A különbség

Csodálatos dolog történt. Egy MILÁNOS OLVASÓNK (ehhehe) felhívta figyelmünket arra az érdekességre, hogy bár a Bianka Néni admin hulladék, de a wordpress hátsó kapuján keresztül bejuthatunk, és írhatunk mindenfélét a blogra.

Mi nagyon szeretjük a hátsó kapukat, mint az közismert, ezért kapva az alkalmon, most idehányok egy pár gondolatot a hét első felének legfontosabb mérkőzéséről, a Sevilla elleniről. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Napló Beninek

Beni kómába esett a mérkőzés előtt, és csak másnap tért magához annyira, hogy felfogja a körülötte történő eseményeket. Az eset előtt megkérte kis kommunánkat, hogy e-mailben tájékoztassam a történésekről, hogy reggel vizualizálhassa a mérkőzést. Mivel mostanában nem emeltük a tagdíjakat, kicsit többet kell foglalkoznunk a világpolitika számunkra előnyös módon történő befolyásolásával, így nem igazán érünk rá írni.

Tehát, hogy megússzuk a munkát, ezt a levélfolyamot nyomatjuk ide – néhány kiegészítéssel.

Így az is jól jár, aki nem látta a meccset.
Vigyázat, a mérkőzés hevében született, 18+os tartalom! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Igen, igen!

Kezdődik az idény. Juhéjj, ihajj csuhajj! Valami fura oknál fogva idén úgy várom az idény kezdetét, mint gyermekkoromban, amikor még nem egy sötét, sátáni massza volt a szívem és a lelkem helyén. Csudálatos lesz ez az idény, én mondom nektek. Első meccsünk mindjárt egy rangadónak nevezhető találkozó lesz a firenzei srácok ellen. Nézzük! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Tiszteletet a Juventusnak!

Blogunk kötelességei közé tartozik, hogy ha ordító, sutyerák baromságokat olvasunk valahol, és azt elég jelentős helynek tartjuk ahhoz, hogy károsságát a Bianconeri-Blog-skálán érzékelhetőnek gondoljuk, akkor reagálunk rá.

Így született korábbi posztunk is, az azóta is rekordolvasottságú, Bodnár Zalánnak szóló írásunk. Máig szórakoztató egyébként.

Most egy indexes cikkre kívánunk reagálni. A helyzet persze nem olyan súlyos, mint anno a FFT csalózásánál, de a baromságok ellen akkor is küzdeni kell.

HAJTÁS UTÁN olvashatjátok! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ec-pec, kimehetsz…

exitElég erős mercatót tol idén a Juventus, ami Higuain nélkül is durva lett volna, vele meg aztán az elmúlt 10 év legerősebbje. Miközben azonban az érkezők oldalán elég meggyőző névsort látunk, ami már legfeljebb egy-két névvel egészül majd ki, a távozók listája biztosan több névvel is bővülni fog a közeljövőben – már csak azért is, hogy az igazolások fedezetét előteremtse a klub. Nézzük, kik azok, akiktől hamarosan megválhat a klub! Egy kattintás ide a folytatáshoz….