Mehet mindenki a büdös francba!

Szégyen! Szégyen, hogy az egész csapat belefosott a Roma elleni kupameccsbe. Még nagyobb szégyen, hogy ezt Antonio Conte tudtával, beleegyezésével és felhatalmazásával tette. Sőt, a legnagyobb szégyen az, hogy Conte is beleszart az egészbe. Különösen azután, ami három hónappal ezelőtt történt. Remélem, ég a pofája mindenkinek!

gervinmarchis

Nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy leszarjuk a kupát. Így van sajnos, el kellene fogadnunk, nincs mit tenni. De vannak helyzetek, amikor ez a csapat nem tehetné meg, hogy ilyen pofátlanul elcsaljon egy kupameccset, és a gagyi BL-csoportból való arcpirító kiesés pontosan ilyen helyzetet hozott létre. De úgy látszik, ezt csak mi gondoltuk így.

Én adom azt, hogy mindenkinek játszania kell, és hát hol játszanak, ha nem a kupában. Kell a meccs cserék lábába, hogy ne kezdjenek el morogni, és ha arra kerül a sor, hogy be kell szállniuk, ne hideg lábbal tegyék. Nem is azzal volt a baj, hogy Storari, Isla, Peluso, Giovinco és Quagliarella is helyet kapott a vertikális tengelyen játszó A csapat mellett, mert attól még lehetett volna bármi ebből a meccsből. Sőt, még azt is hozzátenném, hogy nem is a csereemberek miatt volt ilyen botrányosan fos a meccs, és persze maga a Juventus sem.

Sőt, Isla hozta egy közepes Lichti teljesítményét, védekezésben szinte hibátlan volt, és sokat volt játékban. Pelusónak az első félidő horrorisztikusra sikerült, a balfasz Marchisióval együtt megette őket Maicon, míg Conte feljebb nem tolta a második félidő elején (mármint Pelust, nem Marcit). A két csatár rettenetes játéka részben a csapat hitvány játékának következménye volt, de őket nem akarjuk mentegetni: Giovinco összesen 10-et passzolt – gyalázatos pontossággal -, Q pedig még ennek is alá tudott menni 67 százalékos sikerességgel (= minden harmadik passza az ellenfélhez került). De még egyszer mondom, tegnap nem a csereemberek miatt játszott ennyire elképesztően szarul a Juventus.

Barza Bonuccira néz épp kérdőn

Barza Bonuccira néz épp kérdőn

Hanem azért, mert Conte pontosan olyan jóllakottan, lustán és arrogánsan állt a meccshez, amit a csapatánál kifogásolt többször is a szezon elején. Ez a kiesés az ő felelőssége, és elsősorban az ő hibája. Mondjuk ki: Contét egyáltalán nem érdekelte a kupa, arcizma nem rándult a kiesés miatt, ami egyúttal azt is jelenti, hogy elég rossz a memóriája.

Szeretnénk felfrissíteni neki: KIESTÜNK EGY RÖHEJESEN SZAR BL-CSOPORTBÓL, haver! Oké, hogy pürévé habosítjuk közben a Serie A-t, nagyon örülünk a bajnoki eredményeknek, és a mutatott játéknak, de a BL-kiesés fényében végképp nem értjük, miért nem lépett legalább egy fél lépcsőfoknyit előre a fontossági sorrendben az a kurva Olasz Kupa. Nyilván a scudetto a legfontosabb, ezt elfogadjuk. Azt is elfogadjuk, hogy az Európa Ligát is elé helyezzük, hiszen csak egy európai trófeát lehet nyerni hazai pályán. De vajon ennek mi a fasz köze van a kupához, ami 3 (azaz három) kurva meccset jelentett volna még idén, ráadásul ebből kettőt letudtunk volna még azelőtt, hogy egyáltalán pályára lépnénk az EL-ben. Conte ráadásul taktikailag is elbaszta a meccset, a cseréi értelmetlen marhaságok voltak, mást meg nem csinált. Még Peluso (egyébként szerintem szabályos) góljánál sem kapott agyérgörcsöt, sőt, számomra az a soha nem látott borosta is komoly üzenetet hordozott.

Meg úgy általában: mi az, hogy a Juventus leszar egy Roma elleni meccset? Nem gondoltuk, hogy egy római győzelemnek köze lesz a bajnoki versenyfutáshoz is? Merthogy de, lett volna neki. Nem fontos a csapatnak, hogy trófeákat szerezzen, minél többet? Már hogy a fenébe ne. Nem fontos Contének, hogy végre a kupában is villantson valamit, és ne visszafele haladjon a sikerességi skálán (döntő vs. Napoli, elődöntő vs. Lazio, negyeddöntő vs. Roma)? Ezek szerint nem.

Hétvégén felszecskázzuk a Laziót, aztán legyaluljuk az Intert, és sokan egyből elfelejtik, mi történt tegnap este Rómában. Mi viszont nem, és ha valami félremegy az EL-ben (mert mondjuk leszarjuk azt is), akkor április végén, amikor öt fordulóval a vége előtt bajnokok leszünk, mi ott leszünk, hogy jelezzük: kibaszottul hiányzik ennek a szezonnak a végéről egy kupadöntő, és egy ezüstcsillag, amit majd a Roma varr fel a mezére helyettünk.

Bonu, mesélj, hogy volt a gól?

Bonu, mesélj, hogy volt a gól?

Antonio, egy rövid értékelést kaphatunk?

Antonio, egy rövid értékelést kaphatunk?

Andrea, hogy jellemeznéd a mai játékodat?

Andrea, hogy jellemeznéd a mai játékodat?

Seba, hogy kerültél a csapatba?

Seba, hogy kerültél a csapatba?

 

  • Tonhalacska

    Nem jól váltottak. Ennek kellet volna odamenni, Annak meg idejönni és nyertünk volna, a bdsrstnt.

  • humorpalanta

    Egyet tudok érteni. Egyszerűen nem fogom fel, hogy nem volt képes összekapni magát erre a meccsre. Kiestünk a BL-ből, röhejesen, most kiestünk a kupából, röhejesen. Egyre inkább az a véleményem, hogy nem sajnálnám, ha elmenne. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de ez a véleményem. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak ezeket a blamákat. vagy kapja össze magát, vagy kezdjen magával valamit máshol. Simán behúzhattuk volna ezt a kupát, még ezzel a B csapattal is. Ráadásul nem kellett volna érte sokat tenni. Áhh, marha mérges vagyok.

    • evoken

      Ezért elküldeni Contét? Kicsit röhejes lenne. Én totál lefosom a kupát ha cserébe ELben alkotni fognak.

    • humorpalanta

      Persze, hiszen a BL-ben is alkottunk, nem?

    • evoken

      Azt lehet védeni az eltaktikázással és a kupa kiesést is annak presztizstelensége (jajj de szép szó!) miatt. Viszont így elvileg csak a komoly célok maradtak, ha ELt látványosan leszarják (vagy ne adj isten elbukják a bajnokságot) akkor tényleg jogosan lehet ekézni a társaságot. Én még nem pánikolok viszont.

