Szezonértékelő közös poszt haikuval

Mivel ez az év annyira keserű volt, hogy igazából az Inter BL-kiesése óta alig tudtuk mosolyra húzni a szánkat, az idei évértékelő közös poszthoz extrák is érkeznek. Írtunk nektek haikut, elméleti képzőművészekké avanzsáltunk, és még egy-egy szabályváltoztatási javaslatunk is lett. Köszi a semmit, Juventus!

Nézd, hogy örül neki!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nem Juventus

Siratni jöttem, amici!

Talán csak a Pirlóhoz fűződő gyengéd érzelmeim, vagy a tökéletesen megalapozatlan, vak hit miatt tartott ilyen sokáig, de a Fiorentina elleni meccsen lett végleg tele a tököm. Az is lehet, hogy az összeomlásomig azért tartott ennyi szörnyűséges meccsen át az út, mert csak a világ negyedik legokosabb embere vagyok. Az első három már októberben sápítozni kezdett a Bianconeri blog akolmeleg levlistáján.

Szégyen!

Továbbra sem azt mondom, hogy Andrea Pirlo nem a világ legtökéletesebb férfiúja! Sőt, azt sem állítom, hogy nem lesz belőle nagy edző, Ancelotti óta tudjuk, hogy egy fiatalon letudott torinói bukás nem feltétlenül jelenti egy karrier végét (Ciro Ferrara dislikes this). Továbbmegyek: még mindig nem gondolom azt, hogy Pirlo lenne a legnagyobb baja a Juventusnak.

De hogy az egyik baja, az biztos. Más szóval nem a megoldás része, hanem a problémáé. Nem javít a helyzeten, hanem… szóval nem javít rajta, na. Mindig nehéz kívülről pontosan látni egy csapat problémáit, hiszen nem vagyunk ott az öltözőben (mármint ti nem vagytok, mi Dartival néha beugrunk a gőzbe egyet dumálni), nem ismerjük az öltöző dinamikáját, a játékosok viszonyát. Csak a végeredményt látjuk, és abból próbáljuk visszafejteni a dolgokat.

Ez pont olyan szerencsétlen alapállás, mint amikor egy meccs végeredményéből akarunk levonni következtetéseket, nem a csapat játékából. Egy példa: az Atalanta ellen az utóbbi hetek legjobb meccsét hozta le a csapat, de az elveszetten kóválygó Arthur egyetlen hibája elég volt a zacskóhoz. A pallosjoggal felruházott nyáj verdiktje: Pirlo, takarodj! A baj az, hogy a Juventusra mindig is az volt jellemző, hogy szar játékkal nyert, nem az, hogy jó játékkal veszít. És ha jó játékkal veszítesz (és nem AS Romának hívnak), akkor biztos lehetsz benne, hogy szar játékkal sem leszel eredményesebb.

Amen

Pirlo csapata nem Juventus a szó klasszikus értelmében. Nem rendelkezik azokkal a jegyekkel, amik az elmúlt 125 év Juventusait azzá formálták, ami. Trapattoni zona mistájától Lippi időzített bombáján át Conte pragmatizmusáig az vitt minket előre, hogy mindig tudtuk, hogy kell nyerni.

Pirlo feladata nehezebb, mint a fentiek közül bárkié, és bőven találhat magának mentséget. A védelemből a kiegyensúlyozottság, a középpályáról a minőség hiányzik, a csatársort pedig zsarnokként uralja Ronaldo, ami többször rossz, mint jó hír. Paratici egy abszolút kiegyensúlyozatlan, tátongó lyukaktól hemzsegő kerettel kedveskedett Pirlónak, akit menet közben még a covid és a sérülések is szarrá pofoztak. Mindig pont a legrosszabbkor esett ki valaki a legrosszabb posztról. Ebből nem könnyű várat építeni, kivált olyan építésznek, akinek még a homokozó lapát sem melegedett meg a kezében.

Ámde!

