Mivel ez az év annyira keserű volt, hogy igazából az Inter BL-kiesése óta alig tudtuk mosolyra húzni a szánkat, az idei évértékelő közös poszthoz extrák is érkeznek. Írtunk nektek haikut, elméleti képzőművészekké avanzsáltunk, és még egy-egy szabályváltoztatási javaslatunk is lett. Köszi a semmit, Juventus!
Siratni jöttem, amici!
Talán csak a Pirlóhoz fűződő gyengéd érzelmeim, vagy a tökéletesen megalapozatlan, vak hit miatt tartott ilyen sokáig, de a Fiorentina elleni meccsen lett végleg tele a tököm. Az is lehet, hogy az összeomlásomig azért tartott ennyi szörnyűséges meccsen át az út, mert csak a világ negyedik legokosabb embere vagyok. Az első három már októberben sápítozni kezdett a Bianconeri blog akolmeleg levlistáján.
Továbbra sem azt mondom, hogy Andrea Pirlo nem a világ legtökéletesebb férfiúja! Sőt, azt sem állítom, hogy nem lesz belőle nagy edző, Ancelotti óta tudjuk, hogy egy fiatalon letudott torinói bukás nem feltétlenül jelenti egy karrier végét (Ciro Ferrara dislikes this). Továbbmegyek: még mindig nem gondolom azt, hogy Pirlo lenne a legnagyobb baja a Juventusnak.
De hogy az egyik baja, az biztos. Más szóval nem a megoldás része, hanem a problémáé. Nem javít a helyzeten, hanem… szóval nem javít rajta, na. Mindig nehéz kívülről pontosan látni egy csapat problémáit, hiszen nem vagyunk ott az öltözőben (mármint ti nem vagytok, mi Dartival néha beugrunk a gőzbe egyet dumálni), nem ismerjük az öltöző dinamikáját, a játékosok viszonyát. Csak a végeredményt látjuk, és abból próbáljuk visszafejteni a dolgokat.
Ez pont olyan szerencsétlen alapállás, mint amikor egy meccs végeredményéből akarunk levonni következtetéseket, nem a csapat játékából. Egy példa: az Atalanta ellen az utóbbi hetek legjobb meccsét hozta le a csapat, de az elveszetten kóválygó Arthur egyetlen hibája elég volt a zacskóhoz. A pallosjoggal felruházott nyáj verdiktje: Pirlo, takarodj! A baj az, hogy a Juventusra mindig is az volt jellemző, hogy szar játékkal nyert, nem az, hogy jó játékkal veszít. És ha jó játékkal veszítesz (és nem AS Romának hívnak), akkor biztos lehetsz benne, hogy szar játékkal sem leszel eredményesebb.
Pirlo csapata nem Juventus a szó klasszikus értelmében. Nem rendelkezik azokkal a jegyekkel, amik az elmúlt 125 év Juventusait azzá formálták, ami. Trapattoni zona mistájától Lippi időzített bombáján át Conte pragmatizmusáig az vitt minket előre, hogy mindig tudtuk, hogy kell nyerni.
Pirlo feladata nehezebb, mint a fentiek közül bárkié, és bőven találhat magának mentséget. A védelemből a kiegyensúlyozottság, a középpályáról a minőség hiányzik, a csatársort pedig zsarnokként uralja Ronaldo, ami többször rossz, mint jó hír. Paratici egy abszolút kiegyensúlyozatlan, tátongó lyukaktól hemzsegő kerettel kedveskedett Pirlónak, akit menet közben még a covid és a sérülések is szarrá pofoztak. Mindig pont a legrosszabbkor esett ki valaki a legrosszabb posztról. Ebből nem könnyű várat építeni, kivált olyan építésznek, akinek még a homokozó lapát sem melegedett meg a kezében.
Taktikailag a fenti gondok miatt nehéz megítélni, de a gondolatai nem tűnnek rossznak, és azon is lehet vitatkozni, hogy pontosan mekkora szerepe van az edzőnek egy-egy kulcsjátékos sportformájában. Mennyire edzői felelősség, hogy a dúsgazdag sztárocskák méltóztassanak a fizetésüknek megfelelő mennyiségű energiát allokálni a labdarúgásba? Köze mindenesetre van hozzá Pirlónak, és bizony látszik, hogy nem tud úrrá lenni több játékosa elképesztő szélsőségek között mozgó formájának kiegyensúlyozásán. Persze vannak játékosaink, akik abszolút megbízhatóan szállítják a szar teljesítményeket, ám mi ezzel akkor sem vagyunk elégedettek, ha ezért elitistának tartanak!
Sokan kapaszkodnak abba a megfoghataltan, diszkrét lózungszagot árasztó kritikába is, hogy Pirlo nem tudja motiválni a csapatot. Bár elismerem például a szakág feketeöves szenszejének, Antonio Conténak a szerepét, de (naivan) azt gondolom, egy Juventus játékosnak már az elég motiváció, hogy a klub címerével ellátott mezben léphet pályára. Más szóval kicsit leszarom, hogy Pirlo halvérűnek tűnik, és néha úgy áll a vonal mentén a legnagyobb megaláztatások közepette, mint akinek semmi köze a pályán zajló eseményekhez. (Azért némi nosztalgiával gondolok nemcsak a Macskára, hanem a vonal mellett élő kokainreklámmá változó Allegrire is.)
Van viszont ennek a bizonyos motivációnak egy nagyon is kézzel fogható kivetülése, amit úgy nevezünk, hogy koncentráció. Szemben a megfoghatatlan, és számunkra láthatatlan coach-szereppel, a koncentráció – illetve a hiánya – nagyon is edzői felelősség, számon kérhető és kérendő, fejleszthető és fejlesztendő. A Juventus pedig ezzel áll talán a legrosszabbul. Mindegy, hogy meccset eldöntő ziccer kihagyásáról, kretén kiállításról, ostobán összehozott 11-esről, vagy az ellenfélnek adott gólpasszról van szó, ezek mind koncentrációs hibák. És mint ilyenek, Andrea Pirlo felelősségét jelentik.
A Fiorentina elleni meccs nemcsak a tökéletesen vállalhatatlan első félidő miatt sebzett rajtam nagyot, hanem az utózöngéi miatt is. Gyakorlatilag kész tényként kezeli mindenki, hogy Pirlo kupagyőzelem és második hely esetén sem marad. Ha Allegri visszatér, akkor Nedved talán, Paratici biztosan távozik, és Ronaldo sem valószínű, hogy velünk marad. Ez a rendkívül súlyos mondat azt jelenti, hogy a Juventus kikukázott két teljes évet, egyet Maurizio Sarri, egyet Andrea Pirlo kedvéért, és a két edzővel együtt az alelnök és a sportigazgató is megbukott. Az elnökről meg ne is beszéljünk, zseniális futball-üzletemberből, az ECA elnökéből lett egy szempillantás alatt pestises pária, ami szinte biztosan nagyszerű hatással lesz csapatunk európai reményeire.