    • Juventino

      Legfeljebb ráfogni lehet az eltaktikázásra, védeni semmivel nem lehet, mert az védhetetlen, ahogy és amilyen csapatok ellen kiestünk. De mondok jobbat: a Man City FA újrajátszással súlyosbított meccsdömping közepette a 6-0-ás első meccs után idegenben is 3-0-ra verte a West Ham United-et, méghozzá tartalékosan. A játékosai ugyanis nem szartak bele és nem csak Pellegrini mondja azt, hogy mind a 4 sorozatban győzelemre kell törekedni, de a játékosai pontosan ezt is teszik. Félreértés ne essék, tudom, hogy a Roma nem a WHU és mondhatnánk, hogy a City kerete erősebb, de tegnap ott is a fakó játszott, amiben nem volt több klasszis, mint nálunk, egyszerűen a mentalitásbeli különbség a szembeötlő. Mert ezzel a “leszarom, lesz ahogy lesz” hozzáállással könnyen eljuthatunk oda, hogy 8 fordulóval a vége előtt bajnokok leszünk és közben az EL-ből is kiesünk, aztán nézhetjük a kiábrándító alibimeccseket és akkor senkit nem fog kielégíteni a harmadik scudetto, mindenki fanyalogna és némileg jogosan. Túl könnyen vesszük ezeket a kudarcokat, pedig azért egy Pogbánál lehet, hogy nyom a latba, hogy a mindig nyerni akaró Ibra mellett lehetne játszani, vagy a “nekünk jó az egy cím is” Juventusban, ahova azt veszik meg, aki éppen diszkontáron jöhet. És hosszútávon ez Vidalnak se lesz elég, aki Európában is nyerni akar a Juventusszal, csak nehogy egyedül legyen vele.

      Contét azért így se adnám, legfeljebb Prandelliért, aki kicsit sokoldalúbb és bátrabban változtat, ha kell. De rajtuk kívül senkire nem bíznám jószívvel a csapatot.

    • tjunior

      azért ne essünk már át a ló túloldalára, Vidalt ne adjuk el? mert tegnap ő is leszarta az egész meccset

    • humorpalanta

      Nem esek át a ló túloldalára. “Egyre inkább az a véleményem”, ami azt jelenti, hogy szépen lassan formálódott bennem és lassan többre és többre gondoltam. Ha baj van a nyelvtannal, szólj.

    • tjunior

      hagyd már kérlek ezt a pükhendi, lekezelő stílust

    • humorpalanta

      Akkor értsd meg amit írok, ne forgasd ki

  • keshudioo

    “Ez a kiesés az ő felelőssége, és elsősorban az ő hibája. Mondjuk ki: Contét egyáltalán nem érdekelte a kupa”

    Szerintem is. Ha egy edző leszarja a meccset, a játékosaiba sem tud mást plántálni a felkészülésen. Rengeteg egyéni hiba volt, de röhejes volt nézni, hogy a Törpikére ívelgetik a labdát egészen pontosan 77 percig, Llorente beállásával meg átálltunk a lapos passzokra. Llorente és Tévez becserélése is abszolút nonszensz, a meccs alatt ketté szakadt a pálya, a játékosok eltűntek a pálya közepéről, a csatárjainkig alig jutottak el a passzok. Labda nélkül még Tévez sem tud gólt szerezni. Meg könyörgöm, a gól után a 80. (!) percben szerkezetváltás 4-3-3-ra? Jó, hogy nem igazolták le mégis Guarínt az utolsó 5 percben pánikból, és küldték a pályára nyerőembernek a hosszabbításban. Szerencsétlen Pogba is ott melegít az egész második félidőben, persze lehetőséget már nem kap. Totti meg ezek után lenyilatkozza, hogy egy szinten vannak a Juventusszal. Szép.

  • Merlin91

    A gifek kurva jók. ))) Szórakoztatóbbak, mint a meccs maga volt.

    Conte már a meccs előtti sajttájra sem ment el, nem tudom, tényleg ennyire demonstrálni akarta-e, hogy nem érdekli a kupa, mindenesetre érdekes kérdés, miért. A vezetőség vajon fog-e jelezni valami halvány nemtetszést, vagy ők is inkább a bajnoksággal foglalkoznak?

  • Merlin91

    Azért, Benito, ha tényleg ott leszel a bajnokavatáson, kétlem, hogy a kupa miatti elégedetlenséged kifejezésével leszel elfoglalva. )))

  • Enslaver

    Az az egyik legnagyobb probléma, h gyakorlatilag a Romának tálcán kínáltuk ezzel a 10. kupagyőzelmet, tettük mindezt úgy, hogy kvázi semmi ellen állást nem fejtettük ki. A világ egyik legjobb motivátora, edző bőrbe bújtatva nem képes felrázni a legénységét egy ilyen fontos mérkőzésre, egyszerűen érthetetlen. Tényleg csak azzal magyarázható, hogy teljesen leszarta Conte a kupát. Azt nem értem, h a játékosok miért voltak a Samp elleni meccsen motiváltabbak, élénkebbek (pedig már kis híján zsebben van a scudetto), mint a kupa negyeddöntőben, ami nem mellékesen a Roma elleni rangadó volt. Egy jó formában lévő Pogbát, Asamoaht, Llorrentét nem lett volna szabad padoztatni. Vidal élete formájában játszik mostanság, aztán lehoz ezek után egy teljesen értékelhetetlen meccset. A cserék is túl későn jöttek. Conte vélhetőleg a hosszabbításig várt volna a cserék meghúzásával, ha nem szopjuk be akkor azt a gólt.

    • Enslaver

      Az is körvonalazódott tegnap, h mekkorát buktunk azzal, h Nainggolant nem mi szereztük meg, hanem a Roma csapott le erre a csiszolatlan gyémántra. Egyszerűen nem lehet elvenni tőle a labdát, gyors, jól mozgatja a csapatát. Kár volt kihagyni ezt a lehetőséget Marrotta papáéknak.

  • A Juventus nem kupacsapat, ebbe bele kell törődnötök.

    • Zoltan Barton

      Ja, és kb 10 éve nem is BL csapat 🙁

    • melakovics

      A Milan sem lesz egy jó ideig, ha így haladtok.

  • _daneeka31

    Azért Tagliavento is kompenzált egy keveset. Gondolok itt Benatia elmaradt kiállítására és a meg nem adott gólra. Nem azt mondom, hogy emiatt esett ki a csapat, de nekem felbaszta az agyamat a rigó ténykedése.

  • Vince Cseh

    Hát ja egy ilyen meccs után tényleg meg kellene dobálni őket valami tojással,paradicsommal meg le vetetni veluk a mezt ,ahogy tavaly nem is tudom melyik szurkolotábor tette a sajátjaival….szépdolog bajnokságot nyerni,de ez viszont szégyen,nem is kicsi.Én személy szerint ilyen játékért nem állnék pályára akkor sem ha fél szezont kispadon ulnék,ehhez nem adnám a nevem.Bíznak nagyon a másik kupában,de ott 1ilyen meccs után csak a lelátóról nézhetik az otthoni döntőt,ez a szomorú valóság.

