Azért van latin címe, hogy lássátok, milyen kibaszott műveltek vagyunk!

Azon gondolkodunk mink, akik elbaszott okosak vagyunk úgy emberileg, mint szakmailag, hogy most akkor ez jó-e így nekünk, vagy inkább nemjó. Esetleg talán még rossz is.

Adott az a nagy derültségre számot tartó, alapjában véve felettébb örvendetes tény, hogy zsinórban nyolcadszor is a térdünkre fektettük az olasz mezőnyt (amit pusztán annak köszönhetünk, hogy Muntari gólját kivédte Buffon.) Egy pont választ el a scudettópajzstól, hamarosan élesíthetik a #scudotto hashtaget a My7h, és a Le6end után. Saját rekordunkat nyújtjuk tovább, méghozzá olyan befutóval, hogy hat fordulóval a vége előtt Allegri pályára küldi a masszőrét és a könyvelőjét is.

A szezonunk potenciális örömfaktorai közül már jó néhányat kipipálhattunk. Itt van mindenekelőtt az Izé szánalmas szereplése csapatkapitányuk főszereplésével, vagy a harmincpontos hátrányból bírózó Milan-tábor. És persze a legfontosabb: a brutális fordítás az Atlético Madrid ellen, amit azóta megfejeltünk egy amszterdami döntetlennel.

A belgák elleni visszavágó előtt ugyanaz a helyzet, mint a Bilbao ellen volt: ha kiesés van, a következő másfél hónap nemcsak dögunalmas lesz, de a végén még kénytelenek leszünk megnézni, ahogy az Atalanta gurít egy négyest a Milannak (az mondjuk pont fasza lesz). Szerencsére most nem a Kraken segglyukából kell visszakandikálnunk a torinói meccs előtt, de így sem lesz könnyű kiejteni a Feyenoordot. És itt jön a kérdés.

Vajon nem jobb-e tűzből menni a meccsekre? Fordítható úgy is a kérdés, hogy a mentális, vagy a fizikai fáradtság a kártékonyabb? Az biztosan jó, hogy nélkülözhetetlen kulcsjátékosok, mint Pjanic, Ronaldo és Bernardeschi pihenni tudnak a bajnokikon. De vajon milyen hatással lesz a hétközi punnyadás a BL-teljesítményre? Láttunk már olyat elégszer, hogy ez nem tett jót egy csapatnak.

A BL legjobb nyolc csapata közül egyedül mi vagyunk lazák. Oké, most már a Barca is, de nekik ehhez le kellett játszaniuk a múlt heti, Atlético Madrid elleni meccsüket, amit ha elveszítenek, meleg lehetett volna a befutó. Az angolok egymást ütik a BL-helyekért és a bajnoki címért, az Ajax meg múlt héten vette csak át a vezetést a PSV-től, most gólkülönbséggel vezet. Mindenki tűzben van, vagyis a fenti kérdésre igen lesz a válasz, ha Barca-Juve döntőt rendeznek. (You’d better gimme an amen for that, believers!)

Én egyébként optimista vagyok, és nem csak azért, mert biztos vagyok benne, hogy a feddhetetlen UEFA kimondott célja, hogy Messi játssza a döntőt Ronaldo ellen. Mivel maradt egy kis zsetonunk Fabbri lefizetése után, megtámogattuk a projektet néhány maláj kurvával, úgyhogy nincs miért aggódni.

Ha nem is sikerülne eltalálnünk a döntéshozók ízlését, akkor is egészen jól nézünk ki. Ronaldónál a fontos meccseken rendre beköszön a beast mode, ami már önmagában döntő faktor, Bernardeschi is bizonyítja, hogy képes nemzetközi szinten is meghatározó teljesítményre, Rotterdamban pedig végre felébredt Bentancur is, baszom a száját. Allegri kirakósa nagyon szépen alakul, hitvány ballasztból dagadó vitorlát font Emre Can dús mellszőrzetéből, és még Ruganiból is ki tudott préselni egy kiváló meccset egy rangadón.

Persze futattunk egy csomó rizikót is, a random hülyeséggenerátort gondolkodás nélkül kapcsolgató Bonucci, illetve a róla Cancelóra és AlesSandróra átragadó holdkór üthet rajtunk nagyokat, és ezért nyilván felmerül a kérdés, hogy ez BL-győztes matéria-e a Juventus, és pontosan erre fogunk ma választ kapni.

