Ezer éve kikívánkozik belőlem ez a poszt. Azt mindenki tudja, hogy a korpa mozgatja a focit. A Puskásnak tulajdonított, tényszerűen homályos eredetű „kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci” mondás tökéletesen leírja a profi fodballt: a közvetítési díjak miatt járhat infrastruktúrában, fizetések tekintetében az angol bajnokság a többi előtt, sejkek csecsein lógva lehetett középcsapatból bajnok a City, vagy mondjuk a megcsappanó bevételek és a felelőtlen gazdálkodás miatt járhat be lassan visszafordíthatatlanul ezzel ellentétes utat a Milan. De hogy mennyire drága igazából egy játékos, milyen elemekből épül fel egy klub költségvetése, miért hosszabbított Marotta a használhatatlan, épp lejáró szerződésű Jorge Martinezzel, milyen korlátokat és lehetőségeket tartogat az ffp, hogyan számoljuk a sokat emlegetett plusvalenzát, és miért nincs értelme az „ingyen igazolás” vagy a „mercato egyenlege” kifejezéseknek, arról kevesebb szó esik. Megkapargatjuk a felszínt, és az elmaradozó szerkesztőségi partik mögött második kedvenc témánkról beszélgetünk, elsősorban a Juventus szemszögéből illusztrált példákkal.

Elképesztő, amit megengednek maguknak.

A 16-oson belüli kezezésnél hangosan kimondja és elismeri, hogy a szabályok szerint nem kell 11-est adni ilyen esetben. Pár perc múlva fröcsög, hogy elvettek egy 11-est az Atalantától.

A Cuadrado által védekezésben elkövetett kezezést a bíró továbbengedte (leszarom, hogy miért), ezután még visszakerült a labda az Atalantához, sőt, hátrafelé, a kapunk felé ment. Higuaint egyszer szerelték, visszaszerezte és hátrafelé futva tekerte át a túloldalra. A kb ekkor kialakuló támadás mintaszerű góllal ért véget. Fröcsög a barom, hogy a Juventust nyomják és az egész bajnokság erről szól. Kb 10 percen keresztül egy noname olasz SZURKOLÓI fórumról idéz. A legsötétebb propagandacikkek stílusában idézi „InterFan2018”-tól, kb így: „És itt van a lényeg, ezt olvasom éppen: ‘A Juventus 12. játékosa a pályán van, sárga mezben.’ Hát igen, erről szól ez a bajnokság.” Ja, gondolom „AntiJuveForever” szintén csodálatosan pártatlan helyzetelemzést írt a kommentátor által idézett fórumra.

Elfogadhatatlan ez a színvonal. Felemlegeti aztán a Genoa elleni meccset, ahol a genoai gyerek visszarántás miatt kapta meg a teljesen jogos második sárgáját – ja, nem kellett volna sárgát kapnia, mert a Genoa jól játszott? A picsába, nem tudtam, hog van ilyen szabály. Azt nem emlegette fel, amikor Ronaldo makkjának a hegye lógott be állítólag lesre, és ezért visszafújtak gólt, miközben az izé kétméteres lesét VAR hagyta jóvá.

Annyira fel vagyok baszva. Követelem, hogy a Digi tegye lehetővé a kommentátor nélküli hangsávok használatát a közvetítésein.

Egyébként pedig NYENYENYENYENYENYE!

A játék képe alapján még a döntetlen is nagy szám lett volna, a győzelmet így elég kiváló végeredménynek értékelem. Higuain őrület!

Itt meg lehet nézni az összefoglalót:

https://player.viditview.com/player/html/jdAb1neZ5f?popup=fromblocked&autoplay=1

Nem akarok bevezető bekezdést írni, nem érdekelnek a formaságok! Nézzük, mit ért el a cigarettás rohadék a kispadunkon!

