A kevés örömhír közül a legfaszább

Volt ebben a szezonban annyi kellemetlen meglepetés, hogy egy évtizedre is elég lenne, kellemes viszont csak kettő (és fél): Danilo és főleg Chiesa (a fél Morata rajtja, amit álló cerkával, de elhűlve néztünk már akkor is.) 

Azzal kell kezdenem, hogy nagyot tévedtem Chiesával kapcsolatban. A legutóbbi Firenzéből érkező aranyifjúval csúnyán rápacsáltunk, Bernardeschi másfél éves rémálmából csak mostanában kezd éledezni, és Chiesa még csak olyan jónak sem tűnt, mint a másik Fede. Kicsit olyan érzésem is volt, mintha a legvonzóbb tulajdonsága az olasz származása lett volna, mert a maximum az volt elmondható volt róla, hogy ügyeske (note: ez igazából egy sértés) meg gyors, de például a Fiorentina nem lett kevésbé kétségbeejtően szar az erőfeszítéseitől. A végén próbálgatták Firenzében is szárnyvédőként, hát az valami szörnyű volt minden érintett számára, játszott második csatárt (szarul), szélsőt és összekötőt is. 

<3

A tanácstalanul bilukszoló Pirlo első meccsein hol jobb-, hol baloldali wingbackként használta látva a még nála is világtalanabb Frabotta kétségbeesett bénázását látva, de már ebben az időszakban kiderült, hogy a srác érzi a spiritót. Chiesa kb. minden meccsét végigharcolja azóta is, az angol iparosfutball szakkifejezésével élve brutális work rate-tel dolgozik a pályán, ami azonnal jó néhány csapattársa fölé helyezte. 

Ez már önmagában meglepetés volt, pedig még csak kezdett bemelegedni. Miután Morata ellőtte a puskaporát (…), kiderült róla, hogy a gólszerzésből is aktívan ki kívánja venni a részét. Nemcsak átvette az egyre lankadtabb szerszámmal dolgozó spanyol szerepét, de egyenesen a legjobb támadónkká nőtte ki magát. Gólt lőtt az Atalantának, duplázott a Milan ellen, és a Porto elleni párharc mindkét meccsén betalált. Hét gólpasszával a második legjobb a csapatban, ahogy a hét bajnoki góljával is, pedig nem is csatárt játszik. Meccsenkénti 1.7 kulcspasszánál senki nem tud jobbat, ahogy 1.8 sikeres cselénél sem. Ezek a számok egyébként részben a többiek kritikái is, és nemcsak azért, mert Chiesa minden meccsen élesebbnek, gyorsabbnak és harcosabbnak tűnik a nagy részüknél. 

A szezon kevés pozitív meglepetése közül azzal lett a kedvencünk Chiesa, hogy létrehozta Cristiano Ronaldo belső ellenzékét a Juventus támadósorában. A jó kezdés ugyanis annyira tűzbe-lázba hozta, hogy alázatos csapatemberként ugyan, de Chiesa lett az első olyan Juve-játékos az ellenfél kapuja előtt, akinek nem az volt az első, hogy Ronaldót keresse. Nem volt önző, csak egészséges mértékben: ha jó helyzetben volt, bízott magában, és elvállalta. Ment is egy darabig a vállvonogatás középen, de amikor Chiesa lövései elkezdtek a kapuban kikötni, egyre ritkábbak lettek. Nem kérdés, hogy Rabiot, Ramsey, Kulusevski és persze Ronaldo helyett Chiesa lett a Juventus támadásainak gyújtópontja. Vele kelünk, vele fekszünk. 

<3 <3

A másik kellemes meglepetés azért nem olyan sokkoló, egy olasz-spanyol-angol-bajnok, BL-győztes, sőt Libertadores Kupa-győztes játékostól nem túlzás olyan teljesítményt várni, amilyet idén nyújt(ott?) Danilo. Ezt a négyvédősből háromvédősbe nyíló stratégiát szinte rá szabták, érezhető volt, hogy ez az ő komfortzónája, ami ki is hozta belőle a klasszist. Mostanra sajnos teljesen rottyon van, talán ő sem számított rá, hogy ilyen sokat fog játszani, érződik is rajta a sok játékperc, de ahogy a támadóknál Chiesa, a védőink között Danilo volt a legstabilabb pont. 

Ezt nem azért írtam le, hogy jobb kedvünk legyen!

Chiesa játéka arra is rávilágít, hogy mit kellene csinálnia, illetve mit csinál most rosszul a Juventus. Képzeljünk el egy olyan ideális világot, amiben minden játékosunk a saját posztján játszhat. Ehhez, a mostani keretet elnézve, egy 4-3-3-as formációt kell elképzelnünk, de elképzelhető egy 3-4-3 is, csak nem Atalanta-style-ban, hanem úgy, ahogy eddig is csinálta a Danilo-Cuadrado-Chiesa hármas mozgatásával Pirlo. A lényeg az, hogy meglegyen a 3-3 középpályás és csatár. A három belső középpályás azért kell, hogy a játék stabilitása meglegyen, a három csatár pedig azért, mert Chiesa és Kulusevski is a posztjára kerülne, és bitang jók lennének. 

Ez az ideális állapot azonban nem jöhet el, míg Cristiano Ronaldo a csapatban, illetve a posztján van. Beleférne Ronaldo maradása is, ha méltóztatna befáradni a 16-oson belülre center játszani, ám ehhez nincs sok kedve. 

Pedig a csapat gondjai közül sokra választ adhatna. Láthattuk, milyen jót tesz a középpályásaink egyéni teljesítményének, ha hárman vannak a pályán (Ramsey-t nem számolom közéjük, ez szigorúan az Arthur-Bentancur-Rabiot-McKennie négyes három tagjára értendő). Ha a három csatár mögött úgy játszhat a szinte tetszőleges kombinációjuk, hogy közben számíthatnak a visszalépve is hatékony Chiesa-Kulusevski kettős segítségére, mint első szűrőre, magabiztosabbak is lennének. És mivel többféle kombinációban is összerakható belőlük a passer-creator-destroyer hármas, gyakorlatilag nem is lehet ellenérvet találni. 

🙁

De itt van nekünk Ronaldo, aki 25 góljával ragtapaszt tart a kétméteres sugárban kilövellő artériás vér útjába. Nem sokra megyünk vele, főleg, mert a gólok elosztása sem egyenletes: tombolva ünnepeltük a Cagliari elleni triplát, de egy kicsit szomorúak voltunk a Porto elleni kiesés miatt. Nem hoz annyit, amit elveszítünk azon, hogy nem tud épülni a csapatunk. Ezt látnia kell mindenkinek. És amikor megszületik a döntés arról, hogy maradjon-e (már ha egyáltalán opció a távozása), figyelembe kell venni a csapatépítésre gyakorolt hatását. Röviden: center vagy tipli. 

Nem egy világverő csapat ez a mostani Juventus, ami azért fáj ennyire, mert nemrég még az volt. Pirlóval egy új projekt kezdődött meg, tele vagyunk ilyen-olyan fiatalokkal, mindenki rutintalan mindenben, nem csoda, hogy ez az év olyan, amilyen. Sok szarság történt velünk idén, és annyira belesüppedtünk ebbe a hangulattalan, vértelen bajnokságba, hogy közben elfelejtettünk igazán építkezni is. Ez persze nem a legmegfelelőbb időszak az építkezésre, a covid ebből a szempontból (is) nekünk jobban odabaszott, mint másoknak, de ha ezt az évet ki is kukázzuk, a következőt már nem kéne. 

Legfőképpen azért, mert könnyen előfordulhat, hogy jövőre szenátorok nélkül marad a Juventus öltözője. 

És akkor eljött a money time, Ronaldo meg sehol

Annyi körülmény dolgozik egyszerre ellenünk idén, hogy már az sem egyértelmű, Andrea Pirlo egyike ezeknek a körülményeknek, vagy inkább az áldozatuk. Kiestünk a BL-ből, mint szar a vonatból, mert egyszerre túl sok körülmény nem kedvezett nekünk. Mufurc berzenkedés következik alább.

A BL legeredményesebb futballistája / foto Daniele Buffa

Azzal kell kezdenünk, hogy sokadszor is felhívjuk a figyelmet a tisztánlátás fontosságára, egyúttal felszólítunk mindenkit, hogy ne az eredmények alapján hozzon ítéletet. Azért ne, mert egészen más lett volna 2-2-ről kezdeni a visszavágót (bíró 1.), vagy nem hátrányba kerülni Torinóban (bíró 2.), esetleg nem kiesni (bíró 3.), de a sok körülmény közül én sem a játékvezetéssel akarok foglalkozni. Azzal ugyanis nincs mit tenni, kapod, viszed. 

Fontos körülmény Pirlo is, aki ugyanúgy felelősségre vonható a Porto elleni első félidő rettenetes kínszenvedéséért, mint amennyire dicsérhető a második félidő káprázatos feltámadásáért. Nem lényegtelen körülmény – sőt, talán nem is független Pirlótól – a rengeteg egyéni hiba, illetve gyenge teljesítmény kulcsposztokon játszó futballistáktól. Sérülések, betegségek, eltiltások, a balszerencse minden létező formája ráadásul egy kimondottan rosszul összetákolt keretet szecskáz miszlikbe. 

