Nyilván ez a kedvenc derbi-pillanatom:
Estére meg is van, kitől várhatjuk a Mariska-dublőrözést: Nándi a Tuttosportnak adott interjúban üzente a Torónak, hogy ő bizony matadornak született. Ennél szebb felütése nem is lehetne a derbinek. Szükség is lesz a matadori skillekre: az igazi bikiaviadalok egyenlőtlen küzdelmével szemben nekünk egy ritka erős bikával kell ölre menni. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Igen, levertük a Chievót. Elég könnyedén, nagyjából esélyt sem adva az ellenfélnek. Lőttünk szép gólt (Kwadcsi), szerencséset (Marchisio) és kapushibát kihasználósat (Llorente), miközben a Chievo szépítését zajos tapsvihar köszöntötte a burleszk-rajongók táborából.
Nero Alex
A meccsel igazából nincs is mit foglalkozni, nagyon sima volt, végig uraltuk a játékot, és magabiztosan húztuk be a győzelmet. Hajtás után ott az összefoglaló, de mögötte már egy egészen más téma kezdődik: Conte kettőt is nyilatkozott, mindkettő megér néhány szót. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Hétvégi ellenfelünk, a Chievo elég gyorsan levetkőzte a _szimpatikus kiscsapat imázsát. Pedig sokan emlékszünk még arra a szezonra, amikor sokáig vezettek, és végül az élmezőnyben csaptak célba (mondjuk nem csak emiatt emlékszünk arra a bizonyos idényre…). Ez már olyan régen történt, hogy azóta nincs ember, akinek ne a kongó lelátók előtt lejátszott meccsek, a rengeteg 0-0, és a szezon végén villantott, tükörsima bundameccsek jutnának eszébe a Paripán Feszítő Darth Vaderékről.
A legnagyobb Chievo-ölő nélkül
Velük játszunk vasárnap háromtól, ezen a héten a két csatorna közül az egyik közvetíteni is fogja. Kicsit beharangozunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Veronában egy kimondottan furcsa Juvét láttunk. Nem úgy volt furcsa a társaság, mint a furcsa arcú lány, akire csak illemből nem mondjuk rá, hogy kibaszott ronda – nem mintha amúgy nem látná annak mindenki. Nem is úgy volt furcsa, mint a háromcsöcsű nő a Total Recallban, akinél csak a Morbid Magazin-féle melpi testesíti meg esszenciálisabban az archaikus férfi sovinizmust. Inkább úgy volt furcsa, mint egy fossal töltött cukorka: egy ideig finom, nyami, hmm, jó lesz ez, aztán átszakad a cukormáz, és először csak egy apró csepp formájában, majd egyre markánsabban elkezd belőle szivárogni a cucc, aminek az átható ízét egy ideig elnyomja a cukorkaburok becsapós íze, de a sejtésnél valamivel erősebben gyanítod, hogy ebből már nem lesz kulináris mennyország, aztán már bizonyossággal tudod, hogy még istenesen hosszú idő telik el az igazán elsöprően toszadék érzésig, amit végigszenvedni legalább akkora kihívás, mint mostanában bármelyik milánói hullarabló bagázsnak szurkolni, nade vissza a cukorkához, már nyelni nem mersz, de a nyálad folyik a kemény bevonat tartós, nehezen kizárható citromaromájától, a fura folyadék-elegy persze telíti a szájüreged, te meg B-verzió híján előbb-utóbb menthetetlenül elokádod magad.
– így szólt Darti az 60. perc tájékán. Addigra megtudtuk, hogy korábbi hazai rangadókhoz hasonlóan a Napoli, a Roma és a Milan után az Izé is megkapja a maga hármasát. Tulajdonképp ennyivel, illetve egy rövidke bővített mondattal össze is lehetne foglalni a tegnap történteket: a címvédő elszórakozott a bajnokság egyik legrosszabb formában lévő csapatával. Hajtás után random gondolatok következnek a szezon eddigi egyik legsimább mérkőzésével kapcsolatban.
