Andrea Pirlo s1/e10

A szezon negyedén túl még mindig szerelmes vagyok Andrea Pirlóba. Ez egy kicsivel még több is, mint amiben reménykedtem. 

Nem látod, hogy jedi!?

Kezdjük azzal, hogy heteró egy szezon ez. Mindenkinek. Jól mondta Tommaso Juhár, ott kell lennie a csillagnak a legutóbbi, és a most futó szezon bajnokának neve mellett, mert ez nem normális idény. A második – és reméljük, utolsó – covidos bajnoki szezon természetéből fakadóan kaotikus, így több szempontból is abszolút tökéletes alkalom arra, hogy egy Juventushoz hasonló státuszú klub a mély vízbe dobja a saját Cruyffját, Zidane-ját, Guardioláját, Dincsiét. Más szempontból meg nyilván abszolút nem ideális, de ebből a szempontból meg mindegy, mert sosem ideális. Vagyis fogalmazzunk inkább úgy, mindig kockázatos.

Szögezzük le gyorsan, Pirlo nem helyezte új alapokra a labdarúgást az elmúlt három hónapban. Még azt sem mondanám, hogy a mások által lefektetett alapok között olyan marha jól eltalált volna, akadt ugyanis néhány súlyos bakija. Még inkább: akad, mert van köztük olyan, amihez konkrétan ragaszkodik. Néha szarul meccsel, hol a kezdőt nem találja el, máskor a cseréi néznek ki úgy, mint amikor nagyanyónak vettünk karácsonyra egy elektromos kávéfőzőt, ami az elégtelen használati útmutató okán a rezsón szarrá olvadva végezte. Kávé meg sehol. 

Ha a bajnoki szezon első negyedét értékeljük, akkor sajnos azt kell mondanunk, többször voltunk szarok, mint nem. Elnézve az utóbbi heteket, a javulás egyértelműen látszik, és összességében az eredményekkel sincs nagy baj: megnyertük a BL-csoportot (a Barca előtt), négy pontra vagyunk az első helytől a bajnokságban. Nem az eredményekkel van az igazán nagy baj, még ha szívesen eltekintettünk volna a Crotonék és Beneventók elleni pontvesztésektől. 

Akkor mi az igazán nagy baj 

Itt válik szét a Juventus-tábor, és nem is csak két, hanem mindjárt több táborra, ami szépen mutatja, mennyire nehezen megítélhető Pirlo Juventusa, illetve annak gondjai. A saját véleményemmel kezdem, mert én vagyok a legokosabb. 

Nem ártatlan, de áldozat

Túl azon, hogy Pirlónak megvannak a maga hülyeségei (ezekről később), szerintem a legnagyobb baj jelen pillanatban sok kulcsjátékos hitvány sportformája, illetve mások ingadozó teljesítménye. Képzeljük el, hogy mindig úgy teljesítenek a belső középpályások, mint a Barca ellen az első félidőben. Ez pedig nagyon nagy részben Paratici, illetve a pandémia felelőssége, mert 70 milliós mínuszt görgetve nem könnyű megerősíteni a csapatot, de azért elvárható lenne, hogy ne egy megszeppent ifistának kelljen végigkínlódnia az első hónapokat, és legyen egy hasonló minőségű cseréje Cuadradónak. Szóval szerintem: fáradtság + rossz forma + Pirlo néhány hülyesége. 

Hogy egy másik szekértábornak is igaza van, azt az is mutatja, hogy én (aki rohadt okos vagyok) is osztom a véleményük sok elemét. A tábor hangadói szerint a legnagyobb gond az, hogy Pirlo nem hajlandó feltenni három középpályást. Ebben nagyon sok igazság van, hiszen látszólag számos visszatérő problémánkra, mint például a játék egyensúlyásnak gyakori felborulására, vagy még inkább a labdaszerzés hatékonyságának javítására is választ adhatna egy klasszikus Destroyer-Creator-Passer deplojolása a middle zone-ba, fuckyeah. Annál is inkább, mert pont akadnak is ilyen karakterisztikájú játékosai Pirlónak. McKennie (és kicsit Bentancur) igazi destroyer, Arthur (és kicsit Bentancur) Passer, Rabiot és Ramsey (és kicsit Bentancur) Creatorok. (Szóval látszik, hogy Bentancur mindegyikből egy kicsi, de egyikből sem sok, bassza meg.) Pirlo azonban egyik formációjában sem nagyon gondolkodik a lehetőségben, de szerintem azért, mert komoly oka van rá. 