A fentiek mind szerepet játszottak a Juventus BL-kiesésében, de a legfontosabb ellenünk forduló körülmény ironikus módon a saját csatárjátékunk volt. Az ironia elsősorban nem is abban nyilvánul meg, hogy a Juventusnak egy évben durván 70 millió eurójába kerül Cristiano Ronaldo és Alvaro Morata bérezése (bár semmiképp nem mindegy egy 115 milliós veszteséget hozó pénzügyi év után), hanem abban, hogy ha az ember szűz szemmel ránézett a Juve kezdőjére, akkor a csatársor tűnt a legkisebb gondnak. 

Ekkora gond volt

Moratával kapcsolatban persze nem döbbenünk meg az ilyen teljesítmények láttán, mondom ezt úgy, hogy imádom a csávót. Láttuk a korábbi torinói időszaka alatt is, hogy nemcsak nevetséges helyzeteket képes kihagyni, de hajlamos hosszabb, néha hetekig tartó gyenge formára is, amikor egészen botrányosan mutat a pályán. Ha ez mentség a Juventus mindenkori kilencesének, akkor klubszinten van baj, és ez a kijelentés még akkor is igaz, ha bombaformában tért vissza ősszel, és jelenleg nincs alternatívája a bénán összerakott keretünk miatt.

Ronaldónak már sokkal nehezebb mentséget találni. Nem tudjuk, mi szerepel pontosan a két fél szerződésében, de a legfontosabbak a szerződés azon pontjai, amik nem szerepelnek benne, de mindkét fél tisztában van vele. Gyere hozzánk, Cristiano, harminchárom évesen is a világ második legjobban kereső sportolójává teszlek, te leszel a címerállat Torinóban. Cserébe tolod szarásig a SIIUUU-t, akkora clutch player leszel, hogy lelógsz a térképről, és megnyered nekünk a BL-t. Ronaldo tehát szerződésszegést követ el. És visszaeső. 

Emlékszem, a 2019-es BL-kiesés után a Bianconeri szerkesztőségi ülésének borús hangulatába még az sem tudott vidámságot csempészni, hogy a Lady Mrd fedélzetén éppen S4tchy saját Karib-tenger szigete felé hajóztunk. Akkor hangzott el – már nem tudom, kitől, mert mindannyian iszonyú okosak vagyunk – az a mondat, hogy “idén lehetett volna utoljára BL-t nyerni Ronaldóval”. Persze amikor az ember ilyeneket mond, mindig reméli, hogy nem lesz igaza, de nem lennénk dúsgazdag aranyifjak, ha ilyen fontos kérdésekben téves prognózist adnánk. Mindenesetre tény, hogy miként a tavalyi, Lyon elleni kiesésnek, úgy a Porto elleni perecnek is inkább okozója volt Ronaldo, mint elszenvedője. Ez bárki mástól bocsánatos bűn lenne, de tőle nem az. Túl sok áldozatot hoz a Juventus azért, hogy Cristiano Ronaldót a csapatában tudja, és még csak nem is a fizetésére gondolunk. 

Csak a főkönyvelő szomorúbb nála

Ronaldo az összes létező szempontból dominálja a Juventus támadójátékát. Mindenkinek őt kell keresnie az ellenfél térfelén, sőt a többiek helyezkedését is az ő mozgása határozza meg, és persze az övé az összes szabadrúgás és 11-es. Védekezni nem fog, visszafele csak annyit fut, hogy ne legyen lesen, de azt is csak akkor, ha úgy hozza a kedve. Lecserélni nem lehet, majd ő eldönti, mikor pihen. 

Ne érts félre, Cristiano Ronaldónak kijártak ezek az előjogok, és bármelyik edző hülye lett volna megtagadni tőle. A szélvészgyors vágták közepette is mindig a lábán volt a labda, nem lehetett szabályosan szerelni, a 16-oson belülre törve pedig egy vadállattá vált: jobbal-ballal tökéletesen lőtt, fejjel pedig egyszerűen verhetetlen volt. A fent leírt Ronaldóban és a Porto ellen látott Ronaldóban azonban csak a fizetésük volt közös. 

A leépülés már tavaly is látványos volt, főleg, mert egy évvel korábban az Atlético ellen még visszaronaldózott minket a pöcegödör mélyéről, de a lyoni meccsen már a gyengék közé tartozott. A Porto ellen pedig talán a leggyengébb játékosunk volt, ami egyszerűen nem fér bele. NEM. FÉR. BELE. Nem lehetsz te a legszarabb, ha ötvenszeres aranylabdás, százszoros BL-győztes fővezér vagy! Nem baszhatod a kurva sorfalba a százezredik kibaszott szabadrúgást! Nem lőhetsz, ha passzolni kell! És főleg ha eljön a money time, akkor nem tűnhetsz el a pályáról. 

A kockás has a tükörben megtéveszti, és azt hiszi magáról, hogy ugyanaz a játékos, aki öt éve volt. Nem tudja meggyőzni senki, hogy nincs igaza, pedig már a Crotone védői is szenvtelen pofával szerelik le a szobabiciklizés közben. Védekezni természetesen továbbra sem hajlandó, hogy balanszolja a károkat, de ez még oké, felesleges lenne ilyesmit várni tőle. Arra viszont nincs hihető magyarázat, hogy miért nem húzza már be végre a belét 9-est játszani. 

Ronaldo már szinte kizárólag a 16-oson belül használható, ezt az elmúlt két éve egyértelműen bizonyította. Az Empolinak – még 2019-ben – ragasztott egy rohadt nagy gólt, de a távoli lövései, illetve a szabadrúgásai jobbára veszélytelenek, beadni nem szeret annyira, és csak összezavarja a többieket a keresztbe szaladgálással. Semmi haszna az egésznek, miközben a kevés megmaradt erénye között még ott van a káprázatos fejjátéka, és továbbra is nagyon érzi a kaput, arról nem is beszélve, hogy számtalan 11-est tudna kiharcolni, amiket aztán belődözhetne. Win-win. Helyett lose-lose. 

Két fontos körülmény egymástól pár méterre

Az egyensúly ebben az esetben egy egyszerű kérdés: ha minden Ronaldón múlik támadásban, akkor azt kell megnézni, teljesít-e úgy, hogy ez megérje. A jó Ronaldo még mindig nagyon jó, viszont a rossz már nagyon rossz, így ez kulcskérdés, a csapat támadójátéka, és így az eredményessége múlik rajta. A góltermésére mindent összevetve nem lehet panasz – természetesen a bajnokságra gondolunk, mert a BL-ben három szezon alatt sem tudott annyi gólt összekaparni (14), amennyit az utolsó madridi szezonjában szerzett (15) -, de ettől még nem egyértelmű, hogy érdemes-e a komplett támadójátékot Ronaldo uralma alá rendelni. Én tudom, mit gondolok.

Ez a kávé lefőtt, lehet, hogy a brand miatt most már érdemes adni még egy évet a dolognak, de csak akkor, ha hajlandó bemenni centernek. Ha nem, akkor az elmúlt két évben látott hanyatlás folytatódni fog tovább rontva a már most sem fényes haszon-kár determinációs együtthatót. 

Bocs.

Disclaimer: ennek a posztnak Federico Chiesáról kellett volna szólnia. De az élet igazságtalan. A Juventus például kiesett a kurva BL-ből. 

Takarodjon mindenki!

Az utóbbi időben szerkesztőségünk megosztott lett, mint az ellenzéki összefogás. No, annyira talán mégsem, mert nem gyűlöltük meg egymást és nem vájnánk ki egymás szemét a tagdíjért folyó marakodásban (hiszen iszonyatosan sok pénzünk van, gyakorlatilag azon vetélkedünk, hogy ki tud többet a másik zsebébe tömni). De az biztos, hogy nem teljesen értünk egyet Pirlo és a csapat idei teljesítményének értékelésében vagy értékelési szempontjaiban.

Mondjuk értékelni még korai, hiszen van még néhány forduló, illetve egy meccset még a BL-ben is játszunk, de a vizes lepedőt már húzogathatjuk le-fel.

Elárulhatom, hiszen már korábban is leírtam, hogy én magam már az idény elején sem különösebben vártam, hogy bajnoki címet nyerünk. Igazából kezdetben még adtam neki egy kevés esélyt, majd az idő előrehaladtával beletörődtem, hogy lófaszt nyerünk mi, nem scudettót. Később volt időszak, amikor komolyan aggódtam a BL-helyek eléréséért is, hát ez nem múlt el, de mostanában azért bízom benne, hogy a top 4 azért meglesz.

Szerintem a tegnapi Verona elleni meccs után már felesleges számolgatni. Játsszunk, aztán lesz valami. A bajnoki címhez eddig is csoda kellett, de a játékunkat és az elkövetkezendő beosztást látva most már CSODA kell hozzá. A lemaradásunk nem behozhatatlan, de lássuk be, nem is reális, hogy behozunk mi bármiféle lemaradást.

De mielőtt elkezdenénk mindenkinek a kurva anyját gyalázni emiatt, nézzünk meg pár dolgot.

Akik tegnap a kezdőcsapatban kaptak helyet, azok jórészt inkább csereként szerepelnének a legtöbb meccsünkön. Hiányoztak: Dybala, Morata, Cuadrado, Danilo, Bonucci, Chiellini, Arthur.