Valahogy idén minden elszaródott. Persze az egész világban is, nemcsak Torinóban (innen a név: SZARETTÓ), de a világ többi része minket hagyományosan nem érdekel. A csapat és a klub is szarban van, és bár tudtuk, hogy egyszer véget ér ez a valószínűtlen sorozat, nyert volna inkább bárki más, mint ez a tetves milánó csürhe. Az újratervezés első fázisa megbukott.
Hogy mi lesz a második fázissal, azt egyelőre nem tudhatjuk, de fontos szerepe lesz benne ennek az elátkozott bajnokságnak a hajrájának. Ha ugyanis nincs BL, az mindenre és mindenkire hatással lesz nemcsak az idei, hanem a jövő évi Juventusnál is. Most kell mindenkinek rohadtul összeszednie magát, nem nézni senkit és semmit, és megnyerni az összes hátralevő meccset, benne a kupadöntővel. Ha így lesz, akkor majd eszünkbe juthat, hogy Pirlóval feltöröltük a Camp Nou gyepét a Barcácskával, kivertük a kupából az Intert, és minden gondunk-bajunk ellenére azért a Juventus Juventus maradt.
Annyi körülmény dolgozik egyszerre ellenünk idén, hogy már az sem egyértelmű, Andrea Pirlo egyike ezeknek a körülményeknek, vagy inkább az áldozatuk. Kiestünk a BL-ből, mint szar a vonatból, mert egyszerre túl sok körülmény nem kedvezett nekünk. Mufurc berzenkedés következik alább.
Azzal kell kezdenünk, hogy sokadszor is felhívjuk a figyelmet a tisztánlátás fontosságára, egyúttal felszólítunk mindenkit, hogy ne az eredmények alapján hozzon ítéletet. Azért ne, mert egészen más lett volna 2-2-ről kezdeni a visszavágót (bíró 1.), vagy nem hátrányba kerülni Torinóban (bíró 2.), esetleg nem kiesni (bíró 3.), de a sok körülmény közül én sem a játékvezetéssel akarok foglalkozni. Azzal ugyanis nincs mit tenni, kapod, viszed.
Fontos körülmény Pirlo is, aki ugyanúgy felelősségre vonható a Porto elleni első félidő rettenetes kínszenvedéséért, mint amennyire dicsérhető a második félidő káprázatos feltámadásáért. Nem lényegtelen körülmény – sőt, talán nem is független Pirlótól – a rengeteg egyéni hiba, illetve gyenge teljesítmény kulcsposztokon játszó futballistáktól. Sérülések, betegségek, eltiltások, a balszerencse minden létező formája ráadásul egy kimondottan rosszul összetákolt keretet szecskáz miszlikbe.
A fentiek mind szerepet játszottak a Juventus BL-kiesésében, de a legfontosabb ellenünk forduló körülmény ironikus módon a saját csatárjátékunk volt. Az ironia elsősorban nem is abban nyilvánul meg, hogy a Juventusnak egy évben durván 70 millió eurójába kerül Cristiano Ronaldo és Alvaro Morata bérezése (bár semmiképp nem mindegy egy 115 milliós veszteséget hozó pénzügyi év után), hanem abban, hogy ha az ember szűz szemmel ránézett a Juve kezdőjére, akkor a csatársor tűnt a legkisebb gondnak.
Moratával kapcsolatban persze nem döbbenünk meg az ilyen teljesítmények láttán, mondom ezt úgy, hogy imádom a csávót. Láttuk a korábbi torinói időszaka alatt is, hogy nemcsak nevetséges helyzeteket képes kihagyni, de hajlamos hosszabb, néha hetekig tartó gyenge formára is, amikor egészen botrányosan mutat a pályán. Ha ez mentség a Juventus mindenkori kilencesének, akkor klubszinten van baj, és ez a kijelentés még akkor is igaz, ha bombaformában tért vissza ősszel, és jelenleg nincs alternatívája a bénán összerakott keretünk miatt.
Ronaldónak már sokkal nehezebb mentséget találni. Nem tudjuk, mi szerepel pontosan a két fél szerződésében, de a legfontosabbak a szerződés azon pontjai, amik nem szerepelnek benne, de mindkét fél tisztában van vele. Gyere hozzánk, Cristiano, harminchárom évesen is a világ második legjobban kereső sportolójává teszlek, te leszel a címerállat Torinóban. Cserébe tolod szarásig a SIIUUU-t, akkora clutch player leszel, hogy lelógsz a térképről, és megnyered nekünk a BL-t. Ronaldo tehát szerződésszegést követ el. És visszaeső.
Emlékszem, a 2019-es BL-kiesés után a Bianconeri szerkesztőségi ülésének borús hangulatába még az sem tudott vidámságot csempészni, hogy a Lady Mrd fedélzetén éppen S4tchy saját Karib-tenger szigete felé hajóztunk. Akkor hangzott el – már nem tudom, kitől, mert mindannyian iszonyú okosak vagyunk – az a mondat, hogy “idén lehetett volna utoljára BL-t nyerni Ronaldóval”. Persze amikor az ember ilyeneket mond, mindig reméli, hogy nem lesz igaza, de nem lennénk dúsgazdag aranyifjak, ha ilyen fontos kérdésekben téves prognózist adnánk. Mindenesetre tény, hogy miként a tavalyi, Lyon elleni kiesésnek, úgy a Porto elleni perecnek is inkább okozója volt Ronaldo, mint elszenvedője. Ez bárki mástól bocsánatos bűn lenne, de tőle nem az. Túl sok áldozatot hoz a Juventus azért, hogy Cristiano Ronaldót a csapatában tudja, és még csak nem is a fizetésére gondolunk.
Ronaldo az összes létező szempontból dominálja a Juventus támadójátékát. Mindenkinek őt kell keresnie az ellenfél térfelén, sőt a többiek helyezkedését is az ő mozgása határozza meg, és persze az övé az összes szabadrúgás és 11-es. Védekezni nem fog, visszafele csak annyit fut, hogy ne legyen lesen, de azt is csak akkor, ha úgy hozza a kedve. Lecserélni nem lehet, majd ő eldönti, mikor pihen.
Ne érts félre, Cristiano Ronaldónak kijártak ezek az előjogok, és bármelyik edző hülye lett volna megtagadni tőle. A szélvészgyors vágták közepette is mindig a lábán volt a labda, nem lehetett szabályosan szerelni, a 16-oson belülre törve pedig egy vadállattá vált: jobbal-ballal tökéletesen lőtt, fejjel pedig egyszerűen verhetetlen volt. A fent leírt Ronaldóban és a Porto ellen látott Ronaldóban azonban csak a fizetésük volt közös.
