The number of the be(a)st

Amikor a tavalyi bajnokságot értékeltem, a következőt írtam: „Az 1930-35 közötti Quinquennio d’oro után újra öt scudettót nyertünk, de ezúttal más a helyzet: akkor az utolsó bajnoki címnél lehetett érezni, hogy lezárult egy korszak. A következő bajnokságban a Juve csak 5. lett, és az 1949-50-es bajnokságig nem is sikerült újra elsőnek lennie. Most gyökeresen más a helyzet: az átmeneti évben is behúztuk a bajnokságot, sokkal jobb anyagi helyzetben van a klub, mint a versenytársak, a csapat tele van fiatal, vagy éppen ideális korban lévő klasszissal, vagy magas szinten teljesítő veteránnal. Azaz ma komoly esély van arra, hogy a sorozat tovább folytatódik.” Hát folytatódott! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A szoros hajrá ezúttal is elmarad

Az újkori juvés történelemben – ami az új stadionnal, Conte, Pirlo, Vidal és persze Vucsinics érkezésével kezdődött – az első scudettópajzs volt a legédesebb: igazából nem számítottunk rá, és rettentő sokat vártunk valami hasonlóra. Azt az eufóriát, amit a 100+ pontos, szenzációs szezon fölött papíron éreznünk kellett volna, agyonbaszta a gyenge BL-szereplés, a tavalyi bajnoki cím pedig a mezőny ismeretében tűnik halványabbnak. Meg különben is, az elmúltnégyév Juventusa már a nyári felkészülés után iszonyú erősnek tűnt a többi olasz csapathoz képest, ezért lássuk be, valahol alapvető elvárás volt a bajnoki cím.

juvlazio01

Régen láttunk a sassuolói testbeszédhez hasonlót

Mikor nyáron lelépett a Pirlo, Tevez, Iszákosindián hármas, és már a 10. fordulóban eljutottunk a 4. vereségig (korábban csak az első címvédő szezonban kaptunk ki ennél többször), nagyjából lemondtunk a scudettóról. Hibáztattuk a felemás mercatót futott Marottát, a már akkor frusztráló sérüléseket, az alapcsapatát nehezen találó Allegrit, a 10-esként félszeg és arrogáns Pogbát, a seconda punta szerepkörbe lassan beletanuló Dybalát, meg persze a kapzsi alkoholista uruguayit, aki elment Stuttgartba mutogatni a langyi szívecskéit. Snitt, oszt’ 5 körrel a vége előtt 9 pont előnyünk volt a kukásokkal szemben. Már megint nem lesz izgalmas a hajrá. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Húsz éves a huszonharmadik

rava231995. május 21.: a Juventus a Parma legyőzésével megszerzi történelme 23. bajnoki címét, sok-sok évnyi szünet után. Fontos, nagyon fontos scudetto, egy új klubmodell, egy bátor edző és talán a még bátrabb játékosok sikere. Csütörtökön lesz napra pontosan húsz éve az eseményeknek, így mi is emlékezünk, elsősorban arra, hogy hogyan építették fel kockáról-kockára azt a fantasztikus csapatot, amely aztán alapja lett a következő három évben sikert sikerre halmozó együttesnek. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Matematikailag

Ha nem vesszük torokra hétvégén kétszer is a bikabrét, ma bármilyen győzelemmel mindentől függetlenül bajnokok lehetnénk. De Obama és Bonu tettek a zakóról, így ma csak akkor tudhatjuk magunkénak a scudettós tálat, ha a Lazio nem szaggat análrózsát a Parmába, és mi meg megrakjuk a lilákat. Ami idén eddig háromból egyszer jött össze – igaz, akkor nagyon.

juvefior1 Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Essünk túl rajta?

Rengeteget fogunk még beszélgetni, vitatkozni, veszekedni a 2013/14-es szezon épületes eredményein ill. romjain, ugyanis ezt az évet minden korábbinál erősebben beárnyékolta az a kettősség, amit a hazai és az európai meccseken mutatott a Juventus. A Ferrara-Zacsi kettőssel sikerült eddig két kupasorozatból is kiesni, viszont akkor legalább volt mentségünk minderre: egyszerűen szarok voltunk. (Elgondolkodtató mellékgondolat a duplahetedik csapattal kapcsolatban, hogy a sloziajtót Cobolli Giglire záró Tiago és a méretes bukóval elpasszolt Diego talán mégsem annyira rossz játékosok, ha az idén BL-döntőbe jutó, spanyol bajnokságra évezredek óta először esélyes matracosokban mindkettőnek megvan a maga helye.) Ebben a szezonban ellenben összeállt egy egymást ismerő, jellemzően legalább 2 éve együtt játszó keret, nehéz a relatív nemzetközi sikertelenséget külső hátráltató körülményekre fogni: mindkét kiesésről csak a Juventus tehetett. A sikertelenség pedig valóban relatív: két év európai távollét után, egy újjáépített csapattal ott tart Conte, hogy az elmúlt két szezon eredményei alapján lazán UEFA TOP10-es a Juventus, és alapvetően a kupaelődöntő sem rossz eredmény.