Taktikailag a fenti gondok miatt nehéz megítélni, de a gondolatai nem tűnnek rossznak, és azon is lehet vitatkozni, hogy pontosan mekkora szerepe van az edzőnek egy-egy kulcsjátékos sportformájában. Mennyire edzői felelősség, hogy a dúsgazdag sztárocskák méltóztassanak a fizetésüknek megfelelő mennyiségű energiát allokálni a labdarúgásba? Köze mindenesetre van hozzá Pirlónak, és bizony látszik, hogy nem tud úrrá lenni több játékosa elképesztő szélsőségek között mozgó formájának kiegyensúlyozásán. Persze vannak játékosaink, akik abszolút megbízhatóan szállítják a szar teljesítményeket, ám mi ezzel akkor sem vagyunk elégedettek, ha ezért elitistának tartanak!

Há’ mé’ vagy ilyen szar, Aaron?

Sokan kapaszkodnak abba a megfoghataltan, diszkrét lózungszagot árasztó kritikába is, hogy Pirlo nem tudja motiválni a csapatot. Bár elismerem például a szakág feketeöves szenszejének, Antonio Conténak a szerepét, de (naivan) azt gondolom, egy Juventus játékosnak már az elég motiváció, hogy a klub címerével ellátott mezben léphet pályára. Más szóval kicsit leszarom, hogy Pirlo halvérűnek tűnik, és néha úgy áll a vonal mentén a legnagyobb megaláztatások közepette, mint akinek semmi köze a pályán zajló eseményekhez. (Azért némi nosztalgiával gondolok nemcsak a Macskára, hanem a vonal mellett élő kokainreklámmá változó Allegrire is.)

Van viszont ennek a bizonyos motivációnak egy nagyon is kézzel fogható kivetülése, amit úgy nevezünk, hogy koncentráció. Szemben a megfoghatatlan, és számunkra láthatatlan coach-szereppel, a koncentráció – illetve a hiánya – nagyon is edzői felelősség, számon kérhető és kérendő, fejleszthető és fejlesztendő. A Juventus pedig ezzel áll talán a legrosszabbul. Mindegy, hogy meccset eldöntő ziccer kihagyásáról, kretén kiállításról, ostobán összehozott 11-esről, vagy az ellenfélnek adott gólpasszról van szó, ezek mind koncentrációs hibák. És mint ilyenek, Andrea Pirlo felelősségét jelentik.

A Fiorentina elleni meccs nemcsak a tökéletesen vállalhatatlan első félidő miatt sebzett rajtam nagyot, hanem az utózöngéi miatt is. Gyakorlatilag kész tényként kezeli mindenki, hogy Pirlo kupagyőzelem és második hely esetén sem marad. Ha Allegri visszatér, akkor Nedved talán, Paratici biztosan távozik, és Ronaldo sem valószínű, hogy velünk marad. Ez a rendkívül súlyos mondat azt jelenti, hogy a Juventus kikukázott két teljes évet, egyet Maurizio Sarri, egyet Andrea Pirlo kedvéért, és a két edzővel együtt az alelnök és a sportigazgató is megbukott. Az elnökről meg ne is beszéljünk, zseniális futball-üzletemberből, az ECA elnökéből lett egy szempillantás alatt pestises pária, ami szinte biztosan nagyszerű hatással lesz csapatunk európai reményeire.

Not funny, boys.

Valahogy idén minden elszaródott. Persze az egész világban is, nemcsak Torinóban (innen a név: SZARETTÓ), de a világ többi része minket hagyományosan nem érdekel. A csapat és a klub is szarban van, és bár tudtuk, hogy egyszer véget ér ez a valószínűtlen sorozat, nyert volna inkább bárki más, mint ez a tetves milánó csürhe. Az újratervezés első fázisa megbukott.

Hogy mi lesz a második fázissal, azt egyelőre nem tudhatjuk, de fontos szerepe lesz benne ennek az elátkozott bajnokságnak a hajrájának. Ha ugyanis nincs BL, az mindenre és mindenkire hatással lesz nemcsak az idei, hanem a jövő évi Juventusnál is. Most kell mindenkinek rohadtul összeszednie magát, nem nézni senkit és semmit, és megnyerni az összes hátralevő meccset, benne a kupadöntővel. Ha így lesz, akkor majd eszünkbe juthat, hogy Pirlóval feltöröltük a Camp Nou gyepét a Barcácskával, kivertük a kupából az Intert, és minden gondunk-bajunk ellenére azért a Juventus Juventus maradt.

