Mikor azt hittük, hogy egy 100%-os november után a Mások serege sem állít meg minket, kaptunk egy októbernél alig vállalhatóbb hónapot, kiegészítve egy gyenge januári rajttal. Az utolsó hat ellenfélből ötöt képtelenek voltunk megverni, csak a teljesen összezuhant, Zeman minden futballarchaizmusának nyomát viselő Cagliarit véreztettük ki. Baj van, akkor is, ha még így is vezetjük a tabellát. Hajtás után Tyler listára írt bölcs szavaival ékeskedem. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nem fosunk be Poborskytól!
Mi van ma? Kedd! Ilyen hülye napon ritkán játszunk meccset, de ez egy kivételes kedd, hiszen az Egyes Számú Hullarabló Brigád látogat szent otthonunkba, hogy ismét megpróbálják szétbaszni a jó hangulatunkat – mert nekik ez okoz örömet. Viszont ez visszafelé is igaz, semmi sem tesz kellemesebbé egy napot, mint bármilyen rossz hír a házuk tájáról. Reméljük, ma este 200 gólt rúgunk nekik, hazafelé pedig eltévednek és az idény hátralevő részében a lengyel bajnokságban játszanak majd. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Conte-hét: Nincs miért sírnunk
Nem csak titeket sokkolt le Conte hirtelen távozása, hanem minket is. Első dühünkben reagáltunk rá egyet, de igazán csak magunk között értékeltük a dolgokat. Jön a karácsony, úgy döntöttünk, hogy tartunk egy Conte Hetet, és mindenki leírja, mit gondol őszintén a távozásáról.
Conte Hét: a bálvány és az ő háta
Nem csak titeket sokkolt le Conte hirtelen távozása, hanem minket is. Első dühünkben reagáltunk rá egyet, de igazán csak magunk között értékeltük a dolgokat. Jön a karácsony, úgy döntöttünk, hogy tartunk egy Conte Hetet, és mindenki leírja, mit gondol őszintén a távozásáról.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Conte Hét: Megváltó 120-as pulzussal
Nem csak titeket sokkolt le Conte hirtelen távozása, hanem minket is. Első dühünkben reagáltunk rá egyet, de igazán csak magunk között értékeltük a dolgokat. Jön a karácsony, úgy döntöttünk, hogy tartunk egy Conte Hetet, és mindenki leírja, mit gondol őszintén a távozásáról.
Dűnék hátán
Ma este fél 9 körül megnyerheti Allegri az első kupáját a Juventusszal. Az afrikaiaknak otthonosabb dohai homokdűnékre költöztetett Supercoppa-részvételt még Conte ordibálásával kísérve harcoltuk ki, az esetleges győzelem viszont legalább annyira Allegri érdeme is lesz, mint Tónié: ma ez már nem teljesen Conte csapata.
Őszi légy
Csináltam nektek egy képet tegnap a stadion mellől. Szép, ugye?
Ami nem szép, az az elmúlt egy hét. Három meccs, három döntetlen, egyetlen szerzett gól (a balhátvéd fejelte egy szögletből), hol tanácstalan, hol láthatatlan, hol egyszerűen értékelhetetlen csatárjáték. Ez miez? Fáradtság? Kimerültség? Ne durrogjunk, mert továbbmentünk a BL-ben és vezetjük a tabellát?
Nem vagyunk elég undorítók
A Fiorentina elleni borzadályról azt írtuk, azért volt ilyen, mert ilyennek akartuk. A tegnapi abból a szempontból hasonlított rá, hogy Torinóban is az erősebb csapat akarta, hogy ilyen legyen a meccs, és hát lássuk be, a végén már mi sem bántuk. Továbbjutottunk Hallegrivel. Contével meg tavaly kiestünk. És?
Apu spanyolvérbe mártott ökle vagyunk
A szép emlékű szeretünk-gyűlölünk sorozat óta nem fordult elő, hogy egy blogposztot (amit ti, bőkezű követőink kissé póriasan cikknek neveztek) ketten hozunk össze. Ezúttal annyi történt, hogy napfelkeltekor Dartival kiültünk a kedvenc kalyibája mögött húzódó fövenyre egy palack pezsgő és egy tál frissen szedett eper kíséretében, ledobtunk magunk mellé egy diktafont, és a beszélgetésünk publikus részleteit Amanda, Darti egyik jó testű transzi asszisztense begépelte. Tartsatok velünk!
Ezért jöttünk
Szar meccs volt, és bár nem kizárt, hogy Contéval meglett volna, annyi feltétlenül kiderült, hogy Allegri okos. Az egész meccset tanárian irányította, az egyetlen kérdéses döntésével pedig nyilvánvalóvá tette, hogy nem bízik Giovincóban. Mindjárt kifejtjük bővebben is.