Adatok:

Sarri a történelem során első olasz edzőként ért el 19 meccses európai veretlenségi szériát. A Chelsea-val 15 mérkőzésen keresztül, azaz a teljes Európa Liga menetelés során nem talált legyőzőre, azóta pedig a Juventus kispadján folytatja ezt a kedves sorozatot.

A Juventus 2008 óta nem biztosította be ilyen korán a BL-csoportból a továbbjutást.

Az elmúlt edzőink teljesítménye a bajnokságban első idényükben 12 forduló után:

• Conte (2011) – 12 forduló után 24 pont, második hely a szintén 24 pontos Milan mögött
• Allegri (2014) – 12 fordul után 31 pont, első hely a 28 pontos Roma előtt
• Sarri (2019) – 12 forduló után 32 pont, első hely a 31 pontos izé előtt.

A Juventus az európai jelentős ligák csapatai közül egyedüliként veretlen minden sorozatban. A szupererős PSG 13 forduló után 30 ponttal vezeti a bajnokságát, 3 vereséggel. A mágikusan csodálatos Barcelona 12 forduló után 25 ponttal vezeti a spanyol bajnokságot, 8 győzelem mellé 1 döntetlen és 3 vereség jut. A Manchester City az isteni Guardiolával a kispadon és a 14 milliárdos keretével még csak nem is vezeti az angol bajnokságot, sőt, most verte rommá őket rommá a Liverpool.

Sarri a Juventus kispadján töltött első 16 meccséből 13-at megnyert, 3 döntetlen mellett. Ennél csak Jesse Carver kezdett jobban 1949-ben – ő 14 győzelem mellé gyűjtött be 2 döntetlent.

Játék:

Nos, valszeg Jesse Carver juventusa tetszetősebben játszott. Capello bajnokcsapata sem rúgott sok gólt, de legalább nem is kapott. Allegrivel csak az együttműködés vége felé lett minden meccs kínszenvedés. Conténak nem állt a rendelkezésére Costa, Cuadrado, Dybala, Higuain, Ronaldo, Pjanic, De Ligt, Sandro. Tehát a közmegegyezés az, hogy a Sarri-féle játék egyelőre a VILÁG LEGSZARABBJA. Legalábbis én magam a fórumokon ezt olvasom.

És tény, hogy a moszkvaiak és a milánóiak ellen is rettenetes volt a mutatott játék képe. Rossz volt nézni. Nemhogy gólzápor nem volt, de még azt is nehéz volt elhinni, hogy mi nyertünk. Scseszecsny ezen a két meccsen 6204 (!!!) védést mutatott be. Ne nekem higgyetek, a szemeteknek!!!

Tehát mondhatni, a Sarriball egyelőre nem a szebbik arcát mutatja felénk. Az eddigi meccsek során összesen talán 70 percnyi Sarriballt láthattunk, a többi az szenvedés, rengeteg bekapott gól és tanácstalan labdajáratás…

Amit viszont láttunk, azok a moszkvai esős éjszakában megcsillanó SarriBALLS voltak. A kemény tökűnek eddig nem igazán tűnő (korábban pedig simán csak egy fasznak tűnt) Sarri a vége előtt 10 perccel lekapta az ennek nem örülő Ronaldót. Ami pedig végképp meghökkentette a világegyetemet, univerzumot! A Milan elleni meccsen alig a félidő után kapta le a GOAT-ot. Vannak gondolataink erről, én most leírom, amit én gondolok:

Rohadtul leszarom, hogy Ronaldo a világ legcsodálatosabb játékosa, ő sem lehet nagyobb a Juventusnál, így ha szarul játszik, le kell cserélni. Nagyon helyes.

30 milliós fizetéssel ne duzzogjon, mert nagyon kínos. Tiszteletlen a csapattal és a csapattársaival szemben is, ha egyből bevonul az öltözőbe, majd nem ül vissza a kispadra néhány perc (arcmosás, üvöltözés, elégedetlenkedés, majd nagy levegők, önmagunk összeszedése) után, hanem hazamegy(?!). Ész fasz megáll.

