Rengeteget fogunk még beszélgetni, vitatkozni, veszekedni a 2013/14-es szezon épületes eredményein ill. romjain, ugyanis ezt az évet minden korábbinál erősebben beárnyékolta az a kettősség, amit a hazai és az európai meccseken mutatott a Juventus. A Ferrara-Zacsi kettőssel sikerült eddig két kupasorozatból is kiesni, viszont akkor legalább volt mentségünk minderre: egyszerűen szarok voltunk. (Elgondolkodtató mellékgondolat a duplahetedik csapattal kapcsolatban, hogy a sloziajtót Cobolli Giglire záró Tiago és a méretes bukóval elpasszolt Diego talán mégsem annyira rossz játékosok, ha az idén BL-döntőbe jutó, spanyol bajnokságra évezredek óta először esélyes matracosokban mindkettőnek megvan a maga helye.) Ebben a szezonban ellenben összeállt egy egymást ismerő, jellemzően legalább 2 éve együtt játszó keret, nehéz a relatív nemzetközi sikertelenséget külső hátráltató körülményekre fogni: mindkét kiesésről csak a Juventus tehetett. A sikertelenség pedig valóban relatív: két év európai távollét után, egy újjáépített csapattal ott tart Conte, hogy az elmúlt két szezon eredményei alapján lazán UEFA TOP10-es a Juventus, és alapvetően a kupaelődöntő sem rossz eredmény.
A kesergést, dühöngést, lamentálást, agyalást tegyük félre egy talán nem mellékes gondolat erejéig: tegnap bajnokok lettünk, csont nélkül. (Dino félelme: „Moratti szerintem megpróbálja majd elvetetni, mert játék nélkül nyertünk.”) Ennek tudatában kellene felpörögni a maradék három meccsre. Tényleg, kellene?
Egyrészt feltétlenül örülnénk neki, ha nem szarnánk magasról az utolsó három fordulóra. Nem minden szezonban dönthet egy csapat rekordokat, most pedig kapásból két, szinte megismételhetetlen számot véshetünk kőbe: megnyerhetnénk egy szezonon belül az összes hazai bajnokit, és kiradírozhatnánk az Izé calciopoli romjain pöffeszkedve összegányolt bajnoki pontrekordját. A friss hírek szerint Conte lehetőséget kíván adni a kevesebbet játszó embereinek, tehát minden bizonnyal Padoinra, Vucsinicsre és Pelusra vár az a megtisztelő feladat, hogy megőrizzék a hazai sebezhetetlenséget.
Egyébként egyszerre vicces és szánalmas, hogy az olasz mezőnyt szétpicsázzuk a Juventus Stadiumban, miközben Európában… Főleg a védekezésben láthatunk kegyetlenül őszinte különbségeket: míg a hazai bajnokikon 17 meccsen 9 kapott gólnál járunk (átlag: 0,53/meccs), addig a BL-ben 3 hazai meccsen 5 dugó (1,67/meccs) jutott, és az EL-ben is csak a Trabzon és a Benfica ellen nem balfaszkodtunk össze valamit hátul. Ezzel mindenképp bővebben fogunk foglalkozni az uborkaszezonban.
Másrészt bajnoki cím ide vagy oda, szurkolóként keserű a szájízünk. Átérezzük, ha közületek valaki úgy érzi, le se szarja a további bajnoki menetelést. Gyönyörű a triplázás, ebben a nem túl erős olasz bajnokságban is jelentős eredménynek számít, de idén annyira vártunk egy európai kiugrást, hogy a scudettópajzsot kicsit mókusvakításnak látjuk. Ezen kívül emlékszünk a tavalyi szezonzárásra: a rekordokra akkor is megvolt az esély, mégis egy alulmotivált, kifejezetten gyengén játszó Juventus játszott az utolsó néhány körben. A zárókört tavaly már meg sem néztem…
Nincsenek illúzióim, elnézve a bajnoki ünneplésről kiszivárgó fotókat (a fb-n keressétek a #juvex3 hashtag alá gyűjtött tartalmat; a Gazzetta összeállítása itt található) simán benne van a pakliban, hogy egy szétcsapott, begombázott, karikás szemű, óbégató hülyegyerek-sereget látunk ma zebrában. Nem lepne meg, ha a padon betyárkörtét aszaló Giovinco a nyitó videóban rázogatott pezsgősbutejkát ölelgetné tág pupillákkal, Pepe egy megfelelő átmérőjűre sodort öteuróssal reflexből ráhajolna a partvonalra (Tyler megjegyzése Pepével kapcsolatban: „igazságtalan, hogy a szurkolók közül csak ő ünnepelhet a csapattal”, hahaha!), Buffon a kapuból feladna néhány mixet, Mirko az első ellene befújt faultnál a spori felé lobogtatná méretes lőcsét, Vidal bekötött térddel posztolna szelfiket a meccs alatt, és a nagy party animal hírében álló Pogba vörös és kék ledekkel díszített, xtrabassos kétkazettás deckkel a vállán állna fel középkezdéshez. Ugyanakkor az ünneplés akár egy felhőtlen örömfocit is hozhat, amihez az Atalanta két éve is csodásan asszisztált. Nem mintha akkor lett volna más választásuk… A srácok a képek alapján elég gyorsan túlléptek az európai égésen, az is simán előfordulhat, hogy egy 9-6-os vízilabda-eredményt hozó edzőmeccset toljunk este. Nem bánnám, ha idén még 3×90 perc erejéig sikerülne focicsapatként viselkedni. Bármilyen low most a közhangulat a csapat körül, néha olyat is tudunk.
Update: a legfrissebb hírek szerint igazi odabaszós kezdővel készül a bajnoki fiesztára Conte. A kapuban Storari, előtte Caceres, Bonucci és Ogbonna. A középpálya igazi halálosztag: Isla, Padoin, Pirlo, Marchisio, Peluso!!!4 Elől Tevez mellett kicsiGio büntet. Gyilkolni fogunk, simán meglesz a 100 pont.