Harvester of sorrow

Meg kellett baszódni, megbaszódtunk.

Ebben elég sok minden benne van

Nincs mentség: a jobb csapat jutott tovább. Az Ajax gyorsabb volt, keményebb és határozottabb, jobban játszotta a játékát, mint a Juventus a sajátját (?). Alig nyertünk párharcot, fulladoztunk az Ajax bitang labdapresszingje alatt, és amikor a legjobban kellett volna, egyetlen extra teljesítményt sem tudtunk felmutatni. Sőt, ahogy ilyenkor lenni szokott, inkább a gondjaink kerültek napvilágra.

Röviden így lehet összefoglalni magát a kiesést jelentő meccset, de – mivel hivatalosan is kurvára vége van a szezonunknak – érdemes továbbgondolni a dolgokat. Mit jelent a kiesés a Juventusra nézve? Min kell változtatni, hogy ne történhessen meg ilyesmi újra? Kivel, kikkel kell elkezdeni a következő szezonra való építkezést? Zenénk is van hozzá:



1. A Ronaldo-kísérlet összegzése

Cristiano Ronaldo a miénk, de nem tudtuk igazán kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. Oké, továbblőtt minket az Atléti ellen, és az Ajax ellen is oda-vissza gólt szerzett, azaz kijelenthető, hogy rajta aztán tényleg semmi nem múlt. De a kérdés nem egyszerűsíthető le gólokra, még nagyon fontosakra sem.

Szedd ki, csimasz!

A Ronaldo kérdéskör egy összetett mondatban foglalható össze: tud-e annyi gólt szerezni, illetve lesz-e annyi impactje a meccseken, hogy érdemes legyen a Juventus kiforrott, korábban minden játékosnak ilyen-olyan helyet biztosító támadójátékát egyetlen játékosra építeni?

Az a legdurvább, hogy a kiesés ellenére sem könnyű választ adni a kérdésre. Az biztos, hogy Ronaldo érkezése nem volt jó hatással a támadóinkra – Mandzukicot kivéve, de ő meg teljesen kifingott a szezon végére. Dybala teljesen összeesett, Costa hol sérült, hol rossz formában van, de az biztos, hogy nem tudja kijátszani magából, ami benne van, Kean pedig hiába óriási ígéret, egy Ajax elleni meccsen még nem várható tőle markáns teljesítmény. Az egyetlen kivétel talán Bernardeschi, akivel egészen jól megérti magát a portugál, de ő még nem kiforrott világklasszis, csak képes világklasszis teljesítményre. (Meg olyan fossal gazdagon borított szarra is, mint az Ajax ellen.)

A ronaldisták válasza erre az, hogy Ronaldo azért jött, hogy gólokat lőjön, és a fontos meccseken lőtte is őket, ahogy kell. A többiek sara, hogy nem tudtak alkalmazkodni a portugálhoz, akihez igenis mindenkinek kötelessége lett volna alkalmazkodni. (Egyébként érdekes kérdés lett volna Cuadrado játéka, ha nem veszítjük el kb. egész évre a Pumuklit). Ronaldónak voltak kiemelkedő meccsei, amiket vártunk is tőle a nehéz pillanatokban, de van egy megdöbbentő észrevételünk is: az Ajax ellen idegenben és otthon is a gólja volt az egyetlen jó megmozdulása, és onnantól a csapat szempontjából hasznosabb lett volna a helyén egy más típusú játékos a pályán. Persze ezen nem volt sok időnk agyalni, mert mindkét góljára perceken belül válaszolt az Ajax, de ez most mindegy.

Nem ehhez szokott

Szóval a jövőre nézve a Ronaldo-kérdés mindenképpen egy megoldandó probléma. Őszintén szólva nem nagyon látom, hogy a jelenlegi csatársor-összetételben hogyan lehetne mindenki számára megnyugtató megoldást találni, de szerencsére nem is az én vállamat nyomja a felelősség, hogy kitaláljam.

2. Siamo tutti Allegri?

Max Allegrinél jobb edző utoljára 2006-ban irányította a Juventust, sőt még az sem biztos, hogy Kalap úr állja az összehasonlítást General Max-szal. Amióta ő vezeti a csapatot, csak elvétve fordult elő, hogy a kispadon vereséget szenvedtünk. A döntőkben talán jobb csapatokkal találkoztunk, a Bayern ellen Evra, a Real ellen meg Ronaldo jelentette a különbséget, a bajnokságban pedig ritkán játszottunk éles meccseket, azokat viszont meg is nyeregettük jobbára.

