A hétvégi eredmények alapján még a legóvatosabbak szerint is egyre közelebb vagyunk a sorozatban harmadik scudettóhoz – sőt, még a fő rivális Roma edzője is úgy nyilatkozott, hogy eldőlt a bajnokság. Ennek ellenére örömünkbe némi bizonytalanság és aggodalom is vegyül. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Sűrű a menetrend, mint egy emberes kevertvedelés utáni másnapos széklet: március 30-ig 3-4 naponta jönnek a meccsek, 22 nap alatt 7×90 perc (plusz az EL-ben egy esetleges hosszabbítás) vár a csapatra. Ebből a hét meccsből hármat is a lilákkal játszunk, ráadásul mindet 11 napon belül. A trojkából papíron talán a holnapi a legkevésbé fontos, főleg, ha a várakozásainknak megfelelően a Napoli minimum egy döntetlenre képes lesz hazai pályán a játékban mostanában kissé leeresztett, enyhén pukiszagú Roma ellen. Mégsem adhatjuk alább a győzelemnél, mégpedig minimum 3 okból – és ebben a „mi vagyunk a Juventus” még benne sincs.
Általában szeretünk statisztikákkal magyarázni történéseket, hogy tényszerűbbnek és okosabbnak tűnjünk. Tegnap a Milan többet lőtt kapura (22 vs. 10), többször el is találták a célterületet (9 vs. 5), nagyságrendekkel többet volt náluk a labda (60%-40%), a hazaiak jóval többet (426 vs. 258) és pontosabban (86% vs. 76%) passzoltak, több szögletet (7 vs. 1) végezhettek el. Mi meg szartunk az egészbe, és nyertünk 2:0-ra.
Azt szokták mondani mindig az okosok, hogy egy rangadón bármi megtörténhet, a csapatok formájától és a tabellán elfoglalt helyezésüktől függetlenül. Fogadjuk el ezt az állítást nyugodtan, nem törődve azzal, hogy nem teljesen igaz. Ennek ellenére azt valljuk mi itt a szerkesztőségben, hogy nem a Milan az a csapat, akinek az otthonában pontokat kéne hagynunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nem túlzunk, ha a 80-as évektől (az idegenlégiósok újbóli beeresztésétől) a 90-es évek első feléig tartó időszakról, mint az olasz klubfoci fénykoráról beszélünk: döbbenetes, mai szemmel felfoghatatlan sikerszéria, korszakos, történelmi tetteket végrehajtó csapatok. A mi szívünknek nem kérdés, hogy melyik együttes volt ennek a másfél évtizednek a legjobbja (Platini Juventusát tartjuk annak), de aki a Sacchi keze nyomán felépített, aztán Capello irányította Milant tartja erősebbnek, valószínűleg az sem téved – sőt. A héttüdejű Conte által meghajtott, de a világ akkori legjobbjának, Baggiónak a fényében tündöklő Juventus hőstettet hajtott végre 1993. április 17-én.
…Giovincónak és Marchisiónak. Még csütörtök este elsősorban a saját nevelésű nem-is-oly-tacskók vezetésével zúztuk porrá a Traubisport, egyúttal választ kaptunk néhány kérdésre, mint pl. komolyan vesszük-e a sorozatot, megint összebalfaszokik-e a védelem legalább egy gólt, képesek vagyunk-e kétszer ugyanabba a kutyaszarba beletaposni, van-e élet és lehetőség Islában, lesznek-e gondjaink Asamoah nélkül. Röviden: igen, nem, nem, igen, igen.
