Őszi légy

Csináltam nektek egy képet tegnap a stadion mellől. Szép, ugye?

A Tátra hófödte csúcsai

A Tátra hófödte csúcsai

Ami nem szép, az az elmúlt egy hét. Három meccs, három döntetlen, egyetlen szerzett gól (a balhátvéd fejelte egy szögletből), hol tanácstalan, hol láthatatlan, hol egyszerűen értékelhetetlen csatárjáték. Ez miez? Fáradtság? Kimerültség? Ne durrogjunk, mert továbbmentünk a BL-ben és vezetjük a tabellát?

Folytatás

Nem vagyunk elég undorítók

A Fiorentina elleni borzadályról azt írtuk, azért volt ilyen, mert ilyennek akartuk. A tegnapi abból a szempontból hasonlított rá, hogy Torinóban is az erősebb csapat akarta, hogy ilyen legyen a meccs, és hát lássuk be, a végén már mi sem bántuk. Továbbjutottunk Hallegrivel. Contével meg tavaly kiestünk. És?

juveatléti

Folytatás

Apu spanyolvérbe mártott ökle vagyunk

A szép emlékű szeretünk-gyűlölünk sorozat óta nem fordult elő, hogy egy blogposztot (amit ti, bőkezű követőink kissé póriasan cikknek neveztek) ketten hozunk össze. Ezúttal annyi történt, hogy napfelkeltekor Dartival kiültünk a kedvenc kalyibája mögött húzódó fövenyre egy palack pezsgő és egy tál frissen szedett eper kíséretében, ledobtunk magunk mellé egy diktafont, és a beszélgetésünk publikus részleteit Amanda, Darti egyik jó testű transzi asszisztense begépelte. Tartsatok velünk!

sunrise Folytatás

Fogyunk

Nővérke, kérhetnék még abból az opiátból egy csöppet a mai elalvós infúzióba? A múltkor is úgy éreztem, mintha a mennyei szférák muzsikáját a Dave Lombardo, Trey Azagtoth, Geezer Butler trió húzná a szoba sarkából. Beküldené azt a fiatal medikus gyereket, hogy inkább ő katéterezzen meg? Tudom, hogy semmit sem fogok érezni, de érti, na. És mielőtt kirántja a drént a csont mellől, megtenné, hogy a képembe gyűr egy apportfát, amire ráharaphatok?

Folytatás

Léptünk egyet

…még szerdán a jó irányba. A gyepnek csúfolt helsinki lápot, illetve annak cirka 500 négyzetméterét háromszor (HÁ-ROM-SZOR, nem írtuk el, baszki, tényleg 8x) csapolták le húzták újra friss gyeptéglákkal a BL-meccs előtti két hétben, és mégis egy fostalicska talajon kellett ölre menni a hisztis vikingekkel (ez milyen oximoron már). Bár az elegáns játék mindenkori istene, Scirea a meccset fentről figyelve nem zokogott a gyönyörűségtől, nincs okunk panaszra: hangyányi választ el minket a továbbjutástól, kezd összeérni Allegri négyvédős rendszere, a csatáraink gyengébb napjaikon is tüsszentenek 1-1 gólt, és hosszú szünet után Chiellini mellett végre Vidal is villantott egy EU-konformot. Hajtás után északi muzsika (némi pesti kötődéssel), visszatekintés és némi derbi-előzetes. Folytatás

Nem kedvenc ellenfél

A Lazio valamiért a Conte-éra egyik legnagyobb ellenfele volt. Nekem legalábbis úgy tűnik. Nem azért, mert a bajnoki címért harcoltak, vagy akár a legcsekélyebb veszélyt is jelentették a bajnoki címeinkre, hanem azért, mert mindig jó meccseket játszottunk velük, és gyakran nem is sikerült legyőznünk őket.vidallazio

Folytatás

Félelmetes (egy kicsit)

meromokusBeni csodálatos, törökverést értékelő posztja óta két apróságot írhattunk volna be a klub emlékkönyvébe, ha visszatarthatatlan ihletünk támadt volna: egyrészt Sándorunk belépett az ötödik ikszbe, másrészt fossá vertük a Parmát. Capitanót már tucatnyi alkalommal istenítettük porzó nyálmirigyekig, a mai napig a szívünk hasad meg, hogy nem láthatjuk legalább a padon senyvedni, az obligát ömlengésen túl viszont kevés mondanivalónk akad az épp Indiában levezető istenségről. Ellenben a Parma-HAM-mering elvileg megért volna néhány sort: bő 30 éve nem szórtunk meg így senkit a bajnokságban, Morata először duplázott, Tevez nyomott egy maradonát, formációt váltottunk, csupa-csupa érdekesség. Alant részben azt olvashatjátok, miért nem tartottuk mégsem fontos, pláne nem perdöntő erőmérőnek a hétvégi vérfürdőt. Folytatás