Arrivederci, Beppe!

A Napoli ellen aratott győzelem, vagy éppen Ronaldo játéka nem sokáig izgatta az embereket, hiszen a meccs után Giuseppe Marotta bejelentette, hogy elhagyja a Juventust. Az első hírekből még semmit sem tudtunk meg az okokról, aztán lassan jöttek az infók, hogy Andrea Agnelli és Marotta mostanában nem jöttek ki egymással, és a klub kezdeményezte Beppe távozását – pontosabban, hogy nem hosszabítják meg a szerződését. Arról a Marottáról van szó, akit éppen a múlt héten választottak meg Európa legjobb klubvezetőjének. Aki 7 bajnoki cím és 4 kupagyőzelem részese volt. Akkor, amikor Cristiano Ronaldo leigazolásával sokak szerint reális esély van végre a BL megnyerésére. Szóval elsőre nehéz volt felfogni a dolgot.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Megmagyarázzuk, bár megérteni még nem sikerült

Nem működött a voodoo, Bonuccsicska visszatért, és az általa Milánóban hagyott vákuum a Milan öltözőjébe cuppantotta Higuaint és Caldarát. A logikus és helyénvaló anyázás helyett megpróbáljuk megmagyarázni azt a transzfert, ami képes volt agyonbaszni sokunk számára azt a mercatót, amely alatt Agnelliék Juventusba hozták a GOAT-ot. És persze kicsit anyázni is fogunk, mert máshogy ez nem megy.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Matek

Ezerrel pörög a mercato-motolla, ezzel együtt pofánkba tolnak számtalan leigazolásra váró játékost, távozók és potenciális vásárlók tucatjait, átigazolási összegeket, csereügyleteket, ármánykodó ügynököket, játékosok aláírásáért folytatott VERSENYEKET, tényként tálalt pletykákat, mi meg kapkodjuk az ostoba fejünket, és azt hisszük, az nso és a calciomercato napi hírfolyamának átgörgetése után máris értünk mindent.

Nem biztos. Egy picit számolni fogunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Pogbát eladnotok nem kell félnetek jó lesz

Gyakorlatilag nem telik úgy el hét, hogy ne jelenne meg valamilyen cikk arról, hogy Pogba éppen hova igazol, és hogy az ára 100 vagy 150 millió euró. Unalmas ez már nagyon, de hozzá kell szoknunk, hogy amíg nálunk játszik, addig ez lesz a jellemző. De meddig játszik nálunk Pogba? El kell-e adni? Ha igen, mennyiért? Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mercatós agymenés nyárelőre

A bajnokság eldőlt (aki még nem tette, gyorsan olvassa vissza Bencsibébi utóbbi posztjait), a kupáról egyelőre nem aktuális beszélgetni, viszont máris dübörög a mercato, sőt, már az első nyári igazolást le is tudta a Juventus, ezért érdemes pár szót váltani arról, mi vár ránk a következő idény elejéig. Alapvetően két dolgot tisztázzunk, mielőtt belevágunk. Egyrészt Beppe Marotta, aki a nyilatkozatait tekintve Moggi gyökeres ellentéte, múlt héten elmondta: nem fogunk nyáron nagy nevet igazolni, megpróbáljuk egyben tartani a keretet, a középpályán lesz szükség némi változtatásra. Másrészt:

Ennek fényében posztonként végigszaladunk a kereten és a várható mozgásokon.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A 2X2 józansága

Gyakran előfordul, hogy az ember azon kapja magát, hogy nem reális, amit elképzel, amit szeretne. Szurkolóként gyakran kerülünk ilyen helyzetbe: miért nem veszi meg ezt vagy azt a játékost a klub? Miért nem adnak nagyobb fizetést a csapat legnagyobb sztárjának? Miért adják el a nélkülözhetetlennek tűnő klasszist? Marotta miért olyan zsugori? Aztán ránézünk a számokra, és elhallgatunk.

marotta option

Egy kattintás ide a folytatáshoz….