Most mindenki Ronaldóról beszél, pedig a tegnapi nap legfontosabb eseménye nem az ő kiállítása volt, hanem az, hogy a Juventus bő egy órát emberhátrányban játszva tükörsimán döngölte bele saját stadionja pázsitjába a Valenciát.
Szopóó!
Kezdjük azzal, hogy köszönjük szépen a 42 darab hazai sportcsatornának és vezetőiknek, hogy a tegnapi meccset angol, német, olasz és orosz nyelvű streameken néztem, attól függően, hogy épp melyik állt meg. Nyilván marha érdekes volt a Moszkva – Reykjavik összecsapás, hogy emiatt a Juventus meccsét a sehol sem fogható Spíler kettőre tegyék. Nem a nyolcvanas évek elején vagyunk, hogy az emberek a boldog „I want my MTV” felkiáltások nyomán „Kérjük a Spíler kettőnket” subjecttel küldjenek levelet a szolgáltatóiknak. Inkább ezt üzenik a kiváló stratégáknak: hát az apátok faszát! Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nagyon merészeket nyilatkozik mostanában Agnelli, melyek az alábbi megállapítások mentén foglalhatók össze: Ronaldo csak a kezdet, idén meg kell nyerni minden sorozatot, amiben indulunk, illetve a Juve szeretne a világ legnagyobb klubja lenni. Ma este a BL-győzelemhez vezető útról nagyjából el is dőlhet, hogy a torinói szokásoknak megfelelően kínszenvedős lesz-e, vagy igazoljuk-e végre azt, hogy a csoportban favoritként tekint ránk a közvélemény. Random gondolatok következnek a meccs elé.
Olyan sok minden történt, mi pedig olyan keveset írunk. Szomorú ez, de az élet nem habostorta. Olvasóink ezt már régóta tudják, ugye!?
Az elmúlt időszakban játszottunk 3 meccset a bajnokságból, megkaptuk a BL-csoport beosztását, és mivel ez egy blog, ezért fontos azt is megemlítenem, hogy elköltöztem a Dunakanyarba és lett egy kutyám is. És évszázadok óta nem írtam bejegyzést!!! Egy kattintás ide a folytatáshoz….
„A gagyi összeköt minket
A gagyi közös bennünk”
Érzékeny témától izzott a szerkesztőségi lista, amit most a szócsövünkbe is belesuttogunk a tőlünk megszokott társadalmi érzékenységgel: a mezekről fogunk beszélgetni. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Úgy repül az idő: alig nyalogattuk vegytisztára egymás sebeit a Real elleni BL-kiesést követően, alig néztük végig hitvány életünk első, olaszok nélkül lejátszott vébéjét, még fel sem ocsúdtunk a CR7 leigazolása és a Bonbon-Caldara-Higany biznyák által okozott sokkból, meg sem szoktuk Gigi feszes testén a P$G-dresszt, máris itt az új bajnokság. A modern internet kihívásainak megfelelően számozott kérdésekben beszélgetünk az előttünk álló szezonról, így a kommentek között ti is egy pillanatra dúsgazdag és befolyásos bloggernek érezhetitek magatokat.
Hamarosan visszatér a pályára a Dzsuventusz!
A posztot még Marchisio szerződésbontása előtt írtuk. – s4tch
A Realban sem szerettem. Nyilván nem kedveltem meg Nápolyban sem. És a Juventusban sem. Ezzel a poszttal viszont tartozom neki.
Salute!
Nem működött a voodoo, Bonuccsicska visszatért, és az általa Milánóban hagyott vákuum a Milan öltözőjébe cuppantotta Higuaint és Caldarát. A logikus és helyénvaló anyázás helyett megpróbáljuk megmagyarázni azt a transzfert, ami képes volt agyonbaszni sokunk számára azt a mercatót, amely alatt Agnelliék Juventusba hozták a GOAT-ot. És persze kicsit anyázni is fogunk, mert máshogy ez nem megy.
Bonucci vissza szeretne térni – harsogták világgá az olasz és nemzetközi sajtóorgánumok, a hírt megerősítette mindkét klub, ettől hangos a virtuális bianconero élettér.
2001 nyarán majd’ minden Juve-szurkolót rettenetesen rosszul érintett egy bizonyos Zinedine Zidane Real Madridhoz (világrekord összegért) történő átigazolása: talán ekkor lehetett először érzékelni, hogy az olasz foci 90-es évekbeli dominanciája végleg a múlté, a gazdasági erő elszállóban van, és reklámértékét tekintve a Serie A egyre nehezebben tudja felvenni a versenyt mondjuk a spanyol bajnoksággal.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