Méghozzá az, hogy az egyébként is esetleges teljesítményt nyújtó középpályások hátrafelé még csak-csak hozzák magukat, de a középpályánk támadójátéka egy határ szar. Ugyanez volt a gondja egyébként Sarrinak is: Ramsey képtelen felnőni a feladathoz, villanásokra futja tőle, és Rabiot is sokszor tesz a közösbe vérlázító teljesítményt az ellenfél térfelén. És ha ez így van, akkor a csatárok elszigetelődnek, az egyetlen reményed a szélről érkező beadásokban van. (Fun fact: Cuadrado adta idén a legtöbb gólpasszt.) Ezt nem akarja megkockáztatni Pirlo, aki a támadójátékról szeretne ismert edző lenni. Menni akar előre, helyzeteket, lövéseket, gólokat akar. És mivel a középpályája nem tud sokat hozzátenni, eddig is igazából annak köszönhetjük az eredményeket, hogy a két csatár, és főleg a kicsit lesajnált Morata sokszor kihúzott minket a szarból. Az Atalanta ellen pedig láttuk, mi történik, ha mindkét csatárunk rossz napot fog ki.

Te mennyél oda, te meg amoda, a kurva anyádat!

A 3. számú szekértábor zászlaja alá radikális elemek gyűltek. Mint általában a szélsőségeseknek, nekik is vannak jó gondolataik, érdekes meglátásaik, de a megoldási javaslatuk jobbára ennyi: napalm. A Pirlo fejét követelőknek, ne tagadjuk, bőven ad muníciót az egykedvű arckifejezése mögött minden bizonnyal erősen vívódó edzőpalánta. Először is ott feszül a tagadhatatlan tény, hogy a Juventus játéka esetleges. A bajnokság negyedénél nincs kialakult kezdőnk, csak olyan posztokon, ahol a kényszer is beleszól az összeállításba (Danilo és Cuadrado már a seggükön veszik a levegőt, de De Ligt sem pihent egy percet se, mióta visszatért, és Ronaldo is állandóan a pályán pulzál.) És az állandó kezdőcsapat hiánya nem az oka, hanem a következménye annak, hogy tulajdonképpen kialakult játékunk sincs. 

Pirlo két formációban gondolkodik. Az egyik egy sima 4-4-2, ami labdaszerzés után 3-5-2-re változik. Ebben nincs nagy újdonság, Allegri fundálta ki még annak idején, csak nála Emre Can lépett vissza a védelembe, hogy mindkét szélső védője feljebb tolódhasson. Pirlo másik felállása ugyanúgy 4-4-2-ből indul, de 4-2-4-gyé változik támadásban, ebben a formációban látjuk a Kulusevski-Chiesa középpályás szélsőpárt. Egyébként utóbbi a gyakoribb, hétszer így állt fel Pirlo. 

A Bresciai Búsuló Juhász egyelőre annyit tud felmutatni, hogy makacsul ragaszkodik az elképzeléseihez. Ha megy, ha nem, tolja, amit elgondolt. Meg tudja például valaki magyarázni, Chiesa mi a hupilila lófaszt keres a bal oldalon (főleg most, hogy kb a legjobb formában lévő támadónk)? Érti valaki, hogy amikor négyvédős rendszerben játszunk, mit keres a pályán Leonardo Bonucci? Le tudná vezetni valaki, miért nem a csapat, illetve a keret karakterisztikájának leginkább megfelelő 3-5-2 az alapfelállásunk? És az is nagyon érdekelne, hogy mi Pirlo terve az összes formációjából kilógó Dybalával, Kulusevskivel, illetve a Bentancurhoz hasonlóan mindenből egy kicsi, de semmiből sem sok – ráadásul évek óta rettenetes – Bernardeschivel. 

