Húsvéti tojás

Mivel az ünnep miatt minden meccs szombaton lesz, így a Juventus – Bologna is. Ám míg a többi meccs 15:00-kor kezdődik, a rangadó pedig kilenckor, a csodálatos Juventus mérkőzését úgy időzítették, hogy mindenki zavartalanul nézhesse. Tehát 18:00-kor vegyük a sonkát, tormát, főtt tojást és zöldségeket tartalmazó tálcát az ölünkbe, és nézzük meg, ahogy a 17. helyezett Bologna vendégszerepel az Arénában.

 

Először állapítsuk meg, hogy a Bologna majd’ 60 ponttal tanyázik mögöttünk, és igencsak fenyegeti a kiesés RÉME! Ez a rém olyan, mint a medve, ha fenyeget bennünket, akkor biztosan összefossuk magunkat – hiszen tudjuk, hogy ami nem öl meg, az erősebbé tesz, kivéve a medve, mert az kurvára megöl. A pánikban lévő ellenfél pedig bármire képes lehet, például arra, hogy atomszarul játszik a nagy görcstől, vagy éppen ellenkezőleg: nagyon jól játszik, és meglepetést okozhat bárhol.

A Juventus Aréna viszont nem az a terep, ahol a kiesőjelölt csapatok meglepetéseket okoznak, reméljük, ez így is marad. Hazai pályán kizárólag győzelemmel végeztünk ebben az idényben, de úgy általában a stadion megnyitása óta sem sokan raboltak pontot a KATLANBÓL!

A győzelem kötelező, nem szabad izgalmassá tenni a bajnokság végét, hiszen még fontos meccsek várnak ránk az EL-ben is, ráadásul játszunk még a szimpatikus rómaiakkal is – a pontvesztés tehát nagyon indokolatlan és elképesztően felesleges izgalmakat tudna generálni a későbbiekben.

Vucsi a Bologna otthonában.

Megállapítás: a Bologna idegenben összesen kétszer tudott nyerni.

Ez a szombati mérkőzés nem is annyira rossz, hiszen így lesz idő rápihenni a csütörtöki EL-meccsre, amikor a spanyol Benficával játszunk majd. Itt megragadnám az alkalmat, hogy elmondjam, véleményem szerint az Európa Liga megnyerése azért lenne kurva jó, mert akkor játszhatnánk az európai Szuperkupáért a BL győztesével. Megérdemelnénk!

Bonucci és Lichti eltiltás miatt nem játszhat. Bonucci a kispadról sárgázta ki magát, Lichti pedig a szokásos hülyeséggel – és lehet, hogy az járt a fejében, hogy ha most Isla játszik végig, akkor a csütörtöki fontos EL-meccsen ő játszik majd helyette. Megoldotta a rotálást a Mester helyett. Tevez és Vidal sem kezdett az Udinese ellen, szerintem pihenhetnének most is, Vidal térde régóta szar, gyógyulgathatna egy kicsit.

Pepét lassan kiengedik az elvonóról, a hírek szerint bevethető lesz a következő hetekben. Nyilvánvalóan nem fog játszani már többé a csapatban, de gondoltam megjegyzem.

Így néz ki egy rozsomák.

A Bologna az utolsó 30 megszerezhető pontból mindössze hetet tudott bezsákolni, köszönhetően gólképtelenségüknek, 33 meccs alatt csak 27 gólt sikerült lőniük, viszont kaptak 51-et. Imponáló, mint egy rakás szar.

A hátralévő öt meccsen már nem kaphatunk ki, ha a varázslatos 100 pontot el szeretnénk érni, szerintem ez nem lesz meg, pedig milyen jópofa lenne.

Adatok:

A Bologna utolsó 5 meccséből egyet nyert meg, 2 döntetlen is becsúszott, az egyik a milánói hullarabló banda ellen, amihez ezúton is gratulálunk az érintett feleknek. Mi ezzel szemben a Napoli elleni rettenetes vereség óta négyszer nyertünk. Egymás elleni utolsó öt meccsünkön 4 Juve-győzelem és egy döntetlen esett. Az utolsó bolognai pontszerzés több mint két éve sikerült.

A várható kezdő:

Peruzzi – Torricelli, Pessotto, Montero, Iuliano, Davids, Tacchinardi, Zidane, Deschamps, Inzaghi, Del Piero

Még tartalékosan is 2-3 góllal kell nyernünk.