Valakinek a kurva anyját!

Ha meg kell baszódni, akkor meg kell baszódni. Pucsítsunk bele keményen, hadd fájjon minél jobban. Jöhet aztán levezetésnek egy bukkake, Agnelli áthívta a haverjait is, csak ránk várnak. Aztán szedd a cuccodat, az utca végében van a buszmegálló. Egy pohár vizet még kapsz indulás előtt, aztán lódulj.

Mind sírunk

Mind sírunk

Úgy érzem – és biztosan nem vagyok vele egyedül -, hogy átkúrnak éppen, mint szart a palánkon. Csak azt nem értem, hogy ki és miért teszi. Kinek áll ez érdekében? Miért csinálja? Mit nyer vele? Most nem lehet szó olyan belső válságról, ami a calciopoli idején zajlott, ráadásul Conte azért nem Giraudo, még kevésbé Moggi. És olyasmit sem tudok elképzelni, mint ami a magyar válogatottnál történt, hogy Csányi csak azért, hogy kibasszon Orbánnal, odaülteti a legnagyobb idiótát, aki valaha magyar válogatottat irányított. De akkor ez micsoda most? Folytatás

Gyomros után

Conte tegnap lemondott, illetve hivatalosan közös megegyezéssel szerződést bontott a Juventusszal. Erre még az általában utólag kurvabölcs megmondóemberek sem mondják, hogy “én tudtam előre, régóta lehetett rá számítani”. Kevés válaszunk van, kérdésünk annál több. Nem szokásunk pánikolni, de most befostunk, és nehéz felállni. A gránit padlójú, fényűző szerkesztőségi irodaházban bambán ülünk a szaftban. Eléggé csíp.

Antonio-Conte-Juventus1 Folytatás

Moggival a kulisszák mögött – Il pallone lo porto io

moggi2014 májusának elején jelent meg Olaszországban Luciano Mogginak, a Juventus egykori általános igazgatójának a könyve “Il pallone lo porto io” (“A labda nálam van”). Moggi nem először írta meg a gondolatait, hiszen már jelent meg tőle könyv, méghozzá 2007-ben, az “Un calcio nel cuore” – az akkori mű egy picit töményebb, és sokat foglalkozik a Calciopolival, de abban is ír átigazolásokról, edzőkről, klubvezetőkről, játékosokról és érdekes meccsekről. A most megjelent munkája ismét rövid történetekből épül fel, amelyek egymással nincsenek szoros kapcsolatban, mégis egy kerek életpálya jön ki a végére.

Folytatás

München

münchen970528“Nem utazom Münchenbe, de semmi gond: itthon, a barátaimmal nézem meg a meccset. Aztán ünnepelünk majd. Ünnepelünk, hiszen a Juventus győzni fog.” Domenico Carpanini, Torinó akkori (és 2001-ben elhunyt) alpolgármestere mondta ezeket 1997. május 27-én, egy nappal a müncheni Dortmund-Juventus BL-döntő előtt. És sok ilyen nyilatkozatot idézhetnénk még azokból a napokból. Az olasz újságírók olyan tippjátékot űztek, amelyekben a Juve győzelmének arányát próbálták előre kitalálni. A tökéletesen működő, szinte verhetetlennek tűnő gépezet 17 évvel ezelőtt hatalmas pofont kapott.

Folytatás

Szabályok, amelyek hitünk szerint segítenének a labdarúgás korszerűbbé tételében VII.

A labdarúgás talán az a sport, amely a legeredetibb formájában fennmaradt: nem módosítgatják a játékidőt, a kapuk méretét, a játékosok számát. Az igazán fontos és bevált változások utoljára 20 évvel ezelőtt kerültek bevezetésre (1991-ben az egyvonalas les, 1992-ben a hazaadás eltörlése). Kitalálták az arany- és ezüstgól szabályát, de egyik sem lett életképes, mivel idegen volt a foci jellegétől. Egyetérthetünk abban, hogy a szabályváltoztatásoknak csak akkor van értelmük, ha azok előrelendítik a focit: a szerkesztőségünk hisz abban, hogy ebben a sorozatban olvasható ötleteink ilyenek, és hamarosan bevezetésre is kerülhetnek. Folytatás

Edzőkérdés, bloggerválaszok

A tavalyi évhez hasonlóan idén is azzal van tele a média, hogy Conte nem marad a Juve edzője: a legerőteljesebben a Monacót emlegetik vele kapcsolatban. Edzőnk állítólag nem látja az előrelépés esélyét a Juventusban, így a csúcson akarja abbahagyni a közös munkát. Mi meg megmondjuk, hogy mit gondolunk erről az egészről.

conte

Folytatás

1984

kekdöntőIdén, 2014-ben a Juventus történelmének egyik legcsodálatosabb esztendeje jubilál: 30 évvel ezelőtt a klub megnyerte első és egyetlen (valamint alighanem utolsó) KEK-serlegét, emellett pedig megszerezte az olasz bajnoki címet, a scudettót is (utóbbiról most nem lesz szó részletesen). Nem véletlen, hogy a 2013-2014-es bajnokságra a Juve vezetősége visszahozta második számú meznek azt a sárga-kék szerelést, amelyben Platiniék 1984 májusában legyőzték az FC Portót. A jubileumi év kapcsán (napra pontosan a 30. évfordulón) mi sem maradhatunk poszt nélkül – megmutatjuk, milyen út vitte el a Juventust a bázeli döntőig, és ott hogyan győzte le portugál ellenfelét.

Folytatás

Essünk túl rajta?

Rengeteget fogunk még beszélgetni, vitatkozni, veszekedni a 2013/14-es szezon épületes eredményein ill. romjain, ugyanis ezt az évet minden korábbinál erősebben beárnyékolta az a kettősség, amit a hazai és az európai meccseken mutatott a Juventus. A Ferrara-Zacsi kettőssel sikerült eddig két kupasorozatból is kiesni, viszont akkor legalább volt mentségünk minderre: egyszerűen szarok voltunk. (Elgondolkodtató mellékgondolat a duplahetedik csapattal kapcsolatban, hogy a sloziajtót Cobolli Giglire záró Tiago és a méretes bukóval elpasszolt Diego talán mégsem annyira rossz játékosok, ha az idén BL-döntőbe jutó, spanyol bajnokságra évezredek óta először esélyes matracosokban mindkettőnek megvan a maga helye.) Ebben a szezonban ellenben összeállt egy egymást ismerő, jellemzően legalább 2 éve együtt játszó keret, nehéz a relatív nemzetközi sikertelenséget külső hátráltató körülményekre fogni: mindkét kiesésről csak a Juventus tehetett. A sikertelenség pedig valóban relatív: két év európai távollét után, egy újjáépített csapattal ott tart Conte, hogy az elmúlt két szezon eredményei alapján lazán UEFA TOP10-es a Juventus, és alapvetően a kupaelődöntő sem rossz eredmény.

A kesergést, dühöngést, lamentálást, agyalást tegyük félre egy talán nem mellékes gondolat erejéig: tegnap bajnokok lettünk, csont nélkül. (Dino félelme: “Moratti szerintem megpróbálja majd elvetetni, mert játék nélkül nyertünk.”) Ennek tudatában kellene felpörögni a maradék három meccsre. Tényleg, kellene?

Folytatás