A leépülés már tavaly is látványos volt, főleg, mert egy évvel korábban az Atlético ellen még visszaronaldózott minket a pöcegödör mélyéről, de a lyoni meccsen már a gyengék közé tartozott. A Porto ellen pedig talán a leggyengébb játékosunk volt, ami egyszerűen nem fér bele. NEM. FÉR. BELE. Nem lehetsz te a legszarabb, ha ötvenszeres aranylabdás, százszoros BL-győztes fővezér vagy! Nem baszhatod a kurva sorfalba a százezredik kibaszott szabadrúgást! Nem lőhetsz, ha passzolni kell! És főleg ha eljön a money time, akkor nem tűnhetsz el a pályáról.
A kockás has a tükörben megtéveszti, és azt hiszi magáról, hogy ugyanaz a játékos, aki öt éve volt. Nem tudja meggyőzni senki, hogy nincs igaza, pedig már a Crotone védői is szenvtelen pofával szerelik le a szobabiciklizés közben. Védekezni természetesen továbbra sem hajlandó, hogy balanszolja a károkat, de ez még oké, felesleges lenne ilyesmit várni tőle. Arra viszont nincs hihető magyarázat, hogy miért nem húzza már be végre a belét 9-est játszani.
Ronaldo már szinte kizárólag a 16-oson belül használható, ezt az elmúlt két éve egyértelműen bizonyította. Az Empolinak – még 2019-ben – ragasztott egy rohadt nagy gólt, de a távoli lövései, illetve a szabadrúgásai jobbára veszélytelenek, beadni nem szeret annyira, és csak összezavarja a többieket a keresztbe szaladgálással. Semmi haszna az egésznek, miközben a kevés megmaradt erénye között még ott van a káprázatos fejjátéka, és továbbra is nagyon érzi a kaput, arról nem is beszélve, hogy számtalan 11-est tudna kiharcolni, amiket aztán belődözhetne. Win-win. Helyett lose-lose.
Az egyensúly ebben az esetben egy egyszerű kérdés: ha minden Ronaldón múlik támadásban, akkor azt kell megnézni, teljesít-e úgy, hogy ez megérje. A jó Ronaldo még mindig nagyon jó, viszont a rossz már nagyon rossz, így ez kulcskérdés, a csapat támadójátéka, és így az eredményessége múlik rajta. A góltermésére mindent összevetve nem lehet panasz – természetesen a bajnokságra gondolunk, mert a BL-ben három szezon alatt sem tudott annyi gólt összekaparni (14), amennyit az utolsó madridi szezonjában szerzett (15) -, de ettől még nem egyértelmű, hogy érdemes-e a komplett támadójátékot Ronaldo uralma alá rendelni. Én tudom, mit gondolok.
Ez a kávé lefőtt, lehet, hogy a brand miatt most már érdemes adni még egy évet a dolognak, de csak akkor, ha hajlandó bemenni centernek. Ha nem, akkor az elmúlt két évben látott hanyatlás folytatódni fog tovább rontva a már most sem fényes haszon-kár determinációs együtthatót.
Disclaimer: ennek a posztnak Federico Chiesáról kellett volna szólnia. De az élet igazságtalan. A Juventus például kiesett a kurva BL-ből.
Húsz évvel ezelőtt, 2000-ben Carlo Ancelotti egy hasonlóan hitvány szezont futott a Juventusszal, amilyet idén Maurizio Sarri. Akkor fordult elő utoljára, hogy az edző kapott még egy évnyi türelmet, holott nem szolgált rá. Az eredmény: tragédia.
Én, bevallom, nem tudtam elképzelni, hogy kiesünk a Lyon ellen. Egész évben jól látszott, és végül bajnoki címmel kamatozott, hogy Sarri minden tehetetlensége ellenére a csapat, vagyis inkább a klub karakterisztikája megmarad, azaz a Juventus tud nyerni akkor is, amikor a játékából nem ez következik. Ezért voltam úgy vele, hogy Ronaldo lő egyet az elején, aztán valami szart bekotrunk a végén, és továbbkínlódjuk magunkat. Arra már én sem gondoltam, hogy Lisszabonban feldúljuk a várost, megrontjuk a palotákat, és felgyújtjuk a menyecskéket, de a Lyon elleni továbbjutást biztosra vettem.
Már csak azért is jó lett volna, ha végül tényleg továbbjutunk, mert most nem kellene két irtózatos arcvesztés közül választania Paraticinek. Az egyik, hogy kirúgja Sarrit, amivel a saját szájába szarik, hiszen – rendkívül okosan – még a BL-párharc előtt kijelentette, hogy Sarri marad. A másik, hogy úgy szarik a szájába, hogy szűk egy héttel a fenti kijelentés után mégis kirúgja Sarrit, és megpróbál egy értelmezhető edzőt keríteni két hét alatt. Utóbbi duplán sebez Paratici amúgy is viharvert reputációján, hiszen egyúttal beismeri a tévedését, és vastag, fekete postaironnal húzza alá, hogy egy évet kibasztunk az ablakon.
Ha már a nyalka Fabio szóba került, jegyezzük meg, hogy az Allegri-Marotta páros után nem biztos, hogy Sarri volt a nagyobb visszalépés. Paratici három szélső védővel (amiből kettő hulladék) vágott neki a szezonnak, és beérte annyival Marotta majmolását, hogy ő is hozott jó(nak tűnő) játékosokat ingyen. A Juventus működésképtelensége részben az ő hibája, meg persze volt egy csomó kellemetlen körülmény, amikről nem tehetett. De volt egy olyan is, amiről igen: Maurizio Sarri szerződtetése.
Az egy év kikukázását most úgy tessék érteni, hogy Ronaldóval tavaly lehetett volna utoljára BL-t nyerni, Chiellinit talán már soha többet nem látjuk Juve-mezben, és Buffon sem bohóckodhat a végtelenségig. Ez lehetett volna az az év, amikor összejön valami, de nem jött össze semmi.
Nem mentegetem Sarrit, de volt néhány körülmény, amivel egyetlen edző sem tudott volna mit kezdeni. De Ligtnek sokkal jobb lett volna Chiellini mellett, de Giorgio egész évre kidőlt. Így Bonuccinak, aki csak és kizárólag háromvédős rendszerben értelmezhető védőjátékosként rengeteg játékperc jutott, ami az egész csapat játékára, és persze Sarri csapatösszeállítási gondjaira is hatással volt. Ősszel Ronaldo volt nagyon szar, miközben Higuaín és Dybala villogtak, de a portugált akkor is játszatni kellett, így Pufi szép lassan odáig épült le, amit a Lyon ellen láttunk tőle: nagyon mélyre. Pjanic makacs sérülése, amiből nem volt ideje visszajönni, szintén nem Sarri hibája, márpedig tudjuk, hogy a regista mennyire fontos szereplője a sarriballnak. Arról sem tehet, hogy Ramsey és Douglas Costa reggelizés közben is képes sérülést szenvedni. A covidszünet sem az ő hibája, és az sem, hogy teljesen kifingott csapattal mentünk a Lyonra.