Meg merem kockáztatni, hogy ha egészségesek, akkor közülük az alábbi játékosok kezdőként léptek volna pályára: Dybala/Morata (legalább egyikük), Cuadrado, Danilo, Bonucci/Chiellini (legalább egyikük), Arthur. Jé, nahát! Lényegében mindannyian.

A mostani kezdőnkből Bernardeschi, Ramsey, Bentancur, Kulusevski tuti padon üldögélt volna.

Tehát kiálltunk egy B csapattal. Méghozzá úgy, hogy ezek a játékosk alkották a kispadunkat: McKennie (beállt), Pinsoglio és Buffon (kapusok), Di Pardo (beállt), Dragusin, Frabotta, Fagioli, Rafia, Peeters, Capellini, Marques, Aké.

Hát baszki, én nem vagyok benne biztos, hogy mindegyikük nevét archoz tudta társítani Pirlo a meccs előtt. A kapusokon és McKennie-n kívül ezek a srácok mind ifisták.

3 naponta játszik a csapat. Január 30 és február 27 között 8 meccset sikerült lezavarni. A következő hónap sem néz ki jobban: újabb három nap pihenő után március 2 és április 3 között 7 meccset játszunk le, köszönhetően annak, hogy a Napolinak ugye mindent szabad, ezért az egyetlen hosszabb pihenőhétre is bekerült egy meccs.

Fizikálisan ki van fingva mindenki, NEM LEHET 3 naponta meccset játszani 100%-on. Ennyi sérülttel pláne.

Csak összehasonlításként: a 100 eurós étteremben bohóckodó Conte Alexis Sanchezt, Vidalt, Ashley Youngot és Darmiant küldte be CSEREKÉNT a Milan elleni meccsen. Ebből kettő nálunk kezdő lenne akkor is, ha egészséges az egész keret. Jelen helyzetben mind a négy. De ott volt a padon még Kolarov és Ranocchia is. 

Miről beszélünk akkor?

Tehát vannak problémák:

  • A kezdőcsapat nagy része sérült
  • Ha nem sérült senki, akkor is elég fosul van összerakva a keret, kevés a csatár, nincs normális középpályásunk, szélsőből sincs nagy merítés
  • Pirlonak nem volt ideje felkészülés során tesztelgetni
  • Ráadásul zéró tapasztalata van

De kérdezem én, hogy a fenébe tesztelgethetne bármikor is, ha a kispaddal tud kiállni? Nem Pirlo állítja össze a kezdőt, hanem az orvosi stáb. Pirlo bemegy a klubházba, jön Dr. Guiseppe és a kezébe nyomja azt a 11 felnőtt keretbe tartozó játékost, aki játszhat. Pirlo pedig ebből főz. És mivel eléggé kezdő, tény, hogy nem tud annyira kreatívan főzni, mint egy második világháborúban edződött 12 gyermekes anyuka.

Tehát én nem pontosan látom, hogy ki mit vár el Pirlótól.

Leszámítva azt, hogy mennyire elképesztő, hogy nem merte még senki megmondani CR7-nek, hogy NE RÚGJON TÖBB SZABADRÚGÁST. Egyszerűen döbbenetes. Nem is értem, hogy van képe újra és újra odaállni és elkúrni. Tegnap még az általam mélységesen rühellt (szegényke nem tehet róla igazán, nyilván nem szándékosna kurvabéna, de mostanra rettentően megutáltam) Bernardeschi próbálkozását is ezerszer szívesebben láttam volna. Tényleg, BÁRKI rúgja, csak ne CR. Picsába már.

Illetve ne feledkezzünk meg arról, hogy tegnap csak CR-en láttam azt, hogy megviseli az eredmény. Majdnem sírt a csávó. Annyira egyedül érezheti magát, hogy az elképesztő. Szsecszny mi a kurva anyját gondol, hogy rúg egy felszabadítást szögletre és utána vigyorog, mint a hülyegyerek, aki messzire tudta pöckölni a tejbegrízt a menzán? Kezdjen mostantól mindig Buffon, legalább őt megbírságolják istenkáromlásért, annyira hajtja a népet.

Ahogy korábban már kifejtettem, és mindig is ki fogok mellette tartani, hogy Allegrinek egy 5000 éves szerződést kellett volna az orra alá tenni, és lesni a kívánságait. Azt gondolom, hogy jelen helyzetben Allegrivel talán eredményesebbek lennénk (nem talán, biztos), ám az is tuti, hogy a szemünket kivájnánk minden meccs közben, olyan fos játékot játszanánk.

Ide vezet az az ostoba elképzelés, hogy “nem elég az eredmény, tetszetősen is kell játszani”. Lehet menni Spanyolországba, tessék, lehet menni! Ott van a tetszetős játék, ha rendelkezésedre áll Iniesta, Xavi, Messi, Puyol és társaik. Ha nem, akkor mondjuk 3-0-ra kitöm a Juve hazai pályán meg zsebrevág a PSG is. De mindegy.

Kellett neked ugrálni – mondhatnók.

Szerintem az olasz foci lényege az eredmény, ha tetszetős is, az csak kedves extra, de alapvetően nekem elég tetszetős egy győzelem ahhoz, hogy jól aludjak. Hiszen vannak mondatok, amik sosem hangzottak el: “Szép, hogy megnyertük a BL-t, de nagyon elégedetlenek vagyunk a döntőben mutatott játékunkkal, nem volt elég tetszetős, ezért jövőre új edzővel vágunk neki!” (Bocsánat, szinte hasonlót mondott a Bayern elnöke Guardiola kinevezésekor (szintet kell lépnie a csapatnak) még januárban, de aztán “beszopta”, mert Heynckes a nagy szintlépés nélkül is triplázott.)

Nézzük a dolgok jó oldalát: Sarrival már tuti kiesőzónában lennénk.

Tehát ha valakire mérgesek lehetünk akkor az a vezetőség. De nem vagyok benne biztos, hogy korona idején vannak nagy lehetőségek, iszonyat a veszteség és még meg kell(ett) szabadulni jó néhány ballaszttól. Jövőre talán sikerül néhány minőségi cserét végrehajtani, és talán nem is lesz ennyire időprésben az egész szezon, így egészséges kerettel lehet majd végignyomni minden sorozatot.

Ha Berna és Bekúr lelépnének, nem lennék nagyon szomorú, főleg, ha jönne helyettük Pogba és Locatelli. Előre Depay sem fájna, de engem Aguero 33 életéve sem zavar. De az álmodozást hagyjuk is a picsába.

Van még néhány rettenetes forduló, borzalmas az egész vergődést nézni a sok sérülttel, a nulla szurkolóval, a rettenetes bíráskodással (azért mi volt tegnap is a két sárga?! nevetségesen fújt a spori) együtt. Szurkoljunk a BL-helyek eléréséért, mert ha az nem lesz meg (és elég sűrű a mezőny, nem lesz könnyű), akkor nagyon (NAGYON!) rábaszunk.

De hát volt már rosszabb is. Fino alla fine! Szeretés!

Nápoly és Porto között

Amikor az Inter elleni vereség után ránéztünk a naptárra, a fenyegető balsors jeges ujjakkal markolt rá a zacsinkra. Ha akkor azt mondja valaki, hogy úgy készülünk a sorozat lezárását jelentő, Pacus Ferreira elleni lisszaboni meccsre, hogy egyetlen vereséggel és kupadöntősként utazhatunk el a festői szépségű spanyol városba, azt forrón a keblünkre öleljük, és elkísérjük a legközelebbi orvosi rendelőbe. 

Ezek az új labdák már a döntőre készültek, mi rúgunk bele először a BL-ben.

A nápolyi vereséggel lezárt győzelmi sorozat nemcsak az eredmények, hanem a kiegyensúlyozott és hatékony játék miatt is felélesztette a bajnoki reményeket, és bár ezek komoly ütést kaptak Chiellini helikopterezése miatt, azért nem mondható, hogy rossz helyzetből várjuk a felfele ívelő forma európai manifesztálódását. Amint a csapatba került a harmadik belső középpályás, a játékunk egyszerre let stabilabb és hatékonyabb, és ami még fontosabb, már tudjuk, mit akarunk csinálni a pályán. Februárban ezért már nem jár nyalóka Pirlónak, de végül összeállni látszik a dolog. 

Gondunk persze van szarásig, a szezon eddigi legjobb Juve-játékosa, Cuadrado például biztosan nem lép pályára, de még ennél is rosszabb, hogy Bonucci felépült, ezért ő meg igen. Ezeket a csapásokat ki kellene tudnunk hordani lábon, és meg is tennénk, ha végre mindenki a tudása és fizetése szerint tenné a dolgát a csapatban. Ez viszont sajnos egyáltalán nem garantált, és ezért nehéz esélyekről beszélni a portói meccs előtt. 