Chuck Norris egy élő csörgőkígyót használ kotonnak

Ebből a táborból hangzanak el a legélesebb kritikák Pirlo meccselését illetően, és bizony ezek között is jócskán akadnak jogosak. Két kiállításban is csúnyán benne volt az oldalvonal mellett szunyókáló edző, ami különösen furcsa valakitől, aki éveken át játszott a piros lap határmezsgyéjén született Gennaro Gattuso mellett. Az, hogy a cseréi sokszor nem tesznek hozzá, inkább az első tábor véleményével cseng össze, ugyanakkor néha kifejezetten rosszul nyúl bele a meccsekbe, vagy nem is nyúl bele, pedig kéne. 

Így állunk az Úr színe elé 

Konklúzió igazából nincs. Nagyon kevés idő telt még el ahhoz, hogy bármit is megítélhessünk – a játékosok formáját leszámítva, mert az néhány üdítő kivételtől eltekintve igen hitvány -, és azt se felejtsük el, hogy érdemes másokhoz mérnünk magunkat, hiszen a problémáink egy része ugyanúgy sújtja az ellenfeleinket is. Azt látjuk, hogy mindenki össze-vissza hullámzik, és az utóbbi napokban láthattuk, hogy ha a Milannál kifogy a mák, ugyanígy lesznek ők is. Hasonló a helyzet egész Európában, kiscsapatok virtuskodnak egy csomó nagy bajnokságban, mert a nagyokról lehetetlen megmondani, éppen milyen napjuk lesz. Hozok rá két példát a BL-ből: Juventus-Barcelona 0-2, Barcelona-Juventus 0-3. Vagy egy másik: Atalanta-Liverpool 0-5, Liverpool Atalanta 0-2. Na, jó, még egy: Sahtar-Izé 0-0, Izé-Sahtar 0-0. Haha, milyen szellemesen szúrtam oda! 

A legpesszimistábbaknak nem lett igazuk, szerintük már most akkora hátrányban kellene lennünk minden fronton, hogy csak a BL-hely marad reális célként. Ez nem így van, és az utóbbi hetekben azért láttunk kimondottan jó teljesítményeket is a csapattól, vagy egyes játékosoktól. Egyelőre csak a nagyon gyenge ellenfelekkel szemben (Samp, Barca, Cagliari) tudunk villogni, és ellenük sem mindig, ám ezt felróni túlzó elvárásokról árulkodna Pirlóval szemben, különösen a fent taglalt körülmények ismeretében.

Sőt, én még mindig látom magam előtt, ahogy Pirlo Juventusa káprázatos futballal szórakoztat minket hétről hétre, halomba mészárolja az ellenségeket, felgyújtja asszonyait, meggyalázza templomait, és belelovagol a naplementébe. 

Berlinbe mentek, vb-t nyertek

Ma tíz éve, hogy az olaszok tizenegyesrúgásokkal megnyerték a világbajnokságot a franciák ellen. Alapból nem biztos, hogy kellene, hogy ez érdekeljen minket, de ez a győzelem, sőt az egész döntő nagy nap volt a Juventus számára is. A berlini fináléban ugyanis 8 Juve játékos lépett pályára: az olaszoknál Buffon, Cannavaro, Zambrotta, Camoranesi és Del Piero, míg a franciáknál Thuram, Vieira és Trezeguet. Sőt, ha tovább megyünk, akkor több olyan játékost is találunk, aki vagy korábban, vagy a vb-t követően játszott a Juvéban. Mi lett a berlini hősökkel, és kik azok, akik a két csapatból játszottak a Juventusban?

Italy-v-France-World-Cup-Final-2006 Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mit adott nekünk a calciopoli?

10 éve zajlott a Juventus történetének egyik, ha nem a legrosszabb időszaka. Azóta rengeteget írtunk mi is az eseményekről, agyaltunk azon, hogy mi lett volna a calciopoli nélkül, hol tartanánk, valóban leigazoltuk volna mondjuk C. Ronaldót vagy Gerrardot? Vajon Capello végre képes lett volna a nemzetközi porondon is a csapattal? Azt is tudjuk, hogy az igazságszolgáltatásból valahogy lemaradt az “i” akkoriban. De most nem erről lesz szó. Azt nézzük meg, hogy a sok negatívum mellett melyek voltak azok a pozitív események, amelyek a calciopoli nélkül valószínűleg nem, vagy nem így történtek volna meg. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Viszlát, Maestro!

