…merthogy _benito apátok emígy hirdette az igét a listán: „bármilyen fórumon vállalom, hogy nagyon nagyot fogunk ma játszani, és simán nyerünk.” Szóval győzelem lészen itt, fényes, meglássátok. Már csak azt kellene tudni, kik lesznek a nyerő embereink.
Ma este a BL második körében a Sevillát fogadjuk. Bár a mérkőzés kimenetelét ismerjük, azért kicsit pletykálunk, találgatunk.
Meccsnap van, mindjárt jön a Frosinone elleni, mindössze harmadik találkozó evör. Nem is feltétlenül az eredmény lesz a lényeg (bár egy tabella alján, pont nélkül szerénykedő újoncot még Delneriéknek is illett verni), nem is az este mutatott játék, hanem az, hogy a felfelé ívelő pályát ne törjük meg. Erre az alapgondolatra épül a mostani poszt. Vidám muzsika is jár hozzá, Dina küldi a komplett férfitársadalomnak:
Nem pont a tegnapi meccsről szól ez a nóta, de van benne egy erős utalás a herélésre, úgyhogy itt a helye, nem csak hangulatilag.
Hajtás után szakmai mélyelemzés a szokásos, utolérhetetlen nívón. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A mercatónk utolsó hónapja olyan, mint egy Mr. Bungle dal:
Ugye, nálunk is van minden: lassú rész, romantika, zúzás, őrület, amit akarsz. És a lényeg: egy Mr. Bungle szerzeménynél első hallgatáskor sosem tudod, mire számíthatsz a következő másodpercben! Hajtás után néhány felvetés, aztán már lehet is kommentolni. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ez a poszt napra pontosan 3 hete készül. Azóta finomítok, reszelgetek rajta, mert volt gyerekszobám, és nem tartom túl intelligensnek, hogy egy volt játékosnak nekimegyünk csak azért, mert a kis hálátlan geci több pénzt akar keresni, és úgy érzi, Torinóban nincs esélye BL-t nyerni. Hát így sikerült.
Igen, egy duplahetedik csapatba érkeztél. Bíztunk benned, megadtuk neked és a Leverkusennek is azt, amit a Bayern is megadott volna. Biztos te is bíztál a projektünkben, máskülönben addig cirkuszoltál volna a leverkuseni vezetésnél, amíg el nem engedtek volna Münchenbe. Kicsit szkeptikusak voltunk, gondoltuk, ütős statisztikák ide vagy oda, 10 milla környékén nem nagyon adnak értelmes középpályást – aztán pár hét alatt kiderült, egy univerzumnyi választ el Felipe Melótól. Hős lettél, a mi szívecskét mutogató (ez azért langyi, lássuk be) Artúr királyunk, El Guerrero, egy szerethető kölök a véleményes sérókkal. Fostad a gólokat, annyit szereltél, amennyit Aquilani, Sissi és Melo 2 szezon alatt sem. Tökéletes ütemérzékkel, lazán szakítottál meg bármilyen támadást. Nem is tudom, Conte veretlen évében hogy kaptunk egyáltalán gólt, amikor a pályán voltál. A világ legjobb középpályása lettél, igazi 2-in-1 megoldás. Némi (oké, bő egy éves) visszaesés után lassan visszatértél a legjobb formád közelébe, majd jött a juvés tetkó, a juvés lábszárvédő, a hűségeskü. Szerettünk, a hülyeségeid ellenére.
Erre bejelented, hogy lépnél, majd aláírsz a Bayernhez, és már az első hosszabb nyilatkozattal visszaköpködsz? Hát baszódj meg, Arturo Erasmo Vidal Pardo. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Általában a szurkerek nagy kedvencei a klasszisok közül kerülnek ki. Természetes, hogy nagyságrendekkel több rajongó jut Zidane-nak, Nedvednek és Del Pierónak, mint Tacchinardinak, Birindellinek vagy Iulianónak. Ugyanakkor a legtöbb csapatnak megvannak a maga Tacchinardijai: az olyan játékosok, akik bár nem feltétlenül klasszis matériák, nem is húzóemberek, még néha a labda is sír a közelükben, ugyanakkor egy rossz szó nélkül veszik tudomásul, hogy nekik néha csak kiegészítő szerep jut, és ha esélyt kapnak, a belüket is kihajtják a klubért. A vízhordók, a kiegészítő emberek, a squad playerek közben is akadnak szerethető figurák. Ha valaha rajongtál Zalayetáért, Porriniért vagy Marescáért, akkor nyakam rá, hogy szomorúan vetted tudomásul, amint ez a két zsír arc július 1-gyel elhagyta a klubot. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ide kellett volna két gondolat, de már nagyon be vagyunk sózva a meccs miatt, szóval nem írunk semmit.
A BL-döntőket bemutató sorozatunk következő állomása Amszterdam, ahol az esélyes Juventus nem tudott mit kezdeni az európai porondra visszakapaszkodni készülő Reallal, ahol a szakajtónyi sztár közül egy beszívott germán emelkedett ki, aki nagyon elnézett valamit. A ’98-as Juve-Realra emlékszünk vissza, nem túl szívesen.
Érzéseink most:
A Szuperkupát – igaz, tizikkel – buktuk, ma ez nem fér bele. Ezüst csillagért és dicsőségért megyünk, kissé tartalékosan. Mini-beharcsi.
