1984

kekdöntőIdén, 2014-ben a Juventus történelmének egyik legcsodálatosabb esztendeje jubilál: 30 évvel ezelőtt a klub megnyerte első és egyetlen (valamint alighanem utolsó) KEK-serlegét, emellett pedig megszerezte az olasz bajnoki címet, a scudettót is (utóbbiról most nem lesz szó részletesen). Nem véletlen, hogy a 2013-2014-es bajnokságra a Juve vezetősége visszahozta második számú meznek azt a sárga-kék szerelést, amelyben Platiniék 1984 májusában legyőzték az FC Portót. A jubileumi év kapcsán (napra pontosan a 30. évfordulón) mi sem maradhatunk poszt nélkül – megmutatjuk, milyen út vitte el a Juventust a bázeli döntőig, és ott hogyan győzte le portugál ellenfelét.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Juventusi csoda az olasz klubfoci fénykorából

milanjuve03930417Nem túlzunk, ha a 80-as évektől (az idegenlégiósok újbóli beeresztésétől) a 90-es évek első feléig tartó időszakról, mint az olasz klubfoci fénykoráról beszélünk: döbbenetes, mai szemmel felfoghatatlan sikerszéria, korszakos, történelmi tetteket végrehajtó csapatok. A mi szívünknek nem kérdés, hogy melyik együttes volt ennek a másfél évtizednek a legjobbja (Platini Juventusát tartjuk annak), de aki a Sacchi keze nyomán felépített, aztán Capello irányította Milant tartja erősebbnek, valószínűleg az sem téved – sőt.  A héttüdejű Conte által meghajtott, de a világ akkori legjobbjának, Baggiónak a fényében tündöklő Juventus hőstettet hajtott végre 1993. április 17-én.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Turone gólja, Aldair bedobása – botrányos Juve-Roma meccsek

Aki tisztában van az olasz labdarúgás múltjával, az azzal is tisztában van, hogy volt olyan időszaka a calciónak, amikor a címben említett két klub felosztotta egymás között az olasz piacot, és fél évtizedig éles küzdelmet folytatott a scudettóért: a Juventus jobban jött ki ezekből a párharcokból, de tulajdonképpen az AS Roma korszakosságát ez semmiben nem befolyásolja. Később, már a 90-es években, amikor – többnyire csak pillanatokra – ismét felmerült, hogy a Roma újból a bajnokság esélyese lehet, sokaknak rögtön az jutott eszébe, hogy visszatérhetnek a megelőző évtized képsorai. De azt azért ki lehet jelenteni, hogy ekkor – hiába voltak remek labdarúgói – a fővárosiak számára a bajnoki cím nem számíthatott reális opciónak. Mostani múltidézésünk tárgya a harminc esztendővel ezelőtti korszak egyik botrányköve, illetve egy, már a 90-es években lejátszott, szintén vihart kavaró összecsapás. Egy kattintás ide a folytatáshoz….