Két fajsúlyos hiányzónk is lesz ma este: Chiellini nem épült fel, Mandzukic pedig izomsérülést szenvedett, ezzel két stabil kezdőnket veszítettük el. Szarul hangzik, de Eindhovenben – hiába rettegtünk tőle előzetesen – elég jól muzsikált a Bonucci-Rugani kettős, Mandzukic pedig azért nem fog hiányozni, mert az utóbbi időben (és így Hágában is) a legelapvetőbbnek gondolt attribútumait sem tette bele a közösbe. Más szóval : szar.

Mégsem gondolom, hogy a gólokat bombasztikus formában ontó Roy Keane fog kezdeni az Utrecht ellen. Szerintem vagy Dybala lesz a hol hamis, hol igazi 9-es, vagy Ronaldo megy be középre, és Douglas Costával fogjuk támadni az eltiltás miatt kieső balhátvéd helyét. Aztán az utolsó 20 percre beszáll a kis csoki, és üt még egyet. A védelem nagyjából adott, bármilyen szar volt is Cancelo Bredában, biztosan vele kezd Allegri, és Alex Sandro is megőrzi a helyét a kezdőben, és a középpályán sincs kérdés, hiszen azzal, hogy Bentancur játszott a SPAL ellen, szinte biztosra vehető, hogy Emre Cannal kezdünk a Fortuna Sittard ellen.

Egy dologtól tartok csupán. A Bonucci-Rugani kettősnek, illetve a védelem két oldalán szerencsétlenkedő sporttársaknak tulajdonképpen még jól is jött, hogy a vártnál (és tervezettnél) jó 10 méterrel hátrébb szorult a Juventus, hiszen a tömörülésnek köszönhetően kevésszer kerültek egy az egybe a Heerenveen támadóival. Ez most biztosan másként lesz, hiába kezdjük előnyből a visszavágót, biztosan feljebb megyünk, az így megnyíló területek miatt vélhetően lesz néhány meleg pillanat.

Este 9-kor sípszó, az M4 adja a meccsünket, úgyhogy ha szerencsénk van, Hajdú Pisti tolja majd az okosat, ha nincs, akkor meg Knézy ÉnMegmondtam Jenő a butát. és a Spílerrel megnyerjük a kiváló Baumstark Tibit. Jó mulatást, basszatok be addig!

Ki az, aki megmondja, hogy lehet továbbjutni? Jól sejtetted: mink. Pedig hát.

Szerinted miért esik mostanában ennyire kevés szó arról, hogy akár tovább is lehetne jutni? Tényleg ennyire kétségbeejtő a helyzet?

S4tchy: Igen, roppant kétségbeejtő a helyzet, ugyanakkor nem váratlan. Az Atleti talán a legkellemetlenebb matchup számunkra a mostani európai mezőnyből: nyomnak, kemények, gyorsak, és nem kérik a labdát sem ahhoz, hogy eredményesek legyenek. Igazából egyetlen ellenszerük van: a könyörtelen helyzetkihasználás – amihez részünkről kihegyezett formában kéne lenni mindenkinek. Az előző mondat leghangsúlyosabb szava a kéne.
Darti: Engem nem csak az aggaszt, hogy mi mekkora szarok vagyunk általában, hanem az, hogy az Atletico emellett igencsak fasza csapat. Védekezni nagyon tudnak, kontrázni rohadtul tudnak, és olyan stílusban fociznak, hogy az őket vendégül látó csapatok egy cigánykaravánt is szívesebben látnának a pályájukon, mint őket. Mindezeket összevetve, tényleg irgalmatlan csodálatos dolgot kellene művelni ahhoz, hogy megfordítsuk ezt a párharcot. Ja, és ne feledjük: ha kapunk egy gólt, négyet kell rúgnunk. Négyet.
Tyli: Igen, bár én inkább a reménytelen kifejezést használnám, de végül is mindegy.
Dina: Oké, akkor tisztázzunk valamit. Amikor kihúzták a Juve mellé a kisebbik bilbaói csapatot, már tudtam, hogy ez iszonyatosan nehéz lesz, és egyáltalán nem tartottam lényegesen esélyesebbnek Ronaldóékat. Az első meccs ezt a fajta elvárásaimat tökéletesen igazolta. Iszonyatos szopás volt ez a sorsolás. Kevés az esély (talán majd Johann, a pálcikaember plántál belém némi optimizmust).
_beni: Tekintettel az eddig lejátszott nyolcaddöntőkre, ahol nálunk sokkal nehezebb helyzetben levő csapatok is fordítani tudtak, én sem értem, miért Marcelóval, vagy a Conte-Zidane-Guardiola szentáromsággal foglalkoznak az emberek.
De a helyzet valóban elég reménytelennek tűnik. Nem is az, hogy két gólt rúgjunk, hanem hogy közben ne kapjunk egyet se. Mindezt úgy, hogy Csecsnyin kívül senki nincs jó formában, és csapatszinten sem működünk jól. Minden jel arra mutat, hogy kiesünk, mint szar a vonatból.