Az, hogy a mai hírek kivétel nélkül a lehetséges Sarri-utódokról szólnak, annyira nem véletlen, hogy minden Sarri ellen szóló körülménnyel szemben fel tudunk sorakoztatni legalább két olyat, amiben viszont nyakig benne van, gyakran de facto az ő hibája.
A legfontosabb: a Juventusnak nincs kiforrott alapjátéka, és ebben a kérdésben Sarri semmiféle előrelépést nem ért el az idény során. Ugyanolyan esetlegesek, a játékosok egyéni képességének köszönhető villanásokon kívül tompák és kiszámíthatók vagyunk. Egy év sarriballozás után sincs válaszunk olyan kérdésre, mint hogy hol vannak a presszingzónáink? Hány méteres csapat a Juventus? Mit akar védekezni csapatként? Abban mik az egyéni szerepek?
Ezek fundamentális kérdések, mert ha nincsenek tisztázva a szerepek a csapaton belül, akkor a játékosok komfortjának is lőttek, az pedig csak formahanyatlást eredményezhet. (Bernardeschi esetében ez világtalan bolyongást jelent.) Nézzük meg, egész évben milyen formában volt Pjanic, Bonucci, Matuidi, és már érzékeljük is, milyen keretek közé szorította magát Sarri azzal, hogy a fenti kérdésekre nem talált választ nagyon gyorsan. Nem mintha az nem az ő felelőssége lenne, hogy a játékosai fejben és fizikailag is jó formában legyenek, de azt előre tudtuk róla, hogy nem egy nagy motivátor, mert nincs érzelmi motivációja a Juventusnál dolgozni.
Sarri úgy kezdte, hogy elküldte Mandzukicot, így mondhatjuk, hogy kezdetnek tökön lőtte magát. A horvát az egyetlen potenciális megoldás lett volna a Juventus idén rengetegszer sújtó dupla problémára, hogy nincs jelenléte a 16-oson belül, és nincs, aki védekezzen Ronaldo helyett. Mandzukic emellett küzdőszellemet és győzni akarást hozott a csapatba, de Sarri elképzelt rendszerébe nem illett, ezért mennie kellett, és a két fenti probléma az arcunkba robbant.
A bagós kétszer is megpróbált belenyúlni a formációba a szezon során, de nem járt szerencsével. Először egy trequartista beillesztésével próbálta meg zökkenőmentesebbé tenni a tranzíciós játékot – előre és hátra egyaránt -, de Bernardeschi ennél sokkal egyszerűbb feladatokat is képtelen ellátni, Ramsey pedig két sérülés között csak elvétve tudott jó teljesítményt nyújtani. Aztán a covidbreak előtt megpróbálkozott egy 4-4-2-vel, ami szerintem kimondottan jó ötlet volt, mert Cuadrado jobboldali középpályásból labdaszerzés után feljebb léphetett jobbszélsőnek, így elméletben a stabilitás is megmaradt és a támadópotenciál sem sérült. Sarri pár meccsen át próbálkozott vele (ezek nem sikerültek igazán jól), aztán egyszerre fingott ki a két fostalicska jobbhátvéd, és kénytelen volt Cuadradót visszahúzni jobbhátvédnek. A karanténszünet után már csak a fos 4-3-3-at láttuk, amiről számtalanszor bebizonyosodott, hogy nem működik.
A bajnoki cím meglett, de hogy mennyire nem Sarrinak köszönhetően, azt jól mutatja, hogy miután a csapat egyetlen igazi erénye, a győzni tudása kihúnyt, jöttment senkiháziak pofoztak le minket zsinórban. Azért, mert a játékunkból, illetve annak minőségéből az következett, hogy ha nem csinál valaki valami váratlant, akkor lehet, hogy nálunk lesz a labda 70 százalékban, de ziccerünk egy sem lesz, és gólt sem szerzünk. Vagy ha igen, akkor valamelyik nagy lövőnk seggbe rúgja a labdát a 16-oson kívülről, amit nehéz a csapatjáték szerves részeként elképzelni. Mint tegnap, a Lyon ellen: Ronaldo irgalmatlanul bekúrta, de számoljuk meg bátran, hány ziccert sikerült kialakítani a 96. perc alatt. Úgy, hogy az elejétől kezdve nekünk kellett mennünk a gólért.
Nem, nem volt kamutizenegyes a Lyoné. Gondolom, azóta már mindenkivel szembe jött a felvétel, amin látszik, hogy a vadbarom Bernardeschi lép oda Depaynak, és a bíró sem Bentancur (tanítani való) szerelését fújja le. A mi büntetőnk ellenben nevetséges volt, pont úgy, ahogy az Atalanta elleni, hasonló “kezezésért” megítélt 11-es is. Ez egy kicsit visszahozta a reményt, az pedig bajnoki címet hozott, mert meggyőződésem, hogy ha azt a meccset megnyeri Torinóban az Atalanta, akkor most a bergamóiak lennének a bajnokok. A következő körben is ikszeltünk, így az Atalanta négy pontra feljött volna mögénk. El tudjuk képzelni, milyen pánik lett volna úrrá a nyomást amúgy is borzasztó szarul viselő csapaton? Azon, amelyiknek a Milan ellen egy befújt 11-es is elég volt az összeomláshoz? Amelyiknek harminchét (37!) perc sem volt elég az egyre fáradtabb Lyon ellen, hogy a nyomástól felpörögve begyötörje a továbbjutást jelentő gólt?
A problémáink tökéletesen kirajzolódtak a Lyon ellen (= Rudi Garcia leverte Sarrit, mint vak a poharat), 16 kapura lövésünk fele a 16-oson kívülről érkezett, és csak négyszer találtuk el a kaput. Két gól + Ronaldo első szabadrúgása, és az égből Lopes kezébe hulló lófasz fejes egy szöglet után – ezekből kellett volna kiejtenünk a Lyont. Most ugyan nem volt üres a 16-os, mert Higuaín kezdett, de az argentin annyira hitvány formában van, hogy nem sokat tudott hozzátenni, Bernardeschi pedig (hiába csinálta meg élete testcselét az alapvonalon) teljesen használhatatlan.
Dybalát nem varrom Sarri nyakába, mindannyian becseréltük volna egy ilyen helyzetben. De hogy helyette Marco Oliverit kell behoznunk az utolsó szalmaszálba kapaszkodva, az újra Paratici munkásságának kérdéseit veti fel.
Nem tudom, mi lesz most. A sajtó biztosra veszi, hogy Sarrit kirúgják, mert a nyolcaddöntős kiesés nem fért bele. Ha így lesz, már csak egy kérdés marad: sikerül-e elhozni Zidane-t, vagy hasonlóan nagy kockázatot vállalunk egy másik edzővel, mint amekkorát Sarri maradása jelentene. Rulett ez, és egy számon van az összes pénzünk: ha nem Zidane, onnantól exponenciálisan nő a perecelés esélye.
