Mekkora volt. Őrület.
Kicsit szégyelljük magunkat, hogy nem láttuk ezt előre. Igazából egyikünk sem hitt abban, hogy képesek leszünk megfordítani ezt a párharcot.

Allegri azonban zseniális módon elhitette az egész világgal, hogy szarok vagyunk, az Atletico pedig 5 meccses kapott gól nélküli sorozatával arra készült, hogy relatíve könnyedén megy majd tovább egy töketlen Juventus ellen.

Hát nem így lett.

Igazából mindent megtettünk a sikerért. Johann, a pálcikaember szakértő tanácsait mindig csak a legreménytelenebb helyzetekben vetjük be, és most is kiválóan ráérzett a helyes taktikára: nálunk sok helyzet, az Atleticónál nulla. Ráadásul a beívelésekkel a közel fél méteres magasságbeli különbséget is kihasználtuk. Mestermunka.

A meccs kezdete előtt nem sokkal az alábbit írtam exkluzív levelezőlistánkra:

És láss csodát: a Beni által igényelt népmesei fordulat bekövetkezett: Matuidi a meccsen vélhetően 512 kilométert futott, és egymaga többször szerelt, mint a fél Atletico összesen. Bernardeschi godlike módon tepert keresztül-kasul a pályán, rátekerte Ronaldo fejére a labdát, és összehozott nekünk egy tizenegyest is. Ronaldo pedig aztakurva. Valamikor a meccs elején közelről mutatták az arcát, és látszott rajta, hogy transzban van… hogy ezekért a meccsekért él, és szétbaszná az óriásrobotot is, ha az kell a győzelemhez. Aztán szerzett 3 gólt.

Nagyon nehéz megmagyarázni, hogy ez a teljesítmény hol volt eddig. A bajnokságban a langyosan hömpölygő fos az, amit mutatunk (és az csak elfedi ezt a tényt, hogy így is 200 ponttal vezetünk és lényegében már bajnokok vagyunk). Az első meccsen pedig a kétségbeesés futballba csomagolt metafóráját láthattuk.

Tegnap pedig megnézhettük a La Partita Perfetta II. című előadást.

Sokat tanulhattunk ebből a meccsből:

• Mi megtanultunk jobban hinni ebben a brigádban – óriási sorry, amiért nem láttuk magunk előtt igazán, hogy ez megtörténhet. Semmi sem utalt rá.

• Allegri kénytelen volt bátrabb csapatot felküldeni, és így lemostuk az Atleticót a pályáról. Talán gyakrabban lesz ekkora pénisze a jövőben. Bakker becserélte Keant, Spinazzola pedig kezdett, még ha csak kényszerből is. Hajrá, Mister!

• A csapat pedig látta, hogy ha mindenki kurvára odateszi magát, akkor jóval komolyabb eredményekre képes. A langyos lötyögést nem szabad többet látnunk, legalábbis a BL-ben, mert ilyen comeback nem történik meg minden hónapban, de minden évben sem.

GOAT: Ronaldo megmutatta, hogy miért is ő Ronaldo. Az Opta statisztikái szerint 77 meccset játszott a BL egyenes kieséses szakaszában. Ez alatt az idő alatt 77 gólhoz volt köze – 63 gólt rúgott és további 14 gólpasszt adott. Ez valami döbbenetes adat. És attól lesz ő a kecske, hogy ezt a MU-ban, a Realban és a Juvéban is tudja.

Továbbá: 8 mesterhármast szerzett a BL-ben, ezzel holtversenyben áll Messivel. Ronaldo egymaga 124 gólt szerzett a Bajnokok Ligájában – ez több, mint amit az Atletico Madrid összesen begyötört az ellenfeleknek (118). Ronaldo az egyenes kieséses szakaszban ugye 63 gólt rúgott… őt követi Messi 40 góllal, és Müller 24 góllal. Ne felejtsük el megemlíteni a meccs előtt megjelent Marca cikket, amiben arról írnak ,hogy Ronaldo nagyon mérges és mesterhármast ígért a meccsre. Kurvára kell ez, óriási energia van ebben a csávóban. Lenyűgöző.

Annyi mindent akarok írni, elfelejtem a felét…

Fontos: elegáns az edzőnk, elegáns a csapatunk, elegánsak vagyunk kurvára. Nem a sajtóban megy a rinyálás, nem ünnepeljük meg előre a továbbjutást (vagy épp a bajnoki címet), nem nagyon emlékszem arra, hogy a bíróval foglalkoznánk (kivéve a tavalyi Real elleni csicskaságot). Ehelyett kiment a csapat és kifektette az ellent.