Akkor vége van, nincs miben bízni?

S4tchy: Bízhatunk a szerencsében, Cristiano Ronaldóban, Dybalában, abban, hogy Bonucci vagy valamelyik másik védőnk nem csinál irgalmatlan faszságot, és abban is, hogy Allegri nem arra épít, hogy ha 70 percig kihúzzuk kapott gól nélkül, akkor bőségesen marad időnk lőni kettőt a hosszabbításhoz.
Darti: Nyilván nem. A görögök például az egész Európa-bajnokságot megnyerték összesen 5 kapuralövéssel. Simán lehet, hogy valami csuda folytán már félidőben 4-0-ra vezetünk, kettős emberelőnyben. Irgalmatlan fogadkozás van mindenhol, az Instagramon kétpercenként szembejön, hogy COMEBACK, mindenféle emberek nyomatják a lelkesítő dumát, kurvára hangolják a népet a szurkolásra. Tök jó, lelkes vagyok én is, csak rettegek attól, hogy irgalmatlanul el lesz baszva a kedd estém. Mindenkinek olyan formát kellene mutatnia, amilyet ebben az idényben még senki sem mutatott.
Tyli: De, bízhatunk a szerencsében és a csodában.
Dina: Csodák vannak, ezt a Bibliából is tudjuk. Igaz, a Biblia nem ír reménytelennek tűnő odavágók utáni mesés továbbjutásokról. Ha gyorsan sikerül betalálni, ha jó lesz az idő, ha az Atletico az utóbbi 10 év legrosszabb napját fogja ki, akkor talán összejöhet.
_beni: Ez – láthattuk például a Manchester United esetét – nem így működik a futballban. Pillanatok alatt borulhat minden, és nem is kérdés, hogy pusztán óriási mázlival is tovább lehet jutni – csak számítani felesleges rá.
A mázlit (ami nélkül ez nem fog menni egyébként) azzal lehet segíteni, hogy az utóbbi hetekben (hónapokban) hitványul teljesítő fodbalistáink mintegy varázsütésre elkezdenek egymás sarkára taposva jelentkezni a meccs embere-címért. Az egyéni- és csapatszinten felhalmozott adósságok törlesztésére pedig ennél nem is kínálkozik jobb alkalom. És nem is fog.

Hogy tennéd fel a kezdőt az Atléti ellen?

S4tchy: Nagyjából a kényszer fogja felrakni a csapatot, lévén Alex Sandro eltiltott, Vidalt, Pogbát és Tevezt már eladtuk, és Nedved bársonyszékre cserélte az öltözőt. Állítólag De Sciglio kisebb sérüléssel is bajlódik, ami olyan szempontból még jól is jöhet, hogy a láthatóan jó formában lévő Spinazzolát muszáj lesz feltennie Allegrinek. Illetve nem lesz muszáj: ha 3 védővel állunk fel, akkor Caceres játszani fog. 2019, Juventus, Caceres, BL-nyolcaddöntő, ezt azért ízlelgessük…
Darti:
Buffon; Thuram, Tudor, Montero, Birindelli; Zambrotta, Tacchinardi, Davids; Nedved; Trezeguet, Del Piero.
Tyli: Darti kezdője tetszik, azt választanám én is. – talán Cannavarót, Camoranesit és Contét beraknám Montero, Tacchinardi és Birindelli helyett.
Dina: Darti és Tyli hülyeségeket ír, ezek az emberek már öregek, semmi esélyük nem lenne az Atletico ellen. Megnyugató, hogy a védelemben esélyes Caceres vagy Spinazzola szerepeltetése… Fogalmam sincs, de van egy olyan érzésem, hogy Dybala most jót tenne. Nyomni kell a pontrúgásokat az első perctől kezdve.
_beni: Három védővel: Szczesny – Rugani, Bonucci, Chiellini – Cancelo, Pjanic, Matuidi, Spinazzola – Dybala, Mandzukic, Ronaldo (S4tchy szerint Barzagli kezdett volna az Atéti ellen is, ha nem sérül meg a hétvégén)