Andrea Pirlo s1/e10

A szezon negyedén túl még mindig szerelmes vagyok Andrea Pirlóba. Ez egy kicsivel még több is, mint amiben reménykedtem. 

Nem látod, hogy jedi!?

Kezdjük azzal, hogy heteró egy szezon ez. Mindenkinek. Jól mondta Tommaso Juhár, ott kell lennie a csillagnak a legutóbbi, és a most futó szezon bajnokának neve mellett, mert ez nem normális idény. A második – és reméljük, utolsó – covidos bajnoki szezon természetéből fakadóan kaotikus, így több szempontból is abszolút tökéletes alkalom arra, hogy egy Juventushoz hasonló státuszú klub a mély vízbe dobja a saját Cruyffját, Zidane-ját, Guardioláját, Dincsiét. Más szempontból meg nyilván abszolút nem ideális, de ebből a szempontból meg mindegy, mert sosem ideális. Vagyis fogalmazzunk inkább úgy, mindig kockázatos.

Szögezzük le gyorsan, Pirlo nem helyezte új alapokra a labdarúgást az elmúlt három hónapban. Még azt sem mondanám, hogy a mások által lefektetett alapok között olyan marha jól eltalált volna, akadt ugyanis néhány súlyos bakija. Még inkább: akad, mert van köztük olyan, amihez konkrétan ragaszkodik. Néha szarul meccsel, hol a kezdőt nem találja el, máskor a cseréi néznek ki úgy, mint amikor nagyanyónak vettünk karácsonyra egy elektromos kávéfőzőt, ami az elégtelen használati útmutató okán a rezsón szarrá olvadva végezte. Kávé meg sehol. 

Ha a bajnoki szezon első negyedét értékeljük, akkor sajnos azt kell mondanunk, többször voltunk szarok, mint nem. Elnézve az utóbbi heteket, a javulás egyértelműen látszik, és összességében az eredményekkel sincs nagy baj: megnyertük a BL-csoportot (a Barca előtt), négy pontra vagyunk az első helytől a bajnokságban. Nem az eredményekkel van az igazán nagy baj, még ha szívesen eltekintettünk volna a Crotonék és Beneventók elleni pontvesztésektől. 

Akkor mi az igazán nagy baj 

Itt válik szét a Juventus-tábor, és nem is csak két, hanem mindjárt több táborra, ami szépen mutatja, mennyire nehezen megítélhető Pirlo Juventusa, illetve annak gondjai. A saját véleményemmel kezdem, mert én vagyok a legokosabb. 

Nem ártatlan, de áldozat

Túl azon, hogy Pirlónak megvannak a maga hülyeségei (ezekről később), szerintem a legnagyobb baj jelen pillanatban sok kulcsjátékos hitvány sportformája, illetve mások ingadozó teljesítménye. Képzeljük el, hogy mindig úgy teljesítenek a belső középpályások, mint a Barca ellen az első félidőben. Ez pedig nagyon nagy részben Paratici, illetve a pandémia felelőssége, mert 70 milliós mínuszt görgetve nem könnyű megerősíteni a csapatot, de azért elvárható lenne, hogy ne egy megszeppent ifistának kelljen végigkínlódnia az első hónapokat, és legyen egy hasonló minőségű cseréje Cuadradónak. Szóval szerintem: fáradtság + rossz forma + Pirlo néhány hülyesége. 

Hogy egy másik szekértábornak is igaza van, azt az is mutatja, hogy én (aki rohadt okos vagyok) is osztom a véleményük sok elemét. A tábor hangadói szerint a legnagyobb gond az, hogy Pirlo nem hajlandó feltenni három középpályást. Ebben nagyon sok igazság van, hiszen látszólag számos visszatérő problémánkra, mint például a játék egyensúlyásnak gyakori felborulására, vagy még inkább a labdaszerzés hatékonyságának javítására is választ adhatna egy klasszikus Destroyer-Creator-Passer deplojolása a middle zone-ba, fuckyeah. Annál is inkább, mert pont akadnak is ilyen karakterisztikájú játékosai Pirlónak. McKennie (és kicsit Bentancur) igazi destroyer, Arthur (és kicsit Bentancur) Passer, Rabiot és Ramsey (és kicsit Bentancur) Creatorok. (Szóval látszik, hogy Bentancur mindegyikből egy kicsi, de egyikből sem sok, bassza meg.) Pirlo azonban egyik formációjában sem nagyon gondolkodik a lehetőségben, de szerintem azért, mert komoly oka van rá. 