Nápolyban egyáltalán nem hozott le rossz meccset a Juventus, nem brillírozott a csapat, de tette a dolgát, csak az egyéni teljesítmények közül több sem nőtt fel a csapat szintjére. Ha pedig ezek között jobbára csatárokat találunk, akkor abban simán benne van, hogy kopaszra vernek. A Napoli, annak ellenére, hogy a második félidőben a 16-osáról is alig kandikált ki, megtette. A Gil Vicente pedig az elmúlt öt BL-meccsén egyetlen gólt sem kapott, más szóval nem tűnik esélytelennek arra, hogy nullán tartsa a Juvét, ha a csatárai hasonlóan lankasztó teljesítményt nyújtanak, mint Nápolyban. 

Ronaldo, a nápolyi vereség egyik főkolomposaként azt mutatta meg, mennyire kilátástalan, ha egy rossz Ronaldo dominálja a Juventus támadójátékát. Viszont a BL egyenes kieséses szakasza az ő játszótere, és lehetősége van megmutatni, milyen, amikor egy jó Ronaldo mozgása határozza meg az összes támadóharmadban eszközölt passzt. De itt sem egyértelmű a helyzet, mert tavaly a Lyon elleni szégyenletes kiesésnek ugyanúgy a felelőse volt CR, igaz, Sarri Juventusa nemcsak a lyoni meccsen, de még a fél évvel későbbi torinóin sem tudta, mit akar csinálni. Ronaldo nélkül pedig azért is lesz nehéz, mert Morata mostanában úgy játszik, ahogy féltünk tőle, hogy játszani fog, amikor visszatért. 

Ezt meg hagyjuk is

A jó BL-szereplés azért is lenne fontos, mert a dolgok éppen kezdenek jól alakulni, viszont még elég törékenynek tűnnek ahhoz, hogy egy rossz nemzetközi szereplés ne mérjen rájuk komoly csapást. Bizony, a Juventus még minden sorozatban harcban áll a végső győzelemért, a kupadöntőbe már bejutott, és a Szuperkupát is beszákolta. Nyilván nem emlegetjük a BL esélyesei között a csapatot, de ahhoz, hogy ilyen ütemben fejlődjön tovább a játéka, nagyon kellenek a BL-sikerek, sok önbizalmat adó győzelem, és közös meccsrutin. Demiral és De Ligt csak jobbak lesznek ennél, McKennie és Rabiot szintén, Chiesa meg főleg, és talán Bentancur is megnyugszik végre. Menni kell tovább minden fronton, gyűjteni a közös élményeket, és közben tudni, hogy a következő évek Juventusának az alapjait kell lerakni. Tele vagyunk fiatalokkal, akiknek óriási szükségük van arra a rutinra, amit csak BL-meccseken szerezhetnek, és a szerdai kezdőnkből 3-4 játékosnak az idei az első éve a BL-ben. 

El a kezekkel, percemberkék

Előre szólok, hogy karakteres vélemény lesz, SZÁNDÉKOSAN. Aki megsértődik, az bekaphatja!

Cancel kultúra – így nevezik azt a manapság sajnálatos és megvetendő módon népszerű jelenséget, amikor valakit, korábbi érdemeinek erőszakos elfelejtése mellett, egyszerűen megpróbálnak kitörölni az online és offline térből. Ez általában akkor történik, amikor egy közéleti személyiség vagy egy vállalat olyat tesz vagy mond, ami az éppen aktuális gondolati fősodornak nem felel meg. Ilyenkor a semmirekellő, az életben semmit el nem érő emberek összefognak (lásd pl.: bullying) és együtt ellehetetlenítik a kiszemeltet, örvendezve afelett, hogy végre hatalmuk lehet valami/valaki náluk nagyszerűbb vagy értékesebb felett.

Ne keverjük össze azzal, amikor valaki tényleg elítélhlető dolgot tett. A Bianconeri Blog mindig fontosnak tartotta az edukációt, ezért most is érzékletes példákkal próbálok segíteni: Adolf Hitler nem a cancel kultúra áldozata lett a háború végén, nem a bullying miatt lett öngyilkos, hanem azért, mert egy pszichopata állat volt, aki számos, objektív tényezők alapján eílítélhető dolgot tett.

Ezzel szemben Lana del Rey azért lett “cancellálva” 2020-ban, mert valaki kitalálta, hogy a művésznő dalai nem “erősítik” a nőket, és ezzel árt a női jogi (feminista) mozgalmaknak. Erre ő felsorolt jó néhány előadót, akik arról énekelnek, hogy a nők legyenek szexik és dugjanak akivel akarnak, aztán ezeknek mégsem szólnak be. Na, erre Lana del Rey rasszista is lett, mert véletlenül pont fekete énekesnőeket sorolt fel. A “nép”, annak klasszikus, minden gondolkodni képes embert taszító értelmében, ítéletet mondott. Ahogy Jimmy Fallonról is, akiről kikerült egy 2000-ben készült videó, amiben feketére festette az arcát, hogy Chris Rockot parodizálhassa. Chris Rock ugyanis fekete. Jimmy tehát rasszista és így elpusztítandó féreg!!!!! Ahogy JK Rowling, minden idők legsikeresebb (pénzügyileg legalábbis) írónője is, aki a gender tanulmányok terén nem minősült elég felvilágosultnak (kicsit utána kellett olvasnom, de valami olyasmi volt a baj, hogy szerinte vannak férfiak és nők, vagy valami hasonló, sajnos én sem vagyok eléggé naprakész).

Most hasonlóan semmirekellő percemberkék terveznek ítéletet mondani a Juventus legendájáról, Antonio Contéről.

Miért? Mert Conte elment az izéhez edzőnek, majd miközben alázatosan kiesett ellenünk a kupából, beintett Agnellinek.

Nézzük meg, miért is kapott Conte csillagot a stadion mellett:

  • Antonio 1991 és 2004 között volt a klub játékosa, lényegében egész “felnőtt” karrierjét a Juventusnál töltötte, innen is vonult vissza.
  • Ez alatt az idő alatt 47 bajnokok ligája meccsen, 296 Serie A meccsen, 2 Szuperkupa meccsen, 43 olasz kupameccsen és 4 Intertoto meccsen játszott a klub színeiben.
  • Ötszörös bajnok, egyszeres kupagyőztes, négyszeres szuperkupa győztes (bár csak kettőn lépett pályára), Bajnokok Ligája és UEFA-kupa győztes, Világkupa és Intertoto kupa győztes.

Nos, az ezeken a meccseken és tornákon nyújtott 13 éves teljesítménye elismeréseként kapott csillagot a stadion mellett. Ezzel érdemelte ki.

EZUTÁN az történt, hogy a csapat a Serie B számüzetés utáni visszatérés utórengéseinek köszönhetően rossz útra tévedt. Ferrara, Zaccheroni, Del Neri váltották egymást a kilátástalanul játszó, és ennek megfelelő eredményeket produkáló csapat kispadján. Két HETEDIK hely után érkezett Conte hozzánk.

Én azt gondolom (talán egyedül vagyok ezzel), hogy hiába jött volna Murinnyó, Arzén Wenger, Guardiola az akkori Juve-kispadra, egyikük sem tudta volna azt elérni, amit Conte tudott: mai szemmel is kilátástalanul fos kerettel sikerült veretlenül megnyernie a bajnokságot, majd további két bajnoki címmel gazdagította a klub trófeagyűjteményét.

A védelemben szerencsére rendelkezésére állt a korai BBBC gárda, ám Buffon, Barzagli, Bonucci, Chiellini mellett De Ceglie, Grosso, Caceres vitézkedtek. A középpályán persze ott volt Marchisio, Pirlo és Vidal, ám ha cserélni kellett, akkor választhatott Krasic, Estigarribia, Marrone, Padoin és Pepe (<3) között. Támadásban a legendás Alex kapitány társai Borriello, Elia, Giaccherini, Matri, a sérüléséből lábadozó Quagliarella (4 gólt szerzett az egész idény során) és Vucinic lehettek.

El tudjuk képzelni erről a gárdáről, hogy bármilyen bajnokságot veretlenül nyerjenek meg? Mert én azóta sem igazán. Egy jó dobogó azért benne volt abban a csapatban, de a bajnoki cím nem.

Amikor ezt a sikert (és a további két bajnoki címet) elérte Conte, akkor már volt csillaga. De én azt gondolom, hogy amit edzőként elért, az szinte újabb csillagot ért volna. Nem nyert BL-t (olyan kupákban Tonyó, mint a szar), nem lett a csapat a világ legjobbja, de akkor és ott szerintem senki más nem tudta volna kirángatni a gödörből a Juventust – és ez annyira jól sikerült, hogy egy azóta is tartó sikertörténetet indított el.

Ja, hogy megsértődött és lelépett? Hálásak lehetünk ezért is, hiszen Allegri nálunk bizonyíthatta be, hogy a világ legjobb edzője.

Nézzük meg, miért NEM kapott csillagot Conte.

  • mert okos
  • mert kifinomult
  • mert elegánsan tud nyilatkozni és mindig úriemberként viselkedik (az előző kettő pontból következhetne)

Tehát ezek nem játszottak szerepet a csillag odaítélésében.

Amit Conte mostanában csinál, az nem elegáns. Persze, okádnivaló csicskaság, hogy elment az izé kispadjára. Persze, nem nyilatkozik lelkendezve mindig a Juventusról – ki nem szarja le? (Hiszen éppen az izé edzője.) Persze, beintett Agnellinek a kupameccsen – vélhetően iszonyatosan feszült, nyilván nyomot hagyott benne is, hogy elmondta a tíz eurós faszságát és azóta ezen röhög az összes Juventus-szurkoló.