Milyen meccsképre számítasz?

S4tchy: Capellóval a BL-ben kétszer kaptunk ki Angliában odavágón, majd kétszer játszottunk hazai pályán nézhetetlen 0-0-t. Allegri szintén konzervatív edző, a be nem kapott gólt többre tartja a szerzett találatnál, úgyhogy visszafogott kulazsonglőrködésre készülök.
Darti: Passzolgatunk körbe-körbe, az Atletico hagyja és néha jönnek olyan kontrákkal, hogy 5 percenként háromszor kapok agyvérzést. Aztán kapunk egy gólt és onnantól apátia. NEM NEM NEM. Benyomjuk őket, feltöri a hátukat a kapu, csodálkozni fognak, hogy miért is gondolták eddig magukról, hogy jó csapat. Az első félidőben ledolgozzuk a hátrányt kurvanagy mákkal, aztán a 84. percben begyűrjük a harmadikat, és magunktól szokatlan módon nem kapunk gólt.
Tyli: Tanácstalanul passzolgatunk, aztán valamelyik játékosunk csinál egy állatságot – nagy eséllyel Bonucci – és 0-1-nél feladjuk, onnan az a kérdés, hogy az Atletico akar-e még gólt lőni.
Dina: A Juve támad, az Atletico fetreng és kontrázik.
_beni: A csapatunk kreativitását elnézve gyötrelmesre kellene számítanom, de tulajdonképpen a jó játékhoz bőven elég lenne, ha Pjanic és Ronaldo csúcsra járatnák magukat. Ez két játékos a tizenegyből. Talán nem akkora kérés, hogy ketten nőjenek fel a feladathoz, vagy igen?

Tüntet a tábor. Számít?

S4tchy: Ha a tábor alatt a megélhetési szurkolókat értjük, akik szombat hajnalra kidekorálták a stadion környékét Agnelli-ellenes firkákkal, és akik a saját társaikat sértegették, amikor az Udinese ellen szerzett gólokat ünnepelte a Curván kívül ülő szurkolók egy része, akkor azt gondolom, hogy a pestis nem végzett elég jó munkát. És igen, számíthat, hogy ezek az elkényeztetett szarzsákok tudnak-e 90 (120?) percig viselkedni.

Darti: Igen. Egy ilyen fontos meccsen tüntetni igazán elegáns. Nem az Audi-gyár ez.
Tyli: Közben eldőlt, hogy nem sztrájkolnak, jól is teszik, nem lenne igazuk.
Dina: Számít, igen.
_beni: Persze, hogy számít, főleg a madridi bitang hangulat után. Ugyanakkor a szurkoló, aki nem szurkol, az micsoda? Jó Ronaldót nézni a csittifitti stadionban, de fizetni már büdös érte?

Mondj valami biztatót!

S4tchy: Odaát Partey és Costa eltiltottak, Godin kisebb sérülés miatt pihenhet. Zsinórban 5 clean sheetnél tart az Atleti – 6 már túlzás lenne!
Darti: A kutyámmal voltunk disznót hajtani, elég jól ment neki. Szerintem jól fog sikerülni a képességvizsga is.
Tyli: Idén lesz új Tool album.
Dina: Egy elég komoly gitárláda-szimulációba fektetek be (nem szoftver: vas!) – remélem, hogy a játékosokat ez legalább annyira lelkesíti, mint engem.
_beni: Hajrá, Kovács néni! Azon kívül nem gyakran pinázzák le az Atlétit olyan arányban, ami már jó lenne nekünk, de idén pont megtörtént egyszer: a csoportkörben a Dortmund 4-0-ra felszecskázta őket, pedig a legerősebb összeállításukban léptek pályára.