  • Melo15

    Llorente tényleg kezdhetett volna és rugdoshattuk volna fel rá a labdákat, kicsit kompenzálta volna a borzalmas középpályánkat, ahol Vidal szerintem be volt bas*va, mert egy egyeneset nem rúgott a labdába az biztos. Egy Pogbát a 60. perc fele legalább be kellett volna hozni. Amúgy tényleg borzalom volt az egész, fölösleges is feltételezésekbe bocsátkozni. Conteba én is nagyot csalódtam.

    • Juventino

      Az egyébként poén, hogy Conte a meccs előtt nem is ment el a sajttájra, tudta jól, hogy nem érdemes hangzatosakat nyilatkozni, mikor erőfeszítést nem kívántunk tenni, csak a fejére olvasták volna. Hogy utána mondott -e valamit, az már nem is érdekel.

      Ami szintén vicces, hogy Vidalból is kicsúszott egy olyan, hogyaszondja: “a posztomon én vagyok a világ legjobbja, sokan próbálják másolni a stílusomat és úgy játszani, mint én, de nincs még egy olyan középpályás, aki annyit tesz hozzá a védekezésben, mint én és még a másik kapu előtt is eredményes”. És ez így rendben is van, semmi álszerénység, csak ezek után meg kínos, hogy Mr. Középpályás Terminátor lemegy Gravesenbe az egyik legnagyobb hazai rivális ellen. De tényleg nem is értem, hogy minek játszottak az ászok, ha láthatóan az volt az egyetlen edzői utasítás, hogy “csak meg ne húzódjatok, meg ne sérüljetek, szépen, lassan, komótosan, majd csak befejeli Peluso”. Ettől még illett volna legalább a védőket vagy a kapust eltalálni azon 2-3 alkalommal, amikor mégis odaértünk. Marcin és Islán nem is csodálkozom, de hogy Vidal is két kapuval fölé tekerte… Gondolom, a hosszabbítás elkerülése is ukázba volt adva, mert kinek hiányzott még ebből 30 perc…

  • Én a helyetekben kezdenék aggódni.

    • neuropa

      Vigyázz, ha sokat trollkodsz, te is megkapod az ördögszekeres gifet..

    • Elég bajom van nekem az Udinesevel is

    • neuropa

      Hát, hajrá. Bár a végső győzelemre a Napoli/Roma duó pályázik majd, szóval mindegy ki jut ma tovább. Kisebb gondotok is nagyobb most a kupánál, az Udinese meg hanyatlóban. Remélem nem a Roma nyeri.

    • pont, hogy jó lenne bejutni a döntőbe legalább, esély is van, a bajnokság pedig elúszott, szóval nekünk, szemben veletek, fontosabb ez a meccs, mint a hétvégi Cagliari-bajnoki

      2014/1/22 Disqus

  • Mr.AT

    Nem érheti az a vád Contét hogy kupaspecialista. 🙂

  • Zoltan Barton

    Szerintem pár dolgot azért megmutatott a tegnapi meccs, például azt ,hogy Marcsi már nem használható a régi szerepkörében Szundi mellett, egyszerűen nem megy neki…Lehet kizárólag Szundi pótlására kéne használni innentől. A másik szerintem Szundi maga…Komolyan figyelem egy ideje már, és ha játszik, az egész csapat 2 fokozattal lassabb,mintha a padon ül, ráadásul meccsenként van min 2-3 olyan eladott labdája ami sokszor csak a csodán múlik, hogy nem lesz belőle kapott gól. Aztán ott van Giovinco, aki tudom hogy hazai nevelés, meg minden,de lassan be kéne látni, hogy ezen a szinten csak emberhátrányt jelent….nem elég gyors és nem is cselez elég jól hogy megverje az emberét lendületből, minden más helyzetben meg simán elnyomják, hiszen termetben au U-15 – ös korosztállyal van egy szinten. Ami pedig Conte-t illeti, én imádom őt, már játékosként is imádtam, de szerintem nagyon durván képtelen elrugaszkodni a 3-5-2 – től és ezen lassan el kéne gondolkodni. Tisztán látszik, főleg idén hogy Európában totál nem működik ez, lassú, ráadásul egy jól kontrázó, gyors csapat ellen hatalmas területet hagy az ellenfélnek, és viszont a védőink meg nem elég gyorsak ennek a levédekezésére….Ez látszott tegnap a Roma ellen is, szóval valami váltáson nem ártana elgondolkodni…. Ja és még valami! Ha már mercato, akkor ismervén a fizetési képességeit a klubnak, a tegnapi meccs azt is megmutatta hogy Pogbát semmi pénzért nem szabad eladni, még 60 misiért sem, mert nem kapnánk helyette jobbat, ugyanis 30 milliós sztárjátékosoknak már a bérét nem tudjuk kifizetni, aki olcsóbb az meg nem fog előrelépést jelenteni….

    • s4tch

      minden gyengébben sikerült meccs után előjön, hogy a 3-5-2-t el kellene felejteni. a juve-roma után, illetve a 12 meccses győzelmi sorozat alatt nem zavart senkit.

      tegnap nem a szerkezettel, hanem az összeállítással és a hozzáállással volt gond.

    • Zoltan Barton

      Veled is egyetértek, bár megjegyzem viszonylag ritkán kommentelek itt vagy bárhol, de – és ez éppúgy mint a kommentem erősen szubjektív – engem eddig is zavart a 3-5-2, mert ez a felállás egy nagyon labdatartó rendszer működik igazán jól, ahol a hátvádek is villámgyorsak és le tudják védekezni a kontrát,ugyanis a 3 védőből a két szélső is fellép amennyire csak lehet, hogy meglegyen a támadótérfélen az emberfölény, csak a labdavesztésnél sok a gond,mert Barzagli és Chiello sem elég gyors, Bonucci pedig szerintem ezekben a szitukban különösen határozatlan, mondjuk nem vágom Ogbonna miért nem játszik többet, meg ami a real ellen tök szépen ment 4-3-3 miért van alig… ami pedig a 12 meccses szériánkat illeti, ott is szerintem volt nem nem 1 vagy 2 eset amikor kellett a komoly mák a győzelemekhez…Ettől függetlenül a hozzáállással nem tudok mit kezdeni, érthetetlen hogy pláne akik kevesebbet játszanak miért nem akartak élni a lehetőséggel, hogy megmutathassák….

    • s4tch

      isla és gio hajtottak tisztességgel, sajnos ennyire képesek. gio így is kiharcolt pár sárgát, a kiharcolt pontrúgásokból lehetett volna valamit kezdeni. isla a szólója végét rontotta el: zseniális kontra volt egészen addig, amíg eljutott a csapat a 16-osig.

    • neuropa

      Főleg a hozzáállással. Peluso stukkolt egy (vélhetően szabályos) meg nem adott gólt, a naffejűét meg a stabil kezdő Bonu nézte végig az első sorból. Ha a rigó nem egy majom, simán kibekkelhették volna 0-1-re és a Roma megint picsoghatna napokig, ehelyett hirtelen szintet léptek (Totti szerint). Támadásban jobbra számítottam, védekezésben rosszabbra, de ez az összeállítás akár nyerhetett is volna, ha megerőltetik magukat.

