Lazio, Monaco (BL), Torino, Fiorentina, Sampdoria, Cagliari, Izé, Napoli, Verona, Lazio (Copa) – és lehet, hogy közben még két meccs egy Real Madrid kaliberű csapattal. Ennek a sorozatnak vágunk most neki.
Miközben az olaszok még mindig azon röhögcsélnek, hogy letankoltuk a parmai bajnokit, mi már mindent elmondtunk a hétvégivel kapcsolatban. Különben is, már csak egyet kell aludni a Monaco elleni BL-negyeddöntő odavágójáig, foglalkozzunk inkább azzal.
Allegri többször elmondta: addig fogunk teperni a bajnokságban, amíg matematikailag biztos nem lesz a bajnoki cím. A Rinya jelenleg 53 ponttal áll a második helyen, 10 fordulót kell még lejátszani, az egymás elleni eredmények nekünk kedveznek, tehát 83 pont a cél; alapműveletekkel kiszámítható, hogy ehhez nekünk még 16-ot kell bezsákolni. Ebből a 16 hiányzó pontból megyünk ma háromért.
A „tankolás” kifejezést teniszből ismerhetjük. Rendszerint azokra a sport szellemével gyökeresen ellentétes mérkőzésekre használjuk, amikor egy játékos egy tornára ugyan muszájból kiáll, de eldobja az első meccsét, hogy már a következő, általában fontosabb tornára készülhessen. Rendszeresen előfordul, hogy kisebb díjazású, gyengébb pontozású tornákon a menők felveszik a rajtpénzt, majd óriási meglepetésre kizúgnak az első körben. Kevés olyan teniszező van, akire ne vetült volna a gyanú árnyéka, de a tankolás bizonyíthatatlan. Senki nem fogja bevallani, hogy „igen, tojtam a tornába”, és szerintem nem is szorul semmiféle magyarázatra, hogy egy játékos képtelen a teljes szezont azonos intenzitással végigtolni. Nekünk még az a gerinctelenség is imponál, ahogy Nadal tavaly Halléban felvette a rajtpénzt, majd lazán kikapott attól a Browntól, akit neki fél lábon is vernie kellett volna. A tenisz egyéni sport, könnyű egy vereséget kisebb sérülésre, fáradságra, az ellenfél sosem látott formájára fogni, ugyanakkor csapatsportokban sokszor már előre kilóg a lóláb. Péel a Palermo-Juvén.
Az két sorozatrul és azbéli állásrul: kupárul, scudettópajzsrul. Valamint eltörött lábú harcosok szenvedéseirül. Címszavakban.
Beni kvázi-bajnokavatót megéneklő helyszíni tudósítását már tervezzük bőrbe kötve, limitált példányszámban kiadni: egyszerre szinte teljes korrajz, vet fel fontos kérdéseket, csábít utazásra, és ellenállhatatlan, mint egy minőségi felsőmaró. Lehetetlen egyes elemeit egymás alá-fölé helyezni, egy gondolatát mégis muszáj kiemelnem: „…Rómában került napvilágra, milyen csodálatosan kényelmes érzés, ha a csapatunk két formációban is képes magas színvonalon teljesíteni. Allegri tökéletesen vezényelte le az átállást, hiszen idén már jobbára 4-3-2-1-ben verjük rommá a mezőnyt, miközben bármikor vissza tudunk váltani az unalomig drillezett, és pont ezért igen hatékony 3-5-2-re. Lehet, hogy Conte is meg tudta volna csinálni, de Allegri meg is csinálta.” És Maxi nem áll meg itt: nem elég neki a két, hatékonyan működő felállás, a kupában ismét 4-3-3-at láthatunk, Comannal, Pepével. Ugye neked is bizsereg?
Ha valaki az első januári fordulót követően, amikor mindössze egy ponttal vezettük a tabellát, és a Roma sorra picsázta az ellenfeleit, azt mondja, hogy a márciusi római meccset követően 6 ponttal mehetünk az ezüstérem-várományos előtt, röhögve aláírtam volna. Azóta viszont a rinyagépek csak a Zolával is bukdácsoló, a Parma és a Cesena mellett legbiztosabb kiesőnek tűnő Cagliarit tudták megverni. Kissé váratlanul az a helyzet állt elő, hogy holnap minyima 6 pont lehet az előnyünk – és nem írnám alá. Világos a képlet: 12 pontra el lehet menni úgy, hogy a Parma szánalmas és szomorú helyzete miatt a hátralévő 13 találkozóból egyet jó eséllyel meg is kapnánk a húsvéti nyuszitól. Innen még Ancelotti se tudná ezüstre menteni a szezont. Elimináljuk őket, oszt’ koncentráljunk a BL-re, ugyebár. Zenéljünk, találgassunk, gyűjtsünk béna mémeket!
Írhattam volna azt is, hogy nyerjél vagy takarodjál, de az nagyon klisés lett volna. Allegri igazi kiscsapat vezéreként nyilatkozott a BL-meccsünk előtt, a csapat fosadékul játszik hetek óta és – valljuk be – a télen még érzett magabiztosság mostanra már kissé elpárolgott. Allegri egyébként mióta itt van, azóta adósunk egy jó „meccseléssel” – az éles helyzetekben rendre alulmaradt: az izé ellen egyértelműen edzői faszkodás volt a baj a második félidőben, de ne feledkezzünk el a Cessna elleni röhejről sem, amikor az utolsó 2 percben váltott felállást. Így várjuk a Dortmundot. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A mostani meccs kapcsán szinte mindenhol arról lehet hallani, olvasni, hogy az 1990-es években mekkora párharc volt a Juve-Dortmund. Nem véletlenül: fontos és látványos meccseket játszott a két klub akkoriban. A tények helyett – hiszen azokról gondolom, sok beharangozóban írnak majd – én inkább azt idézném fel, hogyan változott az én viszonyulásom a Dortmundhoz. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Carlos Alberto Martinez Tevez idén egyetlen bajnokit hagyott ki teljesen: a Juventus-Cesenát. Idén tehát ha a páncélos vízikukacosokat veti elénk a sorsolás, Karesz pihen. Ősszel Allegri pakolta ki Karcsit a csapatból, most meg Tevez maga döntött a sorsáról azzal, hogy a Pro Vercelli felkockázásának végén beszedett egy tökéletes ütemű sárgát, ezzel az egy körös pihenőt. Jól tette, sokkal inkább most, a bajnokság egyik leggyengébb védelme ellen pihenjen, mint akár a rágósabb Atalantát, esetleg a rinyagépek elleni, potenciális bajnoki döntőt hagyja ki. Ősszel úgyis olyan jól sikerült Tevez pihenője, hogy a következő két meccsen egyaránt duplázott. Holnap tehát Apacska nélkül toljuk, és egy zord menetelés előtti utolsó lazulás jöhet. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