Ugyanakkor nem gondolom, hogy Ronaldo olyan nagyon megroppanna ettől. Csak találgatok, de én olyan figurának képzelem el Ronaldót, aki nem nagyon elégedett magával, csak ha tényleg rászolgál. Tehát pontosan érzi ő is, hogy nem megy a játék. Nem úgy tűnt, hogy a csapattársakra fogná ezt, hiszen furcsa is lenne, miután ajtó-ablak helyzeteket is kihagyott mostanában. Tehát a lecserélés utáni mérge nem kizárólag Sarrinak szólt, hanem saját magának is – „A betyár mindenit, nem tudtam betalálni a furkó milánóiak ellen sem, jaj, de nagyon mérges vagyok magamra, le is cserélnek, mert fos vagyok, kurva élet, hazamegyek és szétbaszom az egyik Ferrarimat egy csákánnyal.” – gondolta Ronaldo a pályáról leviharozván.

Remélhetőleg kipiheni a sérülését (fáslival a lábán melegített a legutóbbi bajnoki előtt is), nem játszik 180 percet a válogatott meccseken, és visszatérve újult erővel veti bele magát a küzdelmekbe.

És egy pszichológus sem ártana neki, aki elmagyarázza, hogy 67 évesen már nem fogja megkerülni a világ összes védőjét, viszont felhívja a figyelmét a tényre, hogy mivel az egész teste izomból áll, kurvára nem kéne összeesnie egy milános szecska mellett. Itt az ideje férfiasan játszania. Nézze meg Zlatant.

Azt talán csak Johann, a pálcikaember tudná megmondani, hogy mit tartogat a jövő, esetleg a Görkoris Pap (akiről hosszú idő óta nem tudunk semmit, sajnos), egyelőre az ADATOK azt mondatják velünk, hogy Sarri minden rekordot megdönt. A látvány pedig azt mondatja, hogy „hinnye, hát tavasszal már a BL-helyekért fogunk kaparni, ha ilyen ütemben szaródik el a csapat játéka”.

Vajon minek hihetünk? Vajon kiben bízhatunk? Én megmondom nektek, hogy senkiben, csak saját magunkban bízhatunk. És még így is számos meglepetést tartogat az élet.

Más:

Igen, én magam azt gondolom, hogy Pogba kurvára elkélne a középpályánkra. A hírek szerint a MU-t érdekelné Mandzukic, Can és Rugani is. Ruganit sajnos nem engedhetjük el, mert nem marad több védőnk nélküle. Mandzukic úgysem játszik, tehát a MU sem ostoba őt túl sokra beárazni, Can pedig a BL-keretben sincs benne és simán szarabb Pogbánál. Tehát én benne lennék egy Mandzukic+Can = Pogba és egy láda rendes, európai sör cserében. De tőlem Rakitic is jöhet.

Hirtelen ennyi jutott eszembe.

A tavalyi szezonzáró közös posztban a leendő edzőnk személyével kapcsolatban azt írtam, hogy „lehetőség szerint Sarrit kerüljük el”. Ezen gondolat kifejtését _beni nagyjából megtette helyettem a Maurice-t köszöntő dolgozatának bevezetésében: Sarri Juventusból nézve egy vállalhatatlan figurának festett, mind stílusát (azaz annak hiányát), mind múltját és hozzánk való korábbi viszonyát tekintve. Innen indítottam én is az új mesterrel kapcsolatban: egy visszataszító déli sutyerákot láttam, aki a változatosan szánalmas kifogásokhoz első ránézésre jobban értett, mint a rotációhoz és a különböző taktikai felállások alkalmazásához.

Ez is megvolt: a Juve – időnként nézhetetlen játékkal – behúzta a Parma elleni meccset. A találkozó igazából nem sok szót érdemel, bár nyilvánvalóan vannak tanulságai. Foglalkozzunk inkább ezzel a nyomorult videóbírós rendszerrel, mert ennek meg pláne vannak tanulságai, és eltelt már annyi idő, hogy legyen okunk az egész szarságot elküldeni a jó édes anyjába. Mert oda való.