De mi van, ha ezek csak sajtópletykák, és Paraticiék megtartják Sarrit. És akkor neki is fognak igazolni, én pedig előre szólók, hogy agyérgörcsöt fogok kapni, ha meglátom Jorginhót Juve-mezben. Sarri maradása, teljesen mindegy, kiket igazolunk neki, önmagában is komoly kockázat, úgy meg végképp, hogy a csapatnak az idei szezon minden lelki és pszichés terhét is cipelnie kell. Sarri pedig előbb lesz úrrá a csapatjáték problémáin, mint a pszichés és motivációs gondokon, mert utóbbiakhoz tök tufa.
A megtartása ellen szóló legerősebb érv egy egyszerű végkövetkeztetés: Maurizio Sarri hitvány minőségű munkát végzett a Juventusnál, és bár erre egyetlen idei nyilatkozatában sem utalt, ő a legnagyobb felelőse a rettenetes játék mellett erősen visszaeső eredményeknek is. Ha a Juventus úgy dönt, hogy Sarri megérdemel még egy esélyt, akkor egy olyan helyzet áll elő, ami legutóbb – emlékeim szerint – 2000-ben fordult elő utoljára: egy borzalmas szezonját óriási pereceléssel záró, közutálatnak örvendő edzőt tartottak a csapat élén még egy évre. Az eredmény: Ancelotti az egyik római lúzer után a másikból is bajnokot csinált, mielőtt végül csak kibaszták, mint a gerelyt. Mondjuk Nápolyban az derült ki, hogy Sarri jobb edző Ancelottinál, de ez már csak játék a szavakkal.
A Conte által megkezdett sorozat kilenc tagja közül az idei pajzs volt a legrandább. Nem volt sok öröm a tavalyiban, sőt a tavalyelőttiben sem, már ekkor látszott, hogy valami nem stimmel, de ez volt mind közül a legrosszabb. Egy elveszített Szuperkupa-döntő, egy elbukott Olasz Kupa-döntő, és egy nyolcaddöntős BL-kiesés csúfítja tovább az egyébként is ronda képet. Visszatérve Ancelottira, a hasonlóság továbbra is megejtő: ő már a negyeddöntőben kiesett a kupából (a Lazio ellen), és az Intertoto-kupa megnyerése után az UEFA-kupa főtábláján egy kiscsapat, a Celta Vigo vágta agyon. Mégis megtartották, és nem akarok senkit idegesíteni, de a következő dolgok történtek: a BL-ben a csoportunk utolsó helyén végeztünk olyan hatalmasságok mögött, mint a Hamburg, a Depor és a Panathinaikosz, az Olasz Kupából pedig a Brescia ejtett ki, miután Torinóban tudott nyerni. A bajnokságban Van Der Sar ügyetlenkedése a Roma ellen a bajnoki címbe került. Hát, ezt üzeni a történelem.
Hogy én kirúgnám-e? Először is, én ide se hoztam volna, ahogy azt egy évvel ezelőtt a köszöntésekor is megfogalmaztam. Másodszor, és ez a fentiek fényében furcsa lesz, csak akkor rúgnám ki, ha Zidane, esetleg Allegri jönne a helyére. Ha rajtuk kívül valaki más, akkor inkább maradjon. (Simone Inzaghit nagyon karmolom, de egy ilyen helyzet kezeléséhez talán még nincs elég szőr a tökén.)
Őszintén szólva a legutóbbi három idényben inkább csak fellángolásokat láttunk a csapatunktól. A hazai trófeákhoz ez még elég volt, de már a 2017-18-as szezonban elindult lefelé a Juventus, és ha részfeladatokat megoldott is, a zuhanást nem tudtuk megállítani. Ez nem csak Sarri hibája, Allegri is csak azért ment tovább az Atlétin, mert Ronaldo még pont egy évvel, és egy góllal fiatalabb volt. Igaz, General Max Juvéja az egész szezon legjobb meccsét játszotta itthon az Atléti ellen, Sarrié pedig ugyanazt a taknyot cukrozta a Lyonnal szemben, amit egész évben. De nem lett finomabb tőle.
Megvan az érzés, amikor azt hiszed, hogy egy rohadt jóleső fingot fogsz kitolni, de végül váratlanul befosol?
Sokkal könnyebb lenne elviselni a helyzetet, ha nem lett volna az Izé elleni második félidő még márciusban. A Férgek lemészárlása magasztos küldetés, az év legfontosabb feladata, és azon a meccsen a szünet után az év legjobb Juventusát láthattuk (okés, bitang volt az őszi, milánói meccs is. Sőt, most, hogy belegondolok, ez a két igazán jó meccsünk volt idén.) Ez azt a képzetet kelthette, hogy Sarri rájött valamire.
Adja magát, hogy – hosszú idő után először – Pjanic nélkül állt fel az Izé ellen, szóval lehet, hogy a féket találta meg. Vagy a Cuadrado huzogatásából (hehe) eredő 4-4-2 — 4-3-3 hibridet. Vagy a De Ligt-Bonucci páros csiszolódott össze (az Izé ellen tízesre játszott mindkettő). Esetleg a gól + gólpassz kombót virító Ramsey bevetése? Hogy melyik okozta a csapat játékának ugrásszerű javulását, azt nemcsak mi nem tudjuk, hanem Maurizio Sarri sem. Utóbbi hatmillió eurót keres, plusz bónuszok, bár ezekhez a ferences rendi szerzetesek önmegtartóztatásával áll.
Sarri szerint a csapágyasra hajtott Pjanic volt a fék? Nem, mert az újraindulás óta mindkét meccsen vele kezdett. A kupadöntőben is, pedig az elődöntőben minősíthetetlenül hulladék volt a girnyó kis bosnyák. Akkor a középpályát is stabilizáló, támadásban pedig egy kiválóan beadó szélsővel erősödő hibrid formáció pofozta helyre a Juventust? Nem, mert Sarri mindkét meccsen az idén már számtalanszor csődöt mondó 4-3-3-mal kezdett Douglas Costával, és az így igen kevés hasznot hajtó Dybalával. Akkor alán Ramsey volt a nyerő? Nem tudhatjuk, hat percet kapott csak a kupadöntőben.
A Juve egyik meccset sem kezdte rosszul, sőt a Milan elleni első félóra kimondottan pofás volt. Ekkor – fejünkben még a frissnek ható, Izé elleni élménnyel – éreztük úgy, hogy jön az óriáspuki. És ebből lett kisvártatva a gatyatrüffel. Amint kiderült, hogy nem jön könnyen és gyorsan a gól, a játékosok mintha megsértődtek volna, ami persze a játékunk színvonalának meredek zuhanását eredményezte. Sarri egy darabig nézegette a csapatát, aztán megpróbált belenyúlni a meccsbe. A Milan elleni hármas cseréje, amikor egyszerre küldte be Khedirát, Bernardeschit és Rabiot-t, egy LSD-tripp volt a Delneris időkbe. Az eredménye is hasonló volt, mint a rágcsálóarcú kis zsebmetszőnél, viszont legalább továbbjutást ért. A döntőben egy kicsit megörültem Bernardeschi érkezésének. Egyrészt azért, mert Pjanic nagyon szar volt, másrészt meg azért, mert Sarri nekünk írt levelében már jelezte, hogy gyakran fogunk egy olyan 4-4-2-t látni, aminek Cuadrado és Berna a két széle. De átvertek, mert a Wham!-frizurát növesztő kis kancsónak esze ágában nem volt kihúzódnia balra, inkább valami mást csinált. Hogy mit, arra nem tudtunk rájönni.
