Szicíliai tanker

A “tankolás” kifejezést teniszből ismerhetjük. Rendszerint azokra a sport szellemével gyökeresen ellentétes mérkőzésekre használjuk, amikor egy játékos egy tornára ugyan muszájból kiáll, de eldobja az első meccsét, hogy már a következő, általában fontosabb tornára készülhessen. Rendszeresen előfordul, hogy kisebb díjazású, gyengébb pontozású tornákon a menők felveszik a rajtpénzt, majd óriási meglepetésre kizúgnak az első körben. Kevés olyan teniszező van, akire ne vetült volna a gyanú árnyéka, de a tankolás bizonyíthatatlan. Senki nem fogja bevallani, hogy “igen, tojtam a tornába”, és szerintem nem is szorul semmiféle magyarázatra, hogy egy játékos képtelen a teljes szezont azonos intenzitással végigtolni. Nekünk még az a gerinctelenség is imponál, ahogy Nadal tavaly Halléban felvette a rajtpénzt, majd lazán kikapott attól a Browntól, akit neki fél lábon is vernie kellett volna. A tenisz egyéni sport, könnyű egy vereséget kisebb sérülésre, fáradságra, az ellenfél sosem látott formájára fogni, ugyanakkor csapatsportokban sokszor már előre kilóg a lóláb. Péel a Palermo-Juvén.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Alice in chains vs. Pearl Jam (igazából a rotációról szól a poszt, olvasd el nyugodtan)

Ez a poszt még a múlt héten, a Roma elleni kupakiesés után kezdett formálódni, de a tartalma természetesen nem lett kevésbé aktuális a Lazio elleni, vérgőzös pontszerzés után sem.

Marchi búcsút int a kupának

Marchi búcsút int a kupának

Nem meglepő módon a Bianconeri levlistáján is téma volt a rotáció (annál furcsább, hogy közben fellángolt a nagyjából 10 éve eltemetettnek hitt Alice in chains vs. Pearl Jam vita is), és finoman fogalmazva nem vagyunk egy véleményen. Indulatoskodásig ugyan csak utóbbi jutott el, de előbbi is számtalan olyan dolgot hozott fel, amit némi külön zsetonért megosztunk veletek. Tehát az utalás visszaigazolása után katt a továbbra. Egy kattintás ide a folytatáshoz….