A „tankolás” kifejezést teniszből ismerhetjük. Rendszerint azokra a sport szellemével gyökeresen ellentétes mérkőzésekre használjuk, amikor egy játékos egy tornára ugyan muszájból kiáll, de eldobja az első meccsét, hogy már a következő, általában fontosabb tornára készülhessen. Rendszeresen előfordul, hogy kisebb díjazású, gyengébb pontozású tornákon a menők felveszik a rajtpénzt, majd óriási meglepetésre kizúgnak az első körben. Kevés olyan teniszező van, akire ne vetült volna a gyanú árnyéka, de a tankolás bizonyíthatatlan. Senki nem fogja bevallani, hogy „igen, tojtam a tornába”, és szerintem nem is szorul semmiféle magyarázatra, hogy egy játékos képtelen a teljes szezont azonos intenzitással végigtolni. Nekünk még az a gerinctelenség is imponál, ahogy Nadal tavaly Halléban felvette a rajtpénzt, majd lazán kikapott attól a Browntól, akit neki fél lábon is vernie kellett volna. A tenisz egyéni sport, könnyű egy vereséget kisebb sérülésre, fáradságra, az ellenfél sosem látott formájára fogni, ugyanakkor csapatsportokban sokszor már előre kilóg a lóláb. Péel a Palermo-Juvén.
