Miközben az olaszok még mindig azon röhögcsélnek, hogy letankoltuk a parmai bajnokit, mi már mindent elmondtunk a hétvégivel kapcsolatban. Különben is, már csak egyet kell aludni a Monaco elleni BL-negyeddöntő odavágójáig, foglalkozzunk inkább azzal.
Egy dologban biztosak vagyunk: ma reggel mindenki fülig érő szájjal, és meredező cerkával ébredt. Ugye? UGYE??
A Bayern és a Benfica elleni párharcok után az utóbbi évek legfontosabb visszavágójára készülünk. A bajorok ellen sanszunk nem volt, Fehér Mikiék ellen elpuskáztuk az esélyeinket, most viszont minimális előnnyel készülünk a visszavágóra. Tyler és Dina éppen a negyedik nászútjukat töltik (egy űrutazással lepték meg egymást, ugye, micsoda figyelmesség!?), a bolygón maradt szerkesztőkkel úgy döntöttünk, A MECCS előtti posztsorozat indításaként közösen foglaljuk össze reményeinket, félelmeinket, meglátásainkat.
Írhattam volna azt is, hogy nyerjél vagy takarodjál, de az nagyon klisés lett volna. Allegri igazi kiscsapat vezéreként nyilatkozott a BL-meccsünk előtt, a csapat fosadékul játszik hetek óta és – valljuk be – a télen még érzett magabiztosság mostanra már kissé elpárolgott. Allegri egyébként mióta itt van, azóta adósunk egy jó „meccseléssel” – az éles helyzetekben rendre alulmaradt: az izé ellen egyértelműen edzői faszkodás volt a baj a második félidőben, de ne feledkezzünk el a Cessna elleni röhejről sem, amikor az utolsó 2 percben váltott felállást. Így várjuk a Dortmundot. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A mostani meccs kapcsán szinte mindenhol arról lehet hallani, olvasni, hogy az 1990-es években mekkora párharc volt a Juve-Dortmund. Nem véletlenül: fontos és látványos meccseket játszott a két klub akkoriban. A tények helyett – hiszen azokról gondolom, sok beharangozóban írnak majd – én inkább azt idézném fel, hogyan változott az én viszonyulásom a Dortmundhoz. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A Fiorentina elleni borzadályról azt írtuk, azért volt ilyen, mert ilyennek akartuk. A tegnapi abból a szempontból hasonlított rá, hogy Torinóban is az erősebb csapat akarta, hogy ilyen legyen a meccs, és hát lássuk be, a végén már mi sem bántuk. Továbbjutottunk Hallegrivel. Contével meg tavaly kiestünk. És?
A szép emlékű szeretünk-gyűlölünk sorozat óta nem fordult elő, hogy egy blogposztot (amit ti, bőkezű követőink kissé póriasan cikknek neveztek) ketten hozunk össze. Ezúttal annyi történt, hogy napfelkeltekor Dartival kiültünk a kedvenc kalyibája mögött húzódó fövenyre egy palack pezsgő és egy tál frissen szedett eper kíséretében, ledobtunk magunk mellé egy diktafont, és a beszélgetésünk publikus részleteit Amanda, Darti egyik jó testű transzi asszisztense begépelte. Tartsatok velünk!
…még szerdán a jó irányba. A gyepnek csúfolt helsinki lápot, illetve annak cirka 500 négyzetméterét háromszor (HÁ-ROM-SZOR, nem írtuk el, baszki, tényleg 8x) csapolták le húzták újra friss gyeptéglákkal a BL-meccs előtti két hétben, és mégis egy fostalicska talajon kellett ölre menni a hisztis vikingekkel (ez milyen oximoron már). Bár az elegáns játék mindenkori istene, Scirea a meccset fentről figyelve nem zokogott a gyönyörűségtől, nincs okunk panaszra: hangyányi választ el minket a továbbjutástól, kezd összeérni Allegri négyvédős rendszere, a csatáraink gyengébb napjaikon is tüsszentenek 1-1 gólt, és hosszú szünet után Chiellini mellett végre Vidal is villantott egy EU-konformot. Hajtás után északi muzsika (némi pesti kötődéssel), visszatekintés és némi derbi-előzetes. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Rongyos 10 ezer dollárért nemcsak a göteborgi BL-meccs beharangját kapod, de katt után ott vár rád egy video, amin a norvég metálszcéna két jelentős bandája, a Mercyful Fate és a King Diamond együtt áll színpadra. Piha.
Azt írta Allegri Twitteren, hogy #Huhh, vagyis a megkönnyebbült fújtatás olasz verzióját. Fasza, hogy levertük a Besiktast, de mi még máshogy fújtattunk a meccs alatt.
