0-0-ra nyertünk

Dincsi a múltkor rámolvasta, hogy elitista vagyok, de hát ha valaki ennyire szép és ennyire gazdag, akkor ez valahol természetes. Most mégis egyike voltam azoknak, akik a meccs után nyilvánvaló hiányérzettel, de cseppet sem szomorúan álltak fel a kanapéról. A különbség csak az, hogy az enyémet kihalt, illetve veszélyeztetett fajok bőréből cserzették, de mint említettem, én nagyon gazdag vagyok. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mégis tetszett!

Benit többször meg szerettem volna ölni, mert rettenetesen idegesített az akár még a létfontosságú győzelmeket is követő nyekergése. Erre a legjobb példa a 2016-os, Milan elleni kupadöntő utáni, eltartott kisujjal előadott kritikája a minőségi játék hiányáról. Tegnap este, a Napoli-Juve meccs lefújását követően én is elitista álláspontra helyezkedve értékeltem a győzelmet, de ma reggelre már nyilvánvalóvá vált számomra: nem érthetem ezt a játékot, ha az idény eddigi legfontosabb győzelméről lesajnálóan beszélek. Megvilágosodtam!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Fogjunk össze !!!

Gyerekek a csapatunk fontos rangadót játszik ma ! Ha nyerünk ,egy pontra megközelítjük a Napoli csapatának helyét . Talán nem kell hangsúlyozni hogy ez menyire fontos lenne a scudettó pajzsért folytatott küzdelem hevében ! Fogjunk össze és bíztassuk együtt a csapatot !!! Most semmi más nem számít csak a győzelem !!! Ez mindannyiunk története lesz !! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ki fog itt focizni?

Benito már írt egy tartalmas dolgozatot a Barcelona elleni meccsről, amihez nehéz bármit hozzáfűzni, és a Napoli elleni scudetto showdown is a nyakunkon, szóval inkább azzal kéne foglalkozni, de én mégis a múlt heti BL-meccsről agyalnék egy kicsit. Néhány drága barátommal a helyszínen néztük meg a találkozót, a bejegyzésben található fotók a múzeumban, a stadionban, illetve annak környékén készültek.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

De régen írtunk

Tudjuk. Érezzük. Csak külditek a tagdíjat rendületlenül, mi pedig nem írunk posztokat. Nem vagyunk már olyan viccesek mint 14 éves korunkban. Néha mi is visszaolvassuk a régi írásainkat, és egyszerre sírunk és nevetünk. Nevetünk, mert – valljuk be – nagyon viccesek voltunk. Sírunk, mert már nem vagyunk azok. Hidgyjétek el, igyekszünk! Egy kattintás ide a folytatáshoz….