Lécci, még egyet, köszi.

De most eljutottunk odáig, hogy kijelenthetjük: a Juventus az elmúlt két évben jottányit sem fejlődött. Tavaly is szar szezonunk volt, alig játszottunk jó meccset, és ez idénre sem változott jelentősen. A Manchester elleni BL-meccsekre, az Atléti elleni visszavágóra, illetve a Napoli hazai legyőzésére szívesen fogunk emlékezni, de ez kb ugyanazt adja ki, mint tavaly: 4-5 igazán jó meccsünk volt egész évben.

A BL-kiesésben azonban tavaly Allegri nem volt hibás: jó meccset játszottunk itthon a Reallal, a játék képéből nem következett a 0-3, ráadásul idegenben brutális feltámadást produkáltunk. Idén azonban ez is megfordult, mert az Ajax elleni kiesésben – az ismert, a vártnál is súlyosabbnak mutatkozó gondok ellenére – vastagon benne volt Allegri is. Kezdve a furcsa kezdőcsapattal, aztán a még furcsább cserékkel, és főleg azzal, hogy a Juve csak percekre volt képes nyomás alá vonni az ellenfél kapuját még akkor is, amikor már nagyon szorult a kapca.

Időközben Dybala teljesen leépült, Douglas Costából sem tudtunk semmit kihozni, és hát Ronaldo csapatba illesztése sem sikerült zökkenőmentesen. A támadójátékunk esetlegessé válása nyilván nem csak Allegri hibája, abban viszont nyilvánvalóan megvan a felelőssége, hogy egy olyan kiváló adottságú játékos, mint Alex Sandro két éve csak a fingot habosítja a pályán, arra meg talán ő sem emlékszik, mit látott De Sciglióban, amiért muszáj volt leigazolni. És közben ott lóg a levegőben Rugani, a Bonucci-sztorin pedig nyertünk egy hibafaktort, viszont vesztettünk egy kiváló, bármikor bevethető védőt Benatia személyében. Ezekben nem vitatható Allegri felelőssége.

Kár érte, jó ügynök volt

Nem hiszem, hogy tudunk jobb edzőt találni nála, és ebből a szempontból nyilván üdvözítő lenne a maradása. Viszont előfordulhat, hogy tényleg elfáradt ez a kapcsolat, és a továbblépéshez újra legalább akkorát kell kockáztatni, mint amekkorának a Conte-Allegri csere tűnt elsőre. Mindent összevetve, azt hiszem, mennie kéne, de az én véleményem szart sem számít, mert még be sem tette a lábát Vinovóba, én már felakasztottam, felnégyeltem, megbotoztam és csak utána erőszakoltam meg.

3. La Juventus

Azt hittük, pedig dehogy. Most nyilván rohadtul fáj ez, de ha megnézzük, kik végeztek mögöttünk az idei BL-szezonban, nem olyan vészesen csúnya ez, kivált, ha az Ajax még legalább háromszor tudja hozni azt a játékot, amivel velünk törölte fel a saját stadionunk gyepszőnyegét.

Ne tévedjünk, borzasztó nehéz feladat áll most a klubvezetők előtt. Erre a szintre fel lehet érni sok pénzzel és egy jó edzővel, ezen túllépni azonban már olyan feladat, amihez egyszerre kell együtt állnia jó sok csillagnak. Elég egy aprónak tűnő hiba (mint például Benatia elengedése, aminek akkor nem tulajdonítottunk túl nagy jelentőséget), ami aztán óriásira duzzadva robban bele a képedbe a lehető legrosszabbkor. Az pedig, hogy mindennek stimmelnie kell, már jelentős részben szerencse dolga is.

Lécci, apuuu!

Az ember ilyenkor mindig a bűnbakot keresi először, és bár van rá bőven jelentkező, most érdemes inkább globálisan megközelíteni a kérdést. A legnagyobb baj az volt, hogy a sokat bizonytalankodó védelem miatt Allegri nem tudott átállni a kerethez leginkább illő 4-2-3-1-es formációra, folyamatosan szükség volt a három középpályásra, hogy ne kelljen sokat egy az egyben védekeznie a hibázásra bármikor kapható védőknek. Ez ugyanakkor még nem volt tragikus, hiszen Pjanic személyében az egyik legjobb regista kezében volt a pálca, de egyrészt az ő, másrészt a mellette szolgálatot teljesítő középpályások formaingadozása miatt sokszor elveszett a balansz a csapatunk játékából. Hol reménytelenül beszorultunk, hol nem tudtunk átmenni támadásba, az pedig összességében az elmúlt két év minden fontos meccsén igaznak bizonyult, hogy az igazán jó csapatok ellen nem tudjuk elviselni a komoly presszinget.