Az egész fenti gondolatmenetnek az lehet a konklúziója, hogy az Izé elleni egy kifutott meccs volt. Egyszerűen jól jöttek ki a dolgok, és bár csak egy fokkal játszottunk jobban, az Izé annyira kifingottnak tűnt, hogy ettől mi is sokkal jobban néztünk ki a valós képünknél.
Sarri 2/0 (azaz nulla) a torinói döntőkben. Nem ezt szoktuk meg. Az utolsó két évben Allegri alatt sem volt egy leányálom a Juventust nézni, de a 2-2 bajnoki- és kupacím, meg egy BL-döntő jelentősen árnyalta a képet. Sarrit azért hozta a vezetőség, hogy a győzelmek mellé végre szép játék is párosuljon, de egyelőre a két szék közé ült a Juventus: ocsmány játékkal nemnyerünk.
A láncbagós terrone sem a legerősebb kezdő, sem a legjobb formáció ügyében nem hozott végleges döntést, a védekezés sem lett stabilabb alatta, a támadások színvonala pedig borzasztó hullámzó továbbra is. A játékosok motiváltsága a béka segge alatt, és ha ezért nem is tudjuk őszintén elővenni Sarrit, hiszen tudjuk, hogy neki magának is zéró érzelmi motivációja van a Juventushoz, az már feltétlenül az ő felelőssége, hogy botrányos sportformában vannak a futballistái.
A két eddig elbukott döntő, valljuk be őszintén, inkább a két ellenfélnek volt fontos. Nekem legalábbis nem okoz egyetlen álmatlan éjszakát sem a Szuperkupa, sem az Olasz Kupa elvesztése. Sokkal nagyobb bajnak érzem a két, még elérhető trófea szempontjából, hogy a mutatott játékunkkal nemhogy a BL-győzelemre, de még a scudettópajzsra sem lesz szemernyi esélyünk sem.
Valaminek kurva gyorsan történnie kell, sporttársak!
VENDÉGSZERZŐ! Sajnos kevés időnk van beszámolókat írni, ezért megkértük Joó Gábort (akinek saját Rajongói Klubja is van, amit nagyon szeretünk), hogy számoljon be helyettünk a mérkőzésről. Gábor örömmel eleget is tett a felkérésnek, így az ő sorait olvashatjátok.
2-1-es győzelmet játszott a Juventus az olasz Serie A futballbajnokság-mérkőzésen az Inter csapata ellen, vasárnap, a milánói csapat otthonában – amit a milánói piros-feketék San Sírónak hívnak – a Giuseppe Meazzában.
A Juventus gyorsan megszerezte a vezetést, de nem úgy mint a hétközi Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés-elsőfélidőben az Inter – a Barca ellen – tette. Máshogy történt, Dybala futott el a balszélen, a kapus tehetetlen volt, ellőtte a védő lába között, védhetetlenül vágódott a lövés a kapuba.
Ám az Inter nem adta fel, Conte edző csapata – korábban a Juventus volt neki az – bátran rohamozta a Scyescny kapus csapatának kapuját.
Egy beadást követően De Ligt – kézzel – ért bele szerencsétlenül a labdába – amire egyébként érkezett egy másik játékos is (ő is beleért – kézzel (de már csak később) – a labdába) – és a bíró egyből tizenegyest adott.
Egyértelmű ítélet volt, a videóbíró is így döntött, bár De Ligt mutatta, hogy akarja a videózást. Jó ítélet, ezeket kellene mindig a bíróknak befújnia.
Martinez magabiztosan belőtte a labdát, bár Scyeszny jó irányba vetődött, a labda mégis a hálóban kötött ki, erősen lőtte. Martinez argentin, így José Sanfilippo juthat eszünkbe, vagy a cseh Panenka, ők rúgtak 11-eseket 50-60 éve.
A mérkőzés – vasárnaphoz híven – nagy iramban folyt. Az olasz bajnokságban megszokott – védekező – stílus ellentéte ment a pályán, támadások voltak. Sokat támadott a Juventus, mégis nagy helyzeteik voltak. A második félidőben jórészt a torinói csapat akarata érvényesült, ne felejtsük el Ronaldo kapufáját sem – az elsőből. Újra a portugál rúgott gólt, mégis az argentinok maradtak emlékezetesek, Dybala gólpasszos volt, de lesről, így végül Higuain gólja lett érvényes később – itt Bentancur volt a gólpasszos.
Sajnos Messi nem játszott, a 32 éves a Barcelona spanyolbajnoki-futballmérkőzésén rúgott gólt, a negyediket a Sevilla ellen szombaton.
Nagy meccs volt, sokat fognak beszélni róla a kocsmában is, ahol általában írom a cikkeimet.
Disclaimer: A cikket természetesen nem az indexes újságíró Joó Gábor írta, hanem egy véletlen névazonosság folytán egy másik Joó Gábor volt az.
Újra közös poszttal jelentkezünk, annyira nincsenek önálló gondolataink a szezon végéről. Ez természetesen nem lesz olcsó, de a rengeteg okosság miatt nyilvánvalóan megéri.
Siker-e, vagy kudarc-e a szezon. E?
S4tchy: Többet vártunk, de ettől még nem kudarc ez a szezon. El vagyunk kényeztetve, és irreális elvárásokat támasztunk a csapattal szemben. Győzni mindig mocsok nehéz, pláne 7 bajnoki címet követően. Az utolsó 8 bajnokiból egyet nyertünk meg, úgy leeresztett a keret a végére, és így is 11 pont lett közte a végén.
Darty: Bajnoknak lenni sosem kudarc. BL-t nem megnyerni sosem kudarc. A kupát nem megnyerni sem kudarc. Kudarcnak tehát semmiképpen nem mondanám. Bajnoknak lenni sokadszor (is) siker. BL-t nem megnyerni semmiképpen nem siker. A kupából kiesni végképp nem siker. Fosul játszani sem siker. Tehát sikeresnek sem mondanám. Inkább kudarc, mint siker.
Tyli: Kudarc.
Dina: Úgy döntöttem, hogy a siker és a kudarc házasításából alkotott szóval jellemzem a szezont: az idény szerintem SIKARC.
