Kötelező kör

Persze most mindenkit a Barcelona érdekel: van-e esélyünk, visszavágunk-e 2015-ért, Suarez vajon most Chiellini melyik testrészét kapja be stb. Pedig gyorsan el kellene felejteni a BL negyeddöntőt: vasárnap délután Genovában játszunk. ott, ahol egy igen kellemetlen pofonba futottunk bele nem is olyan régen. Persze az ellenfél most Piszkos Fred is csapat lesz, de ha a játékosok fejében Messi és a jövőbeli, tört magyarsággal megírt Joó Gábor cikkek járnak, akkor bizony most is belefuthatunk egy kellemetlen pofonba. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Eltűnt egy kis manó

Helyzet van Eder mester műhelyében: Pumuklit eltiltották, így muszáj lesz megbontani a mostanában faszán muzsikáló első négyest a ma esti bajnokin. És ez nem is feltétlen kellemetlen annyira, mint ahogy elsőre tűnik: amióta a lilák elleni lángos óta a 4-2-3-1-et toljuk, azóta a Cuadrado, Dybala, Mandzukic – Higuain kvartett gyakorlatilag szünet nélkül a pályán van. Cuadradón ez kiemelten látszott Udinében: a hazaiak lazán leütközték, képtelen volt megjátszani Higuaint, a máskor gördülékeny váltások sem működtek Alves és Pulkó között, és a védekezéshez sem tette hozzá a magáét. Szerencséjére beszedett egy sárgát, és ma pihen. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szürpríz!

Amikor ősszel Asamoahnak sikerült úgy megsérülnie az ősszel, hogy sem a labda, sem az ellenfél bármelyik játékosa nem volt a közelében, nem gondoltam volna, hogy neki bármilyen szerepe lehet még a Juventusban. Sőt, abban a pillanatban azt sem tartottam volna túlzásnak, ha azonnal felbontjuk a szerződését, mert alkalmatlan az élsportra. Ehhez képest a hétvégi kupameccsen a csapat egyik legjobbja volt – de nem ez az egyetlen meglepetés, ami mostanában érhetett minket a klubbal kapcsolatban. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Melyik a kedvenc pozíciód?

Első olvasásra ez egy szerkesztőségi buliról kiragadott mondat is lehetne, de rutinosabb előfizetőink átlátnak a szitán: mi mindent tudunk egymásról, senki nem kérdezne a többiektől ilyen csacskaságot. Bezzeg Allegri még nincs tisztában Pjanic lelkének minden apró rezdülésével, ezért fordulhat elő, hogy bal oldali mezz’ala és regista után ma trequartistát fog vele játszatni.

juvlyon2 Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Hiányzók, visszatérők és egy újonc

Beni így fejezte be az előző posztot: „Jön a válogatott szünet, ami nem is jön rosszkor. Viszont utána úgy kell visszajönnünk, mint aki vért ivott: Udinese, Lyon, Milan, Sampdoria, Napoli, Lyon. Talán már Marchisióval, és az eltelt időnek köszönhetően jobb formában, összébb szokva, kisebb arccal, nagyobb szívvel.” Itt vegyük fel most a fonalat – de csak miután végiglapoztuk ezt a galériát. Merthogy ilyenek vannak benne:

Egy kattintás ide a folytatáshoz….