Ha tippelnem kéne, erre a problémára az lesz a Juventus válasza, hogy a klasszikus irányítóiskola másik olvasatát fogjuk erőltetni: a labdákat osztogató 10-esünk nem a regista posztján játszik majd, hanem a trequartistáén. Ez lesz Ramsey, és – szerintem – ezért nem lesz velünk jövőre Pjanic, akit Dybalához, Alex Sandróhoz és talán Douglas Costához hasonlóan sok pénzért el fogunk engedni.

Ezt követeli meg a modern futball. Nem azok a csapatok játszanak majd a BL-döntőben, akik jól bírják a nyomást, hanem azok, akik képesek kifejteni azt, és mi erre – talán részben Ronaldo miatt – nem voltunk alkalmasak.

A fentiekkel azt is elmondtam, hogy szerintem jelentős változások állnak be a keretben is. Létfontosságú, hogy Chielliniek az utolsó két jó évében magabiztos, jó párja legyen a védelem közepén, és a két szélre is kell játékost vennünk. Ramsey mellé kell középpályás is, box-to-box csávóra lenne leginkább szükség, amolyan Vidal 2.0-ra, és attól függően, hogy kik távoznak a csatársorból, nyilván oda is kellenek pótlékok. (Egy dolog biztos: ha Mauro Icardi valaha magára húzza a Juventus mezét, iszonyatosan csalódott leszek.)

Oké, ne csak a levegőbe beszéljünk: a védelembe Umtitit hoznám a Barcából, vagy Koulibalit a Napoliból, a szélső védő posztjára Darmiant, méghozzá azért, mert mindkét oldalon tud játszani. A középpályára az elérhető csávók közül talán Rakitic lenne a legjobb megoldás (Pogbáról felesleges álmodozni), de Nápolyból simán megléptetném Fabian Ruizt, még ha van is benne kockázat. A csatársorból pedig nem tudjuk, kik távoznak, úgyhogy nehéz nevesíteni a pótlékot is.

4. Konklúzió

Láttuk tegnap, hogy a Napoli kiesett az Arsenallal szemben, mint szar a vonatból, és eltéveszthetetlen a párhuzam a Juve-Ajax-szal. Egyik csapatnak sem tett jót, hogy a bajnokságban hosszú hetek óta csak taknyot habosítanak a játékosai (ez nyilván válasz is az általunk feltett kérdésre), mert ilyen állapotból nagyon nehéz üzemi hőfokra felpörögni. A két olasz élcsapat kieséséért tehát nyugodtan tetemre hívható a mezőny többi tagja, akik pusztán NBI.-es terhelést tudnak biztosítani a Serie A-ban. Márpedig aki hétvégén a kiscsoportosokkal játszik, azt hét közben a nagycsopisok leverik, mint vak a poharat.

Nagycsoport

Ezen kívül a szerencse sem állt igazán mellénk. Benatia távozása után pont a legrosszabbkor röttyent meg Giorgio is, és borzasztóan kellett volna a jó teljesítmény a két szélső védőtől, akik életük legrosszabb formájába kerültek a legfontosabb meccsekre. Ebben nyilván megvan Allegri felelőssége is (abban meg főleg, hogy Dybalát Kean váltotta, és nem Cancelo), de azért ez inkább pech.

Az a legnagyobb baj most – mármint akkor, ha eljutottunk odáig, hogy egy jobb csapat kivert minket, és fel tudjuk dolgozni, hogy Ronaldóval a fedélzeten sem sikerült -, hogy egyébként kimondottan értékes, minden szezonban igencsak várt meccseink mennek a levesbe a következő másfél hónapban. Játszunk még az Izével, a Romával, és lesz egy derbi is, amiken lehetne izgulni és örülni, de hát ez meg van baszva, ahogy van. Nem lesz itt már idén semmi, csak egy olyan bajnoki cím, aminek nem lesz könnyű tiszta szívből örülni.  

Aut vincere, aut morti!

Azért van latin címe, hogy lássátok, milyen kibaszott műveltek vagyunk!