Szóval, videóbíró. Évek óta ment a nagyívű szöveg, hogy a videóbíró mindenre megoldást kínáló szupertalálmány, amellyel a pályákra béke költözik, és megszűnik a kivételezés. Az már most látható, hogy a valós erőviszonyokat gyakorlatilag egyáltalán nem érinti a szisztéma: a jó csapatok ezzel is jók (pl. Juve), a rosszak pedig ezzel is rosszak (pl. Milan).

A bevezetése elején az is világossá vált, hogy a monitorok perceken át történő bámulása, a vezérlőközpont és a játékvezető szintén időzabáló egyeztetése teljesen ki fogja lúgozni ezt a gyönyörű sportot. A videóbíró semmit nem oldott meg. Semmit. Szar az egész. Az egyetlen, valóban érdemleges és előremutató megoldás a gólvonal-technológia.

Talán sokan látták a Chievo-Fiorentina meccset még 2019 elején: Chiffi azért nem adta meg Giaccherini gólját, mert a találat előtt a Fiorentina úgy hozta játékba a labdát, hogy a kapuskirúgás pillanatában Pelissier lábkörme súrolta a 16-os vonalát. Míg minderre rájöttek, addig a Chievo megszerezte a 3 pontot, kiosztották az öltözőben a győzelmi prémiumot, majd a csapatbuszon megtudták, hogy érvénytelen gólt szereztek. Probléma. Életszerűtlen döntés, a futballal teljesen összeegyeztethetetlen.

Ma délután is hasonló dolog történt: Ronaldo gólját 77 perces vizsgálatot követően, egy paintben rajzolt vonalazás megtekintése után visszavonták. A szabály ugye úgy szól, hogy a játékos akkor tartózkodik lesen, ha fejének, testének, vagy lábának bármely része közelebb van az ellenfél kapuvonalához, mint a labda vagy az utolsó előtti védőjátékos.

El kellene azon gondolkodni, hogy amennyiben egy játékos lábbal szerez gólt, milyen jelentősége lehet annak, hogy a feje 3 cm-rel közelebb van a kapuvonalhoz, mint az ellenfeléé? Vagy mi van akkor, ha Ronaldónak éppen erektált állapotban van a pénisze? Mivel a szabályok nem tiltják, a f****al való gólszerzést, így akkor az is lest idézhet elő. Gondoljunk bele, hogy Chiellini helyzete milyen lehet: az orra miatt szinte lehetetlen, hogy ne legyen előrébb bárkinél.  

Mi történt volna, ha a 90-es vébén Skuhravy gólját percekig elemzik a DÁKÓJÁNAK állapota miatt (lásd a beágyazott videót: a gólörömnél lesz minden egyértelmű, 2 perc 50 másodpercnél)?

Ez a centizgetés semmire nem jó, a videóbíró rossz, a foci természetével teljesen ellentétes. Ennek a szisztémának így semmi értelme.

A Juventus simán ki tudna állítani két olyan csapatot, amelyek közül egyik csak a bajnokságban, a másik csak a BL-ben szerepelne (a Coppa Italia maradna a Primavera-együttesnek). A nyári felkészülés kezdete óta rengeteg pletyka röppent fel a várható távozókkal kapcsolatosan, ehhez képest alig cipekedett ki valaki a Continassából. Kivárnak az átigazolásokkal a klubok? A menedzsment ragaszkodik ehhez a felfoghatatlan sokasághoz? Esetleg a játékosok nem akarnak menni?