    • Salluste

      Úgy van! Ez a 3-5-2-zés már unalmas. Főleg, hogy a totális futball megjelenése nincsenek kötött posztok. Összeállítással és hozzáállással? Egyszóval: az edzővel. Már szombaton érezni lehetett, hogy elvesztetik a meccset. Mint a kupadöntő előtt, mikor agyonünnepelték a bajnoki címet. Azzal, hogy a Samp ellen az A csapat lépett pályára, logikus volt, hogy most a B játszik. Visszatérve a 3-5-2-re: a legnagyobb baj, hogy Conte szinte csak olyan játékosokat épít a csapatba, mint amilyen ő volt. Ez a csapat Pirlo+Tevez+9 robot. Conte non siamo con te. Maledetti bastardi!

    • Mr.AT

      “szerintem nagyon durván képtelen elrugaszkodni a 3-5-2 – től”
      Tegnap mondjuk pont elrugaszkodott, abban a pillanatban, hogy hátrányba kerültünk, már mentünk is át 4-3-3ba. És kezdtük is dominálni a játékot, bár nyilván ekkor már törvényszerű volt, hogy összejönni nem fog semmi.
      (Megjegyzem, a Real elleni két meccset is 4-3-3ban toltuk, az ellen akkor várhatóan erősebb széljátéka miatt.)

    • Zoltan Barton

      Értelek, de tegnap a 4-3-3 már elkeseredésünkben történt, 6 perccel a vége előtt jött be Tevez, ott már evidens volt hogy nem csatárt fog lekapni Conte. Ami pedig a Real-t illeti, az nagyon is tuti volt, jól mozgott a csapat, jól működött az egész, és ez adja is a kérdést, miért nem láttuk azelőtt és azóta sem ezt a felállást?

  • Mr.AT

    Ugyanakkor nem értek egyet a hörgéssel. 8 pont a bajnokság felénél konkrétan még minden, de nem behozhatatlan – mondok egy példát, idegenben kell játszanunk a második körben a Napoli, Roma, Milan hármassal, akik ellen nem a világ csodája lenne egy esetleges vereség, és máris ugrott 9 pont.
    Ergo nem helytelen dolog, hogy leszarunk egy kupát, aminek igazából semmi értelme azon kívül, hogy van. Nyilván nem baj, ha van, de az se baj, hogy nincs. A mérvadó a bajnokság, pláne az olaszoknál – Conte nyilvánvalóan és jól láthatóan olasz, és megvannak a prioritásai.
    Nagyon helyesen fókuszáljunk csak a bajnokikra, s még mindig inkább a tegnapi pofon, mint mondjuk a hétvégén egy pontvesztés a Lazio, vagy utána az Inter ellen.
    Akikkel nekem személyesen van gondom:
    1. Giovinco – bűngyenge szegény, nincs mit tenni. Ha másra nem is, erre kifogástalan volt a tegnapi meccs, egy európai szinten is klasszis védő (jelen esetben Benatia) úgy radírozza le, hogy öröm nézni. Hiába alacsony a súlypontja és hiába gyors, itt Olaszországban, ahol 3 centiről védekezik az összes védő, a plusz 20 centi és a plusz 20-30 kiló döntő fontosságú. Bárhova is jut majd a csapat a következő 3-4 évben (mondjuk Európában, akár), Giovinco még csere alternatívának sem jó, komoly védelmek ellen szezononként egyszer képes beköszönni.
    2. Pirlo – az utóbbi összes meccsen lefelé lógott ki a csapatból, az utolsó értelmes meccse a Nápoly elleni volt, aztán szevasz. A néha teljesen érthetetlen tévpasszai mellett a másik gond, hogy rendszeresen megpróbálkozik a 3 védő előtti utolsó emberként a lefordulós cseleivel, amikhez viszont már nem elég gyors szegényem, s mostanában már direkt utaznak is ezekre a kísérleteire, ahogy észrevettem, gyakran ketten lépnek ki rá, s az utóbbi meccseken 3ból kétszer el is veszti ezeket a labdákat. Qrva veszélyes dolog ez.
    3. Marchisio – tegnap megint no comment. Se támadásban, se védekezésben sehol nincs, megint. Egy jó meccset 5 láthatatlan követ.
    4. Quag – ő nem ék. Technikás, és képes ütemet is váltani (a legszebb megoldásai a saját térfelünkön, labdakihozataloknál voltak, csak mondom), de a Llorente féle felqrjuk a labdát, aztán fejeld le/tartsd meg egyszerűen nem megy neki. Alkatilag egy az egyben Del Piero, csak nyilván nem az a szint, semmilyen értelemben. Nem csoda, hogy anno leginkább még Matrival szeretett együtt játszani, mert Matri kötötte a védőket, ő meg mozoghatott mögöttük. Tegnap az ellenfél 16osának környékén konkrétan momentuma sem volt.
    5. Peluso – őt bántom a legkevésbé, mert nem a teljesítményével, inkább a posztjával van gondom. Szemmel láthatóan védő, ez mindenén látszik, a mozgásán, a “cselei” (hehe…) karakterisztikáján, azon, ahogy próbál ütemet váltani. Egy az egyben olyan a szélen, mint Chiellini (mínusz Chiello jó értelemben vett gladiátori kíméletlen bumfordisága). Nem értem, miért a szélen játszatjuk, ha egyszerűen képtelen egy az egyben megverni bárkit itt, az össz kreativitás kimerül a visszahúzós cselben, mikor ütemből befékez és aztán gyorsan középre ível, mert nyilván újabb ütem esetén másik csel már nincs a tarsolyban, ilyenkor marad a törvényszerű visszapassz (ezt tegnap vagy 5ször eljátszotta, direkt figyeltem).
    Aki viszont nagyon tetszett, az Ogbonna. Vele nagyot fogtunk, nagyon kis stabil, bátor, kemény, jól szállt be a tegnapi meccsbe is, pedig Marchisio töketlenkedése miatt volt dolga bőven Maiconékkal.

    • Merlin91

      Ogbaonna szerintem is kurva jó, hogy igazi klasszis legyen, ahhoz talán játszania kellene, minél többet.

  • Mr.AT

    Conte nyilatkozata ugyanakkor priceless: “Peluso gólja egyértelműen szabályos volt (…) a felvételen látszik, hogy a labda legalább egy méterrel az alapvonalon belül van (…) ugyanakkor talán jobb is, hogy ez ellenünk történt, fordított esetben képzelje el, milyen botrány lett volna, mindenki bírói segédletről beszélne.”
    🙂
    Rátapintott a lényegre. Muntari szitujából konkrétan korszakos mém lett, erről, ami annál sokkal egyértelműbb szitu volt, meg konkrétan már ma se nagyon ejt szót senki sehol.
    Ha mindez mondjuk a Juve kapuja előtt történt volna, ma már minden tele lenne a “visszatért Moggi szelleme” cikkekkel.

  • Provokator67

    Ez tényleg betett egy kicsit,hogy pont a Roma ellen szarunk bele a játékba.Az a durva,hogy így is benyomtunk egy szabályos gólt,és csak egyet lőtt a Roma.Egy hazai EL győzelemmel természetesen ki lehet engesztelni,na meg persze a Scudetto…

  • rakkenroll

    Tulajdonképpen azért voltam tegnap dühös, mert azt hittem látok majd egy jó kis rangadót csontzenével, küzdelemmel, izgalmakkal, helyenként vagy összességében jó játékkal. A srácok nem így gondolták.

