Allegri, takarodj! – The sequel to part 32874239

takarodjon02Nem túl bölcs dolog előre lelőni egy poszt lényegi mondandóját, de péntek van, vár rám a gyöngyvirágot pukkantó, tündérmackó kisfiam, úgyhogy essünk túl rajta: ez a bajnoki évad egy személyben Allegrin múlik. Bármi is történik, az az ő felelőssége, az ő dicsősége lesz. Ha ennek a garnitúrának jön a zsinórban ötödik scudettópajzs, azt a zseniális Allegrinek köszönhetjük, lévén a kissé felemás nyári mercato után viszonylag gyorsan összerántott egy friss _csapatot, felhozta és húzóemberré tette az új arcokat, és a gyorsan egymásra találó fiúkák pár hónap alatt ledolgozták az egyébként komoly hátrányukat. Ha meg a Napoli végül mégis erősebbnek bizonyul, akkor azt érdemeik elvitatása mellett ők maguk is megköszönhetik a stábunknak: Marchisio, Kwadcsi és Khedira őszi nyűgjei a fő riválishoz képest 9 pontos hátránnyal büntették a társaságot, és azóta is folyamatosan legalább 2-3 kulcsembert sikerül izomsérülésekkel partvonalon tartani. És bár az indulásnál ránk vert hátrány jó részét már ledolgoztuk, a következő, akár kisebb hullámvölgy is végzetes lehet. Hát ennyi lett volna. A továbbiakban már csak maszatolok, kellemes hétvégét mindenkinek! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Fogyunk

Nővérke, kérhetnék még abból az opiátból egy csöppet a mai elalvós infúzióba? A múltkor is úgy éreztem, mintha a mennyei szférák muzsikáját a Dave Lombardo, Trey Azagtoth, Geezer Butler trió húzná a szoba sarkából. Beküldené azt a fiatal medikus gyereket, hogy inkább ő katéterezzen meg? Tudom, hogy semmit sem fogok érezni, de érti, na. És mielőtt kirántja a drént a csont mellől, megtenné, hogy a képembe gyűr egy apportfát, amire ráharaphatok?

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

And now for something completely different

Llorente, decukigyerekek, Buffon, jaj, Padoin, mármegintmicsinálszMarchisio, megérdemelt győzelem, faszomBonucci, csak begyötörtük, spirito, pluszhárompont meg a franc tudja, még mit lehetne írni a tegnapi meccsről. Igazából persze mind felesleges karakterszaporítás lenne, hiszen a legfontosabb dolog valószínűleg az a ma délutáni hír, hogy Pirlo sérülése súlyos, és nagyjából két hónapot hagy ki (a firenzei Mario Gomez szeptember közepén ugyanilyen sérülést szenvedett, és még mindig nem tért vissza). A gyenge idénykezdet után Szundi jó pár meccse újra a csapat meghatározó játékosa volt, szóval nem intézhető el vállrándítással a kiesése.  Na, és akkor jön a kérdés: mi lesz most akkor? Lehet-e Pirlót pótolni? Kell-e Pirlót pótolni, vagy játsszon mást a csapat? Egy kattintás ide a folytatáshoz….