Higuain

Higuain gyakorlatilag elsőként kezdte meg a munkát a Juve új stábjával: köztudott, hogy Sarrival imádják egymást, mégis valószínűtlennek tűnt, hogy az argentin ősztől a torinói gyorséttermek bevételeit gyarapítja. Szóba jött vele kapcsolatban az Izé és a Róma, de már az elején látszott, hogy a dagadt dél-amerikai maradna a Juventusnál. Sőt, a szurkolók valami nevetséges, petíció-szerű marhaságot is összetákoltak annak érdekében, hogy Higuaint ne adják el. Mivel az Izé elvitte a kétméteres négert (hogy melyik testrésze ekkora, azt ne firtassuk, HAHAHAHA!!!!), így kevéssé valószínű, hogy Higuain foglalkoztatná őket, ráadásul az is egyre valószínűtlenebb, hogy Dzeko Milánóban folytatja, így pedig a Róma sem érdekelt az argentin leigazolásában. A kör bezárult. Jelen állás szerint az Allianz Aréna büfései fellélegezhetnek.

Dybala

Súlyos örökség a 10-es mez, és úgy tűnik, hogy a Törpe nem is tud megbirkózni a rá nehezedő teherrel. Már az elejétől kérdéseket vet fel, hogy Sarri mennyire számítana rá, de ha ilyen komolyan szóba jött az eladása, akkor nyilvánvalóan nélkülözhetőnek tartja őt a láncdohányos bankár. Vele kapcsolatban első körben a Manchester United neve merült fel: amikor még a klub úgy gondolta, hogy a női drukkerek kedvében járva (NUDGE, NUDGE!) elhozza a Ködös Babilonból Lukakut, Dybala jelentette volna a cserealapot. Az argentin azonban állítólag olyan fizetési igényekkel állt elő, amelyek a pénzszórásban az utóbbi években nehezen verhető MU-nál is kiverték a biztosítékot. Tegnap, az angliai átigazolási piac zárásának utolsó pillanataiban a Tottenham tett még egy tétova kísérletet Dybala megszerzésére, de nem jött össze az üzlet. Egyelőre tehát ő sem megy sehova.

Mandzukic

A szerbet először egy kínai ajánlat találta meg még a nyár elején, de úgy tűnik, hogy a sok pénz nem elég ahhoz, hogy az ottani higiéniás állapotokat és szmogot akárcsak rövid távon is el lehessen viselni. Aztán pár hétre rá már a Dortmundról mint lehetséges kérőről lehetett olvasni. Végül pedig itt is beköszönt egy ajánlat az utolsó pillanatokban Angliából, némi meglepetésre az MU-tól. A bosnyák igényei azonban teljesíthetetlenek voltak Fergusonéknak (érthetetlen, mintha elfogyott volna a csatárokra szánt pénz…), így Mandzukic sem költözik, legalábbis Angliába biztosan nem. (UPDATE: állítólag a Bayern viszi)

Douglas Costa

Amikor a lehetséges távozók szóba jöttek, Costa neve az elsők között merült fel. Azóta csend: Sarri számít rá, így marad.

Fura módon Khedira még mindig Torinóban van, pedig senki nem adott volna egy lyukas garast sem a maradására. Emre Can távozása is felmerült egy pillanatra, de ő azért még bőven nem futotta ki magát a Juvénál. Matuidi helyét nem nagyon találni a rendszerben, viszont ha már nincs Lukaku, valamire ő is jó lehet (ÚJABB CÉLZÁS!).

Az azért jól kivehető, hogy a jelenlegi Juvénál kevés vonzóbb alternatíva van Európában: nem véletlen, hogy sem Higuain, sem Dybala nem adja könnyen a bőrét, és inkább beleáll a küzdelembe. Egyelőre a keret a szükségesnél jóval bővebb, ennyi minőségi játékost még a rotáció vagy a sérülések miatti szükségszerűség sem kíván meg.

A fentiekhez annyit, hogy a piac augusztus 31-én zár, ráadásul az utolsó órákban jellemzően hatalmas a tébolyda, így akár az is előfordulhat, hogy a poszt megírásának sok értelme nem volt.

