Pozitív poszt

Meccsnap van, mindjárt jön a Frosinone elleni, mindössze harmadik találkozó evör. Nem is feltétlenül az eredmény lesz a lényeg (bár egy tabella alján, pont nélkül szerénykedő újoncot még Delneriéknek is illett verni), nem is az este mutatott játék, hanem az, hogy a felfelé ívelő pályát ne törjük meg. Erre az alapgondolatra épül a mostani poszt. Vidám muzsika is jár hozzá, Dina küldi a komplett férfitársadalomnak:

Nézzük tehát az elmúlt két, Citeh és Genoa ellen egyaránt megnyert mérkőzés pozitívumait, amire építhetünk:

  • A két meccsen mindössze egy gólt kaptunk, amit csak a legelfogultabb izéisták szerint szabadott megadni. Nagyjából úgy néz ki, összeállt a védekezés, ami a mindenkori jó Juventusok első számú erénye.
  • Ha a védelem esetleg ki is hagyna, mindig ott van <3 Gilugi <3 GOAT <3 Fubbon <3. A BL-ben három ziccert fogott, és be is került az UEFA-féle forduló válogatottjába, amiben jellemzően csak Ronaldo és Messi szoktak helyet kapni.
  • Van némi támadójátékunk, és ami még fontosabb, be is találunk. Különösen Manchesterben voltunk végtelenül cinikusak, amikor egy kidolgozott akcióból szereztük két gólt. (A győztes találatot nem mondanám kidolgozott akciónak, egy védőről lepattanó labdából alakult ki a helyzet, a komplett akció egyetlen lövésből állt.)
  • Rotama bármilyen szarul játszik ránézésre a mezőnyben, igen hasznos kulimunkát végez: az utóbbi két meccsen 4 szerelése és 2 labdaszerzése volt csatárként, és még több lett volna, ha Genoában nem kell idő előtt lecserélni. Nincs súlyos sérülése, ma óvatosságból pihen, nem neveztük a keretbe.
  • A feltámadásunkhoz a legtöbbet kétségtelenül Cudordadao tette hozzá a pályán. Pulifej mind védekezésben, mind támadásban nagyot alakított. Pl. a két meccsen összesen 12 labdaszerzése és lopott labdája volt, ez a Münchenben szép lassan beilleszkedő Divalnak (mondtuk már, hogy a csíleit meghághatná egy harapós vikunya?) is becsületére vált volna. Emellett kiharcolt 6-6 szabálytalanságot, ez akkor is rengeteg, ha belátjuk, nem kell hozzá egy hatszázzal száguldó Materazzi, hogy Pulifej leessen lábról. Imádjuk, a fontos meccseken a pályán akarjuk látni.

cuadrado

  • Hernandez baszott lassú, de legalább labdabiztos, és ha a csatárok mögött játszik, egész jól elosztja a pettyest, valamint a lövéseinek is hasznát vehetjük. Ismerős skillset, ugye.
  • Liennichit lehet hibáztatni a City góljáért, de a hátára ugrott egy mázsás néger! Egyébként volt két hibátlan meccse zsinórban, ma meg pihen, úgyhogy amikor menetrendszerűen elbaszna valamit, a Mister jó érzékkel a padra ülteti.
  • Alakul a középpálya, Gogpa hátát már nem feltétlenül töri ketté a 10-es, Lemieux (még sosem játszott nálunk ekkora hokis legenda) is erőteljes bemutatkozáson van túl, és Stuani is fasza volt Arábiában: az első 20 perc bénázását Fubbon korrigálta neki, utána hozta a turbó-Nocerinót. Sőt, Rieira is egész nagyot domborított Genoában, ma onnan folytathatja, ahonnan hétvégén abbahagyta.
  • Allergiát nem hiába tartják az egyik legjobb taktikusnak: belátta a hibáit, csóri Pideont száműzte a BL-keretből és a kezdőből, a 3-5-2-t szintén tartaléklistára tette, és elővette a Contini-éra elején jellemző 4-3-3-at. Mondjuk ez nem vegytiszta 4-3-3, a City-meccs heatmapjait megnézve inkább hajazott egy fura 4-5-1-re vagy egy eltolt 4-4-2-re, de kit zavar, a lényeg, hogy nem 3 belső védővel akarunk nyerni.

Csupa pozitív előjellel várjuk tehát az esti mérkőzést. (Illetve van egy csomó sérültünk, a tabellára nézve messze még a dobogó is, de ezekkel most nem foglalkozunk.) A Frosinone először jutott fel az élvonalba, ezért nem meglepő, hogy a két csapat közös történelme a Juve Serie B-s szezonjára korlátozódik. Akkor otthon Sándor jubileumi góljával (erektáltan könnyezünk: Nedved kapufájáról kipattanót Trez kezelte rosszul, az így lecsorgó lasztit verte be Del Piero), idegenben Zacsi duplájával vertük őket, és most sem számítunk más eredményre. Edzőfejedelmünk a sérültlista és a hosszú szezonra való tekintettel már most aktív rotáció figyelembe vételével minden bizonnyal a Nené – Lichtenstein, Zarbagli, Nabucci, Alessandro – Lemieux, Hernandez, Gogpa – Rieira – Zizi, Dynamo kezdő 11-nek szavaz bizalmat. A pont nélküli Frosinone jelenleg a liga leggyengébb csapata, egyszerűen nincs más választásunk, mint vinnyogósra szeretkezni őket. A gondjaink előbb-utóbb megoldódnak, és ránk mosolyog a szerencse.

Ja, és kötelező rovatunk, a SZAVAZÁS: