A szar akkor is szar marad, ha bepanírozod

Játszottunk már idén hátborzongatóan fos meccseket (elsőre a Lyon elleni hazai, meg az Izé elleni ugrik be, no meg a genovai kurvaanyja), de mindig volt mentségünk. A Fiorentina elleni kollektív ganajtúrásra azonban nincs mentség.

Lehet azon vitatkozni, jobban tudunk-e futballozni 3-5-2-ben, mint 4-3-meglátjuk-ban, az azonban nem vitás, hogy ha ennyire hitványul teljesít a játékosok jelentős többsége, teljesen mindegy, mit kukorékol a vonal mellett Allegri. Nem menthető fel ő sem (takarodjon, nyilván), hogy mást ne mondjunk, a szar forma is az ő felelőssége, és a jó formában levők padon jegelése is. Aztán pánikból úgy felfosott egy századfordulós 2-3-5-öt az utolsó negyedórára, hogy Mészöly Kálmán mind a tíz ujját megnyalta.

De nem Allegri most a mi nagy bajunk, hanem hogy – bármilyen furcsa ezt leírni: Higuaín kivételével – senki nem úgy teszi a dolgát, ahogy elvárható lenne. Persze lehet azzal magyarázni, hogy még mindenkinek szoknia kell, hogy sokan vannak, és élesedik a csapatba kerülésért folytatott verseny, de ennek nem inkább jó teljesítményeket kellene kihoznia  a sztárjainkból, és főleg sztárjelöltjeinkből? Felesleges lenne külön kiemelni bárkit, hiszen egy csapattal nem történhet rosszabb annál, mint hogy a formán kívüli Khedira és Stuani játszik a középpályáján. Ugyanakkor mégis fontos megjegyeznünk, hogy Marchisiótól saját reputációja, Dybalától az érte érkező ajánlatok komolysága követeli meg, hogy soha ne játsszanak olyan kibaszott szarul, mint Firenzében tették.

Ahogy az öröm közös volt, úgy a bánat is az: Marotta nyáron nem tömködte elég lelkesen a lyukakat, Allegri mintha elvesztette volna a fonalat, a játékosok szar formában vannak, azaz mindenki felelős a kialakult helyzetért. Az, hogy baj van, nem vitás, most mindenkit az foglalkoztat, hogy mekkora.

Nagy

Az nyilvánvaló, hogy hiába néz ki egészen parádésan a Higuaín-Dybala-Manzdukic hármas, ha a Vidal-Pirlo-Pogba hármas helyén a Khedira-Marchisio-Sturaro hármas játszik mögöttük. Az is nyilvánvaló, hogy a 3-5-2-ben a csapat nem bírja el Pjanicot, aki viszont nem tesz hozzá annyit a támadásokhoz, hogy érdemes legyen borítani miatta a formációt. (Más szóval: csapategyensúly szempontjából egyáltalán nem tudja pótolni Pogbát.) Az sem titok, hogy nehéz belelátni a BL-győztest abba a középpályás sorba, ahol a fentiek mögött Lemina, Rincón, Hernanes és Asamoah jelenti az alternatívát.

Hátul és elöl rendben van a Juventus, még ha ennek kevés jelét láthattuk is Firenzében. Így tehát a fenti, a probléma súlyát érintő kérdésre az a válasz, hogy ha a középpálya romos állapota (amit nem iparkodunk serényen rendbe tenni a téli mercatón) nagy gond, akkor nagy a gond.

Lefordítva az a kérdés, hogy míg a MVP középpálya bajnokot csinált Matriból és Llorentéből, képes lesz-e a HDM csatársor ugyanezt a szívességet megtenni a mostani középpályásoknak. A BL-győzelemről egyelőre dőreség volna beszélni, egyelőre a Portótól is torkon ragad a jeges rémület.

A legfontosabb, hogy Marchisióval történjen valami sürgősen. Könnyebb lenne neki, ha a mellette játszók is feljavulnának, de hát neki kellene felfele húznia a többieket. Előfordulhat, hogy Machisio is a Boldogtalan Hármas áldozatai közé kerül, és már soha többet nem lesz az, aki az előtt az átkozott Palermo elleni meccs előtt volt. Abban kell bíznunk, hogy nem így lesz. Vagy abban, hogy nyáron tököt növesztünk, és elhozzuk Verrattit.

Idális ellenfél következik: a Lazio erősködik, fasza focit is játszanak, de a Torinóban majdnem mindig bemanszolnak. Elég erősek hozzá, hogy egy győzelemmel önbizalmat gyűjtsünk, de távolról sem számít bravúrnak a leverésük. Egy a fontos: mutassuk meg, hogy csak kisiklás volt a firenzei meccs.