Méghozzá az, hogy az egyébként is esetleges teljesítményt nyújtó középpályások hátrafelé még csak-csak hozzák magukat, de a középpályánk támadójátéka egy határ szar. Ugyanez volt a gondja egyébként Sarrinak is: Ramsey képtelen felnőni a feladathoz, villanásokra futja tőle, és Rabiot is sokszor tesz a közösbe vérlázító teljesítményt az ellenfél térfelén. És ha ez így van, akkor a csatárok elszigetelődnek, az egyetlen reményed a szélről érkező beadásokban van. (Fun fact: Cuadrado adta idén a legtöbb gólpasszt.) Ezt nem akarja megkockáztatni Pirlo, aki a támadójátékról szeretne ismert edző lenni. Menni akar előre, helyzeteket, lövéseket, gólokat akar. És mivel a középpályája nem tud sokat hozzátenni, eddig is igazából annak köszönhetjük az eredményeket, hogy a két csatár, és főleg a kicsit lesajnált Morata sokszor kihúzott minket a szarból. Az Atalanta ellen pedig láttuk, mi történik, ha mindkét csatárunk rossz napot fog ki.

Te mennyél oda, te meg amoda, a kurva anyádat!

A 3. számú szekértábor zászlaja alá radikális elemek gyűltek. Mint általában a szélsőségeseknek, nekik is vannak jó gondolataik, érdekes meglátásaik, de a megoldási javaslatuk jobbára ennyi: napalm. A Pirlo fejét követelőknek, ne tagadjuk, bőven ad muníciót az egykedvű arckifejezése mögött minden bizonnyal erősen vívódó edzőpalánta. Először is ott feszül a tagadhatatlan tény, hogy a Juventus játéka esetleges. A bajnokság negyedénél nincs kialakult kezdőnk, csak olyan posztokon, ahol a kényszer is beleszól az összeállításba (Danilo és Cuadrado már a seggükön veszik a levegőt, de De Ligt sem pihent egy percet se, mióta visszatért, és Ronaldo is állandóan a pályán pulzál.) És az állandó kezdőcsapat hiánya nem az oka, hanem a következménye annak, hogy tulajdonképpen kialakult játékunk sincs. 

Pirlo két formációban gondolkodik. Az egyik egy sima 4-4-2, ami labdaszerzés után 3-5-2-re változik. Ebben nincs nagy újdonság, Allegri fundálta ki még annak idején, csak nála Emre Can lépett vissza a védelembe, hogy mindkét szélső védője feljebb tolódhasson. Pirlo másik felállása ugyanúgy 4-4-2-ből indul, de 4-2-4-gyé változik támadásban, ebben a formációban látjuk a Kulusevski-Chiesa középpályás szélsőpárt. Egyébként utóbbi a gyakoribb, hétszer így állt fel Pirlo. 

A Bresciai Búsuló Juhász egyelőre annyit tud felmutatni, hogy makacsul ragaszkodik az elképzeléseihez. Ha megy, ha nem, tolja, amit elgondolt. Meg tudja például valaki magyarázni, Chiesa mi a hupilila lófaszt keres a bal oldalon (főleg most, hogy kb a legjobb formában lévő támadónk)? Érti valaki, hogy amikor négyvédős rendszerben játszunk, mit keres a pályán Leonardo Bonucci? Le tudná vezetni valaki, miért nem a csapat, illetve a keret karakterisztikájának leginkább megfelelő 3-5-2 az alapfelállásunk? És az is nagyon érdekelne, hogy mi Pirlo terve az összes formációjából kilógó Dybalával, Kulusevskivel, illetve a Bentancurhoz hasonlóan mindenből egy kicsi, de semmiből sem sok – ráadásul évek óta rettenetes – Bernardeschivel. 

