Nem tudok jó címet adni ennek a posztnak

Furcsa volt ez az egész tegnap. Nem is találtunk mi sem szavakat, igazából egy-egy helyzetről, momentumról, játékosról folyt a vita, a meccsről egészében sokkal kevesebb szó esett, hiszen nehéz értékelni egy olyan összecsapást, ahol egy órát emberhátrányban játszunk. Azért mi most mégis megpróbáljuk, de hasonló módon csak néhány dolgot kiemelve.

Amúgy is bizonytalan volt

Amúgy is bizonytalan volt

Lazio

Ez egy jó csapat, nagyon jó. Tudatos, szervezett és remek játékosai vannak, akik közül többen is nagyon parádésan játszottak tegnap. Ebből a szempontból egyáltalán nem csalódás az egy pont, egy jól játszó csapatot szorítottunk be többször is hosszabb időre (nálunk volt többet a labda az egész meccsen), és nem érdemtelenül egyenlítettünk ki. Hogy a döntetlen igazságos-e, abban már nem vagyunk biztosak, hiszen Storari védett egy lehetetlent, és kétszer is megmentette a seggünket a kapufa.

Storari

Én mindig kedveltem, a duplahetedik szezon után még azt is javasoltam, adjuk el Buffont (akkor ez nem tűnt szentségtörésnek, olyan szar volt Gigi). Az biztos, hogy cserekapusnak túl jó, és ezt tegnap egy szemkápráztató reflexvédéssel bizonyította. Ami neki szívás, nekünk pihe-puha takaró: rohadt megnyugtató érzés, hogy ilyen kapus vár bevetésre a kispadon.

Számok

Az jó, hogy emberhátrányban ugyanannyit lőttünk kapura, és ugyanannyiszor találtuk el, mint a Lazio, és még ennél is jobb, hogy 58 százalékban nálunk volt a labda. A 84 százalékos passzmutatónk is remek, főleg úgy, hogy a mezőnyben mindenki hozta a 80-as átlagot (ez nagyon ritka, főleg a csatárok esetében). Ki kell emelnünk Marchisiót, aki a kötelezőt nagyon magabiztosan hozta le, 88 százalékkal passzolt (64-et, nem rossz), 10-ből 9 hosszú labdája pontos volt, két szereléssel és öt megelőző szerelésénél csak Pogba tudott jobbat a mezőnyben (3-5). Ugyanakkor mindketten elmaradnak Bigliától (szerintem MOM) és Biavától, akik óriási munkát végeztek.

llorgol

Gyere, a kurvaanyádat

Vidal

Furcsa látni, hogy tud szarul is játszani. Ezt S4tchy írta tegnap a listán, de neki mindig igaza van. Artúr király tegnap egy hebrencs, dekoncentrált hercegre emlékeztetett, akinek alig volt jó megmozdulása. A klasszisát mutatja, hogy még így sem volt olyan haszontalan, mint Marchisio rosszabb napjain (minden másodikon), de nem az olyan meccseiért szerettünk bele, mint a Lazio elleni.

Pirlo-poszt

Engem már régen elveszített Marchisio, ezért kénytelen-kelletlen adom csak meg, hogy tegnap nem volt rossz. Már ami egy szürke, se íze-se bűze Pirlót jelent, hiszen pont azt a semmilyen játékot játszotta, amilyennel Pirlo büntetett minket idén jó néhányszor. Passzmennyiség, biztonság és pontosság tekintetében jól teljesített, de amint kockázatot vállalt, egyből jöttek a bosszantó hibák. Kulcspassz nélkül zárt, egyszer sem találta el a kaput, és a jó helyezkedésének sem láttuk sok hasznát. Viszont (és ez a kulcsmondat) védekezésben százszor hasznosabb, mint Pirlo akár a legjobb napján.

Csatársor

Llorente valami egészen hitvány teljesítményt villantott tegnap, gyakorlatilag teljesen haszontalan volt a játéka, viszont azzal a fejessel (főleg egy ilyen meccsen) minden jóvátett egy szempillantás alatt. Az egész támadás szép, de hogy az milyen rohadt nehéz feladat volt, azt csak akkor értjük meg, ha megnézzük még egyszer a gólt. Erős labda jött közelről, így a célzás mellett arra is ügyelni kellett, hogy jó ütemben menjen fel, és ne bólintson rá erőből, csak tegye bele a fejét. Tudatos volt, nem vitás.

Jön már!

Jön már!

Tevez sajnos hetek óta gyenge formában van, és bár nem volt haszontalan annyira, mint Llorente, de tegnap sem ment neki igazán. A gólban megvolt a maga szerepe, de egyébként érezni lehetett rajta, hogy most már idegesíti a gólok hiánya. Remélem, sok pozitív megerősítést kap a többiektől, mert nagyon nem lenne jó, ha úgy begörcsölne, ahogy a Lazio ellen.

Összességében

én azt mondom, az egy pont jó eredmény volt ezen a meccsen. Sok helyzete volt a Laziónak, nem szólhattunk volna egy szót sem, ha kikapunk, de közben hoztuk magunkat, és van egy olyan érzésem, hogy sokkal szarabb meccset játszottunk volna 11 a 11 ellen. Mert ez így viszont nagyon jó meccs volt.

Az összefoglalóban Nándi csodagólja mellett érdemes megnézni Radu gólpasszát, amitől elakadt a szavunk. És Ogbonnának is.