Jelenleg Conte egy síró-picsogó lúzer képét festi magáról: 12 milliót keres, ami majdnem az ötszöröse annak, mint amit a második legtöbbet kereső edző kap (Fonseca 2,5 millióval követi). Megvettek neki mindent, amit kért a 100 eurós éttermébe (igaz, úgy tűnik, egy tizessel a zsebben ültek be, ugyanis kifizetni nem tudják például Hakimit a Realnak). Erre mit mond? Hogy ő nem kérte Eriksent – ami főleg az egyébként kiváló játékos Eriksennek a nagyobb probléma, hiszen elbaszódott a pályafutása egy picit. Illetve számon kéri a tiszteletet, ami nyilván az ő pályafutását tekintve elég nevetséges, lévén megugrotta a Lecce – Bari majd a Juventus – Izé váltást is, amiből egy pályafutásra általában egy is elég szokott lenni.

Ha valaki ekkora csomagot cipel, nem csoda, hogy néha kikel magából. Nyilván pszichésen megviseli a saját ostobasága.

De nem az történt, hogy bement a Juventus utánpótlás akadémiájára lemészárolni néhány gyereket. Egyszerűen egy pöcs. Vélhetően ez az energikus pöcsség tette igazi vezérré a pályán és a csapatunk kispadján is.

Anakin csillagát mindenképpen leszedetném!

Lehet nem szeretni, és el lehet ismerni, hogy amiket művel, az gáz. Ahogy ezt jómagam is teszem. De “cancellálni” azért nem kéne, az egy kellemetlen, neobolsevik találmány.

El a kezekkel Conte csillagától, csicskák.

Ui.: Sokakban felmerült az a kissé debil (elnézést) kérdés, hogy “akkor mostantól Conte bármit tehet, érinthetetlen legenda?” Nos, ahogy fentebb is írtam, bár nem ennyire egyértelműen, nem, nem érinthetetlen. Egyszerűen a mostani helyzet nem indokolja, hogy csillageltávolítós retorziókat foganatosítson a klub. De ha például Conte netán bajnok lenne a hullarablók brigádjával és az ünneplés hevében juve-mezt égetne vagy arra szarna, akkor természetesen méltatlanná válna a csillagra.
Kicsit olyan a picsogásokat olvasni, mint amikor 3 éves gyerekeket látok, akik anyukájukra kiabálnak, hogy “nem szeretlek!”, mert az anyukájuk nem adott nekik fagyit.

A labda gömbölyű

Hihetetlen mérkőzésen vagyunk túl. Mindenki, aki látta a meccset, döbbenten vehette tudomásul, hogy hiába a parádés játék, hiába a rengeteg helyzet, mégis sima 2-0 lett a vége.

Ilyen játék ez a futball!

Pirlo tanárian tette fel a csapatot, a csúcsformában játszó, gyors, labdaügyes Hakimivel szemben a fiatal, agilis és zseniális Frabottát helyezte a bal szélre, így le is véve az izé szélsőjét! Középen Bekúr és Rabiot robotoltak fáradhatatlanul, Ramsey pedig újra csúcsformában játszó önmagát idézte, ahogy bombasztikus passzokat küldött a peches Ronaldónak és Moratának az ellenfél védelme mögé! Érdemes volt reaktiválni a már 2010-ben is kiválónak számító védőkettőst, Chiellini és Bonucci levették a kékfeketék támadóit a pályáról, a gólokról egyikük sem tehetett, ahogy Danilo sem, aki újra a legjobbját nyújtotta.

Csókoljál meg, kiscsillag!

Igazságtalan, hogy ezekre a remek teljesítményekre senki sem fog emlékezni. Pedig a játék képe alapján egészen a lefújásig bizakodhattunk abban, hogy percek alatt rúgunk hármat.

Az izé-kapus Handanovics élete meccsét játszotta. Először Ronaldo távoli lövését tolta kapufára, majd Morata ollózását védte földöntúli reflexekkel – mintha a csúcsformában lévő Buffont láttuk volna. De ne szaladjunk ennyire előre!

Az első félidőben igazi futballünnepet láthattunk – lábról lábra vándorolt a labda, a veszélyes átadásokat alig-alig bírták a milánói védők az utolsó pillanatokban megállítani vagy kipöckölni, ha pedig nekik nem sikerült, akkor Handanovic állt magabiztosan a kapuban. Mérgesítő volt, hogy ekkora fölényben játszunk, mégsem tudjuk megszerezni a vezetést. De nyilván mindannyian ugyanazt éreztük: ilyen játék mellett nem lehet gond, előbb-utóbb begyötörjük azt a vezető gólt, és onnantól könnyebb lesz.

De nem így lett. Egy fejetlenül előrevágott labdát tudott a nagy testű Lukaku valahogy levenni, majd teljesen rossz lövése megpattant Vidal fején, és a kapu hosszú oldalába esett. Teljesen meglepő volt az egész, kivédhetetlen szituáció volt. Vidal becsületére legyen mondva, hogy nem ünnepelt volt csapata ellen!

A csapaton egyáltalán nem látszott meg a bekapott gól – mentálisan is topon voltak a srácok, mentek előre ismét mint a gép. Látszott, az életüket adnák azért, hogy legyűrjük az ősellenséget! Még azok a játékosok is átérezték, mi az a Juve-szív, akik minden bizonnyal anno főleg a jó fizetés miatt érkeztek Torinóba!

Pirlo néhány taktikai húzással, amit nem részleteznék, tovább fokozta a nyomást. A labdabirtoklás jól mutatta, hogy mekkora kurvanagy támadásban vagyunk.

Áhh… a faszt, kikaptunk mint a szar.

Csoda, hogy nem 6-0 lett.

Faszkivan.

Nagyon érdekes egyébként, hogy blogunk csodálatos levlistáján ki hogyan látja a helyzetet. Beni bizakodó, amit nagyon szeretek, mert én rohadtul nem vagyok az.

Ha nem lesz meg a BL-helyezés, akkor nagy szarban leszünk.

A Hosszú Menetelés

Szarban vagyunk, de a következő néhány hétben ebből a szarból várat építhetünk! A Hosszú Menetelés végére, bár lesznek áldozatok, mégis bebiztosítjuk dicsőséges jövőnket!

Nézzünk a jövőbe, jósoljuk meg, sőt TEKINTSÜNK VISSZA a Hosszú Menetelés lépéseire. Azaz 2021-es esztendőnk első heteinek nagy megpróbáltatásaira!

A visszatekintést Gyurcs, azaz Orb… na, tehát Mao Ce-Tung tanulságos idézeteivel színesítjük!

A jó dolgok rosszra fordulhatnak, a rossz dolgokból pedig jó sülhet ki.

Mao Ce-tung

01.03. A Hosszú Menetelés a mai napon veszi kezdetét, amikor Ronaldo számos góljával leverjük az Udinese együttesét. Különösebben nem érdemes ezzel az összecsapással foglalkozni, a történelem is maximum úgy fog megemlékezni róla, mint a Hosszú Menetelés kezdetére.

Amivel az ellenség szembeszáll, azt támogatnunk kell. Amit az ellenség támogat, azzal szembe kell szállnunk.

Mao Ce-tung

01.06. Az első igazi próbatétel szerdán jön el, amikoris a bajnoki címre törő, a rossz nyelvek szerint tetszetős futballt bemutató Milán(y) otthonába látogatunk! Fantasztikus mérkőzés VOLT ez is, fordulatos meccsen nyerünk 2-3-ra, a 89. percben a bíró egy parádés becsúszással akadályozza meg a negyedik gólunkat, majd 213 percet hosszabbít, ám végül a Svájcból helikopterrel a helyszínre érkező UEFA-delegáció vet véget a meccsnek. GRINTA!

A támadás az ellenség megsemmisítésének fő eszköze, de a védekezés is elengedhetetlen. A támadás közvetlenül az ellenség megsemmisítését célozza, de egyúttal önmagunk megőrzését is szolgálja, mert ha az ellenséget nem semmisítjük meg, az semmisít meg bennünket. A védekezés közvetlenül önmagunk megőrzését szolgálja, de egyúttal olyan eszköz, amely kiegészíti a támadást, illetve előkészíti a támadásba való átmenetet. A visszavonulás a védekezés kategóriájába tartozik és annak folytatása; az üldözés pedig a támadás folytatása.

Mao Ce-tung

01.10. A Milan elleni egész estés ütközet után nincs sok idő pihenni. A Juventus újabb négy nappal később, január 10-én csapOTT össze a veszélyesnek tűnő Sassuolo alakulatával. Egyet se izguljatok, a mérkőzésen gyorsan két gólos hátrányba kerültünk, ám itt belépett a Dybala-faktor!
Az örök ígéret Manchesterbe történt távozása után az onnan érkező Pogba triplájával fordítunk, majd Ronaldo újabb tizenegyest értékesít, így lett 4-2 a végeredmény!

Előkészítés nélkül nem szabad ütközetet vívni, és nem szabad olyan ütközetbe bocsátkozni, amelynek sikere nem biztosított. Minden erőfeszítést meg kell tennünk, hogy minden egyes ütközetet kellőképpen előkészítsünk, és a győzelmet az ellenség és a magunk körülményeinek összevetése alapján biztosítsuk.

