Az két sorozatrul és azbéli állásrul: kupárul, scudettópajzsrul. Valamint eltörött lábú harcosok szenvedéseirül. Címszavakban.
Gondbajok, reménymorzsák
27
Címke: fiorentina
Ha kupa, akkor 4-3-3
Beni kvázi-bajnokavatót megéneklő helyszíni tudósítását már tervezzük bőrbe kötve, limitált példányszámban kiadni: egyszerre szinte teljes korrajz, vet fel fontos kérdéseket, csábít utazásra, és ellenállhatatlan, mint egy minőségi felsőmaró. Lehetetlen egyes elemeit egymás alá-fölé helyezni, egy gondolatát mégis muszáj kiemelnem: „…Rómában került napvilágra, milyen csodálatosan kényelmes érzés, ha a csapatunk két formációban is képes magas színvonalon teljesíteni. Allegri tökéletesen vezényelte le az átállást, hiszen idén már jobbára 4-3-2-1-ben verjük rommá a mezőnyt, miközben bármikor vissza tudunk váltani az unalomig drillezett, és pont ezért igen hatékony 3-5-2-re. Lehet, hogy Conte is meg tudta volna csinálni, de Allegri meg is csinálta.” És Maxi nem áll meg itt: nem elég neki a két, hatékonyan működő felállás, a kupában ismét 4-3-3-at láthatunk, Comannal, Pepével. Ugye neked is bizsereg?
Ezért jöttünk
Szar meccs volt, és bár nem kizárt, hogy Contéval meglett volna, annyi feltétlenül kiderült, hogy Allegri okos. Az egész meccset tanárian irányította, az egyetlen kérdéses döntésével pedig nyilvánvalóvá tette, hogy nem bízik Giovincóban. Mindjárt kifejtjük bővebben is.
Helló, mi?
Fogyunk
Nővérke, kérhetnék még abból az opiátból egy csöppet a mai elalvós infúzióba? A múltkor is úgy éreztem, mintha a mennyei szférák muzsikáját a Dave Lombardo, Trey Azagtoth, Geezer Butler trió húzná a szoba sarkából. Beküldené azt a fiatal medikus gyereket, hogy inkább ő katéterezzen meg? Tudom, hogy semmit sem fogok érezni, de érti, na. És mielőtt kirántja a drént a csont mellől, megtenné, hogy a képembe gyűr egy apportfát, amire ráharaphatok?
Prioritások
A szurkoló azt szeretné, hogy mindig nyerjen a csapata. Igázzunk le, zúzzunk péppé, toljunk seggbe mindenkit, égessük fel a falvakat, sózzuk be a földeket, tegyük magunkévá az asszonyokat és a kripliket, ne ejtsünk foglyokat! A szurkoló a szurkolásba nem fárad bele, nincs a szezon haladtával egyre inkább apadó ereje, amit beosszon, csak a meccs elején nekiesik a képernyőnek, tévének, vagy kimegy a stadion kellemes levegőjébe szellőzni, és másfél óra elteltével éli tovább az életét. A szurkolónak nincsenek határai, ha az elvárásokról van szó. Pláne nem a Juventusnál, Itália legpatinásabb klubjánál – itt nem férnek bele a döntetlenek, a kiesések, a vesztett pontok. Megmondta Boniperti is, itt csak a győzelem számít.
A klubtulajdonos, klubvezető is azt szeretné, hogy mindig nyerjen a csapata, de az évad elején – mint minden projektben – a klub agya (néhol vízfeje) célokat tűz ki, felállít egyfajta prioritást, szerencsés esetben ezeket a realitásokhoz igazítva. A Sassuolónál ez az első osztályú tagság megőrzése, a Bolognánál az első osztályú tagság bebiztosítása március végére, hogy áprilistól lehessen bundázni, a Laziónál az EL-hely, a kupagyőzelem megvédése és az EL-csoportkör túlélése, a Juventusnál meg a scudetto. A scudetto, amiről mindannyian tudjuk, hogy sorban a 32., de az olasz sportigazságszolgáltatás – fogalmazzunk így – sajátosságai miatt hivatalosan „csak” a 30. lenne/lesz. A bajnokságban kell odabaszni, a bajnoki 100 pontért jár speckó prémium. Agnellinek úgy lesz a legédesebb felvarrni a 3. csillagot a mezre, hogy közben rekord pontszámot érünk el. Ezen az úton járva az EL csak útban van.
A fenti két szemlélet közti különbség egyre nyilvánvalóbb, és minél tovább jutunk az EL-ben, annál inkább fogja basztatni a szurkolók csőrét. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nyiffnyaff
Ahogy pár hete _beni megjegyezte, Conte Európában variál – csak néha kurvára nem jön be. Egyértelműen az edző felelőssége a csütörtöki eredmény. Hosszabb elemzés helyett random gondolatok következnek. Picsogunk.
Kevés lesz egy félidő
Pár óra múlva az eddigi 2014-es év második legfontosabb 90 percébe nyes bele a Juve. Az eddigi legkomolyabb megmérettetés a januári, Roma elleni bajnoki volt, azt az eredményt tekintve kiválóan, a játék képét nézve elfogadhatóan hoztuk, és a Conte-csapat eddig 3 meccset kivéve (Bayern oda-vissza, ill. a Galata ellen, idegenben) nagyon odatette magát a sorsdöntő csatákra, így most sem lehetünk kevésbé bizakodóak. Két aggályunk van, amit hajtás után természetesen részletezünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Emlékek az 1990-es kupadöntőről
Rendhagyó múltidézővel hangolunk a közelgő Juve-Fiorentina EL-párharcra: egy kerekasztal-beszélgetés formájában emlékezünk vissza 1990 tavaszára, amikor a klub megnyerte történelme második Uefa Kupáját. Szerkesztőségünk mind az öt tagja részt vett az eszmecserén – most ennek a kivonata olvasható a hajtás után. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Bizonyosság és bizonytalanság
A hétvégi eredmények alapján még a legóvatosabbak szerint is egyre közelebb vagyunk a sorozatban harmadik scudettóhoz – sőt, még a fő rivális Roma edzője is úgy nyilatkozott, hogy eldőlt a bajnokság. Ennek ellenére örömünkbe némi bizonytalanság és aggodalom is vegyül. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Több, mint egy rangadó
Sűrű a menetrend, mint egy emberes kevertvedelés utáni másnapos széklet: március 30-ig 3-4 naponta jönnek a meccsek, 22 nap alatt 7×90 perc (plusz az EL-ben egy esetleges hosszabbítás) vár a csapatra. Ebből a hét meccsből hármat is a lilákkal játszunk, ráadásul mindet 11 napon belül. A trojkából papíron talán a holnapi a legkevésbé fontos, főleg, ha a várakozásainknak megfelelően a Napoli minimum egy döntetlenre képes lesz hazai pályán a játékban mostanában kissé leeresztett, enyhén pukiszagú Roma ellen. Mégsem adhatjuk alább a győzelemnél, mégpedig minimum 3 okból – és ebben a „mi vagyunk a Juventus” még benne sincs.