  • Batistuta001

    Hello! Korrekt poszt! Sokan kíváncsian vártuk az ellenfél véleményét a tegnap látottakról és hogy mennyire fognak arról szólni a dolgok, hogy Storariék, B csapat, alamizsna, bírók vagy pedig esetleg a saját edző felelőssége és a hozzáállásbeli kérdőjelek lesznek kiemelve. Érthetetlen volt számunkra, hogy nem érdekelheti egy ekkora presztízscsata Contét?! Mondhatjuk, hogy jelenleg az egyedüli látótávolságban lévő ellenfél Csizmaországban, nem sok igazán kiélezett meccsetek van, full teltházas Olimpico és az a gátszakadás, lelki többlet, lendület amit jelenthet ez a Rómának esetleg a bajnokságra a következő hetekben? Ha pedig tényleg semmibe nézi, akkor miért ezzel a belső 6-ossal (5+Marchisio) kezd, akik már egyáltalán nem fiatalok és végigjátsszák az egész szezont? Miért nem őket pihenteti, hol vannak Caceresék, vagy a 20 éves Pogba, akinek aligha vannak fizikális problémái? Ott nagyon kijött a Juventus keretének erőssége, hogy egy Quag-Gio kettős talán a dobogósok kivételével bármelyik másik csapatban stabil kezdő lenne, és a többiek sem lógtak ki, tehát nem egy gyenge Juve kezdő volt a tegnapi. Amin lehet vitatkozni, az a gól, mert nem egyértelmű, bár egyes olasz médiumok állítólag kikockázták és igenis helyes döntés született. Azonban nagyon nem lett volna megérdemelt az a vezetés, mert se előtte, se utána nem volt említésre méltó momentuma a Juventusnak, 90 percet hoztak 0(!) kapura lövéssel. Benatia szabálytalansága(?) pedig nem ért pirosat. Mind a ketten ráncigálták egymást és a meccs elejétől kezdve Gio állandóan esett, ha történt szabálytalanság ellene, ha nem. Ez esetben talán igen, de nem volt kirívó, nem volt ordító ziccerben, ha továbbot int a spori senki nem emlékezne ma az esetre. Akármikor labdát kapott, Benatia egyszerűen a nyakán volt és elsodorta, Gio adottságait nem veheti figyelembe minden egyes alkalommal a bíró és sűrűn mutogatta is neki a marokkói, a derekáig ér, borul, nem tud mit csinálni. Igenis kár lett volna, ilyen mértékben belenyúlni a meccsbe. Kíváncsian várom, hogy hétvégén megint jön-e a henger, vagy esetleg szorosabb lehet a tabella eleje.

    • Provokator67

      🙂

  • ggbuffon1897 .

    nagyobb szégyen h ez cikk így napvilágot látott, mint a csapat tegnapi teljesítménye…

    Mi vagyunk mi, Arsenal, h egy a legtöbb olasz nagycsapatot se érdeklő (max azokat akik kiesnek adott évben a bajnoki versenyfutásból, de még őket se nagyon) kupára úgy tekintsünk mintha micsoda veszteség ért volna minket?

    Ennyi eszed lehetne Benito h átnézed a tavaszi menetrendet (egy esetleges EL kupanapokkal is) aztán átgondolod h mi merre…mert bezzeg az EL-t az követeljük h vegyék komolyan a fiúk (kellemes lesz a csüt-vas/hétfő ritmus majdnem heti rendszerességgel) de nekünk még az olasz kupa is kéne, na meg gyalázzunk meg mindenkit a Serie A-ban…elvagytok ti szerintem kicsit varázsolva..

    Contét annyiban érheti kritika, h a rotálásának (pontosabban nemrotálása) elég rendesen kiütközik egy ilyen meccsen..de azért Romában kikapni szerintem nagyon messze áll a SZÉGYEN kategóriától, tökmindegy h milyen játékkal

    • Salluste

      Pont a játék a lényeg, nem az eredmény.

    • ggbuffon1897 .

      én eddig is leszartam a kupát, a meccset felvételről néztem meg ma, annyira érdekelt a dolog

      tudom-tudom, majd jön a rekontra, h milyen Juventino vagyok ha ezt a csodameccset nemnéztem..

      ti görcsölitek túl ezt a kupát, amit a klub 20éve leszar, Conte-t is annyira érdekli, h ameddig eljut a keveset játszókkal, addig eljut…utoljára Conte első évében volt cél, akkor is csak azért mert nem volt nemzetközi meccs…

      tényleg nézd át inkább a tavaszi meccsnaptárt, aztán gondolkodj el egy kicsit..

    • Salluste

      A keveset játszókat be lehet állítani a gyengébb csapatok ellen.

    • ggbuffon1897 .

      írtam is a mondókám végén, h ha vmiért sáros a Mister, akkor az a szokásos keretelhanyagolás, miután beleszeret aktuális jólfutó csapatába..

  • Salluste

    Nem ezen múlt, de lesgól volt. Strootman, aki a gólpasszt adta lesről indult.

    • s4tch

      + pelus gólja szabályos volt. még de rossi szerint sem volt kint a labda.

      egyébként chiellinit izomsérülés miatt kellett lecserélni. szerencsére semmi komoly, hétvégén elvileg játszhat.

    • Salluste

      Én a ROMA
      góljáról, id est a győztes gólról beszéltem! Támadt is egy kis bírózhatnákom:

      Gervinho
      gólja előtt Strootman lesről indult. Gervinho
      gólja előtt Strootman indult lesről. Gervinho
      gólja előtt lesről Strootman indult. Gervinho
      gólja előtt lesről indult Strootman. Gervinho
      gólja előtt indult lesről Strootman. Gervinho
      gólja előtt indult Strootman lesről. Strootman
      Gervinho gólja előtt lesről indult. Strootman
      Gervinho gólja előtt indult lesről. Strootman
      lesről Gervinho gólja előtt indult. Strootman
      lesről indult Gervinho gólja előtt . Strootman indult lesről Gervinho gólja
      előtt . Strootman indult Gervinho gólja előtt lesről. Lesről Strootman Gervinho gólja előtt indult. Lesről Strootman indult Gervinho gólja
      előtt . Lesről Gervinho gólja előtt Strootman
      indult. Lesről Gervinho gólja előtt indult
      Strootman. Lesről indult Gervinho gólja előtt Strootman. Lesről indult Strootman Gervinho
      gólja előtt . Indult Strootman lesről Gervinho gólja előtt . Indult Strootman Gervinho
      gólja előtt lesről. Indult lesről Strootman
      Gervinho gólja előtt . Indult lesről Gervinho gólja előtt Strootman. Indult Gervinho gólja előtt lesről Strootman. Indult Gervinho gólja előtt Strootman lesről.

    • Provokator67

      Azért jobban vagy már?