_beni: Kudarc. Megállt a fejlődés, és épphogy annyi jó meccsünk volt idén, mint tavaly (egy kezeden…). Az ősz eleje gyönyörű volt, de utána a kockázatkerülő célfoci ült tort, amit se nézni nem volt jó, se eredményes nem volt, hiszen megint nem nyertük meg a szájbabaszott BL-t.
Mit gondolsz Allegri idei munkájáról?
S4tchy: Minden létező fronton a végsőkig védtem Maxot, szerintem jobb edzőt képtelenség lesz hozni, de van abban valami, hogy ez a kapcsolat elfáradt. Európai mérőmókus mellé téve sovánka ez a középpálya, és nincs egy normális belső védőnk Chiellinin kívül, nem csak Allegri tehet arról, hogy idén kevés tökéletes támadásra volt képes a csapat, ezzel együtt a formaidőzítés és a sérülések ekkora száma is Allegri és stábja munkáját is minősítik.
Darty: Allegri érkezése óta a sérülések a legkellemetlenebbek. Nem tudom, hogy ez valamikor is rajta (és a stábján) múlt-e, de az biztos, hogy nem sikerült egészséges csapatot összerittyenteni a fontos időszakra. Én Allegri esetében örültem volna annak is, ha egy 20 éves szerződést írunk alá vele – iszonyat jó edző. Példaként pedig ott van Sir Alex, akit mindenki egy félistennek tartott és tart a mai napig, pedig a MU-nál töltött 2000 éve alatt összesen 2 BL-t és 13 bajnokságot nyert. 2003 és 2006 között pl 3 éven át zsinórban nem nyert bajnokságot – aztán mégsem rúgták ki. Allegri azzal főzött, amit kapott. Az olasz rendszerben nehezebb az edzők dolga.
Tyli: A szezon végére egyértelművé vált, hogy elfáradt ez a kapcsolat, de egyetértek azzal, hogy nehéz lesz nála jobb edzőt találni.
Dina: Sajnálom Allegrit, mert nagyon passzolt a Juventushoz. Ha Olaszországban a menedzser-szisztéma működne, még nagyon sokáig maradhatott volna. Szerintem jól végezte idén a dolgát, megmagyarázhatatlan egyéni hibák miatt esett ki a BL-ből a csapat. Allegri nem hibás ezért, de mindenképpen felelős.
_beni: A legjobbat akarta, és azt szerinte így lehetett. Nem mondom, hogy nem volt igaza, és bár az Ajax elleni kiesésben nyakig benne volt, szerintem egészen biztos, hogy rosszabb edző váltja a padon – mert ő a legjobb. Vannak hülyeségei, de ilyenjei Dinán kívül minden embernek vannak.
Ronaldo?
S4tchy: Engem igazán az lepett meg, hogy a többiek mennyire nem inspirálódtak Ronci jelenlététől. Pjanic, Benatia, Matuidi és még sokan mások is tisztelettel, ugyanakkor wtf arcot vágva nyilatkozták, hogy Ronaldo micsoda hihetetlen edzésmunkát végez, és mennyire profi a hozzáállása. HÁT AKKOR MONDJÁTOK, SRÁCOK, MIÉRT NEM TARTOTTATOK VELE?!?!?!
Darty: Idén jobb lesz. Ahogy öregszik, a többiekhez szaródik majd, így nem nyomja agyon annyira a jelenléte a játékunkat.
Tyli: Marketingben nyilván megérte leigazolni, de játékban nem lépett vele előre a csapat, sőt. Ha csak a sportszakmai szempontokat nézzük, akkor jobban is el lehetett volna költeni az átigazolási díjára és a bérére kiadott összeget.
Dina: Ez a lassan középkorú férfi öt gólt szerzett a BL egyenes kieséses szakaszában. Rajta nem múlott semmi. Szerintem a klub kezelni tudta a körülötte lévő hype-ot. Idén nyáron Messi leigazolása kerül a fókuszba, kíváncsi vagyok, ez Ronaldo önérzetét mennyire sérti majd.
_beni: Nem egyértelmű, hogy a pályán, játékban megérte-e köré építeni a csapat támadójátékát. Az Atléti ellen bizonyította, hogy benne van, amiért hoztuk, de elnézve, mekkorát zuhant a mellette játszók teljesítménye, inkább nem, mint igen.
Melyik volt a szezon legjobb meccse?
S4tchy: Idén kb. 5x játszottunk kurvajól, ebből a kérdőívet előttem kitöltő Darti és Beni már ellőttek párat. Mondjuk tőlük függetlenül is a Napoli elleni hazai volt a kedvencem: ott Bonucci balfaszsága után egyszerűen darabokra szaggattuk a kukásokat. Az Atleti elleni visszavágó is elég emlékezetes. Érdekes, hogy Max a ManUtd elleni hazait emelte ki az egyik utolsó sajtótájékoztatóján.
Darty: Lehet, hogy biztonsági megoldás, de nekem az Atleti elleni fordítás volt a fénypont. Ellenállhatatlan játék volt az. Egy lyukas lófaszt sem adtam volna a győzelmünkért.
Tyli: Egyetértve Allegrivel én is úgy gondolom, hogy a MU elleni hazai meccsen játszottunk a legjobban.
Dina: A Napoli és az Atletico Madrid elleni meccsek.
_beni: Vagy a valenciai, 10 emberrel megnyert BL-meccs, vagy a manchesteri. Mondhatnánk a ManUre elleni hazait is, de hát azt azért csak sikerült elveszíteni. Szóval egyet mondok: a valenciai meccset álló cerkával, gránitkemény mellbimbókkal néztem végig, örömsikolyaimat a Városligetig vitte az őszi szellő.
És a legrosszabb?
S4tchy: Az Ajax elleni visszavágó onnantól, hogy az Ajax egyenlített. Az a beszari, kishitű hozzáállás bármelyik megyekettes meccsen kiegyenesített kaszákat eredményez, teljes joggal.
Darty: Sok kilátástalan fos meccsünk volt. Még azok között is, amiket megnyertünk valahogy.
Tyli: Nem tudok egyet kiválasztani.
Dina: Az Ajax elleni második félidőt alatt folyamatosan hánytam, annyira minősíthetetlen volt a játék.
_beni: Atlético idegenben (az Ajax elleni hazai első félideje vállalható volt, sőt). Ha hazai porond, akkor Atalanta (kupa), ha Serie A, akkor SPAL, Bologna, és még sorolhatnám…
Mi volt a baj idén a csapattal?
S4tchy: A szerencsétlen formaidőzítés, a rengeteg sérülés mellett évek óta halogatjuk, hogy igazoljunk játszani tudó középpályásokat (Pjanic kivételével nem igazoltunk ilyet az elmúlt 6 nyáron), és Bonucci visszavásárlása, még inkább a feltétel nélküli kezdetése is rossz döntésnek bizonyult.
