Kimondtuk. Megcsináljuk?

Nagyon merészeket nyilatkozik mostanában Agnelli, melyek az alábbi megállapítások mentén foglalhatók össze: Ronaldo csak a kezdet, idén meg kell nyerni minden sorozatot, amiben indulunk, illetve a Juve szeretne a világ legnagyobb klubja lenni. Ma este a BL-győzelemhez vezető útról nagyjából el is dőlhet, hogy a torinói szokásoknak megfelelően kínszenvedős lesz-e, vagy igazoljuk-e végre azt, hogy a csoportban favoritként tekint ránk a közvélemény. Random gondolatok következnek a meccs elé.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Büszkeség és balítélet

A BL-döntő után kifejezett felbaszott a Juve „It’s time to be proud” kampánya, mert úgy éreztem, hogy a 2. gól után széteső csapat elárult minket, és erre senki sem lehetett büszke (persze az oda vezető útra igen). A tegnapi meccs után viszont teljesen jogos a büszkeség: a Roma után a Juve is megmutatta, hogy az olasz focit nem lehet leírni: majdnem csodát tettünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szemetesvödör van-e a szíved helyén, Jamie Oliver?

Hamarosan, valamikor a 84.-ben érkezik a juventusos Tyler, aki szereti a füstölt lazacot, és megmondja az élest globálisan. Addig is elmélkedjünk egy kicsit azon, ami a mérkőzés, a párharc, és a Juventus BL-szezonjának döntő momentuma volt. Kurva-e az anyád, bíró sporttárs? Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Dilemmák

Nézzük az alapállást: egyenes kieséses párharcban mindig peneltük a Realt, döntőben mindig mi szoptunk. Ha már úgyis muszáj velük játszani, akkor mindenképp a döntő előtt találkozzunk, mint a borítékolható zakót jelentő döntőben – szól az ige. A bukik szerint így is a spanyolok a párharc toronymagas esélyesei, úgyhogy engedjük is el egyelőre az esélylatolgatást, beszélgessünk érdekesebb dolgokról! Senki nem maradhat otthon, szavazásra fel!!4!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mézédes fos

A Juventus az elmúlt öt napban két meccset játszott, mindkettőt idegenben. Az egyik a Bajnokok Ligája, a másik a bajnokság szempontjából volt kulcsfontosságú. A római és a londoni mérkőzések összegzéseként legyen elég egyetlen adat: a két meccsen összesen négyszer találtuk el az ellenfelek kapuját. A negyedik Sturaro sarabolása volt a Spurs ellen, a 92. percben. A többiből gól lett, meg továbbjutás, meg valószínűleg bajnoki cím. Fino alla fine, vagy mi a fasz! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

BL-keret — HOL VAN DYBALA?

Eljött hát a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza! A csapatoknak újra be kell nevezniük a kupába azt a 23 embert, aki játszani fog!
A Juventus is így tett. Tehát aki ebben a 23 fős keretben nincs benne, az nem játszhat a döntőben majd!

Van meglepetés! VAN!

Igaz, nem túl nagy. Például az, hogy Lichsteiner visszakerült a keretbe.

  1. Buffon
  2. De Sciglio
  3. Chiellini
  4. Benatia
  5. Pjanic
  6. Khedira
  7. Cuadrado
  8. Marchisio
  9. Higuain
  10. Dybala
  11. Douglas Costa
  12. Alex Sandro
  13. Matuidi
  14. Barzagli
  15. Pinsoglio
  16. Mandzukic
  17. Asamoah
  18. Szczesny
  19. Rugani
  20. Lichsteiner
  21. Sturaro
  22. Bentancur
  23. Bernardeschi

Na. Ők lesznek. Tehát a címben feltett kérdésre a válasz: ott van a keretben, de még sérült szegény 🙁