Chuck Norris egy élő csörgőkígyót használ kotonnak

Ebből a táborból hangzanak el a legélesebb kritikák Pirlo meccselését illetően, és bizony ezek között is jócskán akadnak jogosak. Két kiállításban is csúnyán benne volt az oldalvonal mellett szunyókáló edző, ami különösen furcsa valakitől, aki éveken át játszott a piros lap határmezsgyéjén született Gennaro Gattuso mellett. Az, hogy a cseréi sokszor nem tesznek hozzá, inkább az első tábor véleményével cseng össze, ugyanakkor néha kifejezetten rosszul nyúl bele a meccsekbe, vagy nem is nyúl bele, pedig kéne. 

Így állunk az Úr színe elé 

Konklúzió igazából nincs. Nagyon kevés idő telt még el ahhoz, hogy bármit is megítélhessünk – a játékosok formáját leszámítva, mert az néhány üdítő kivételtől eltekintve igen hitvány -, és azt se felejtsük el, hogy érdemes másokhoz mérnünk magunkat, hiszen a problémáink egy része ugyanúgy sújtja az ellenfeleinket is. Azt látjuk, hogy mindenki össze-vissza hullámzik, és az utóbbi napokban láthattuk, hogy ha a Milannál kifogy a mák, ugyanígy lesznek ők is. Hasonló a helyzet egész Európában, kiscsapatok virtuskodnak egy csomó nagy bajnokságban, mert a nagyokról lehetetlen megmondani, éppen milyen napjuk lesz. Hozok rá két példát a BL-ből: Juventus-Barcelona 0-2, Barcelona-Juventus 0-3. Vagy egy másik: Atalanta-Liverpool 0-5, Liverpool Atalanta 0-2. Na, jó, még egy: Sahtar-Izé 0-0, Izé-Sahtar 0-0. Haha, milyen szellemesen szúrtam oda! 

A legpesszimistábbaknak nem lett igazuk, szerintük már most akkora hátrányban kellene lennünk minden fronton, hogy csak a BL-hely marad reális célként. Ez nem így van, és az utóbbi hetekben azért láttunk kimondottan jó teljesítményeket is a csapattól, vagy egyes játékosoktól. Egyelőre csak a nagyon gyenge ellenfelekkel szemben (Samp, Barca, Cagliari) tudunk villogni, és ellenük sem mindig, ám ezt felróni túlzó elvárásokról árulkodna Pirlóval szemben, különösen a fent taglalt körülmények ismeretében.

Sőt, én még mindig látom magam előtt, ahogy Pirlo Juventusa káprázatos futballal szórakoztat minket hétről hétre, halomba mészárolja az ellenségeket, felgyújtja asszonyait, meggyalázza templomait, és belelovagol a naplementébe. 

Berlinbe mentek, vb-t nyertek

Ma tíz éve, hogy az olaszok tizenegyesrúgásokkal megnyerték a világbajnokságot a franciák ellen. Alapból nem biztos, hogy kellene, hogy ez érdekeljen minket, de ez a győzelem, sőt az egész döntő nagy nap volt a Juventus számára is. A berlini fináléban ugyanis 8 Juve játékos lépett pályára: az olaszoknál Buffon, Cannavaro, Zambrotta, Camoranesi és Del Piero, míg a franciáknál Thuram, Vieira és Trezeguet. Sőt, ha tovább megyünk, akkor több olyan játékost is találunk, aki vagy korábban, vagy a vb-t követően játszott a Juvéban. Mi lett a berlini hősökkel, és kik azok, akik a két csapatból játszottak a Juventusban?

Italy-v-France-World-Cup-Final-2006 Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mit adott nekünk a calciopoli?

10 éve zajlott a Juventus történetének egyik, ha nem a legrosszabb időszaka. Azóta rengeteget írtunk mi is az eseményekről, agyaltunk azon, hogy mi lett volna a calciopoli nélkül, hol tartanánk, valóban leigazoltuk volna mondjuk C. Ronaldót vagy Gerrardot? Vajon Capello végre képes lett volna a nemzetközi porondon is a csapattal? Azt is tudjuk, hogy az igazságszolgáltatásból valahogy lemaradt az „i” akkoriban. De most nem erről lesz szó. Azt nézzük meg, hogy a sok negatívum mellett melyek voltak azok a pozitív események, amelyek a calciopoli nélkül valószínűleg nem, vagy nem így történtek volna meg. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Viszlát, Maestro!