Mao Ce-tung

01.13. A fantasztikus győzelemből merített erőre nagy szükség is lesz, ugyanis alig 3 nappal később a Genoa alakulatát KELLETT kipicsáznunk az Olasz Kupából. Ezt kapott gól nélkül tesszük meg, Buffonnal a kapuban. Demiral fejesgóljával és az ingyen érkezett Diego Costa duplájával NYERTÜNK!

Gratulálok a csapatnak!

Ki kell bontakoztatnunk harci stílusunkat: bátran küzdünk, nem félünk a fáradságtól és folyamatosan harcolunk (azaz rövid időn belül, pihenés nélkül egymás után több ütközetet vívunk meg).

Mao Ce-tung

01.17. Ismét a Milán(y) otthonába látogatunk! Ám ezúttal a Bajnokok Ligájában vitézkedő Ellenséget kell észhez téríteni hiú ábrándjából. Mondanom sem kell, hogy a meccs nem középkezdéssel, hanem Izé-tizenegyessel kezdődött, amit elsőre kivédett a lengyel CERBERUS, ám sajnos a bíró újrarúgatta, mert ez a védés nem volt bekalkulálva. Ezután jöhetett a kezdőrúgás! Sajnos, minden jel szerint rosszul végezte el a kezdőrúgást Ronaldo, mert a bíró 89 percnyi VAR-ozás után kiállította. Így sajnos csak 1 percünk volt egyenlíteni, hosszabbítással együtt. Hihetetlen, de sikerült (nem árulom el, hogyan, nem akarom lelőni a poént!), így jöhetett a kétszer 15 perc, aranygóllal. Ez egy új szabály, amit akkor és ott vezettek be. Sajnos túlzott gólörömért a kapusunkat is kiállították, a gólszerző Cuadrado és a cipőjét éppen bekötő, becserélésre készülő Bekúr mellett. Így Bonucci állt a kapuba, és 6 mezőnyjátékossal húztuk be a győzelmet, ami csak annak köszönhető, hogy az Izé egy rettenetesen gusztustalan banda és a 2×15 perces ráadás 52. percében összeverekedtek a csapatrészek. A verekedés közben a még élő játékosaink gólt szereztek, amit nem sikerült semmilyen szabályra hivatkozva visszavonni!

Ez a hadsereg azért erős, mert akik beálltak soraiba, mindnyájan tudatos fegyelmet vállalnak; ezek nem egy kisszámú ember vagy szűk körű klikk magánérdekeiért egyesülnek és harcolnak, hanem a széles néptömegek és az egész nemzet érdekeiért.

Mao Ce-tung

01.20. A Szuperkupára végül eljön a Napoli szimpatikus alakulata! Sportszerű, látványos mérkőzésen mutatja meg a két csapat, miért is a Szuperkupa az olasz futball csúcseseménye! Hihetetlen, ugye? Nem is gondoltam komolyan. Ocsmány egy szar mérkőzésen szerzi meg Pirlo az első trófeáját. De a pereskedés még 2025-ben is tartani fog, állítólag azért támadja meg a mérkőzés eredményét a nápolyi alakulat, mert Facchetti hamis bankgaranciákat írt alá, valamint Recoba hamis útlevél birtokában lépett pályára! Arról ne is beszéljünk, hogy Facchetti állítólag a bíróküldő bizottság társelnökével is gyakran találkozott. No, hát ezek miatt még lehet, hogy elveszik a Szuperkupát a Juventustól és hát… tudjuk, kinek adják oda.

Hadseregünk minden tisztjének és közkatonájának állandóan szem előtt kell tartania, hogy a nagy népi felszabadító hadsereg vagyunk, a nagy Kínai Kommunista Párt vezette csapat vagyunk. Ha mindenkor betartjuk a párt utasításait, biztosan győzünk.

Mao Ce-tung

Ebből kell kikecmeregni!

Üdvözlök mindenkit!

Ambivalens érzésekkel tölt el a bianconeri blogos srácok felkérése: egyrészt örülök, hogy ismét megtiszteltek a bizalmukkal, másrészt tudom, hogy nekem akkor kell jönnöm, amikor nagyon nagy a baj. Mint bizonyára emlékeznek a blog olvasói, eddig három alkalommal tűntem fel errefelé: egyszer a 2015-ös, borzalmas rajt idején adtam tanácsokat a klubnak (sikerrel), aztán a Real elleni, 0-3-as vereséget követő visszavágó előtt mondtam el a véleményemet (a csoda gyakorlatilag bekövetkezett), majd az Atletico Madriddal szembeni második összecsapást megelőzően fejtettem ki álláspontomat (természetesen tovább is jutott a Juventus). Nehéz elvitatni, hogy értek a dolgomhoz, és remélem, hogy ezúttal is tudok segíteni!

A Juve most újra óriási slamasztikában van: a csapat nagyon gyengén muzsikál, és ha nem szedi össze magát gyorsan, akkor a címvédésbe vetett bizodalmával leszámolhat! Ha nem lép rá a győzelem ösvényére, akkor neki annyi! Ha nem kezdi el begyűjtögetni a három pontokat, akkor reszeltek a bajnoki vágyálmoknak! Ha nem indul el a sikerszéria, akkor keresztet vethet a scudettóval kapcsolatos elképzeléseire! Ha nem találja meg a siker kulcsát, akkor csak a riválisok hátát nézheti a végén! Ha nem szedi össze magát, akkor nem gyűjti be a tizedik, zsinórban megnyerhető aranyérmét! Ha nem gyarapítja azon mérkőzései számát, amelyeken felülkerekedik az ellenfeleken, akkor elbúcsúzhat a dobogó legfelső fokához fűzött reményeitől!

A jelenlegi helyzethez leginkább talán az ABBA-együttes videóklipje illik!

Mindezekre reflektálva az alábbi tanácsokat tudom adni:

  1. Megfelelő mentális felkészítés!

Nem szabad elfelejteni, hogy a vírushelyzet idegileg is elfárasztja a játékosokat. Ezért fontos, hogy a labdarúgók lelki felkészítése is megfelelő legyen! Mert mit látunk? Azt, hogy ezek a sztárok óriási pénzeket keresnek: a közösségi oldaluk minden egyes posztja a mesés gazdaságról tudósít! Menő sportkocsik, csinos nők, kastélynak beillő ingatlanok – mindenki erre vágyik! Milyen jó lehet a sztárfocisták léte! De – mint ahogy az élet minden területén – érdemes a hátteret is megvizsgálni. Ahogy a filmsztárok vagy a popénekesek esetében, úgy a labdarúgóknál is óriási energiabefektetés húzódik meg a sikerek mögött: hajnali ébredések, edzések, gyakorlás, rengeteg utazás – gyakran ezeknek az embereknek gyermekkoruk sincs! Gondoljunk csak bele: vajon elcserélnénk a gondtalan gyermekéveket azért, hogy aztán kiégett milliárdossá válhassunk, akinek a társaságát mindenki csak a pénz miatt keresi? Hát, én biztosan nem cserélném el! Tényleg vágyunk rá, hogy a talmi csillogás által eltakart lelki nyomorban tengődjünk? Hogy drogossá, alkoholistává váljunk, hogy a teljesítménykényszer gúzsba kössön bennünket? Szerintem erre kevesen vágynak! Biztos vagyok benne, hogy a labdarúgók nagy része sem szereti a saját életét, ezért fontos, hogy átsegítsük őket a nehézségeken: sok beszélgetést, törődést igényelnek.

A népszerű énekesnő éppen arról dalól, hogy a sztárok mennyire magányosak!

Meg kell őket hallgatni, anélkül, hogy lenéznénk a gondolataikat! Lássuk be, hogy a legtöbb labdarúgó nem túl okos, amely nem is csoda, hiszen ép ésszel nem nagyon lehetne elviselni azt az elképesztő nyomást, amely rájuk nehezedik! A fent leírtak miatt tehát nagyon fontos a lelki felkészítés, a mentális frissítés. Vigyük el a focistákat moziba (vagy a mostani, pandémiás helyzetben ajánljunk nekik jó filmeket), adjuk a kezükbe kedvenc könyvünket, küldjük át nekik a spotify-os lejátszási listánkat. Motiváljunk! Győzzük meg őket arról, hogy amit tesznek, az nem csak a pénzről szól, hanem modern gladiátorokként egy közösségért is küzdenek! És így jutunk el a második pontig!

Közvetítsuk számukra a kultúrát!

2. „Mi vagyunk a Juventus!”

Ez a mondat ma már csak egyszerű szlogenné, közhelyes gondolattá vált! Hát, ha valaki ódzkodik a közhelyes dolgoktól, az én vagyok! Ki nem állhatom az üres, kongó megállapításokat, a tettek helyetti szövegelést! Fogadjuk el: Juventusnak lenni INTENZÍV küzdelmet jelent, állandó készenlétet feltételez. Nem a címer csókolgatását, nem annak az állandó, szavakkal történő bizonygatását, hogy ez a klub több, mint például egy horgászegyesület! Tettekre van szükség, a kiforrott gondolatok pályán történő megvalósítására a győzelem elérése VÉGETT.

