyedik helyért, hétvégén Atalanta, csuda egy mérkőzés lesz.

Ja, Morata helyett Kájórzsét is kipróbálnám már.