A kesergést, dühöngést, lamentálást, agyalást tegyük félre egy talán nem mellékes gondolat erejéig: tegnap bajnokok lettünk, csont nélkül. (Dino félelme: „Moratti szerintem megpróbálja majd elvetetni, mert játék nélkül nyertünk.”) Ennek tudatában kellene felpörögni a maradék három meccsre. Tényleg, kellene?

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Amikor az Inter mindent elbukott

Ha a Juventus és az Inter közötti bajnoki versenyfutásokról van szó, a többség biztosan 1998-ra és 2002-re asszociál: a két klub közös történelmének utolsó évtizedeiben valóban ennek a két scudettónak a sorsa váltotta ki a legnagyobb figyelmet. A Juve-Inter párharc azonban nem csak ezekből az eseményekből áll. A 9-1-es meccs talán az ellenségeskedés origójaként is értelmezhető fontos állomás, de szintén nagyon fontos az a találkozó, amelyről most lesz szó – az 1967. május 7-én lejátszott Juventus-Internazionale meccsre tekintünk vissza. Hihetetlen izgalmak, óriási dráma végén az Internek lenullázódott a szezonja.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szubjektív múltidéző – Lazio

A Lazióval rengeteg emlékezetes meccset játszottunk az elmúlt pár évben, évtizedben (persze kivel nem?). Eszünkbe juthat például, amikor Lippi 1995-ös bajnokcsapata otthon 3-0-ra kapott ki, vagy a tavaly augusztusi szuperkupa győzelmünk, netán a tavaszi kupakiesés, illetve a 2004-es kupadöntő. Számomra legalábbis mindegyik emlékezetes volt, de – egy rendkívül elcsépelt dramaturgiai fordulattal élve – mégsem ezekről írok. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Turone gólja, Aldair bedobása – botrányos Juve-Roma meccsek

Aki tisztában van az olasz labdarúgás múltjával, az azzal is tisztában van, hogy volt olyan időszaka a calciónak, amikor a címben említett két klub felosztotta egymás között az olasz piacot, és fél évtizedig éles küzdelmet folytatott a scudettóért: a Juventus jobban jött ki ezekből a párharcokból, de tulajdonképpen az AS Roma korszakosságát ez semmiben nem befolyásolja. Később, már a 90-es években, amikor – többnyire csak pillanatokra – ismét felmerült, hogy a Roma újból a bajnokság esélyese lehet, sokaknak rögtön az jutott eszébe, hogy visszatérhetnek a megelőző évtized képsorai. De azt azért ki lehet jelenteni, hogy ekkor – hiába voltak remek labdarúgói – a fővárosiak számára a bajnoki cím nem számíthatott reális opciónak. Mostani múltidézésünk tárgya a harminc esztendővel ezelőtti korszak egyik botrányköve, illetve egy, már a 90-es években lejátszott, szintén vihart kavaró összecsapás. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Miért éppen mi? – Dalban mondjuk el

Lassan elkezdődik, így a tavalyi szezon értékelése is véget ér. Ezúttal egy összegző posztot készítettünk, amelybe igyekeztünk belevenni azokat a tényezőket, melyeket korábban bemutattunk – és néhány egyéb dolgot is. A vezérfonal pedig egy képzeletbeli Metallica koncert lesz. Lássuk hát, Hetfield hangján milyen is volt a 2011-12-es idény!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ami mindent megváltoztatott

The_Scream_allegriAz elmúlt napokban a Milan edzője, Massimiliano Allegri a következőket nyilatkozta: „Idén a játékvezetők egyetlen olyan hibát követtek el, amely befolyásolta a scudettoért folytatott versenyt, ez pedig Muntari góljának meg nem adása volt„. Mivel blogunk elkötelezett a tényfeltárás iránt, ezért feltártuk, hogy mennyire meghatározó is volt az említett hiba. Sokkoló eredményekre jutottunk!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….