    • Onedinkenedi

      Ezt nezzetek vissza,aztan nyomjatok egy pause-t a passz pillanataban!
      Koze nem volt a leshez!

    • Salluste

      Imbecille!

  • neuropa

    Azért az meredek, hogy ez a ku#va Roma kap egy ajándék annulációt és lőhetnek egy lesgólt. Magyarul ki kellett volna sz#pjanak a Juve B ellen és ma mindenki rajtuk röhögne, ez a poszt pedig egész más előjellel íródik meg. Tudom, hogy lóf#szt érdemelt a csapat, nem továbbjutást, de ilyenkor azért b#ssza az igazságérzetem, hogy Totti odáig merészkedik, hogy a sz#rt sem érő csapatát a Juve B-vel egy szintre meri tenni. Hát a ku#va anyját az ilyennek. Ma#om.

    • Onedinkenedi

      neuropa te IQ fighter tobb tiszteletet bazze!

      Latszik hogy a magyarorszagi olasz futball fanok kozul messze a juvenak van a legsotetebb szurkoloi…..

      “Totti odáig merészkedik, hogy a sz#rt sem érő csapatát a Juve B-vel egy szintre meri tenni. Hát a ku#va anyját az ilyennek.”

      Lehet rosszul tudom,de nalam Vidal,Chiellini,Marchisio,Pirlo,Tevez,Llorente nem a B csapatban jatszik.Az,hogy az edzotok nem az alapfelallasal kulde palyara a “csapatotokat” azt mar a cikk iroja is ecsetelte,hogy nem a Roma hibaja.bealltatok vedekezni amit kurvara tudtok,es ennyi,vartatok a sultgalambot…..

      A “szart sem ero” csapatom meg jelenleg a masodik a ti csodalatos BL szezont futo,3 eve egyutt jatszo,nem mellekesen a szezon elejen kb zsinorban 3 meccset lesgolal nyero csapatotok mogott!

      Szoval kicsivel tobb tiszteletet mutathatnal te tajparaszt ostulok!!! (a bikatol messze vagy)

      A bloggerek meg kicsit kibovithetnek a moderalasi elveiket,mert az ilyen minosithetetlen kommentek nem segitik elo az ifju “juventinok” egyebkent is rossz megiteleset…..

      UI:Amikor meg Totti-t szidod akkor nem art ha tudod,hogy a Seria A elo legendajat kurvaanyazod eppen,te kis tizeneves pocs!!!

    • _daneeka31

      Aha, Tevez és Llorente játszottak 10 percet, így már nem B csapat. Nem érdemes veled vitatkozni.
      Conte azért nem küldte a legerősebb csapatot a pályára, mert nem akarta, hogy lemészárolja a kulcsembereket a hentescsapat.
      Az élő legenda: https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/q71/1526570_10201368862651586_2039866672_n.jpg

      “Legendo futuro”: https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/t1/q71/1527789_616006061769978_879402295_n.jpg

      És hogy meglegyen a magyar igazság: https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/q71/1506630_616037295100188_1402558734_n.jpg

      Persze, tudjuk, a Juve 3 meccset zsinórban lesgóllal nyert (kettőt), ezért most akármikor ellenük tévednek, az teljesen helyénvaló, és akkor még vegyük ide, hogy két éve sem adtak meg egy gólt ellenük a Milannak. Nevetséges vagy!

    • Onedinkenedi

      Maradj mar ezzel a szarral,kulonbozo meccsekrol ollozol ki kepeket…Ember ez futball,nem balett!Ilyet ezret linkelhetnek en is ahol a juve jatekosok csinaljak ezt mas csapatok jatekosaival…Azt meg nem mondtam,hogy helyenvalo barki ellen tevedni a biroknak,de a javatokra mar nem egy szezont “beneztek” a sporik…Hiaba Moggi apatoknak messzire er a keze.
      Totti meg nyilvan nem az ilyen belepok miatt legenda,mint ahogy Del Piero sem!

    • Salluste

      Biztos ezért nyert a Roma egy lesgóllal. Moggi a ti apátok,
      egy zebrabőrbe bújt farkas. A guimarães-i láma meg egy alattomos nagyképű geci;
      hogy Del Pieróhoz hasonlítsák, az már a bohóctréfa szintje.

      A farkas és a farok.

    • _daneeka31

      Mutass már egy ilyen belépőt Del Pierotól!

    • s4tch

      “A bloggerek meg kicsit kibovithetnek a moderalasi elveiket”

      milyen igazad van! ennek megfelelően te vagy a második feketelistás az új blogfelületen. köszönjük a látogatást.

    • neuropa

      Lol. Aki másnak vermet ás..

    • neuropa

      Nyaf-nyaf-nyaf-nyaf-nyaf-nyaf-nyaf. A keserűségem nem IQ kérdése. A kezdőből csak a védelem (3+Buffon) és Vidal játszott, te is láthattad milyen “kedvvel”. Vidalt egy ilyen bajnokiért szezon végéig a padra ültetnék. Lorente-Tevez kaptak 10 percet. Eddig az érdemi rész.

      Arra viszont már nem tértél ki, hogy Peluso gólját meg kellett volna adni, Gervinhoét pedig nem. Mindezt a 6 (hat, sei, six, sechs) kutyaütővel lefojtott Juve ellen. Pedig ezt az első mondatomban írtam, de biztos túlcsordult a puffer mire a negyedik sor végére értél. Nem hiába, hamar betelik az a 80 bájt.. Mindemellett én tisztelem Tottit, de attól még egy paraszt marad. Nem is azzal vívta ki elismerésem, hogy megszólal, hanem azzal amit a lábaival tud. Ugyanezt elmondhatom a Romáról is: nem a lesgólos, annulálós Roma bírja tiszteletre az embert, hanem a bajnoki jó szereplés. Amit kedden mutattak, az alapján tőlem “egy nagy szart kapnak ők, nem kakaót”.

    • neuropa

      De hogy a visszaugatáson kívül mást is mondjak, a váratlan szezonkezdet után az elsők közt másztam át Popp babgőzös poénok belengte blogjára, gratulálni Garcia tevékenységéhez. Az elismerés a mai napig tart. A továbbjutásotok is megérdemelt a hozzáállásbeli különbség alapján. De hogy ilyen kiherélt gólokkal legyen 1-0 oda, azt nem fogom egykönnyen megemészteni. Akkor sem, ha szégyenletes volt a Juve teljesítménye, a szabályok alapján jó esélyük lett volna kihúzni 0-1-re még így is. Ehhez azt hiszem nem kell gratulálnom..

    • Batistuta001

      Milyen kiherélt gólról beszélsz most komolyan? Egy igenis szépen végigszaladt akció volt, amilyenre nem volt lehetőség az egész meccsen a bemutatott catenaccio miatt. Felejtsétek már el ezt a lest és legyetek racionálisak, mert maximum egy vonal, ez egy pillanatig nem volt és nem is lehet kérdéses. Se Conte, se a csapat, se a média, de még a Juve szurkerek legnagyobb része sem akadt fenn ezen, ez azért gyanús. Azok számára volt ez les, akik mindenáron valamivel magyarázni akarják a kapott gólt, tessék inkább Bonucciékat elővenni, ahogy pl a poszt szerzője is teszi. Ha már mindenáron vitatkozni kell, a Peluso-én lehet, ebbe mindenki azt lát bele amit akar, van is benne igazság, meg nem is, nem lehet eldönteni, nálunk komolyabb szakembereknek sem sikerült. Pocskondiázásnak, primitív, kurva anyázós kommenteknek pedig semmi helye egy ilyen felületen, klub szimpátiától függetlenül.

