Egyenes kieséses párharc már a csoportban

A Sporting edzője, Jorge Jesus a csoport első helyét máris odaadta a Barcelonának, és úgy gondolja, hogy miután a Sporting győzött Görögországban, egy torinói siker a második helyért folyó küzdelemben komoly előnyhöz juttathatná őket. Bölcs férfi, bölcs gondolat. Tehát gyakorlatilag egy egyenes kieséses párharchoz hasonlító a helyzetünk, amit követően nekik 3 pont borítékolható a csoportban (otthon megverik a görögöket, kikapnak Barcelonában), mi meg szenvedhetünk itthon a Barcával, és mehetünk a Balkánra 3 pont reményében. Ezért lenne ma kötelező számunkra a győzelem: nem szabad az esélyét sem megadni annak, hogy a Sportinghoz képest ponthátránnyal várjuk az utolsó két kört.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Már megint csaltunk

Tegnap délután hirdettek elsőfokú ítéletet abban a sporteljárásban, ami a klub, illetve különösen Agnelli, valamit a szurkolók közötti kapcsolattartásban, jegyelosztásban történt szabálytalanságokat volt hivatott megítélni. Az ítélet nagy vonalakban: Agnellit egy évre eltiltották és pénzbüntetésre kötelezték, néhány Juve-funkcionárius szintén eltiltást és pénzbüntetést kapott, és a klubnak is be kell fizetni 300 ezer eurót. Mire vonatkozik ez az eltiltás? Lesz pályabezárás? Bundásgecik vagyunk, tényleg? És más klubot mé’ nem basztatnak, he?

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

4-valami

„A formáció lényegtelen” – így szól Allegri igéje. Ezzel együtt a mai egy roppant érdekes mérkőzés lehet, függetlenül a majdani eredménytől: ez a Juventus akár teljesen máshogy is játszhat ahhoz képest, amit megszoktunk. Addig oké, hogy négy védővel állunk fel – de Sturaro mint potenciális jobb szélső? Barza megint jobb hátvéd lesz? Lehet, hogy csak három támadóval próbálkozunk? Ki lesz a harmadik Dybala és Higany mellett? Minek hagytuk ki Lichtit a BL-keretből? Allegri megint kitalálja a tutit a Barcelona ellen? Beharangozó helyett ma inkább találgatásra futja.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Döntők, pt. 1/3

Hát akkor jöjjön az első találkozó abból a hármasból, ahol nincs több kifogás, nincs érdemi javítási lehetőség, nem fér bele a „májusban majd megoldjuk”. Allegrivel szólva:

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Egy profi csapat ezt lehozza

…és nekünk eléggé profi csapatunk van, ugye. Minden mellettünk szól: 2-0-ra nyertünk idegenben, Európából hazai pályán utoljára még a kozmikus Bayern vágta gerincre Conte 10 eurós csapatát, kulcsembereket tekintve komplett és nagyjából formába lendült a keret, és a bukik sem tudják elképzelni, hogy innen elkúrjuk (1,65-1,65 körül adják a hazait, 4,9-5,5 körül a vendéget). Még Jardim is kissé lemondóan nyilatkozott: az ilyenkor kötelező kommunikációs humbug – „nem adjuk fel, hiszünk” – mögül azért kikandikált az edző vélt valósága: szerinte csoda kéne a továbbjutáshoz, többek között azért, mert a Juve legkevésbé tapasztalt játékosainak is több nemzetközi rutin áll a háta mögött, mint az ő emberei közül a leginkább rutinosaknak.

Srácok, itt a pizzaaaaaa!

Igen, mondjuk ki félhangosan, ezt innen csak elkúrni lehet. Elbizakodottsággal, nagy arccal, lazuló koncentrációval, esetleg némi pechhel. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Célegyenesben

Fogjuk rá, hogy Atalantában csak rápihegtünk az előttünk álló feladatok legfontosabbja, a Monaco elleni elődöntő, ahol máris a legjobbunkat kell nyújtani. Jó lenne több kellemetlen szériát megtörni, Dybala például lőhetne gólt idegenben, Higuaín meg lőhetne gólt, de akad olyan is, amire érdemes vigyázni. Ilyen például, hogy egy gólt sem kaptunk az egyenes kieséses szakaszban, és mi vagyunk az egyetlen veretlen csapat az egész sorozatban. Jobban végiggondolva le is szarhatjuk, mit csinálnak elöl a többiek, ha Chiello becsúsztat egy szögletet a 83. percben.

Ezek az evangélium igéi, ámen. _benito a legutóbbi posztjának utolsó bekezdésében jól megírta a beharangozót, ezt már csak ragozni lehet, érdemben kiegészíteni nem nagyon. De aztán egy tunnelban összefutottunk az online sportújságírás koronázatlan Sinkovics Gáborjával, Joó Gáborral, és Gabesz felajánlotta, hogy szívesen fűzne szakértő megjegyzéseket a posztjaink egy-egy gondolatához. Lehet erre nemet mondani? (Túlfizetett szakértőnk megjegyzéseit dőlt betűkkel jelöltük.) Egy kattintás ide a folytatáshoz….