Re: Bonucci

Bonucci vissza szeretne térni – harsogták világgá az olasz és nemzetközi sajtóorgánumok, a hírt megerősítette mindkét klub, ettől hangos a virtuális bianconero élettér.

A lehetséges járulékos következményeket úgy összegezhetjük, hogy tele a keretünk, így Bonuccsicskának valahogy muszáj helyet csinálni, és ezt egy Bonucci – Caldara csere alapozná meg.

Szóval ez a szerencsétlen fasz azok után, hogy egy éve, alig pár hónappal a szerződéshosszabbítása után nagy durrogva otthagyta Vinovót, lenyilatkozta, hogy nem szeretne Allegrivel dolgozni, magára húzta a Milan kapitányi karszalagját, felvette az éves 7,5, bónuszokkal állítólag 10 millás fizetését, letolt egy meglehetősen fos szezont (lásd bekezdések közé illesztett képek; lett volna még bőven anyag egy hosszabb poszthoz is…), közben derekasan megünnepelte a Torinóban szerzett gólját, és most épp úgy gondolja, hogy visszatérne.

 

Óvatos becslések szerint a milanista tábor 100%-a támogatja a cserét, juventino pollok szerint 70%-a ellenzi Bonucci visszatérését: azon túl, hogy jó érzésű juventino gyűlöli ezt a patkányt, alapvetően elégedettek lehetünk az összes belső védőnkkel, és a BL-címhez az a Bonucci sem vinne minket közelebb, aki eddig két BL-döntőben és egy EB-fináléban égett be.

Diszkontot is belengetett ez a gerinctelen pöcs, hogy elfoglalhassa Caldara öltözőszekrényét: állítólag 6,5 millás fizetéssel is megelégedne, és ezzel – Piggy távozását is feltételezve – még mindig a klub harmadik legjobban fizetett játékosa lenne.

Javasoljuk, hogy ezt a típusú fizetésemelést tiltsák be nemzetközi egyezmények: aki gerinctelen faszkalapként hagyta ott a korábbi munkahelyét, az egy év múlva ne is kérhessen több pénzt, mint amennyit távozása előtt kapott.

Marotta egyébként ezzel egy újabb szintre emelné az „a játékos akarata dönt” policyt: ezen túl talán már nem csak a saját, hanem más csapatok játékosainak kívánságát is lessük – és ebben az esetben fokozottan benne lenne a pakliban, hogy a visszatérés előtt álló habókos faszkalap a retúr után egy évvel újra költözni akarna: a felmelegített viszonyokból kiindulva a Juve-Bonbon összebútorozásnak nincs jövője.

Ezzel a csereügylettel, és Higuain esetleges milánói költözéssel az összes szereplő közül csak a Milan és Bonucci járna jól.

Gondolom, a szakmai, anyagi és emberi vonatkozások mérlegelése után egyértelmű: a Bianconeri Blog állásfoglalása alapján Caldara maradjon, Bonucci TAKAROGGYON.