Azon gondolkodunk mink, akik elbaszott okosak vagyunk úgy emberileg, mint szakmailag, hogy most akkor ez jó-e így nekünk, vagy inkább nemjó. Esetleg talán még rossz is.

Nem tiszteljük a Serie A-t, mondta Mihajlovic

Adott az a nagy derültségre számot tartó, alapjában véve felettébb örvendetes tény, hogy zsinórban nyolcadszor is a térdünkre fektettük az olasz mezőnyt (amit pusztán annak köszönhetünk, hogy Muntari gólját kivédte Buffon.) Egy pont választ el a scudettópajzstól, hamarosan élesíthetik a #scudotto hashtaget a My7h, és a Le6end után. Saját rekordunkat nyújtjuk tovább, méghozzá olyan befutóval, hogy hat fordulóval a vége előtt Allegri pályára küldi a masszőrét és a könyvelőjét is.

A szezonunk potenciális örömfaktorai közül már jó néhányat kipipálhattunk. Itt van mindenekelőtt az Izé szánalmas szereplése csapatkapitányuk főszereplésével, vagy a harmincpontos hátrányból bírózó Milan-tábor. És persze a legfontosabb: a brutális fordítás az Atlético Madrid ellen, amit azóta megfejeltünk egy amszterdami döntetlennel.

Ugyanaz a para

A belgák elleni visszavágó előtt ugyanaz a helyzet, mint a Bilbao ellen volt: ha kiesés van, a következő másfél hónap nemcsak dögunalmas lesz, de a végén még kénytelenek leszünk megnézni, ahogy az Atalanta gurít egy négyest a Milannak (az mondjuk pont fasza lesz). Szerencsére most nem a Kraken segglyukából kell visszakandikálnunk a torinói meccs előtt, de így sem lesz könnyű kiejteni a Feyenoordot. És itt jön a kérdés.

Vajon nem jobb-e tűzből menni a meccsekre? Fordítható úgy is a kérdés, hogy a mentális, vagy a fizikai fáradtság a kártékonyabb? Az biztosan jó, hogy nélkülözhetetlen kulcsjátékosok, mint Pjanic, Ronaldo és Bernardeschi pihenni tudnak a bajnokikon. De vajon milyen hatással lesz a hétközi punnyadás a BL-teljesítményre? Láttunk már olyat elégszer, hogy ez nem tett jót egy csapatnak.

A BL legjobb nyolc csapata közül egyedül mi vagyunk lazák. Oké, most már a Barca is, de nekik ehhez le kellett játszaniuk a múlt heti, Atlético Madrid elleni meccsüket, amit ha elveszítenek, meleg lehetett volna a befutó. Az angolok egymást ütik a BL-helyekért és a bajnoki címért, az Ajax meg múlt héten vette csak át a vezetést a PSV-től, most gólkülönbséggel vezet. Mindenki tűzben van, vagyis a fenti kérdésre igen lesz a válasz, ha Barca-Juve döntőt rendeznek. (You’d better gimme an amen for that, believers!)

Én egyébként optimista vagyok, és nem csak azért, mert biztos vagyok benne, hogy a feddhetetlen UEFA kimondott célja, hogy Messi játssza a döntőt Ronaldo ellen. Mivel maradt egy kis zsetonunk Fabbri lefizetése után, megtámogattuk a projektet néhány maláj kurvával, úgyhogy nincs miért aggódni.

Ha nem is sikerülne eltalálnünk a döntéshozók ízlését, akkor is egészen jól nézünk ki. Ronaldónál a fontos meccseken rendre beköszön a beast mode, ami már önmagában döntő faktor, Bernardeschi is bizonyítja, hogy képes nemzetközi szinten is meghatározó teljesítményre, Rotterdamban pedig végre felébredt Bentancur is, baszom a száját. Allegri kirakósa nagyon szépen alakul, hitvány ballasztból dagadó vitorlát font Emre Can dús mellszőrzetéből, és még Ruganiból is ki tudott préselni egy kiváló meccset egy rangadón.

Persze futattunk egy csomó rizikót is, a random hülyeséggenerátort gondolkodás nélkül kapcsolgató Bonucci, illetve a róla Cancelóra és AlesSandróra átragadó holdkór üthet rajtunk nagyokat, és ezért nyilván felmerül a kérdés, hogy ez BL-győztes matéria-e a Juventus, és pontosan erre fogunk ma választ kapni.