J mint Johann!

3. Sosem szabad feladni!

Előfordul, hogy egy mérkőzésen az ellenfélnél van az előny. Ilyenkor úgy lehet megszerezni a győzelmet, ha megfordítjuk az állást! Ha a hátrányban vagyunk, nagyon lényeges, hogy sose veszítsük el a fordításba vetett hitünket! Ugyanez a helyzet magával a bajnoksággal is: a riválisok jelenleg sok ponttal vezetnek, de addig nem szabad elhagyni magunkat, míg él a remény. Amíg a matematikai sansz megvan a scudettóra, addig tilos elengedni az álmokat. Ha például két fordulóval a vége előtt csak 4 pont a hátrány, akkor bele kell adni apait és anyait a harcba, hiszen még van esély! Amennyiben viszont 7 ponttal vagyunk lemaradva a bajnokság ugyanezen szakaszában, akkor csak a becsületért lehet küzdeni, hiszen számszakilag már nem elérhető az aranyérem!

Ne feledjük el: a Juventus az idényben eddig csak csatákat veszített, de a háború kimenetele még kérdéses: FINO ALLA FINE!

Köszönöm a figyelmet!

Johann, a pálcikaember

Jöjj, Szuperliga, és égesd porrá a férgeket

A Fiorentina elleni “meccs” óta kedvem volna írni. De nem akartam egyből, bízva abban, hogy ahogy telnek-múlnak a napok, majd jobb lesz.

De igazából nem lett jobb. Ránézek az olasz bajnokikkal kapcsolatos hírekre és elmegy a kedvem az élettől is. Bevallom, nem esett jól az, amit már a Torino ellen is láttam, de a Fiorentina ellen aztán tényleg teljesen egyértelmű volt.

Nevezetesen, hogy idén a Juventus semmiképpen nem lehet bajnok.

A Torino elleni feltámadás tényleg csodába illő volt. A Fiorentina ellen már nem volt képes rá a csapat. Köszönhetően Cuadrado rossz döntésének is. Ami szerintem nincs, ha addigra nem készül ki teljesen ő is idegileg.

Nem érdemes részleteiben nézni szerintem azt az összecsapást. A bírót eltiltották kemény egy meccsre, miután egyértelműen elfújt egy meccset. Eközben a nápolyi gyerekek elintézték, hogy a kedvenc középpályásuk hiányában inkább skippelt mérkőzést akkor mégis inkább újrajátszassák ellenünk. És még a semmirekellő elnökük szól be Pirlónak a teljesen nonszensz, és tényleg csak Olaszországban lehetséges ítélet kapcsán.

A jelenlegi helyzet olyan, hogy a régi időkben az ilyesmi meccsek után döntöttek úgy az ultrák, hogy felgyújtanak egy fél várost, mintegy hangsúlyozva egyet nem értésüket. Ezt a részét persze nem sírom vissza a futballvilágnak, azonban az kellemetlen, hogy a keresztényi szeretet jegyében alig győzi a vezetőség a klub összes orcáját és farpofáját is odatartani egy újabb és újabb pofonért.

Már a Toro elleni meccs végén is mókás volt, ahogy a spori kiszórta Pinsogliót, aki igazából mindannyiunk szívéből szólt, amikor odakiáltotta, hogy “ezt vedd el, ha tudod”. Hiszen idén, ha gólt lő a csapat, akkor ünneplés helyett inkább kimegyek hugyozni, hogy mire visszaérjek, lássam, mire jutottak a videoszobában vadul szerkesztő, animáló srácok. Hátha találnak valamit 5 perccel korábbról, esetleg a megfelelő kikockázással 1 mm-es lest tudnak bevonalazni.

Nem mondom, hogy elvárás 10 bajnoki cím zsinórban. Nem gondolom, hogy feltétlenül mi vagyunk a legerősebb és legmenőbb csapat idén is (bár persze, azok vagyunk). De azt gondolom, hogy a VAR szerepe nem az kell legyen, hogy a Juventus ellen bevetjük, amikor csak lehet és akkor is, amikor nem. De ha valamikor az ő javukra dönthetnénk, akkor inkább továbbot intünk a VAR-szobából is. Nonszensz, hogy az elméletileg a tévedések kivédésére használó technológiát konkrétan arra használják, hogy megkúrják a Juvét.

Ami a bevezetés óta eltelt években nem ment, mert annyira jók voltunk, de most sajnos nem vagyunk annyira jók. Nyilván a Fior ellen sem lett volna ennyire kellemetlen az egész, ha nem kapunk egy gólt kb. az első percben.

Juteszembe, eközben a Milan meglőtte a világ leggyorsabb gólját. De sajnos szabálytalanul. Ám valahogy a VAR nem vette észre, hogy a középkezdés pillanatában már másfél méterre az ellenfél térfelén volt a gólt szerző játékos. Így végül mégis szabályosan, ünnepeljük a remek találatot!!

Tehát az van, hogy a légkör nem segíti a csapatépítés amúgy sem kellemes folyamatát. Illetve az sem segít, hogy üresek a stadionok, így a dicső sporinak attól sem kellett tartania, hogy még a helyszínen felkoncolják, és a testrészeit Torino-szerte szétszórják az elégedetlenebb nézők.

Nem jár nekünk a bajnoki cím. Nem gondolom, hogy nem tévedhet egy bíró. Hiszen Muntari gólja is megváltoztatta a világtörténelem folyását (gondoljunk csak arra, hogy ha azt megadják, akkor a Milan lesz zsinórban kilencszer bajnok, vagy gondoljunk csak Trump győzelmére, esetleg a koronavírus kitörésére, mind mind ott dőlt el). De kurva nagy különbség az, amikor valaki elnéz valamit, meg az, amikor a rendelkezésére áll egy technológia, és azt vagy nem használja vagy szándékosan csak egyoldalúan. Nem gondolom, hogy Kassai teljes hülyét csinál magából az ukránok Anglia elleni meccsén, ha rendelkezésére áll a VAR vagy a gólvonal-technológia. A Fior elleni meccsen fújó rigónak viszont rendelkezésére állt, de vissza sem nézte a szabadrúgásnál történt kezezést, Ronaldo pofánvágását vagy épp felrúgását. Majd látványosan inkább nem állította ki a lilák játékosát, pedig egyértelműen sárga lappal a kezében indult neki a szabálytalanságnak, csak menet közben eszébe jutott, hogy ez akár meg is fordíthatja a meccset. Nem, nem gondolom, hogy 10 a 10 ellen varázslatosan fordít a csapat, de valljuk be, igazságosabb, ha a szabályokat betartva megy végig egy meccs.

Ez nem oké.

Én sosem voltam a Szuperliga nagy barátja, de egyre inkább azt gondolom, hogy a kicsinyesen gyerekes és ennek megfelelően éretlen és kiszámíthatatlan olasz bajnokság mellett/helyett jó volna egy olyan hely, ahol komoly meccseket lehet játszani komoly pénzekért, komoly érdeklődés mellett és komoly bíráskodással.

Kurvára nincs kedvem bajnokikat nézni (Ronaldónak meg játszani), de persze nézem majd, mert Fino Alla Fine, és persze remélem, hogy olyan kurvára ellenállhatatlanok leszünk, hogy még akkor is nyerünk, ha a spori konkrétan beáll az ellenfélhez játszani. Illetve nyilván meg kell halni a pályán a nápolyi gyökerek elleni meccseken.

Ja, és igen, jöjjön Pogba még a télen.

És mivel most rossz hangulatban vagyok futballügyileg, ezért aki idejön csaló juventusozni, azt kitiltom mindenhonnan, mert én is gyerekes és éretlen és kiszámíthatatlan vagyok, mint az olasz közeg.

Andrea Pirlo s1/e10

A szezon negyedén túl még mindig szerelmes vagyok Andrea Pirlóba. Ez egy kicsivel még több is, mint amiben reménykedtem. 

Nem látod, hogy jedi!?

Kezdjük azzal, hogy heteró egy szezon ez. Mindenkinek. Jól mondta Tommaso Juhár, ott kell lennie a csillagnak a legutóbbi, és a most futó szezon bajnokának neve mellett, mert ez nem normális idény. A második – és reméljük, utolsó – covidos bajnoki szezon természetéből fakadóan kaotikus, így több szempontból is abszolút tökéletes alkalom arra, hogy egy Juventushoz hasonló státuszú klub a mély vízbe dobja a saját Cruyffját, Zidane-ját, Guardioláját, Dincsiét. Más szempontból meg nyilván abszolút nem ideális, de ebből a szempontból meg mindegy, mert sosem ideális. Vagyis fogalmazzunk inkább úgy, mindig kockázatos.

Szögezzük le gyorsan, Pirlo nem helyezte új alapokra a labdarúgást az elmúlt három hónapban. Még azt sem mondanám, hogy a mások által lefektetett alapok között olyan marha jól eltalált volna, akadt ugyanis néhány súlyos bakija. Még inkább: akad, mert van köztük olyan, amihez konkrétan ragaszkodik. Néha szarul meccsel, hol a kezdőt nem találja el, máskor a cseréi néznek ki úgy, mint amikor nagyanyónak vettünk karácsonyra egy elektromos kávéfőzőt, ami az elégtelen használati útmutató okán a rezsón szarrá olvadva végezte. Kávé meg sehol. 