Sokan voltunk, akik nem örültünk, mikor 4 éve leigazoltuk Pirlót. Megöregedett, és a lassú, körülményes játékával már csak kolonc lesz a csapat hátán – gondoltuk. Ezt mutatták a statisztikák is, hiszen a Milan nélküle eredményesebben szerepelt, mint vele. Hogy lesz ebből előrelépés a két egymást követő hetedik hely után? Én személyesen azért sem örültem Pirlónak, mert úgy gondoltam, hogy kicsit túlértékelték őt korábban: a Milan nem tőle, hanem Kakától volt igazán jó. Persze utólag már másképp gondolom mindezt, és ebben a véleményemben valószínűleg az is szerepet játszott, hogy nem tudtam objektíven megítélni az utált klub játékosait. Most, mikor búcsúztunk az elmúlt négy scudetto egyik kulcsemberétől, már látom, mennyire rosszul láttuk a dolgokat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Eszt is meg kellett nyerni

llorentepalermoMég mielőtt a varjak mély gödörbe károgták volna a Juventust (a jövő héten egyébként már több helyen fagyni fog!), a Palermo legyőzésével befogtuk a csőrét a vészmadaraknak. Nem volt nehéz meccs, ezért messzemenő következtetéseket ne vonjunk le. Villámgyors értékelés. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

“-Egy pontot kérek.” “-Három lett. Maradhat?”

pirlogólTalán kimondhatjuk: a Juventus szinte csak jobb híján húzta be Genovában a 3 pontot. Ahogy a Milan ellen, úgy ezúttal sem érdekelte Buffonékat, hogy melyik csapat az aktívabb, és melyik tesz többet a győzelemért. Nem fontos, az ilyesmi már rég nem számít, és aki érti a focit, az tudja, hogy a meccs képe sokszor gyakorlatilag csak a felszín, és semmi köze a végeredményhez. Egyúttal elmélkedünk arról is, hogy milyen az, ha egy erőtől duzzadó, magabiztos csapatot sújt a bíró – hát, ilyen. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Veled, vagy nélküled?

Pirlo érkezésekor elég sokan szkeptikusak voltunk: jön egy vásott múltú, kiégettnek  tűnő ex-sztár vénember magas fizetésért, és azt várjuk tőle, hogy összefogja a Juve évek óta erőtlen középpályáját? Riválistól érkezve fog ez küzdeni? Két és fél szezonnal okosabban könnyen röhögünk magunkon: Szundi hetek alatt meggyőzött mindenkit, és a két bajnoki cím talán legfontosabb játékosa lett. Beszartunk, amikor az Udinese elleni találkozó elején megsérült. Viszont nélküle is megnyertük az azóta lejátszott bajnoki meccseket, nem is túl nehezen, sok-kevés gólaránnyal, hatalmas bicepszeket demonstrálva. Ilyen könnyű lenne pótolni, illetve talán még találóbb úgy a kérdés, hogy pótoltuk egyáltalán Pirlót ezeken a találkozókon?


(Csakazértsem a kézenfekvő U2-dalt kapjátok.)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

And now for something completely different

Llorente, decukigyerekek, Buffon, jaj, Padoin, mármegintmicsinálszMarchisio, megérdemelt győzelem, faszomBonucci, csak begyötörtük, spirito, pluszhárompont meg a franc tudja, még mit lehetne írni a tegnapi meccsről. Igazából persze mind felesleges karakterszaporítás lenne, hiszen a legfontosabb dolog valószínűleg az a ma délutáni hír, hogy Pirlo sérülése súlyos, és nagyjából két hónapot hagy ki (a firenzei Mario Gomez szeptember közepén ugyanilyen sérülést szenvedett, és még mindig nem tért vissza). A gyenge idénykezdet után Szundi jó pár meccse újra a csapat meghatározó játékosa volt, szóval nem intézhető el vállrándítással a kiesése.  Na, és akkor jön a kérdés: mi lesz most akkor? Lehet-e Pirlót pótolni? Kell-e Pirlót pótolni, vagy játsszon mást a csapat? Egy kattintás ide a folytatáshoz….