De legalább csilingel a kassza és jön az SMS (mármint nem Milinkovic-Savic, bár még az is lehet, HAHAHA!!!).   

Semmi szép nincs ebben a búcsúban. Az van az emberben, hogy Már nem volt nagyon jó együtt, de külön még szarabb lesz.  

Testületileg nem örültünk Allegrinek, főleg Conte helyén nem, aki kivezetett minket a napfényre. A legoptimistább pillanatainkban sem gondoltuk, hogy Max tábornok nemcsak megvesz minket kilóra, de a szívünket is elrabolja.

Allegri a Juventust vezetve vált a világ egyik legjobb edzőjévé. Az ő sikerei a mi sikereink is voltak, és mivel ilyen gazdag időszak nem sok volt a klub egész történetében, amikor Allegri helyét keressük a Juventus örökranglistáján, csak Trapattonik és Lippik közelében tegyük. Ő vezetett vissza bennünket oda, ahol a helyünk van, és nem elfeledve Conte érdemeit is azt kell mondanunk, a XXI. század legjobb Juventus-edzőjétől búcsúzunk most.

Massimiliano Allegri az öt Juventusszal szerzett bajnoki címét öt különböző Juventusszal nyerte meg. Egy kivételével mindet ő kendácsolta össze (az elsőt még Contétól örökölte, és csak óvatosan nyúlt bele), és mindegyik más volt. Többnyire jobb, mint az előző. Úgy, hogy ilyen-olyan okok miatt szép lassan Tevez, Pogba, Pirlo, Vidal, Dani Alves és Barzagli esett ki alóla, de valahogy mindig mentünk előre, mint egy kibaszott orosz tankhadosztály.

Nem emlékszem hozzá hasonlóan sokoldalú edzőnkre. Talán egy kicsit az is volt a baj ebben az évben, hogy állandó taktikai kísérletezésben voltunk, így végül lassan eltűnt a csapat játéka. Az általa levezényelt változások jobbára egyértelműen pozitív eredményt hoztak a háromvédős rendszer elhagyása, a 4-3-meglátjuk-formáció, aztán a 4-2-3-1 mind scudettókkal, kupákkal és nagy európai győzelmekkel kamatoztak, és tavaly eljutottunk odáig, hogy azt is elhittük neki, amit kérdezett.

A távozásához vezető út jeleit tavaly láttuk először, és ennek elég egyszerű oka van: a célfutballt csak akkor fogadják el a szurkolók, ha eléri a célját. Tavaly kurva messze volt tőle, hiszen még a bajnoki címért is véreset kellett fosni (mondjuk a kupadöntőben kivasaltuk a Milant), és a BL-ben sem ért továbbjutást a kiváló madridi meccs. A 0-3 utáni visszavágó egyike volt a nagyjából 5-6 jó meccsünknek az egész szezonban, de még ennél is fontosabb, hogy a tavalyi volt Allegri első olyan éve, amikor nem fejlődött semmit a Juventus.

És ez idén sem változott jelentősen, ami elsősorban azért meglepő, mert úgy láttunk neki Ronaldóval megerősítve a szezonnak, hogy október végéig folyamatosan állt a cerka. A bajnokságban mészároltunk, a BL-ben oda-vissza agyonvertük a Unitedet, a valenciai meccs után pedig az összes haveromnak esküdöztem, hogy a Juve nyeri a BL-t. Aztán kiderült, hogy nem a keret erejével volt a baj tavaly sem.

Az Atlético Madrid ellen még megcsináltuk a csodát, de csak elodáztuk az ítéletet, amit aztán az Ajax olvasott a fejünkre. Nem volt elég modern a játékunk, sebességben és fizikai erőben is elmaradtunk az ellenfelektől, ráadásul a nyilvánvaló balszerencse mellett Allegri néhány döntése is rosszul sült el. Gondolunk itt Benatia jegelésére, De Sciglio keretben tartására, a Pjanic nélküli B-terv teljes hiányára, a támadójáték feláldozására.