Ha a bajnoki szezon első negyedét értékeljük, akkor sajnos azt kell mondanunk, többször voltunk szarok, mint nem. Elnézve az utóbbi heteket, a javulás egyértelműen látszik, és összességében az eredményekkel sincs nagy baj: megnyertük a BL-csoportot (a Barca előtt), négy pontra vagyunk az első helytől a bajnokságban. Nem az eredményekkel van az igazán nagy baj, még ha szívesen eltekintettünk volna a Crotonék és Beneventók elleni pontvesztésektől. 

Akkor mi az igazán nagy baj 

Itt válik szét a Juventus-tábor, és nem is csak két, hanem mindjárt több táborra, ami szépen mutatja, mennyire nehezen megítélhető Pirlo Juventusa, illetve annak gondjai. A saját véleményemmel kezdem, mert én vagyok a legokosabb. 

Nem ártatlan, de áldozat

Túl azon, hogy Pirlónak megvannak a maga hülyeségei (ezekről később), szerintem a legnagyobb baj jelen pillanatban sok kulcsjátékos hitvány sportformája, illetve mások ingadozó teljesítménye. Képzeljük el, hogy mindig úgy teljesítenek a belső középpályások, mint a Barca ellen az első félidőben. Ez pedig nagyon nagy részben Paratici, illetve a pandémia felelőssége, mert 70 milliós mínuszt görgetve nem könnyű megerősíteni a csapatot, de azért elvárható lenne, hogy ne egy megszeppent ifistának kelljen végigkínlódnia az első hónapokat, és legyen egy hasonló minőségű cseréje Cuadradónak. Szóval szerintem: fáradtság + rossz forma + Pirlo néhány hülyesége. 

Hogy egy másik szekértábornak is igaza van, azt az is mutatja, hogy én (aki rohadt okos vagyok) is osztom a véleményük sok elemét. A tábor hangadói szerint a legnagyobb gond az, hogy Pirlo nem hajlandó feltenni három középpályást. Ebben nagyon sok igazság van, hiszen látszólag számos visszatérő problémánkra, mint például a játék egyensúlyásnak gyakori felborulására, vagy még inkább a labdaszerzés hatékonyságának javítására is választ adhatna egy klasszikus Destroyer-Creator-Passer deplojolása a middle zone-ba, fuckyeah. Annál is inkább, mert pont akadnak is ilyen karakterisztikájú játékosai Pirlónak. McKennie (és kicsit Bentancur) igazi destroyer, Arthur (és kicsit Bentancur) Passer, Rabiot és Ramsey (és kicsit Bentancur) Creatorok. (Szóval látszik, hogy Bentancur mindegyikből egy kicsi, de egyikből sem sok, bassza meg.) Pirlo azonban egyik formációjában sem nagyon gondolkodik a lehetőségben, de szerintem azért, mert komoly oka van rá. 

Méghozzá az, hogy az egyébként is esetleges teljesítményt nyújtó középpályások hátrafelé még csak-csak hozzák magukat, de a középpályánk támadójátéka egy határ szar. Ugyanez volt a gondja egyébként Sarrinak is: Ramsey képtelen felnőni a feladathoz, villanásokra futja tőle, és Rabiot is sokszor tesz a közösbe vérlázító teljesítményt az ellenfél térfelén. És ha ez így van, akkor a csatárok elszigetelődnek, az egyetlen reményed a szélről érkező beadásokban van. (Fun fact: Cuadrado adta idén a legtöbb gólpasszt.) Ezt nem akarja megkockáztatni Pirlo, aki a támadójátékról szeretne ismert edző lenni. Menni akar előre, helyzeteket, lövéseket, gólokat akar. És mivel a középpályája nem tud sokat hozzátenni, eddig is igazából annak köszönhetjük az eredményeket, hogy a két csatár, és főleg a kicsit lesajnált Morata sokszor kihúzott minket a szarból. Az Atalanta ellen pedig láttuk, mi történik, ha mindkét csatárunk rossz napot fog ki.

Te mennyél oda, te meg amoda, a kurva anyádat!

A 3. számú szekértábor zászlaja alá radikális elemek gyűltek. Mint általában a szélsőségeseknek, nekik is vannak jó gondolataik, érdekes meglátásaik, de a megoldási javaslatuk jobbára ennyi: napalm. A Pirlo fejét követelőknek, ne tagadjuk, bőven ad muníciót az egykedvű arckifejezése mögött minden bizonnyal erősen vívódó edzőpalánta. Először is ott feszül a tagadhatatlan tény, hogy a Juventus játéka esetleges. A bajnokság negyedénél nincs kialakult kezdőnk, csak olyan posztokon, ahol a kényszer is beleszól az összeállításba (Danilo és Cuadrado már a seggükön veszik a levegőt, de De Ligt sem pihent egy percet se, mióta visszatért, és Ronaldo is állandóan a pályán pulzál.) És az állandó kezdőcsapat hiánya nem az oka, hanem a következménye annak, hogy tulajdonképpen kialakult játékunk sincs. 

Pirlo két formációban gondolkodik. Az egyik egy sima 4-4-2, ami labdaszerzés után 3-5-2-re változik. Ebben nincs nagy újdonság, Allegri fundálta ki még annak idején, csak nála Emre Can lépett vissza a védelembe, hogy mindkét szélső védője feljebb tolódhasson. Pirlo másik felállása ugyanúgy 4-4-2-ből indul, de 4-2-4-gyé változik támadásban, ebben a formációban látjuk a Kulusevski-Chiesa középpályás szélsőpárt. Egyébként utóbbi a gyakoribb, hétszer így állt fel Pirlo. 

A Bresciai Búsuló Juhász egyelőre annyit tud felmutatni, hogy makacsul ragaszkodik az elképzeléseihez. Ha megy, ha nem, tolja, amit elgondolt. Meg tudja például valaki magyarázni, Chiesa mi a hupilila lófaszt keres a bal oldalon (főleg most, hogy kb a legjobb formában lévő támadónk)? Érti valaki, hogy amikor négyvédős rendszerben játszunk, mit keres a pályán Leonardo Bonucci? Le tudná vezetni valaki, miért nem a csapat, illetve a keret karakterisztikájának leginkább megfelelő 3-5-2 az alapfelállásunk? És az is nagyon érdekelne, hogy mi Pirlo terve az összes formációjából kilógó Dybalával, Kulusevskivel, illetve a Bentancurhoz hasonlóan mindenből egy kicsi, de semmiből sem sok – ráadásul évek óta rettenetes – Bernardeschivel. 

Chuck Norris egy élő csörgőkígyót használ kotonnak

Ebből a táborból hangzanak el a legélesebb kritikák Pirlo meccselését illetően, és bizony ezek között is jócskán akadnak jogosak. Két kiállításban is csúnyán benne volt az oldalvonal mellett szunyókáló edző, ami különösen furcsa valakitől, aki éveken át játszott a piros lap határmezsgyéjén született Gennaro Gattuso mellett. Az, hogy a cseréi sokszor nem tesznek hozzá, inkább az első tábor véleményével cseng össze, ugyanakkor néha kifejezetten rosszul nyúl bele a meccsekbe, vagy nem is nyúl bele, pedig kéne. 

Így állunk az Úr színe elé 

Konklúzió igazából nincs. Nagyon kevés idő telt még el ahhoz, hogy bármit is megítélhessünk – a játékosok formáját leszámítva, mert az néhány üdítő kivételtől eltekintve igen hitvány -, és azt se felejtsük el, hogy érdemes másokhoz mérnünk magunkat, hiszen a problémáink egy része ugyanúgy sújtja az ellenfeleinket is. Azt látjuk, hogy mindenki össze-vissza hullámzik, és az utóbbi napokban láthattuk, hogy ha a Milannál kifogy a mák, ugyanígy lesznek ők is. Hasonló a helyzet egész Európában, kiscsapatok virtuskodnak egy csomó nagy bajnokságban, mert a nagyokról lehetetlen megmondani, éppen milyen napjuk lesz. Hozok rá két példát a BL-ből: Juventus-Barcelona 0-2, Barcelona-Juventus 0-3. Vagy egy másik: Atalanta-Liverpool 0-5, Liverpool Atalanta 0-2. Na, jó, még egy: Sahtar-Izé 0-0, Izé-Sahtar 0-0. Haha, milyen szellemesen szúrtam oda! 

A legpesszimistábbaknak nem lett igazuk, szerintük már most akkora hátrányban kellene lennünk minden fronton, hogy csak a BL-hely marad reális célként. Ez nem így van, és az utóbbi hetekben azért láttunk kimondottan jó teljesítményeket is a csapattól, vagy egyes játékosoktól. Egyelőre csak a nagyon gyenge ellenfelekkel szemben (Samp, Barca, Cagliari) tudunk villogni, és ellenük sem mindig, ám ezt felróni túlzó elvárásokról árulkodna Pirlóval szemben, különösen a fent taglalt körülmények ismeretében.

Sőt, én még mindig látom magam előtt, ahogy Pirlo Juventusa káprázatos futballal szórakoztat minket hétről hétre, halomba mészárolja az ellenségeket, felgyújtja asszonyait, meggyalázza templomait, és belelovagol a naplementébe.