Szubjektív múltidéző rovatunkban elérkeztünk a talán legjobban gyűlölt ellenséghez. A mai derbi elé – a sorozat vállalásainak megfelelően – két mérkőzést idézünk fel: egy kellemes és egy kellemetlen (azaz inkább kevésbé kellemes) emléket tárunk elétek. Hogy mit keres itt a Samp 2006-os vendégjátéka a Meazzában, illetve ki volt az a milánói játékos, aki mindössze 8 olasz bajnokin játszott és az egyetlen – szerencsére tét nélküli – olaszországi gólját pont ellenünk lőtte, azt a hajtás után áruljuk el. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Furcsa volt ez az egész tegnap. Nem is találtunk mi sem szavakat, igazából egy-egy helyzetről, momentumról, játékosról folyt a vita, a meccsről egészében sokkal kevesebb szó esett, hiszen nehéz értékelni egy olyan összecsapást, ahol egy órát emberhátrányban játszunk. Azért mi most mégis megpróbáljuk, de hasonló módon csak néhány dolgot kiemelve.
Amúgy is bizonytalan volt
2012. őszén bajnoki meccsen fogadtuk a Romát. Habkönnyű gálameccsen 4:1-re picsáztuk el a vendégeket, csak a gólkülönbség volt kérdéses. Könnyedén szaladtunk át a vendégcsapat védelmén, és ha nincs az olaszos „földön fekvő ellenfélbe nem rúgunk bele” mentalitás, akár kétszer ennyi gólt is szerezhettünk volna.
2013. őszén bajnoki meccsen fogadtuk a Laziót. Habkönnyű gálameccsen 4:1-re pics… Lásd fentebb.
2013. telén a „visszavágóra” Rómába látogattunk az akkora a 9. helyre visszacsúszó AS Romához. Az őszi meccs edzőjét az ellenféltől addigra kipaterolták, a helyét egy, a védekezéssel sokkal komolyabban foglalkozó szakember vette át. Az előjelek kedvezőek voltak, a Juve jó formában érkezett a találkozóra, a bukik szerint egyértelmű esélyesek voltunk. Kikaptunk 1:0-ra, nehezen magyarázható játékkal.
2014. telén a „visszavágóra” Rómába látogatunk a 9. helyen poshadó Lazióhoz. Az őszi meccs edzőjét a bilikékek külső körletre pakolták, a helyén most egy, a védekezésre komoly hangsúlyt fektető öreg róka ült. Nehezen magyarázható játékkal 1:0-ra kikapunk? Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A Lazióval rengeteg emlékezetes meccset játszottunk az elmúlt pár évben, évtizedben (persze kivel nem?). Eszünkbe juthat például, amikor Lippi 1995-ös bajnokcsapata otthon 3-0-ra kapott ki, vagy a tavaly augusztusi szuperkupa győzelmünk, netán a tavaszi kupakiesés, illetve a 2004-es kupadöntő. Számomra legalábbis mindegyik emlékezetes volt, de – egy rendkívül elcsépelt dramaturgiai fordulattal élve – mégsem ezekről írok. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Elértük a tucatot, ha valakinek nem tűnt fel, Vidal messze a legfontosabb játékosunk, Pogba bomba helyett Sanyi-féle okos pörgetéssel döntött, Nándi elnyomhatatlan a 16-oson belül, Teveznek tényleg csak a gól hiányzik, Marchisiót korai lett volna felnégyelni novemberben, Buffon nem csak Seredová előtt védekezik kézzel-lábbal (ez rossz volt, ugye), és a Samp továbbra is mumus – de legalább nem annyira, hogy pontot is raboljanak. Hajtás után az albatrosz-fotót (hát nem tiszta kiköpött albatrosz Nándi ezekkel a kurvanagy szárnyakkal?!) nóta is követi.