    • Salluste

      A Föld nem kering a Nap körül: az emberek többségének ez nem tűnt fel, csak néhány tudósnak, “ez azért gyanús”. Az olasz média nagyrészt milánói és római kezekben van, “ez azért gyanús”. Lehet egyetérteni a poszt írójával, és ugyanakkor lesnek tartani ami az volt.

    • Batistuta001

      És Conte, a játékosok is milánói, római kezekben vannak? Ők miért nem hozakodtak elő ezzel? Nem nagyon szokták kihagyni megemlíteni, ha ilyen súlyú kérdéses eset merül fel. Ezek szerint, számukra ez egyáltalán nem volt az, “ez azért gyanús”. Hibázott a védelem, előfordul.

    • _daneeka31

      Ja, és ha már megemlítetted európát, hogy is volt az a 7-1?

    • s4tch

      hagyjuk a kollégát, már nem tud reagálni.

    • _daneeka31

      OK. Különbenis sokkal nagyobb égés kiesni a BL-csoportkörből, mint 7-1-re kikapni.

  • calcio_di_rigore

    El vagytok egy kicsit kényeztetve, barátaim. A kupát 95 óta nem nyertük meg, ami persze nem dicsőség, de Lippi vagy Capello sem vette a kelleténél komolyabban (azaz Conte játékosként is ebbe szocializálódott).
    Valamiért most ki lett találva, hogy nekünk kupát kell nyernünk, meg ezüstcsillag (15 évig nem hiányzott?).
    Miközben a csapat története legjobb bajnoki szezonját futja, de azért menjenek a picsába.
    A szerzőhöz méltó, csodálatos poszt.

  • Kelosz

    Namármost, nekem sem esett jól a római produkció. Ilyen gyalázatos játékot nem mutatott a csapat, csak a Fio elleni csicskalángos előtt. Amennyiben ezt vesszük alapul jöhet még 12 megnyert meccs zsinórban. Abban bízom, hogy az EL-re azért fokuszál majd a csapat. Ami meglapett, hogy a jó Chiellini és Vidal mi a l.f.szt csináltak? Chiellini akkor sem nagyon szokot belesz.rni, ha felszólítja rá a mester. Vidalt meg megette ez a nyálgojjjan gyerek.

  • nemvoktrendi

    Szerintem a juve nem bírta el a sok kezdő hiányát, Pogba, Buffon, Lichsteiner, Asamoah, Tevez, Llorente, javítsatok ki ha kihagytam valakit, jelek szerint ennyivel nem vagytok jobbak. A másik óriási különbség a hozzáállásban volt, egyrészt a Roma nagyon nehezen viselte el a torinói 3-0-át, másrészt még nehezebben viselte el a városi derbin elvesztett tavalyi kupadöntőt, magyarul egészen más volt a két csapat motivációja. Azt mondjátok a gól les volt? Szerintem nem, őszintén szólva a Roma gól érvényességét Olaszban se vonták kétségbe, erre még Conte mester se gondolt, pedig a meccs után összehordott hetet-havat. Más a helyzet a meg nem adott Peluso góllal, pontosabban a gól előtti beadással. A ti átültetett hajú edzőtök esküszik, hogy “méterekkel a vonalon belül volt”, szinte mindenki más meg azt mondta, hogy lehetetlen megállapítani a felvételből, kivéve természetesen a vérmesebb Roma szurkolókat (amilyen általában én is vagyok), akik esküsznek, hogy kint volt. Nekem őszintén szólva fogalmam sincs. Három lehetőség van, az egyik, hogy a partjelzőnek igaza volt, gondolom ezt eleve ki fogjátok zárni. A másik, hogy a “gonosz” Roma összeesküvést szőtt “Téglavető” bíró úrral és az asszisztensével. A harmadik, ahogy a juventinók szokták mondani, mikor a sporik mással tolnak ki, “a játékvezetők is emberek, ők is hibázhatnak”. Ki-ki döntse el szabadon, hogy melyiket választja.

  • Salluste

    1. A rossz szemetekért ne minket hibáztass. 2. Egyáltalán a legnagyobb példányszámú olasz sajtótermékek Milánóban és Rómában jelennek meg, ez tény. 3. Egy kis ismétlés (de már mondtam, hogy nem ezen múlott):

    • Batistuta001

      Rossz szem? Ne az alapján állítsd meg a videót, h Strootman mikor ér éppen lesre, hanem amikor Pjanic lábát elhagyja a labda. Ezen a képen tökéletesen bemutatod, h ez nem a passz pillanata! Nagyon erőltetett, elég már…

    • Salluste

      Ez nem a passz pillanata, hanem még előtte. Az a fehér pötty Pjanic lábainál, mintha a labda lenne.

    • Batistuta001

      Na mostmár tegyük rendbe! A te képeden a labda nem Pjanic lábánál van (ne keverd össze Pjanic piros-fehér cipőjével, amúgy is túl pici a pötty) , hanem a középső Juve védő karjánál, tehát ekkor a passz már régen elment. Itt egy kép, a passz valós pillanatáról, még egy vonalról sincs szó. Remélem ezek után nem maradt több kérdés.

    • humorpalanta

      Nem volt les, meccs nézése közben egy pillanatra én is azt hittem, de az első lassításnál láttam, hogy nem.

    • Péter Bognár

      Neked fogalmad nincs a lesszabályról, haver. A labda elrúgásának pillanatában, ugye. Nos erre, jössz egy képpel, arról a pillanatról, amikor Strootman lesre lép. Az azért ne zavarjon, hogy Pjanic rég elrúgta a labdát.

  • Taxy

    Az EL-győzelemért kapott pénzt a játékosok kötelesek befizetni a szerkesztőségbe, akkor megbocsátunk.
    Addig menjen mindenki a büdös francba és a meccs megérdemelt győztese meg gyűjtse be a resztlit.

  • Péter Bognár

    szerintem azért marha nagy túlzás ez a poszt, főleg, hogy Conte bírózott is egy jót. Szerintem nem fostátok le ezt annyira. Egyszerűen a Nainggolan-De Rossi-Strootman trió és végül Pjanic lemosta a középpályássorotokat Pirlóval és Artúr királlyal együtt. A védelmetek viszont kurva jól játszott, nem egy kurva fontos mentésük volt Chielliniéknak egy centivel ziccer előtt, főleg az első félidőben.

