Allegri, takarodj! – The sequel to part 32874239

takarodjon02Nem túl bölcs dolog előre lelőni egy poszt lényegi mondandóját, de péntek van, vár rám a gyöngyvirágot pukkantó, tündérmackó kisfiam, úgyhogy essünk túl rajta: ez a bajnoki évad egy személyben Allegrin múlik. Bármi is történik, az az ő felelőssége, az ő dicsősége lesz. Ha ennek a garnitúrának jön a zsinórban ötödik scudettópajzs, azt a zseniális Allegrinek köszönhetjük, lévén a kissé felemás nyári mercato után viszonylag gyorsan összerántott egy friss _csapatot, felhozta és húzóemberré tette az új arcokat, és a gyorsan egymásra találó fiúkák pár hónap alatt ledolgozták az egyébként komoly hátrányukat. Ha meg a Napoli végül mégis erősebbnek bizonyul, akkor azt érdemeik elvitatása mellett ők maguk is megköszönhetik a stábunknak: Marchisio, Kwadcsi és Khedira őszi nyűgjei a fő riválishoz képest 9 pontos hátránnyal büntették a társaságot, és azóta is folyamatosan legalább 2-3 kulcsembert sikerül izomsérülésekkel partvonalon tartani. És bár az indulásnál ránk vert hátrány jó részét már ledolgoztuk, a következő, akár kisebb hullámvölgy is végzetes lehet. Hát ennyi lett volna. A továbbiakban már csak maszatolok, kellemes hétvégét mindenkinek! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szabályok, amelyek hitünk szerint segítenének a labdarúgás korszerűbbé tételében IX.

Közel egy éve nem jelentkeztünk hiánypótló rovatunkkal. Azóta kitaláltunk néhány új, a játékot modernebbé, érdekesebbé és igazságosabbá tevő szabályt, ezek közül néhányat ismét megosztunk veletek, mielőtt beterjesztjük őket a fifához és az uefához!

Akik régóta olvasnak minket, azok előtt nem titok, hogy nem habozunk brutális befolyásunkat latba vetni, ha a labdarúgás szabályrendszerének modernebbé tétele a célunk. Az óhazában írt posztjaink között, majd a Taccson írt javaslataink közül is bőven akadnak, amiket megfontolás tárgyává tett a FIFA. Emlékezhettek az esztétikai, a pszichikai illetve az ideológiai les fogalmára, a pályán viselt öltözék, vagy a támadó-védő súly-, és magasságarány, vagy a műesések fontosságára a világsajtó történetében először figyelmet felhívó posztjainkra, amiket megfejeltünk még a bajnokságok pontszámítását forradalmasító javaslatunkkal. Na, itt a kövi. Egy kattintás ide a folytatáshoz….