Hihetetlen mérkőzésen vagyunk túl. Mindenki, aki látta a meccset, döbbenten vehette tudomásul, hogy hiába a parádés játék, hiába a rengeteg helyzet, mégis sima 2-0 lett a vége.
Ilyen játék ez a futball!
Pirlo tanárian tette fel a csapatot, a csúcsformában játszó, gyors, labdaügyes Hakimivel szemben a fiatal, agilis és zseniális Frabottát helyezte a bal szélre, így le is véve az izé szélsőjét! Középen Bekúr és Rabiot robotoltak fáradhatatlanul, Ramsey pedig újra csúcsformában játszó önmagát idézte, ahogy bombasztikus passzokat küldött a peches Ronaldónak és Moratának az ellenfél védelme mögé! Érdemes volt reaktiválni a már 2010-ben is kiválónak számító védőkettőst, Chiellini és Bonucci levették a kékfeketék támadóit a pályáról, a gólokról egyikük sem tehetett, ahogy Danilo sem, aki újra a legjobbját nyújtotta.
Igazságtalan, hogy ezekre a remek teljesítményekre senki sem fog emlékezni. Pedig a játék képe alapján egészen a lefújásig bizakodhattunk abban, hogy percek alatt rúgunk hármat.
Az izé-kapus Handanovics élete meccsét játszotta. Először Ronaldo távoli lövését tolta kapufára, majd Morata ollózását védte földöntúli reflexekkel – mintha a csúcsformában lévő Buffont láttuk volna. De ne szaladjunk ennyire előre!
Az első félidőben igazi futballünnepet láthattunk – lábról lábra vándorolt a labda, a veszélyes átadásokat alig-alig bírták a milánói védők az utolsó pillanatokban megállítani vagy kipöckölni, ha pedig nekik nem sikerült, akkor Handanovic állt magabiztosan a kapuban. Mérgesítő volt, hogy ekkora fölényben játszunk, mégsem tudjuk megszerezni a vezetést. De nyilván mindannyian ugyanazt éreztük: ilyen játék mellett nem lehet gond, előbb-utóbb begyötörjük azt a vezető gólt, és onnantól könnyebb lesz.
De nem így lett. Egy fejetlenül előrevágott labdát tudott a nagy testű Lukaku valahogy levenni, majd teljesen rossz lövése megpattant Vidal fején, és a kapu hosszú oldalába esett. Teljesen meglepő volt az egész, kivédhetetlen szituáció volt. Vidal becsületére legyen mondva, hogy nem ünnepelt volt csapata ellen!
A csapaton egyáltalán nem látszott meg a bekapott gól – mentálisan is topon voltak a srácok, mentek előre ismét mint a gép. Látszott, az életüket adnák azért, hogy legyűrjük az ősellenséget! Még azok a játékosok is átérezték, mi az a Juve-szív, akik minden bizonnyal anno főleg a jó fizetés miatt érkeztek Torinóba!
Pirlo néhány taktikai húzással, amit nem részleteznék, tovább fokozta a nyomást. A labdabirtoklás jól mutatta, hogy mekkora kurvanagy támadásban vagyunk.
Áhh… a faszt, kikaptunk mint a szar.
Csoda, hogy nem 6-0 lett.
Faszkivan.
Nagyon érdekes egyébként, hogy blogunk csodálatos levlistáján ki hogyan látja a helyzetet. Beni bizakodó, amit nagyon szeretek, mert én rohadtul nem vagyok az.
Ha nem lesz meg a BL-helyezés, akkor nagy szarban leszünk.