Darty: Ordenáré balfaszság volt Benatia elengedése. A középpálya haloványabb volt annál, mint amire számítottunk. Elöl pedig hiába a mennyiség és a minőség, mégis töketlen volt a játékunk egész képe. Töketlen kép – ez lehetne egy Joó Gábor-kifejezés is.
Tyli: Az, hogy nem nyertünk meg mindent.
Dina: A középpálya szerintem nem üti meg jelenleg azt a mércét, ami kellene egy igazán kiugró sikerhez.
_beni: Fejnehéz volt a keret, a középpályások és a védők minősége iszonyú messze volt a támadókétól, és ezt nem tudta kezelni Allegri máshogy, csak ezzel a nézhetetlen célfocival. A kiegyensúlyozatlan keret aztán a legrosszabbkor robbant a pofánkba, hiszen a szezon legfontosabb meccsén a Bonucci-Rugani kettőssel kellett szerencsétlenkednünk.
Mondj három játékost, akit biztosan szerződtetnél nyáron.
S4tchy: Ndombélé, Koulibaly, Rodri.
Darty: Én nem ismerek senkit. Kulabá a Napoliból állítólag jó, én elhiszem. Pogbát simán szeretném újra nálunk. A harmadik pedig szerintem Messi lenne. Képzeljétek el, mennyi lóvé jönne, ha Messi és CR7 egy csapatban játszana nálunk. Kurvára nem nyernénk mondjuk BL-t így sem, de mégis elég fasza lenne. Sok új szurkolónk lenne, meg a blogot is többen olvasnák. Tehát több pénz.
Tyli: Messi, Mbappé, Domokos Béla
Dina: Koulibaly, Pogba, Messi.
_beni: Koulibaly, Pogba, Fabian Ruiz
Mondj hármat, akit simán elengednél
S4tchy: Bonucci, Rugani, Perin.
Darty: Én nem szarnám össze magam, ha Dybalát eladnánk 120 millióért valakinek, aki megvenné ennyiért. Alex Sandro olyan kedvetlen, mint egy döglött rozmár, de nem tudok helyette mást mondani, aki jó lenne. Ugyanez a helyzet Cancelóval is, aki nem tud védekezni. Caceres csubakka. Mandzukic pedig szerintem idén már nagyon kifelé fog menni.
Tyli: Khedira, Bonucci, Dybala
Dina: Dybala, Cancelo (ő állítólag megy is) és talán Alex Sandro. Rugani értelmét sem nagyon látom.
_beni: Dybalát, Cancelót és Alex Sandrót sok pénzért, Bonuccit, Ruganit és Ingyánt ingyé is.
Kit szeretnél edzőnek?
S4tchy: Én nagyon megszerettem Allegrit. Hasonló hatékonysággal senki nem fog alkalmazkodni az átigazolási politikához, és minden évben új csapatot építeni. Ha muszáj lenne választani valakit egy 5 éves ciklusra, nagy bajban lennék. Meggyőződés nélkül tudok csak nevekkel dobálózni: legyen Pochettino. Viszont lehetőség szerint Sarrit kerüljük el.
Darty: Fentebb leírtam a véleményemet Allegriről. Én őt szeretném. Agnelli gondolkodásába szerintem Guardiola illik bele a legjobban – az olasz kirakatcsapat koncepció részeként hiteles választás lenne. Egyébként fogalmam sincs, de az biztos, hogy Sarrit nem.
Tyli: Fogalmam sincs.
Dina: Kálmán Olgát szerettem volna, de a héten eldőlt, hogy ő már nem lehet. Látom, hogy a szerkesztőség női tagjai ki vannak akadva Sarri miatt: én azt mondom, hogy jöjjön a mackóruhás láncdohányos, legalább unatkozni nem fogunk.
_beni: A sajtóban forgó nevek közül én Inzaghinak örültem volna a legjobban, benne sokat látok, bár nyilván kérdés, nem nagy-e a kabát. Sarri egy paraszt, Guardiolát meg pont annyi értelme van elhozni BL-t nyerni, mint Ibrahimovicot.
Melyik volt idén a legszebb gólunk?
S4tchy: Az alábbi videóban a 6. helyre tették CR Udinében eleresztett bombáját. Azt a helyszínen láttam, ezért ezt választom. Egyébként amit Dybala lőtt a Young Boysnak, az sem volt csúnyább, mint Ronaldóé, amit az UEFA a BL-szezon legszebbjének választott.
Darty: Nekem mindegyik gól egyformán kedves! Nyilván nem, de nem sokat tudok felidézni. Ronaldo rúgott egyet valamelyik bajnokin jó messziről, bár az csak egy jó erősen picsánrúgott labda volt. Meg nagyon szép volt a MU-nak berúgott kapásgólja.
Tyli: Dybala meg nem adott gólja a Young Boys ellen.
Dina: Ronaldo MU elleni gólja.
_beni: Ronaldo kapcsija a ManUre ellen nem volt pitiáner.
Mi volt a legjobb dolog a szezonban?
S4tchy: Az Atleti elleni fordítás.
Darty: Én egész szezonban apatikusnak tűntem!
Tyli: Az Atleti elleni fordítás.
Dina: Az, hogy végre újra összejött egy utazás beniékkel az ősszel.
_beni: Az, hogy egészen tavaszig a BL egyik legnagyobb esélyesének tűntünk, és az Izé január és március vége között nem nyert meccset, bruhahaha!
Mi volt a legrosszabb?
S4tchy: Az, hogy mi is szétestünk kicsit, és leszartuk a blogot.
Darty: Én egész szezonban apatikusnak tűntem! Az elég rémes volt, hogy kiestünk a BL-ből, és azzal over is volt az egész. Onnantól nem is nyertünk talán már meccset (vagy igen? Nem emlékszem). Rémes volt az idény vége.
Tyli: Az idény vége vállalhatatlan volt.
Dina: Az, hogy végre újra összejött egy utazás beniékkel az ősszel.
_beni: Hogy az Ajax elleni kieséssel véget ért a szezon, onnantól méla unalom és dögszag lengte be a meccseinket, pedig pont ekkor jöttek az izgalmasnak várt dolgok. Az Izé elleni első félidőben kicsit kiszerettem a Juventusból, megmondom őszintén.
Mi lesz jövőre?
S4tchy: Fogalmam sincs. Bízom Agnelliben.
Darty: Szerintem lesz edzőnk végül. Erre biztosan számítok.
Tyli: Nem tudom, ingadozom az optimizmus és a pesszimizmus között.
Dina: 2020.
_beni: Nemtom. Még edzőnk sincs, nemhogy csapatunk. Az alap nem rossz, kicsit át kell gondolni a keretet, el kell engedni néhány figurát, és hozni kell néhányat, meg persze egy edzőt. Nem tudom, ki lenne a jó, ezt majd S4tchy eldönti, és közli Nedvedékkel a határozatunkat.
Poszt van, nem is akármilyen: ez itt az évértékelő! Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Jé, egy poszt! Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Én még erősen emlékszem, milyen volt egy szar csapatnak szurkolni.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….