Amellett, hogy már megint bezsákoltunk 3 pontot, három lényeges esemény történt tegnap a Juventus jelenével és remélhetőleg jövőjével kapcsolatban, ráadásul az egyik távol a festői Calgarytól. Itt az egyik:
Serie A kategória bejegyzései
Hagyjuk a rekordokat!
Zsinórban 10 győzelemnél járunk, ennél többet a Juventus sosem nyert egy huzamban. Amióta 20 csapatosra duzzasztották a Serie A-t, 18 kör után csak a 2006-os, Capello-féle Juve állt 49 ponttal; ezt csak a calciopoli által kiherélt bajnokságban ellenfél nélkül keménykedő Izé tudta megközelíteni 2006-07-ben (48 pont). A második helyezett előtt 8 pont az előnyünk, a 20 csapatos bajnokságok hasonló szakaszában csak tavaly volt ekkora különbség az első két csapat között; tavaly a Napoli és a Lazio is 36 egységgel állt a 44 pontos Juve mögött. Idén az elmúlt két szezon Conte-féle csapatát is felülmúljuk, mind pontszámban (időrendben: 38, 44, 49), mind a győzelmek számában (10, 14, 16), mind rúgott gólokat tekintve (29, 39, 42), és a relatíve gyenge kezdés ellenére (8 kör után 10 kapott góllal álltunk) hátul is tartjuk a lépést, ugyanannyi gólt beszedve, mint tavaly.
Na, ezekkel nem szabad foglalkozni, amikor Atalanta után egy újabb olimpiai városba látogatunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Celtic Roma
Azt írtuk a beharangozóban, hogy csak két dolog biztos: a győzelmünk, és a római picsogás a meccs végén (kö-te-le-ző!). Mindkettő igaznak bizonyult, de csak az elsővel érdemes foglalkozni, mert a második nem nekünk szól, hanem a Roma-szurkolókat próbálják vele vigasztalni.
Megcsaptuk a Romát mocskosul, a második félidőben lefociztuk őket a pályáról, és nem csak eléjük, hanem az egész mezőny elé kicsaptuk a brét: nesztek, ekkora! Én azt is tartom, amit a beharangban állítottam: ez a meccs – legalábbis ebben a formájában – igenis eldöntötte a bajnoki címet. Hacsak égszakadás-földindulás nem lesz, ezt innen már oltári nagy balfaszság lenne elbukni. De erről egyelőre felesleges beszélni, meg amúgy is van más téma. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A bajnok magabiztosságával
Persze hogy mindenki azt mondja, nem dönt a bajnoki címről a Roma elleni meccs, de közben mindenki tudja, hogy nagyon is dönthet róla. Ehhez nem is kell más, mint úgy megverni a Romát, mint az elmúlt két évben Torinóban mindig, mert egy erődemonstráció nemcsak a pontelőnyt növelné a bajnokság kvázi felénél jelentősre, de egyúttal tudatosítaná mindenkiben, kinek van a bandában a legnagyobb farka.
Nemcsak azért, mert magunk között tudjuk Dartit, de az biztos, hogy nekünk van a legnagyobb – bármit is mondott Totti, akinek a játékára igen, a szavaira egyáltalán nem érdemes figyelni, mert segghülye az ember -, mégis van két dolog, amitől tarthatunk. Az egyik a január, a másik az, hogy Tottiéknak ez A Meccs idén. . Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Szubjektív múltidéző – AS Roma
Az új év egy új sorozatot is hoz a blogon: korábban sokan hiányolták a szeretünk-gyűlölünk posztokat, viszont mivel nagyjából a teljes mezőnyt végigzongoráztuk ebben a rovatban, nem nagyon lenne értelme visszahozni. Azonban igaza van a reklamálóknak abban, hogy talán érdemes a tényekre, taktikára vagy a várható felállásra épülő beharangozók mellett egy-egy meccs más: viccesebb vagy netán személyesebb oldalát is felvillantani. Így a most induló sorozatban felidézzük, hogy számunkra mi a legkedvesebb és a legrosszabb emlék az aktuális ellenféllel, vagy annak egy játékosával, edzőjével stb. kapcsolatban. Kezdjük is el a Romával! Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Valahogy így kell évet zárni
Magasról és szagosan nem érdekelt Buffon góltalansági rekordja. A ligacsúcsot valamikor a Cagliari elleni első félidőben dönthette volna meg Gigi, amihez ki kellett volna húzni kapott gól nélkül az Atalanta és a Roma ellen is. Viszont szerintem fals hozzáállás úgy kimenni a pályára, hogy bárkinek a fejében egy ilyen rekord járjon. A Juventus verje csak meg az ellenfeleket, a „csak gólt ne kapjunk” hozzáállásból meg bőven elég volt egyszer, az athéni sárban-hóesésben. Szóval nem bántam, hogy egyenlített az Atalanta. Ami a második félidőben történt, ahhoz úgyis elég ennyi:
Apu kétkedő optimizmusa vagyok
Melyik a Pirlo-mentes csapatunk: az, amelyik tegnap mindkét félidő elején 20 percig a kapujához szegezte a Bolognát, vagy az, amelyik mindkét félidő utolsó negyed órájában 6, ill. 4 lövést is engedett a hazaiaknak? Melyik legyen a Pirlo távollétében játszó Pogba: a tegnap látott, elég passzív, nulla kapura lövéssel, nulla kulcspasszal, mindössze két szereléssel záró, viszont mindössze egy labdát eladó, 90% körüli pontossággal passzoló, majdhogynem alibi-ember, vagy Pirlo helyén játsszon más, mi meg kérjük vissza az aktív, meccseket eldöntő Polipot? Ilyen kérdések gyötörnek tegnap óta. Hajtás után jön a többi.
And now for something completely different
Llorente, decukigyerekek, Buffon, jaj, Padoin, mármegintmicsinálszMarchisio, megérdemelt győzelem, faszomBonucci, csak begyötörtük, spirito, pluszhárompont meg a franc tudja, még mit lehetne írni a tegnapi meccsről. Igazából persze mind felesleges karakterszaporítás lenne, hiszen a legfontosabb dolog valószínűleg az a ma délutáni hír, hogy Pirlo sérülése súlyos, és nagyjából két hónapot hagy ki (a firenzei Mario Gomez szeptember közepén ugyanilyen sérülést szenvedett, és még mindig nem tért vissza). A gyenge idénykezdet után Szundi jó pár meccse újra a csapat meghatározó játékosa volt, szóval nem intézhető el vállrándítással a kiesése. Na, és akkor jön a kérdés: mi lesz most akkor? Lehet-e Pirlót pótolni? Kell-e Pirlót pótolni, vagy játsszon mást a csapat? Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Fojza sjácok!
Ahogy azt hét közben jeleztük, a kanyarok bezárása miatt megüresedő lelátókat Marotta újszerű ötlete nyomán gyerkőcök fogják benépesíteni. Hogy az apróságok időben csicsikálhassanak, ezért a meccs kezdését előrébb is hozták az empatikus döntéshozók. Nem csak a nézőtér hangulata miatt lesz érdekes a meccs: idén először játszunk úgy, hogy nem támadjuk, hanem védjük a tabella első helyét. Hajtás után megnézzük, ki tér vissza a sérültek-eltiltottak közül, addig is cukiság@max: