Nem kell mindig jó fejnek lenni

Mai hír: Dani Alves aláírt a PSG-hez, ahol a juvés fizetésének nagyjából a dupláját keresi majd. És hogy még fokozza az elmúlt hetek gusztustalan viselkedését, amikor megkérdezték, mi a különbség a Juve és a PSG között, akkor ennyit mondott: „Az ambíció és a szervezettség. Itt minden jól szervezett.” És akkor az emberben felmerül, hogy még annál is nagyobb állatság volt ingyen elengedni ezt a patkányt, mint ahogy gondoltuk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ezt külön köszi, Carlitos!

Van a Bianconerin két olyan posztom is, amit nem lőttem ki. Csak mi négyen láttuk. Mindkettőt egy-egy heves vita ihlette – a szerelem már csak ilyen – és az úgy is volt rendjén, hogy ne publikáljam egyiket sem. Az egyiket viszont most muszáj felidéznem, mert újra aktuális.

Dinóval Dinával rengeteget vitatkoztunk Vucsinicsről. A hatalmas pallosú crnagóra egyébként is mindig téma volt a listán, mert Dina a 60. perc környékén mindig belökte, hogy „Vucsinics góljával nyerünk”. Néha be is jött neki. Azt viszont nem tudta elérni, hogy egyetértsek vele azzal kapcsolatban, Vucsinics klasszis futballista-e. Sírunk.

adiostevez

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Hálátlanság, Tevez a neved!

tevezHát, ennyi volt, barátaim… Két éve befogadtunk egy üldözöttet, aki Angliában leginkább arról vált nevezetessé, hogy büntetésből kiharcolt magának egy kis közérdekű munkát, illetve, hogy majd egy évtizednyi ottlét alatt sem volt képes egy egyenes mondatot elmondani angolul. Ő Carlos Tevez, aki a legszégyenteljesebb 10-esként vonulhat majd be a klubtörténelembe. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Eszt is meg kellett nyerni

llorentepalermoMég mielőtt a varjak mély gödörbe károgták volna a Juventust (a jövő héten egyébként már több helyen fagyni fog!), a Palermo legyőzésével befogtuk a csőrét a vészmadaraknak. Nem volt nehéz meccs, ezért messzemenő következtetéseket ne vonjunk le. Villámgyors értékelés. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Exek ellen

Este egy ezer perce veretlen, remek ellen, benne rengeteg ex ellen nyert kedvenc seregem. Tevez nem egyet, ellenben kegyetlen kettest vert (szemnek kellemesre kerekedett, mellyel vezetett seregem), egy ex rettenetesen eleresztette, egy feszes testes exszel kevesebb fejezte be e meccset. Seregem vezetett, de kezdetre hetven perc eltelt, s kedvenc emberek ereje elment, leeresztettek, seggen vettek leheletet, szenvedtek. Nem keseredtem el, ellenben lelkendeztem, mely percben fekete mezbe tekert ember – eleget lesve eme nemes versenyt – egyet meg egyet meg egyet lehelt csepp fekete szerkezete belseje fele. Seregem nyert, s sebesen repeszt – ellenfeleknek lehet mersze, meggebedhetnek, kedvenceket nem vernek meg.

mekkelek

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kevés lesz egy félidő

Pár óra múlva az eddigi 2014-es év második legfontosabb 90 percébe nyes bele a Juve. Az eddigi legkomolyabb megmérettetés a januári, Roma elleni bajnoki volt, azt az eredményt tekintve kiválóan, a játék képét nézve elfogadhatóan hoztuk, és a Conte-csapat eddig 3 meccset kivéve (Bayern oda-vissza, ill. a Galata ellen, idegenben) nagyon odatette magát a sorsdöntő csatákra, így most sem lehetünk kevésbé bizakodóak. Két aggályunk van, amit hajtás után természetesen részletezünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Iszonyú nagy rohadékok vagyunk

Általában szeretünk statisztikákkal magyarázni történéseket, hogy tényszerűbbnek és okosabbnak tűnjünk. Tegnap a Milan többet lőtt kapura (22 vs. 10), többször el is találták a célterületet (9 vs. 5), nagyságrendekkel többet volt náluk a labda (60%-40%), a hazaiak jóval többet (426 vs. 258) és pontosabban (86% vs. 76%) passzoltak, több szögletet (7 vs. 1) végezhettek el. Mi meg szartunk az egészbe, és nyertünk 2:0-ra.

milan1 Egy kattintás ide a folytatáshoz….