Továbbjutunk?

S4tchy: Ha az eddigi válaszaimból nem derült ki, elárulom: egyáltalán nem hiszek a továbbjutásban. Nem azért, mert örök pesszimista volnék, vagy mert sosem voltam Igaz Juventinó Testvér, hanem azért, mert az Atleti túl erős, és mi hónapok óta nem játszunk képességeinknek megfelelően. Sajnos már kiestünk az odavágón.
Darti: Ha idén nem is, jövőre mindenképpen. Vagy azután.
Tyli: Dehogy jutunk.
Dina: Nem. Nagyon drukkolok, hogy ne legyen igazam.
_beni: Igen (Igen?) , ?? … Yossarian

Rinyálás ON.

Furcsa dolgokat produkál az élet. A Dinóként született Dina újra Dino lett, Tyler egyik dél-amerikai halálkommandóját véletlenül befogadta Magyarország menekültként, S4tchy pedig feltörte a Pentagon egyik szerverét, csak hogy megbizonyosodjon tőle, tényleg ő a legnagyobb fegyverkereskedő a világon (nb: ő az).

Aztán itt van a Napoli-Juve, amit megnyertünk, ezzel 16 pontra növeltük az előnyünket, azaz kvázi megnyertük zsinórban a nyolcadik bajnoki címet, mégis olyan hangulatban álltunk fel a meccs után, mintha agyonvertek volna a berberek. Ilyen is van.

A meccs előtti, borongós felszopó posztban volt egy nagy tévedésünk. Azt hittük, a győzelemhez kurva jól kell játszanunk, és az ilyenformán remek felvezetése lesz a Bilbao elleni BL-meccsnek is. Namármost, nyertünk ugyebár, de ha ez a felvezetése a baszkok elleni meccsnek, akkor olyan kellemetlen este vár ránk jövő szerdán, amilyen az elmúlt egy évtizedben csak kettő volt (mindkettő a Bayern ellen, a Realt nem veszem ide, mert nem játszottunk rosszul a 0-3 ellenére).

Pedig Nápolyban úgy kezdtünk, mint aki tigrisszart reggelizett: jól járt a labda, tudtuk, hogy mit akarunk, és elég jól a pályára is tettük. Igazság szerint sokkal hasznosabb lett volna megnézni, mi jöhet ki ebből így, de a sors közbeszólt, és már az első félidő felénél gól- és emberelőnybe kerültünk, ami nyilván minden utána következő eseményt meghatározott.

Az első félidő – leszámítva, hogy Pjanic gólja után 50 másodperccel Cancelo sutaságából és Bonucci restségéből kifolyólag majdnem kiegyenlített a nápolyi – még nem alakult rosszul, Verebes mester igazságát is sikerült alátámasztani (gólra gól mindenkor), de a második félidő jelentős részében úgy éreztük magunkat, mint Darti, amikor tett egy tétova látogatást az S&M világába, kikötözte magát a tévé elé, kipeckelte a szemét, és 72 órán át törpepornót nézett.

Pedig csak egy szűk félidőről volt szó (Pjanic kiállítása után), de az ember úgy érezte, a szeme láttára alakulnak gecifelhővé a nemrég még brüsszeli csipkének tűnő álmai. Bravúros továbbjutás az Atléti ellen? Bajnokok Ligája-győzelem?? Világuralmi tervek a következő évekre?? Ezeket kell gyorsan elfelejteni, mert ami a második félidőben történt, az mindent zárójelbe tesz.

Míg a Napolit nem igazán zavarta az emberhátrány, addig nekünk azzal a tudattal kellett nekifeszülnünk a második félidő utolsó 43 percének, hogy tudtuk: Pjaniccsal is tudunk rosszul játszani (hajjaj!), de nélkül nem tudunk jól. Most kiderült: még csak elfogadhatóan sem. Emre Can sajnos egyelőre egy ostoba tulok, aki kibaszottul nem érzi, mikor hol lenne a helye, nem csoda, hogy a kiállítás, de főleg a Napoli szépítése után Allegri már magasról szart a mindent eldöntő gól lehetőségére, és inkább a csapata védekezését igyekezett gatyába rázni.