    • Enslaver

      Conte csak a látszat miatt bírózott és szkippelte a sajtótájékoztatót. Kb. annyira érdekelte a kupameccs, mint az, hogy a Barcelona leikszelt a Levantéval múlt hétvégén. Egy edző kötelessége védeni csapatát minden helyzetben, ezért Conte sem hagyhatta szó nélkül a dolgot, hiába is szarta le valójában a kupát. Artúr királynak kutyaszar mérkőzése volt, Pirlo pedig egyszerűen túl lassú volt. Pogbával és Tévezzel lehet, h minden máshogy alakult volna, de most már sajnos nem oszt, nem szoroz, h mi lett volna…

    • s4tch

      conte vélhetően jogosan bírózott, az a labda minden bizonnyal bent volt. ha a másik kapu előtt esik meg ugyanez, tele lenne az olasz sajtó a csalózással és a félkegyelmű de sanctis-totti páros ostobaságaival.

      mondjuk nem tudom, conte meccset _követő nyilatkozatának mi köze a felkészítéshez, a játékosok hozzáállásához és a csapat összeállításához. látjuk eleget a csapatot ahhoz, hogy tudjuk, odateszik-e magukat, vagy félgőzzel lődörögnek. leegyszerűsítve a poszt mondandóját: ki lehet kapni rómában, csak nem így.

    • Péter Bognár

      heves érzelmi állapota azt jelzi, hogy nem szarta le a meccset. Aztán mindig arra veritek magatokat, hogy két csapatra való focistátok van, azt most meg nyöszörögtök, hogy dehát négy helyen változtatott a mester.

    • s4tch

      heves érzelmi állapota azt jelzi, hogy él. nyilván a roma-drukkereknek kényelmesebb úgy értékelni a kupameccset, mintha egy csúcsra pörgetett, végtelenül motivált juventust vertek volna.

      “veritek magatokat”, “nyöszörögtök” – ezt a témát is túlpörgöd, nyuszifül. persze csak nyugodtan, a forró vendégszeretetünk szinte végtelen.

    • Péter Bognár

      Vagy nektek kényelmes úgy magyarázni, hogy szartatok bele. Tény, hogy motiváltabb volt a Roma, de hogy leszartátok volna az akkora túlzás, mint azt mondani, hogy csúcsra pörgetett, maxig motivált Juve játszott. Lehet, hogy a mezetek fekete-fehér, de az életben vannak árnyalatok.

    • s4tch

      oké.

  • Salluste

    Pjanic nem fehér cipőben játszott, hanem BORDÓban, sárga csíkokkal. Ezek és a cipője fölötti fehér kötés látszanak néha fehérnek, ahogy a sárga labda is annak látszik. A passz a jobb lábával adta. A képeken jól látszik, hogy a támaszkodó bal lába előrébb van, tehát még nem lőtte el a labdát. Testhelyzetéből látszik, hogy éppen ráfordul a labdára. Az indítás előtt csinált még egy lövőcselt, éppen most fejezte be. Strootman alig észrevehető lesen volt. Ogbonna kezét a labdának lehet nézni, de ha kinagyítod a képet, meglátod, hogy ez kizárt. A nagy képen az is látszik, hogy a felvétel a meccs 79. percének 14. másodpercét örökíti meg, amikor a passzt adták. Ha a passz utáni pillanat lenne, Pjanicnak oldalt vagy háttal kellene állnia és a jobb lába előrébb vagy egy vonalban lenne a ballal.

    A kép innen van:

    http://www.melty.it/roma-juventus-1-0-video-highlights-e-sintesi-coppa-italia-2013-2014-a120304.html

    • Batistuta001

      Egészen elképesztő vagy és még mindig ezt a homályos semmitmondó képet magyarázod, mikor tökéletesen látszik az enyémen minden. Utoljára még egyszer megpróbálom megértetni Veled, hátha sikerül elfogadnod. Itt a video linkje amiből van a kép: https://www.youtube.com/watch?v=OZAmhai_KJk. 1. Pjanic cipője akkor legyen nagyrészt bordó fehér csíkokkal, de a bokáján vagy lábszára alján van egy nagy fehér kötés (esetleg szalag, gyakran használják), pause 1:30-1:31-nél és láthatod. Te erre a kombinációra hiszed azt, h a labda. 2. A videón tökéletesen látszik a harmadik, visszarohanó védő mozgása figyeld meg hogy melyik pillanatban hol tart. A passz pillanatában még alig éri el a 16-os vonalát. A te képeden már javában benn van. 3. Ha ügyes vagy pontosan 1:37-nél 2-3-szor is meg tudod állítani a videót és pontos képet kapsz. Nos, én ezt mutattam be a fenti képen, de nem hiszel nekem. Pjanic lendíti a lábát, kb 0,1 mp múlva el is hagyja majd a lábát a labda, Strootman esetében még egyvonalról sincsen szó, nemhogy lesről. Mégegyszer mondom, a te képeden amire mondod, hogy a labda, az nem az. Látszik a videón a méretekből, az időből és a pozíciókból, külön nézd a már említett visszafutó védőt és hasonlítsd össze a te képeddel. Remélem ezek után egyetértünk!

    • Batistuta001

      Egy még pontosabb kép, ugyanabból a videóból: Itt már a lába a lendítésből visszafele jön, egyértelmű, hogy melyik a labda, a 3. védő kinn a 16-oson (nézd meg a te képeden hol van), Strootmant pedig látjuk, hogy egyértelműen nincs lesen. Ha ez sem győz meg, akkor tényleg semmi 🙂

    • _daneeka31

      Rúgtatok volna 3-at (vagy 7et), akkor nem kéne itt magyarázkodni 🙂

    • Batistuta001

      Annyit nem tudunk rúgni ennek a védelemnek. Az egyértelműen szabályos gólunkon pedig nincs mit magyarázni, pusztán megpróbálom felnyitni a szemét a helytelen elképzelése mellett végletekig kitartó kollégának 🙂

    • _daneeka31

      Maradjunk annyiban, hogy sikerült egy véleményes gólt rúgni, miután egy másik véleményest nem adtak meg ellenetek. 🙂
      Ezek után Totti és Garcia nyilatkozatai különösen röhejesek.

    • Batistuta001

      Maradjunk annyiban, hogy elfogultság nélkül szabályos góllal nyertünk, de szerintem ezt te is tudod, még ha jó szívvel nehéz is elismerni 🙂 Peluso pedig megmarad véleményesnek, mert se Isten, se ember nem látja pontosan, milyen ívet is járt be az a labda.

    • _daneeka31

      Gervinho góljáról eleget vitatkoztál, legbelül szerintem te is tudod, hogy les volt. Ha más nem, akkor pszichikai les.
      Peluso gólját itt kikockázzák: http://www.youtube.com/watch?v=OiSnOCIEcoM Látszik az is, hogy a partjelző sincs vonalban.
      Teljesen mindegy egyébként, a lényegen nem változtat (ahogy azon sem, hogy botrányosan vezette a meccset a bíró).
      Csak arra akartam kilyukadni, hogy egy ilyen körülmények között megnyert meccs után arról beszélni, hogy a Roma egy szinten van a Juventussal, illetve arról, hogy újra nyílt a scudetto-verseny elég nagy blődség. Csúnya pofára esés lehet a vége, de ez nem az én dolgom. Vagy ilyen gyorsan sikerült elfelejteni a 3-0-át?

  • Pingback: Alice in chains vs. Pearl Jam (igazából a rotációról szól a poszt, olvasd el nyugodtan) | Bianka néni()