Ettől beszartunk volna néhány hónapja

Két fajsúlyos hiányzónk is lesz ma este: Chiellini nem épült fel, Mandzukic pedig izomsérülést szenvedett, ezzel két stabil kezdőnket veszítettük el. Szarul hangzik, de Eindhovenben – hiába rettegtünk tőle előzetesen – elég jól muzsikált a Bonucci-Rugani kettős, Mandzukic pedig azért nem fog hiányozni, mert az utóbbi időben (és így Hágában is) a legelapvetőbbnek gondolt attribútumait sem tette bele a közösbe. Más szóval : szar.

Mégsem gondolom, hogy a gólokat bombasztikus formában ontó Roy Keane fog kezdeni az Utrecht ellen. Szerintem vagy Dybala lesz a hol hamis, hol igazi 9-es, vagy Ronaldo megy be középre, és Douglas Costával fogjuk támadni az eltiltás miatt kieső balhátvéd helyét. Aztán az utolsó 20 percre beszáll a kis csoki, és üt még egyet. A védelem nagyjából adott, bármilyen szar volt is Cancelo Bredában, biztosan vele kezd Allegri, és Alex Sandro is megőrzi a helyét a kezdőben, és a középpályán sincs kérdés, hiszen azzal, hogy Bentancur játszott a SPAL ellen, szinte biztosra vehető, hogy Emre Cannal kezdünk a Fortuna Sittard ellen.

Egy dologtól tartok csupán. A Bonucci-Rugani kettősnek, illetve a védelem két oldalán szerencsétlenkedő sporttársaknak tulajdonképpen még jól is jött, hogy a vártnál (és tervezettnél) jó 10 méterrel hátrébb szorult a Juventus, hiszen a tömörülésnek köszönhetően kevésszer kerültek egy az egybe a Heerenveen támadóival. Ez most biztosan másként lesz, hiába kezdjük előnyből a visszavágót, biztosan feljebb megyünk, az így megnyíló területek miatt vélhetően lesz néhány meleg pillanat.

Este 9-kor sípszó, az M4 adja a meccsünket, úgyhogy ha szerencsénk van, Hajdú Pisti tolja majd az okosat, ha nincs, akkor meg Knézy ÉnMegmondtam Jenő a butát. és a Spílerrel megnyerjük a kiváló Baumstark Tibit. Jó mulatást, basszatok be addig!

Félig

Miután a DZS-csapat kikapott a LIDL-től, és hivatalosan csúszott egy hetet a már nagyjából december óta végképp egyértelmű bajnokavatás, beszéljünk valami fontosabbról. Tudjátok, van az a mondás az optimistáról és a pesszimistáról, meg a fél pohár vízről. Ezzel le is lőttük a poszt érdemi mondandóját: nézőpont kérdése, hogyan értékeljük a rotterdami 90 percet.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

TISZTÁZÁS

Kedves Milan-drukkerek!

A Juventus számára nem volt élet-halál kérdés a szombati mérkőzés: ezt a bajnokságot még úgy is behúzná a csapat, ha Medveczky Ilona lenne a középhátvédje. Ha a játékvezetőben keresitek a hibát, akkor se a Juvét szidjátok, hanem az Intert vagy a Laziót (esetleg az Atalantát), mert valószínűleg tőlük fizethette le valaki a SÍPMESTERT.

De azért gondolkodjatok el valamin: ha Alex Sandro mozdulata után tizenegyest kap a Milan, az pontosan hogyan alakította volna a meccs folyását? Ha belövi a büntetőt a Milan, akkor ugyanúgy jön Boniek, és PONTOSAN UGYANOLYAN játékhelyzetből megszerzi a második gólt? Így már 2-0 lett volna a Milan javára? Vagy a megítélt büntető hatására összeomik a Juve, és kap egy négyest?

A videóbíró rendszere a második évét tapossa a Serie A-ban: jól láthatóan az erőviszonyokat semmiben nem befolyásolja. Nem lett tőle erősebb Milánó egyik csapata sem, és a Juventus sem vált gyengébbé. A Roma nem nyer bajnokságot, ahogy a Napoli sem. Lassan úgy állunk, hogy a Serie A maradék csapatai összesen nem gyűjtöttek annyi pontot, mint amennyi a Juvénak van.

Esetleg fel lehetne még melegíteni a dopping-témát, arról már amúgy is régen olvashattunk.

A BL-helyért való csatához és az Olasz Kupához sok sikert kívánunk!

Üdvözlettel,

Andrea Agnelli