Az újkori juvés történelemben – ami az új stadionnal, Conte, Pirlo, Vidal és persze Vucsinics érkezésével kezdődött – az első scudettópajzs volt a legédesebb: igazából nem számítottunk rá, és rettentő sokat vártunk valami hasonlóra. Azt az eufóriát, amit a 100+ pontos, szenzációs szezon fölött papíron éreznünk kellett volna, agyonbaszta a gyenge BL-szereplés, a tavalyi bajnoki cím pedig a mezőny ismeretében tűnik halványabbnak. Meg különben is, az elmúltnégyév Juventusa már a nyári felkészülés után iszonyú erősnek tűnt a többi olasz csapathoz képest, ezért lássuk be, valahol alapvető elvárás volt a bajnoki cím.
Mikor nyáron lelépett a Pirlo, Tevez, Iszákosindián hármas, és már a 10. fordulóban eljutottunk a 4. vereségig (korábban csak az első címvédő szezonban kaptunk ki ennél többször), nagyjából lemondtunk a scudettóról. Hibáztattuk a felemás mercatót futott Marottát, a már akkor frusztráló sérüléseket, az alapcsapatát nehezen találó Allegrit, a 10-esként félszeg és arrogáns Pogbát, a seconda punta szerepkörbe lassan beletanuló Dybalát, meg persze a kapzsi alkoholista uruguayit, aki elment Stuttgartba mutogatni a langyi szívecskéit. Snitt, oszt’ 5 körrel a vége előtt 9 pont előnyünk volt a kukásokkal szemben. Már megint nem lesz izgalmas a hajrá. Egy kattintás ide a folytatáshoz….