Kijárt már a pofon

Valószínűleg sokan gondoltuk úgy a vasárnapi vereség után, hogy ez már rég kijárt nekünk. Hiszen az elmúlt hetekben szenvedve, sokszor kifejezetten rosszul, alárendelt szerepet játszva sikerült nyernünk, de nyilvánvaló volt: előbb-utóbb véget ér a szerencsénk.

Most nem volt Pirlo szabadrúgás, nem volt Tevez, nem volt bénázó védő az ellenfélnél. Volt ezzel szemben egy sokkal gyorsabb, sikerre éhesebb Napoli, akik teljesen egyértelműen legyőzték a Juventust. Sőt, csak Buffonnak köszönhető, hogy nem lett két gólosnál nagyobb a különbség a két csapat között. Szóval, várható volt a vereség, ettől függetlenül azért elég nagy indulatokat kavart sok szurkoló lelkében.

callejon_gol

Ami szerintem teljesen érthető: egy nem túl szimpatikus vetélytárs ellen sikerült a Conte éra egyik legrosszabb teljesítményét pályára tenni. A csapat fáradt, ráadásul a sérülések miatt még sok változtatási lehetősége sem volt Conténak. Ha tehette volna, gondolom, Conte sem a szörnyű formában lévő Llorentével kezd, de sem Vucsinics, sem Giovinco lábában nincs 90 perc, mind a ketten sérülésből tértek vissza, Quagliarella pedig húzódás miatt a keretben sem volt. Nyilván Conte is látja, hogy Vidal olyan teljesítményt nyújt, hogy igazából még a padon sem nagyon lenne helye, de nincs igazán olyan embere, akit nyugodtan a helyére tehetne (kifejezetten jól jön, hogy most egy meccset pihenhet az EL-ben és a bajnokságban is). De Vidal mellett Pogba is vérgyenge volt, de nem is csoda: lassan 20-21 hónapja szinte pihenő nélkül játszik, miközben még mindig csak 21 éves. A harmadik kulcsembert, Pirlót pótolni meg kb. olyan könnyű feladat, mint kézen járva feljutni a Mount Everestre, miközben a herénkre kötve két kamiont húzunk, amik között van Damme spárgázik, és ügyelnünk kell arra, hogy nehogy leessen.

Persze az, hogy ilyen a helyzet, abban benne van Conte is: korábban simán lehetett volna rotálni, és akkor nem lenne mindenki szarrá terhelve. És persze nem kellett volna megvetetni Padoint, ha még akkor sem rakja be, amikor Pogbáék nem látnak a fáradtságtól. Vagy lehet kárhoztatni a keret mélységét is: nem jönne rosszul, ha a télen mondjuk Nainggolan nem Rómába megy, hanem hozzánk. Vagy ha van egy balszélsőnk, hogy Asamoah behúzódhasson középre. Vagy érkezik bárki más, aki nyugodtan bevethető a középpályán (azért a hétvégi gólpassza után Guarín elég bátor választás lenne erre a szerepre).

A helyzetet látva nem egy szurkoló már azt kezdte számolgatni, hogy úgyis kikapunk Rómában, akik persze nyernek a hétközi elmaradt meccsükön, mi meg majd döntetlenezünk, meg kikapunk mindenki ellen, és aztán a vége az lesz, hogy elbukjuk a scudettó pajzsot. Szerintem meg ne szaladjunk ennyire előre. Elképesztő nagy balfaszság lenne innen elveszíteni a bajnokságot, amit nem tételezek fel sem a csapatról, sem Contéról. Az előnyünk így is elég komoly, és a Roma sem fog minden meccset megnyerni. Viszont a 100 pontos álomhatár elérésére én sem látok sok esélyt, és az Európa Liga döntője/megnyerése is inkább álomnak, mint reális jövőképnek tűnik. Rengeteg kritika éri a 3-5-2-es felállást is, de egyrészt ez Olaszországban még mindig működik, másrészt nem igazán vannak játékosaink más taktikához. A szép és magabiztos játék hiányzik, de ez biztos, hogy a 3-5-2 következménye?

Amúgy én is egyetértek többek közt Benitóval abban, hogy nem tekinthető igazán sikeresnek az év, ha “csak” a bajnoki címet szerezzük meg, hiszen az elmúlt két év után további előrelépést várunk az eredményekben. De ahogy Conte is elismerte, elrontotta a formaidőzítést és a rotációt (remélhetőleg tanul belőle). Persze bízhatunk egy csodálatos formajavulásban, de én pesszimista vagyok: a maximum a jelenlegi helyzetben, hogy viszonylag magabiztosan behúzzuk a bajnokságot. A többi meg a ráadás – még ha előzetesen nem is így terveztük.