Jött a ritmustalan Cancelo helyére Allegri szerelme, De Sciglio, aztán Mandzukicot Bekúr váltotta, de ezektől a cseréktől csak annyi történt, hogy már ki sem tudtuk hozni a labdákat. Szomorú volt látni, hogy létszámegyenlőség mellett úgy rúgdossuk picsán a labdákat a 16-os környékén, hogy senkit nem érdekel, merre megy a zsuga, csak az, hogy elég messze legyen a kapunktól. Hozzáteszem, Allegri döntése abból a szempontból feltétlenül védhető volt, hogy ha nincs terület, a Bonucciban rejlő hibafaktor is minimalizálható, és a tömörülésnek köszönhetően tényleg nem nagyon voltak komoly helyzetei a Napolinak. De ettől még borzasztó volt átélni, hogy egy csapat 75 százalékban birtokolja a labdát a Juventus ellen.

Egyszer azért átkelebóláltunk a másik térfélre, de az iszonyatosan frusztrált Ronaldo ahelyett, hogy a ziccerben kilépés határán pulzáló Bernardeschit indította volna, inkább rácselezett a rosszabbik lábára, hogy aztán Koulibali úgy vegye el tőle a labdát, hogy épp csak egy barackot nem nyomott a buksijára utána. Talán ez volt az egész meccs legszomorúbb pillanata.

Foglalkozhatnánk a bíróval is, de semmi értelme nem lenne. Nem számított volna semmit, ha a végén kiállítja Kula bát, és Insigne is kihagyta a kamubüntetőt. Szarul vezette a meccset, és jobbára a mi kárunkra tévedett, mégis nyertünk. Jöhetne a standing ovation, de valahogy nincs hozzá kedvünk.

Ahogy korábban is jeleztük, a bajnoki cím egy nápolyi vereséggel sem került volna komoly veszélybe, így meg aztán tényleg elmondható, hogy igazából egy (azaz 1) meccsünk maradt még idénre, amit komolyan kell venni. Ha jövő szerdán kudarcot vallunk, mélabús unalommal telik majd a hátralevő három hónap. Ennek az eshetőségnek a fenyegető réme nem lett kevésbé félelmetes a nápolyi győzelemmel, sőt kijelenthetjük, hogy valószínűtlenül nagy csoda kellene az Atléti elleni továbbjutáshoz. Vagy irgalmatlan mázli. De még inkább mindkettő.

Semmi nem stimmel. Van egy csomó jó futballistánk, akik viszont szar formában vannak. És van egy csomó olyan is, akik nem annyira jó futballisták, ezért a többiek jó formájának nagy szerepük lenne az ő jó teljesítményükben. Ezt az egészet pedig egy hatékony rendszernek kellene szabályoznia, de az is a holdon van.

Én őszintén szólva eljutottam odáig, hogy egyetlen dologban tudok bízni: Cristiano Ronaldóban. Na persze nem azért, mert a játéka azt ígéri, hogy előrántja a fitymája alól a 24 karátos aranymakkot, és rendet vág a suttyóságból summa cum laude doktoráló parasztok között. Hanem azért, mert ő ilyen csávó. Ezek a pillanatok a legfontosabbak neki. Amikor hőssé válhat, és ezredszer is bizonyíthatja, hogy ezeknek a meccseknek a legnagyobb mestere. Nincs jó formában ő sem, de ő az, akinek nem is kell. Ha ezt a lehetőséget elmulasztja, talán ki is jelenthetjük, hogy pusztán gazdasági megfontolásokat tekintve volt sikeres a projekt, azaz vettünk egy kibaszott nagy rakás lájkot.

Ébredj, cerka, dolgod van!

Alig néhány hónappal ezelőtt történt, hogy káprázatos játékkal, emberhátrányban görgettük meg durván a Valenciát idegenben, aztán még egy lapáttal rápakolva Manchesterben oktattuk le a Unitedet. Ronaldo egy kis spéttel elkezdte ipari mennyiségben talicskázni a gólokat, mi pedig már láttuk magunkat, ahogy idén azokat a sorozatokat is megnyerjük, amiben el sem indulunk.

