Általában szeretünk statisztikákkal magyarázni történéseket, hogy tényszerűbbnek és okosabbnak tűnjünk. Tegnap a Milan többet lőtt kapura (22 vs. 10), többször el is találták a célterületet (9 vs. 5), nagyságrendekkel többet volt náluk a labda (60%-40%), a hazaiak jóval többet (426 vs. 258) és pontosabban (86% vs. 76%) passzoltak, több szögletet (7 vs. 1) végezhettek el. Mi meg szartunk az egészbe, és nyertünk 2:0-ra.
Azt szokták mondani mindig az okosok, hogy egy rangadón bármi megtörténhet, a csapatok formájától és a tabellán elfoglalt helyezésüktől függetlenül. Fogadjuk el ezt az állítást nyugodtan, nem törődve azzal, hogy nem teljesen igaz. Ennek ellenére azt valljuk mi itt a szerkesztőségben, hogy nem a Milan az a csapat, akinek az otthonában pontokat kéne hagynunk. Folytatás
Nem túlzunk, ha a 80-as évektől (az idegenlégiósok újbóli beeresztésétől) a 90-es évek első feléig tartó időszakról, mint az olasz klubfoci fénykoráról beszélünk: döbbenetes, mai szemmel felfoghatatlan sikerszéria, korszakos, történelmi tetteket végrehajtó csapatok. A mi szívünknek nem kérdés, hogy melyik együttes volt ennek a másfél évtizednek a legjobbja (Platini Juventusát tartjuk annak), de aki a Sacchi keze nyomán felépített, aztán Capello irányította Milant tartja erősebbnek, valószínűleg az sem téved – sőt. A héttüdejű Conte által meghajtott, de a világ akkori legjobbjának, Baggiónak a fényében tündöklő Juventus hőstettet hajtott végre 1993. április 17-én.
…Giovincónak és Marchisiónak. Még csütörtök este elsősorban a saját nevelésű nem-is-oly-tacskók vezetésével zúztuk porrá a Traubisport, egyúttal választ kaptunk néhány kérdésre, mint pl. komolyan vesszük-e a sorozatot, megint összebalfaszokik-e a védelem legalább egy gólt, képesek vagyunk-e kétszer ugyanabba a kutyaszarba beletaposni, van-e élet és lehetőség Islában, lesznek-e gondjaink Asamoah nélkül. Röviden: igen, nem, nem, igen, igen.
Tegnap este néztem vissza az odavágó jelentős részét, és bár a 2:0 tulajdonképp csaknem ideális egy visszavágó előtt (bár egy 17:0 faszább lenne, nem beszélve egy 49:0-ról!), nem voltam boldog. Ugyan az eredmény és a statisztika is fölényes győzelmet sugall, pofára egészen máshogy nézett ki a meccs: nem tartottuk kézben a találkozót úgy, ahogy egy EL-győzelemre törő csapatnak kellene. Nem volt erődemonstráció, még csak ultramasszív védekezés sem, egyszerűen egy szerencsés és egy brilliáns pillanatnak köszönhetően levertünk egy lelkesebb, de képzetlenebb csapatot, miközben annak egyáltalán nem volt szerencséje. Ugyanezt a bandát kellene egy gólon tartani, vagy még inkább verni nekik egyet, aztán hadd próbálkozzanak. Folytatás
Már régóta érlelődik bennem egy bejegyzés a saját nevelésű játékosainkról, amit a múlt heti, Chievo elleni meccs, azon belül Giovinco kifütyülése kifejezetten aktuálissá tett. Folytatás
Erős vár a mi stadionunk, így értelemszerűen nincs szükségünk arra, hogy bárki is bevegye. Ennek megfelelően a papíron legerősebb kezdőcsapatunkhoz képest mindössze Caceres balhátvédben való szerepeltetése volt az egyetlen meglepetés – de mi ezt nem bánjuk, szeretjük az Indiánt. Nézzük, hogyan sikerült tovább haladni a rekord-hazaipályás-győzelmiszérián. Folytatás
Nyilván ez a kedvenc derbi-pillanatom:
Estére meg is van, kitől várhatjuk a Mariska-dublőrözést: Nándi a Tuttosportnak adott interjúban üzente a Torónak, hogy ő bizony matadornak született. Ennél szebb felütése nem is lehetne a derbinek. Szükség is lesz a matadori skillekre: az igazi bikiaviadalok egyenlőtlen küzdelmével szemben nekünk egy ritka erős bikával kell ölre menni. Folytatás
Trapattoni első és második korszaka közötti időszak nehéz éveket hozott a Juventus számára: bár sikerek azért akadtak ekkor is (UEFA és Olasz Kupa, mindkettő 1990-ben, a mainál sokkal magasabb árfolyamon jegyezve ezeket a sorozatokat), de érezhetően egy útkeresés zajlott a klubnál. Az 1987-1988-as bajnoki szezonban Rino Marchesi vezette a csapatot, amely még mindig Platini utódját kereste. A szezon vége a hatodik helyen találta a Juvét, amely a városi rivális Torinóéval megegyező számú pontot kapart össze: harmincegyet. Mivel az egymás elleni eredmények nem számítottak (Torino-Juventus 2-2, Juventus-Torino 2-1), ezért rájátszás, „spareggio” következett. A tét nagy volt: a nemzetközi kupaindulás múlott azon az egyetlen meccsen 1988. május 23-án. Folytatás
„Jó eredmény”. Ezt mondta Conte, és igaza van: a 2-0 a létező legjobb eredmény. Ha gólt lősz idegenben, gyakorlatilag továbbjutottál, hiszen hazai pályán nem kaptál gólt. Illetve kaptál, csak nem szabályosat. Illetve szabályosat, csak nem adták meg. Vagy ezek közül valamelyik.
Oszi bőröz
Conte azt is mondja, „A legoptimistábban tekintve a versenynaptárt 16 meccset játszunk 52 nap alatt. Ez kinyírná a játékosaimat, ha mindig ugyanazt a csapatot játszatnám. Be kell vonnunk az egész keretet, és segítenünk kell formába lendülni azoknak, akik eddig nem játszottak sokat”. Tiszta sor, hogy igaza van. Csak ehhez még illik hozzátenni néhány dolgot Folytatás
