Szeretem a sorozatokat. Örülök annak, ha a milánói csapatok sorozatosan kikapnak. Örülök, ha Buffon megdönti a kapott gól nélküli játékpercek rekordját, és azt szeretném, hogy az új rekord a végtelen legyen. Örülök, ha a Juve sorozatban veretlen marad, főleg, ha a meccsek nagy részét meg is nyeri. A múlt hétvégén véget ért egy sorozat, amire nehéz szavakat találni. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az, hogy pár napon belül másodszor is komposzttá szecskáztuk a holtbéna Hellast, nem okozna önmagában felhőtlen örömet, hiszen azt már a kupameccs után is sejtettünk, hogy hiába variál az Izés múltú veronai szaki, gyökeres változást nem tud hozni a meccsbe. Viszont mivel a hisztis római csürhe ikszelt Palermóban (az megvan, hogy mi vagyunk az egyetlen hazai csapat, amely győzni tudott a fordulóban?), öt ponttal megyünk, azaz csodaszép az élet.
Egy újabb dupletta
Fél órája ment a Juve-Hellas, amikor Darti, az Orákulum a levlistán ezzel a kommenttel összefoglalta a Juventus idei szezonját. És bár Darti szavai – amelyeket egy Atlasz-hegységben élő remete azonnal kőbe is vés – nem szorulnak semmiféle magyarázatra, azért készítettünk egy táblázatot a hitetleneknek.
Mit adtak nekünk a görögök? Művészetet, államigazgatási tanácsokat, csillagászatot és matematikát? Igen, ezeket is, de ehhez még vasárnap hozzácsaptak néhány igen fontos tanulságot, amiket nem is fogunk habozni levonni, mert az visz előre, ha meglátjuk a hibákat.
Conte már meglátta (és S4tchy is), szólt is a srácoknak, hogy a hétfői recskaparti elmarad, helyette edzés lesz, és a krokodilok zöldben lesznek. Csapjuk hozzá, hogy a RUJ beszámolója szerint csak Bonucci, Tevez és Caceres ment oda megköszönni a szurkolóknak a biztatást, és megkapjuk, hogy a Peticica által citált, fossal töltött cukorka miért ment le ilyen nehezen a torkunkon. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Veronában egy kimondottan furcsa Juvét láttunk. Nem úgy volt furcsa a társaság, mint a furcsa arcú lány, akire csak illemből nem mondjuk rá, hogy kibaszott ronda – nem mintha amúgy nem látná annak mindenki. Nem is úgy volt furcsa, mint a háromcsöcsű nő a Total Recallban, akinél csak a Morbid Magazin-féle melpi testesíti meg esszenciálisabban az archaikus férfi sovinizmust. Inkább úgy volt furcsa, mint egy fossal töltött cukorka: egy ideig finom, nyami, hmm, jó lesz ez, aztán átszakad a cukormáz, és először csak egy apró csepp formájában, majd egyre markánsabban elkezd belőle szivárogni a cucc, aminek az átható ízét egy ideig elnyomja a cukorkaburok becsapós íze, de a sejtésnél valamivel erősebben gyanítod, hogy ebből már nem lesz kulináris mennyország, aztán már bizonyossággal tudod, hogy még istenesen hosszú idő telik el az igazán elsöprően toszadék érzésig, amit végigszenvedni legalább akkora kihívás, mint mostanában bármelyik milánói hullarabló bagázsnak szurkolni, nade vissza a cukorkához, már nyelni nem mersz, de a nyálad folyik a kemény bevonat tartós, nehezen kizárható citromaromájától, a fura folyadék-elegy persze telíti a szájüreged, te meg B-verzió híján előbb-utóbb menthetetlenül elokádod magad.
Nem sokan gondoltuk, hogy a Hellas Verona újoncként az ötödik helyen héderezik majd féltáv után három fordulóval. A keretüktől nem csináltunk a gatyánkba, tele vannak rutinos, öreg csókákkal (Toni, Rafael, Donati, Donadel), akik tudják, mitől döglik a légy, de Toni kivételével fénykorukban sem voltak nagy spílerek. Van néhány ígéretes fiataljuk ugyan (főleg Iturbe, aki a jövő évet már valami nagyobb csapatban kezdi), de ebből azért túlzás lett volna arra következteni, hogy óriási szezonjuk lesz. Pedig lett.
Lüke Toni goes berserk
Kemény meccs következik, beharangozzuk komolyságához méltó lendülettel. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