Eltelt uszkve négy hónap, az Atlanta Hawks úgy kibaszott a kupából, hogy a lábunk nem érte a földet, a BL-ben pedig a kiesés szélén támolygunk, miután a semmi meglepőt nem mutató Atlétic Bilbao feltörölte velünk saját stadionja gyepét. A bajnokságban egymást érik az arcpirítóan gyenge játékkal, de jó eredménnyel lehozott meccsek, és bár az előnyünk megnyugtató, egyre több szó esik arról, hogy Allegri ideje lejárt a Juventusnál.

Mindez nem egész fél év leforgása alatt történt, de közben nem szabad elfelejtenünk, hogy a kiskorúak riogatására is alkalmas, futballt csak igen kis részben tartalmazó teljesítményünk egyáltalán nem újkeletű.

Sőt, ha jobban megnézzük, inkább a szeptember-októberi, csalfa reményeket ébresztő időszak volt kivételes, hiszen a tavalyi szezont úgy hoztuk le, hogy egész évben nem volt öt épkézláb meccsünk. Mi konkrétan négyet számoltunk: Napoli idegenben, Real Madrid idegenben, kupadöntő a Milan ellen, és a Tottenham elleni hazai első, és idegenbeli második félidő kidob még egyet. Ezen kívül volt egy ígéretünk Allegritől, hogy majd jön a csúcsforma, amit addig vártunk, míg a Napoli le nem vert Torinóban, és röfinek a 95. percben kellett megmentenie a bajnoki címünket Interben. (Tesszük hozzá, gyalázatosan szar teljesítménnyel.)

Idén ennél sokkal jobban állunk, november végéig elég jól futott a szekér, aztán jöttek a sérülések, a csapatösszeállítás problémái, és a Ronaldo-hatás negatív oldala, aminek köszönhetően most meglehetősen lankadtan várjuk az úgynevezett csúcsrangadót.

Ennek az az oka, hogy ha kiesünk az Atléti ellen, akkor nagyjából mindenki le fogja szarni a zsinórban nyolcadik bajnoki címet. Ez a csapat ugyanis nem a nyolcadik bajnoki címre lett összeválogatva, hanem arra, hogy szemkápráztató játékkal leigázza Európát. A scudettóhoz nem kell Ronaldo, meg a 300 milliós csatársor. Ahhoz elég jó lett volna Marchisio is.

Ezért van az, hogy nincs meg a bizsergés a Napoli elleni meccs előtt. No meg azért, mert ha az utóbbi hónapokban mutatott teljesítménnyel rukkolunk elő, és kifektetnek az észak-afrikaiak, akkor sem történik semmi. Ha 8-0-ra lepináznak, akkor is 10 pont marad az előnyünk, és elnézve a mezőny állapotát, a bal kezünket a seggünkbe dugva is lehozzuk a hátralevő 12 fordulót úgy, hogy semmi izgulnivaló nem lesz. Bekocogunk a célba, szórványos taps, prémcsi csilingel a bankszámlákon, szt annyi.

Allegri a hírek szerint törölte a Twitter-fiókját, annyi mocskolódás zúdult rá, és hiába hangozta úton-útfélen, hogy továbbmegyünk az Atléti ellen, egyelőre ez minden, amiben bízhatunk, mert más jel nem nagyon utal rá, hogy csodát teszünk.

Pontosan ezért van mégis értelme a Napoli elleni meccsnek. Bármilyen furcsa, a legnagyobb olasz rangadót muszáj felhozómeccsnek titulálnunk, és úgy is kell hozzáállni. Meg kell mutatni, hogy nem felejtettünk el futballozni, és hogy ha összeállunk, mint a korpás széklet, akkor bárki ellen, bármilyen körülmények között esélyesek vagyunk. Ne tévedjünk, a nápolyi piszoárban legalább olyan nehéz feladat nyerni, mint az Atléti ellen kiharcolni a továbbjutást, és ha az első sikerül, akkor kellő önbizalommal vághatunk neki a másodiknak is.

Aztán persze benne van, hogy Pjanicot agyonrúgják a nápolyi tuaregek, reménytelenül szar játékkal kiszopunk, és aztán kockázatkerülő 1-1-gyel kiesünk az Atléti ellen. De nekünk, szurkolóknak miből áll bízni a csodában? Ugye, hogy semmibe!