Erős kerete volt, mégis avíttas célfutballra futotta csak, és hát könnyebb lenne megbocsátani, ha most a szar játékunkkal a BL-döntőt várnánk. De nem játszunk, és főleg azért nem játszunk, mert november óta egyetlen Juventushoz méltó minőségű meccsünk volt: az AtMa elleni visszavágó. Ebből a szempontból teljesen érthető Allegri elküldése.

Két szar szezon egymás után, egy olyan időszakban, amikor a bajnoki címek értéke a sorozatban szerzett pajzsok számával együtt devalválódik, idén már a kupa sem jött össze, és újra nem sikerült az elődöntőig se jutni a BL-ben. Ez a sikerekért mozgósított forrásokat elnézve nem siker, hanem kudarc, és azért mindig az edzőt vonják felelősségre.

De Allegrinél még mindig jobb helyen lenne a marsalbot, mint bárki másnál. Régóta itt van, ismeri a közeget, a játékosokat, a klubot, és minden bizonnyal lenne ötlete rá, hogyan építse újra a csapatot, amíg még Ronaldo nem túl öreg ahhoz, hogy a különbséget jelentse. Egy dolog biztos: bárki követi is, a Juventus szempontjából nem lesz jobb edző Allegrinél.

Ha a klub döntése volt, hogy távozzon (most már tudjuk, hogy az volt), akkor nyilván tervük van arra nézve, hogy kivel lesz jobb. A sajtóban pörgő nevek közül egyik sem garancia semmire. A jelöltek egyik része csak Seggem és környéke bajnokságokban szerzett zászlócskákkal büszkélkedhet, a másik fele csak válogatottal tudott nemzetközi sikereket elérni, és van köztük egy nagyképű tajparaszt is, akinek az érkezésénél csak Icardié sebezne nagyobbat.

Azt nyilván nem tudhatjuk, Allegri mennyire akart menni, de van egy olyan érzésünk, hogy itt most tényleg egy közös megegyezéses válást látunk. Ha ez így van, akkor máris életbe lép a Juventus credójának egyik alapköve: aki menni akar, annak tipli van.

Ennek a történetnek most vége van, és ilyenkor az ember mérleget von. Allegrivel kapcsolatban ez nem nehéz: öt torinói éve alatt az idei olasz kupa volt az egyetlen hazai trófea, amit nem nyert meg, kétszer is bevitt minket a BL-döntőbe, és az első szezonját kivéve mindegyiknek a Bajnokok Ligája egyik esélyeseként futhatott neki. Ezért, és minden másért is csak köszönet illeti. Csak a szépre kell emlékezni. Úgy, ahogy ő. (A Ragazzi Ungheresi Juventus teljes fordítása itt található)

„Juventus szurkoló vagyok. (….) Mit jelent juventinónak lenni? Egy 120 éves, a világon teljesen egyedülálló családhoz tartozni, amelynek a vérében van a győzelem. Életre nevel, munkára, tiszteletre és fegyelemre tanít. Ebben az öt évben ezeket szívtam magamba, emberileg rengeteget fejlődtem – köszönhetően a klub felfogásának.”

Köszönjük, Mister. Valami azt súgja, rohadtul fogsz hiányozni.

Hiába nyertük meg a sokadik scudettópajzsot, mégis lucskosra áztatják könnyeink egymás dús mellprémjét: leégett a Notre Dame (Tylernek saját széfe volt az egyik megsemmisült szárnyban, Dina meg szeretett néha beugrani az egyik ministráns fiúhoz, most kereshetnek másik zugot), a műtét előtt álló Perin, Khedira, valamint Mandzukic szezonjának vége, és a BL-kiesést követően jelentőset veszítettünk vagyonunkból, miután bezuhantak a Juventus részvényei. _beni ugyan már írt egyet az idei szezon legfájdalmasabb mérkőzéséről, de úgy gondoltuk, közösen is picsogunk egyet.