Sokan voltunk, akik nem örültünk, mikor 4 éve leigazoltuk Pirlót. Megöregedett, és a lassú, körülményes játékával már csak kolonc lesz a csapat hátán – gondoltuk. Ezt mutatták a statisztikák is, hiszen a Milan nélküle eredményesebben szerepelt, mint vele. Hogy lesz ebből előrelépés a két egymást követő hetedik hely után? Én személyesen azért sem örültem Pirlónak, mert úgy gondoltam, hogy kicsit túlértékelték őt korábban: a Milan nem tőle, hanem Kakától volt igazán jó. Persze utólag már másképp gondolom mindezt, és ebben a véleményemben valószínűleg az is szerepet játszott, hogy nem tudtam objektíven megítélni az utált klub játékosait. Most, mikor búcsúztunk az elmúlt négy scudetto egyik kulcsemberétől, már látom, mennyire rosszul láttuk a dolgokat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Eszt is meg kellett nyerni

llorentepalermoMég mielőtt a varjak mély gödörbe károgták volna a Juventust (a jövő héten egyébként már több helyen fagyni fog!), a Palermo legyőzésével befogtuk a csőrét a vészmadaraknak. Nem volt nehéz meccs, ezért messzemenő következtetéseket ne vonjunk le. Villámgyors értékelés. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

„-Egy pontot kérek.” „-Három lett. Maradhat?”

pirlogólTalán kimondhatjuk: a Juventus szinte csak jobb híján húzta be Genovában a 3 pontot. Ahogy a Milan ellen, úgy ezúttal sem érdekelte Buffonékat, hogy melyik csapat az aktívabb, és melyik tesz többet a győzelemért. Nem fontos, az ilyesmi már rég nem számít, és aki érti a focit, az tudja, hogy a meccs képe sokszor gyakorlatilag csak a felszín, és semmi köze a végeredményhez. Egyúttal elmélkedünk arról is, hogy milyen az, ha egy erőtől duzzadó, magabiztos csapatot sújt a bíró – hát, ilyen. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Veled, vagy nélküled?

Pirlo érkezésekor elég sokan szkeptikusak voltunk: jön egy vásott múltú, kiégettnek  tűnő ex-sztár vénember magas fizetésért, és azt várjuk tőle, hogy összefogja a Juve évek óta erőtlen középpályáját? Riválistól érkezve fog ez küzdeni? Két és fél szezonnal okosabban könnyen röhögünk magunkon: Szundi hetek alatt meggyőzött mindenkit, és a két bajnoki cím talán legfontosabb játékosa lett. Beszartunk, amikor az Udinese elleni találkozó elején megsérült. Viszont nélküle is megnyertük az azóta lejátszott bajnoki meccseket, nem is túl nehezen, sok-kevés gólaránnyal, hatalmas bicepszeket demonstrálva. Ilyen könnyű lenne pótolni, illetve talán még találóbb úgy a kérdés, hogy pótoltuk egyáltalán Pirlót ezeken a találkozókon?


(Csakazértsem a kézenfekvő U2-dalt kapjátok.)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

And now for something completely different

Llorente, decukigyerekek, Buffon, jaj, Padoin, mármegintmicsinálszMarchisio, megérdemelt győzelem, faszomBonucci, csak begyötörtük, spirito, pluszhárompont meg a franc tudja, még mit lehetne írni a tegnapi meccsről. Igazából persze mind felesleges karakterszaporítás lenne, hiszen a legfontosabb dolog valószínűleg az a ma délutáni hír, hogy Pirlo sérülése súlyos, és nagyjából két hónapot hagy ki (a firenzei Mario Gomez szeptember közepén ugyanilyen sérülést szenvedett, és még mindig nem tért vissza). A gyenge idénykezdet után Szundi jó pár meccse újra a csapat meghatározó játékosa volt, szóval nem intézhető el vállrándítással a kiesése.  Na, és akkor jön a kérdés: mi lesz most akkor? Lehet-e Pirlót pótolni? Kell-e Pirlót pótolni, vagy játsszon mást a csapat? Egy kattintás ide a folytatáshoz….