Moggi, Lisszabon és egy hét az élet

luckymoggiLehet puzsérkodni Moggival kapcsolatban, de az biztos, hogy ha kinyitja a száját, érdemes meghallgatni, amit mond. Lucky Luciano – egy kicsit nyilván várta, hogy a készenlétben tartott, virtuális petrencés rudat beletoszhassa a Juve seggébe – szokás szerint nem csomagolta be a mondanivalóját, és már csak azért is érdemes néhány szót vesztegetnünk a mondanivalójára, mert jövő héten eldől a Juventus szezonja. Hajtás után következzen egy kis előretekintés, egy kis kritika a csapat és a Serie A felé, néhány személyi kérdés és némi harvest langymeleg kommunánk levlistájának lényegesebb momentumaiból. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Sasnézőben

benfica2Egyetlen alkalmat nem hagynánk ki a pasizásra közösségi hálónk terebélyesítésére: a holnapi Benfica-Juve előtt feltett szándékunk volt, hogy keresünk valakit, aki bemutatja nekünk az ellenfelet. Szerencsénkre a lehető legautentikusabb forrás jött velünk szembe: Toszi barátunk, aki a korábbi csecse Benfica blogot átvitte a kiváló össznépi Puretugal blog alá. Így sikerült, hogy mi Toszit, ő pedig minket kérdezett, melynek eredménye két bejegyzés: az ő válaszait nálunk, a mieinket hamarosan odaát olvashatjátok. Bemutatjuk tehát a Benficát egy hazai fanatikus szemén keresztül.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nem a terv szerint

A csapat fáradtságát látva Conte állítólag úgy döntött, hogy a következő forgatókönyvet kellene minden meccsen követni: megnyomva az első félidőt előnyt szerezni, majd a második játékrészben magabiztosan őrizve azt pihenni. Ez ugyan nem jött össze, de a scudettó pajzs egyre közelebb. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mondd csak, apu!

Apu, kivel játszik a Juventus a hétvégén?
A Bolognával, kisfiam, ma lesz a meccs, mert húsvét van vasárnap és hétfőn, ezért minden meccs ma lesz.
Biztos a játékosok is mennek locsolkodni, ugye? Nézhetem a meccset? Holnap nem lesz iskola! Leckét sem kell írnom!
Persze, most nem is lesz későn a meccs! Megnézzük együtt, jó?
Apu, elolvassuk, mit írnak a bianconeri blogon a meccsről? Biztos valami vicceset írnak, nem? Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Húsvéti tojás

Mivel az ünnep miatt minden meccs szombaton lesz, így a Juventus – Bologna is. Ám míg a többi meccs 15:00-kor kezdődik, a rangadó pedig kilenckor, a csodálatos Juventus mérkőzését úgy időzítették, hogy mindenki zavartalanul nézhesse. Tehát 18:00-kor vegyük a sonkát, tormát, főtt tojást és zöldségeket tartalmazó tálcát az ölünkbe, és nézzük meg, ahogy a 17. helyezett Bologna vendégszerepel az Arénában.

  Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Súgjanak a számok!

udi1Úgy tűnik, ideiglenesen kiapadtak a blogból származó pénzforrásaink: ebben a hónapban csak egy olvasónk tagdíja futott be, de ő kuvaiti, nem is ért magyarul, ráadásul olajban fizetett, ami amúgy is érvénytelen. Szóval megint nem írunk beharangozót. Sőt, a Lyon elleni visszavágót sem énekeltük meg, mert mit nekünk, hogy a Juve 11 év után ismét európai kupa elődöntőjébe jutott. Majd írunk, ha fizettek rendesen! (Értsd: gyorsabb ütemben, mint ahogy Dino és/vagy _beni el tudják sikkasztani a lét.) Viszont fórumunk lelkes és kreatív tagja, fktgbr – ezzel a nickkel csakis Valter keresztnévre hallgathat – szereti a statisztikát, ezért megnézte, mit mutatnak a számok. Tartsunk vele! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A látszat csal

Ahogy azt a hétvégi rangadó utáni reakciójában Tyler elétek tárta, nem vagyunk különösebben hasra esve a csapat formájától. Nem domináljuk a mérkőzéseket, a második félidőkben – főleg a vezetés birtokában – látványosan, azaz inkább nézhetetlenül csúfoljuk-csaljuk a játékot, a belső középpályások formája minimum aggasztó, a maradék védőink bele lóg a heti két mérkőzéses terheléstől, Tevez nélkül Llorente csak egy túlfizetett és túl jóképű Matri, ránézésre Buffon és meccsenként a háromból mindig másik két védő tartja a lelket a csapatban. Mégis, a 2014-es eredmények miatt nem nyafoghatunk: a Roma elleni kupakiesés benne volt a pakliban, a bajnokságban idén produkált 11-2-1 több, mint vállalható, és az EL-ben eddig négyből hármat nyertünk, mindössze egy gólt kaptunk. Két lehetőség van: vagy tényleg annyira szarok vagyunk, ahogy tűnik, és irreálisan jók az eredményeink, vagy annyira jók vagyunk, hogy – árnyaltan fogalmazva – maximum közepes játékkal is röhögve szalad a szekér. Akárhogy is, a látszat csal, mi meg a szezon hajrájában szeretnénk végre tudni az igazat.

optikai_illuzio_5 Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kijárt már a pofon

Valószínűleg sokan gondoltuk úgy a vasárnapi vereség után, hogy ez már rég kijárt nekünk. Hiszen az elmúlt hetekben szenvedve, sokszor kifejezetten rosszul, alárendelt szerepet játszva sikerült nyernünk, de nyilvánvaló volt: előbb-utóbb véget ér a szerencsénk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….