The number of the be(a)st

Amikor a tavalyi bajnokságot értékeltem, a következőt írtam: “Az 1930-35 közötti Quinquennio d’oro után újra öt scudettót nyertünk, de ezúttal más a helyzet: akkor az utolsó bajnoki címnél lehetett érezni, hogy lezárult egy korszak. A következő bajnokságban a Juve csak 5. lett, és az 1949-50-es bajnokságig nem is sikerült újra elsőnek lennie. Most gyökeresen más a helyzet: az átmeneti évben is behúztuk a bajnokságot, sokkal jobb anyagi helyzetben van a klub, mint a versenytársak, a csapat tele van fiatal, vagy éppen ideális korban lévő klasszissal, vagy magas szinten teljesítő veteránnal. Azaz ma komoly esély van arra, hogy a sorozat tovább folytatódik.” Hát folytatódott! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kötelező kör

Persze most mindenkit a Barcelona érdekel: van-e esélyünk, visszavágunk-e 2015-ért, Suarez vajon most Chiellini melyik testrészét kapja be stb. Pedig gyorsan el kellene felejteni a BL negyeddöntőt: vasárnap délután Genovában játszunk. ott, ahol egy igen kellemetlen pofonba futottunk bele nem is olyan régen. Persze az ellenfél most Piszkos Fred is csapat lesz, de ha a játékosok fejében Messi és a jövőbeli, tört magyarsággal megírt Joó Gábor cikkek járnak, akkor bizony most is belefuthatunk egy kellemetlen pofonba. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Eltűnt egy kis manó

Helyzet van Eder mester műhelyében: Pumuklit eltiltották, így muszáj lesz megbontani a mostanában faszán muzsikáló első négyest a ma esti bajnokin. És ez nem is feltétlen kellemetlen annyira, mint ahogy elsőre tűnik: amióta a lilák elleni lángos óta a 4-2-3-1-et toljuk, azóta a Cuadrado, Dybala, Mandzukic – Higuain kvartett gyakorlatilag szünet nélkül a pályán van. Cuadradón ez kiemelten látszott Udinében: a hazaiak lazán leütközték, képtelen volt megjátszani Higuaint, a máskor gördülékeny váltások sem működtek Alves és Pulkó között, és a védekezéshez sem tette hozzá a magáét. Szerencséjére beszedett egy sárgát, és ma pihen. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szürpríz!

Amikor ősszel Asamoahnak sikerült úgy megsérülnie az ősszel, hogy sem a labda, sem az ellenfél bármelyik játékosa nem volt a közelében, nem gondoltam volna, hogy neki bármilyen szerepe lehet még a Juventusban. Sőt, abban a pillanatban azt sem tartottam volna túlzásnak, ha azonnal felbontjuk a szerződését, mert alkalmatlan az élsportra. Ehhez képest a hétvégi kupameccsen a csapat egyik legjobbja volt – de nem ez az egyetlen meglepetés, ami mostanában érhetett minket a klubbal kapcsolatban. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Válság, válsááág!! Váálsááág!!!4

Lángos. Sajtos-tejfölös.

A legfrissebb hírek szerint Dani Alves egy égő argentin zászlót dugott fel Higuaín seggébe, Lichti egy I Hate Niggers feliratú táblával a nyakában ugrott át egy gramm kokainért Evrához, Alex Sandro pedig nyárson sütötte Allegri lányát Asamoah-val (a hírek szerint sakkoztak is a hátán).  Ha ilyen, vagy ehhez hasonló hírekbe futtok a csapat háza tájáról, az nem véletlen. Ez már a Juventus háza táján válságnak számít, nem hullámvölgynek, és a sajtó imádja az ilyet. Ne. Dőljünk. Be. Mindennek. 

genoa

Jól elkenték a szánkat Genovában. A Conte-éra kezdete óta kevésszer éreztük azt a döbbent borzongást, mint a Marassiban a 30. perc környékén. Legyalult rútul a Bayern Conte második évében, a Barca elleni BL-döntőnek is voltak kellemetlen pillanatai, és a hosszú veretlenségi sorozatot is büntető fájdalom volt az Izé ellen (!) otthon (!!) elbukni. De azért ebbe a csapatsorrendbe nehezen illeszthető be a Genoa.

Ahogy a Juventus is a 2011 óta íródó aranykor többi Juventusa közé. S4tchy a tavalyi szezonstarthoz hasonlította, és van is benne igazság, bár ahogy tavaly az optimistábbak közé tartoztam, úgy idén nem vagyok benne biztos, hogy nem vagyunk ordasul megbaszódva.

Tavaly egyszerű volt a képlet, és végül – bár ebben szinte egyedül hittem – tényleg csak annyi kellett, hogy visszatérjen Marchisio. Most visszatért, de szignifikáns előrelépést nem hozott a játéka (ami egyébként egyelőre elég távol van attól, amit mondjuk tavaly villantott), és már most látszik, hogy itt bizony még legalább 2-3 dologra szükségünk lenne ahhoz, hogy elérjük a tavalyi szintet.

  • Kell a Tevezzé vedlő Dybala munkamorálja, mert a labdakihozatalok nem mennek úgy, ha az egyik csatár nem lép vissza. Ez amúgy lehetne akár Pjaca is, de erre még legalább egy évet kell várni.
  • Kell egy minőségi ugrás Pjanictól, aki egyelőre pont úgy pótolja Pogbát, ahogy a francia játszott Marchisio nélkül: zéró impact, néhány fontos és szép megmozdulás, de nem tud húzóemberré válni. Több kell, kulcsjátékost vártunk a személyében, és egyelőre nem az.
  • Kurvára kéne egy középpályást venni a télen, mert látszik, hogy nevetségesen lyukasak vagyunk a legfontosabb posztokon. Én már nem bánom Witselt sem, Brozovicnak, illetve az bergamasca Kessie-nek viszont jobban örülnék. Mindegy, csak ne kelljen sokszor idén Sztyuanit nézni, mert felvagdosom az ereimet a metszőfogammal.

Már egy ideje rinyálunk, hogy szar a játék. A hulladék játékkal elért győzelmeknek sikerült elterelniük a figyelmet a gondokról, de tudomásul kell vennünk, hogy ezek a dolgok nem jönnek helyre egyik napról a másikra. Ez viszont baj, mert most jön egy Atalanta, Torino, Roma sorozat, amiből akár nagyon szarul is kijöhetünk, ha nem kapjuk össze magunkat sürgősen.

A legviccesebb majd a karácsony lesz, amikor 22-én a Crotonéval, 23-án a Milannal játszunk. Ilyet még a világ nem baszott, komolyan. Pontosan leírja, mekkora rangja van az olasz Szuperkupának.