Allegrit néha lemeccselik. De két meccsen egy igazi félisten: az első meccsen beszopott dolgokat a másodikon saját javunkra fordította – nem először tett így, emlékezzünk csak a Bayern elleni majdnemcsodára és a Real elleni másikmajdnemcsodára. Konzervatív 4-3-3? A faszt, gondolta a mester, majd egyszercsak azon kaptuk magunkat, hogy Can középhátvédként mozog, Spinazzola meg Cancelo pedig feltolják az Atleti széleit egész a saját kapujukig. Spenót kurvajó volt, kicsi izmot kell rá pakolni és Sandro kénytelen lesz elkezdeni játszani. Matuidi végre harci szerepkörben mozoghatott, így nem kellett annyit bíbelődnie a labdával. Ez jobban illik hozzá.

Hihetetlen: az első 20 percben nekimentünk az Atletinek, mint hülyegyerek az üvegfalnak. Szétpresszingeltük őket, annyira, hogy kontrákra sem voltak képesek. Eredménye meg is volt, egy (szerintem) simán megadható gól képében. Bár nem adták meg, mégsem tört meg a lendület. Gépként ment előre a csapat. Gondolkodtam, vajon meddig bírják ezt? 20 percig? Egy félidőig? Mi lesz, ha elfogy a nafta és feljön az Atleti? De nem fogyott el! 3-0 után is mi támadtunk, a meccset pedig az Atletico 16-osánál fújta le a spori. Egészen döbbenetes energiával mentek a srácok.

Tényleg bmeg, hol volt ez eddig?

Ha ezt a formát, a tegnapi mutatott játékot a következő BL-meccseken is fel tudjuk villantani, akkor elmondhatjuk: a futballidény leghosszabb altatását produkálta Allegri és csapata. A hónapok óta tapasztalt csicska gyász teljesítmény után ilyet látni… SÍRUNK SÍRUNK!!

Johann, blogunk pálcikaember szakértője (nem pálcikaember-szakértő, mert az akkor azt jelentené, hogy a pálcikaemberekhez ért) újra elfogadta meghívásunkat. Korábban (ekkor és ekkor) már sokat segített nekünk szakértelmével, és a mostani, kétségbeejtő szituáció ismét arra kényszerített bennünket, hogy az ő optimizmusához és tudásához meneküljünk. Lássuk, hogy véli ő a mai esélyeket!

Kedves Barátaim!

Nagy megtiszteltetés, hogy a bianconeri blog ismét kíváncsi a véleményemre: innen tudhatom, hogy nagy a baj. Először 2015 őszén kerestek meg a srácok, amikor a borzalmas bajnoki rajt sokkjából keresték a kiutat (az eredmény: sima bajnoki cím). Aztán tavaly tavasszal újra megkértek, hogy segítsek: a Real elleni hazai 0-3 után a cikkem segítségével csaknem meglett a világraszóló bravúrtovábbjutás.

Nagyon nehéz helyzetben van a Juventus az Atletico Madrid elleni visszavágó előtt. Ez a 0-2 rettenetesen rossz eredmény – de felesleges búsulni, hiszen könnyen összejöhet az áhított siker! Ezúttal 3 rövid pontban foglalom össze a lényeget.

• Egységnyi idő alatt megfelelő számú helyzet kialakítása.

A statisztika szerint 4 helyzetből 1 gól születik. Ez azt jelenti, hogy az első 15 percben legalább négy helyzetet kell kialakítani, hogy meglegyen a vezetés. Tehát legyen lendületes a kezdés! Utána ki lehet egy picit engedni, és elegendő 30 percenként 4 helyzet. Matematikailag ez így néz ki:

0-15 perc: 4 helyzet (1 gól)

15-45 perc: 4 helyzet (1 gól)

45-75 perc: 4 helyzet (1 gól)

75-90 perc: 2 helyzet (0 gól)

Ha eközben az Atletico legfeljebb csak három helyzetet dolgoz ki, akkor a Juventus 3-0-ra győz. Számszakilag bizonyított módszer, nem véletlenül alkalmazza több klasszis együttes is a világon.

• Két különböző csapat ugyanabból a városból? Ugyan már!

Mekkora esély van arra, hogy egymást követő két évben ugyanannak a városnak két különböző csapata ejtse ki a Juventust? Szinte semmi! Tavaly a Real, idén meg az Atletico? Sansztalan!  

• A magasság:

A mai, fizikumra erősen építő labdarúgásban sokat jelent a játékosok magassága. Nos, a Juve ebben feltétlenül jobban áll. A keret összmagassága 42,54 méter, míg az Atleticóé mindössze 42,13 méter. Tehát 41 cm-rel (!!!) magasabb a Juventus, mint az Atletico Madrid. Ez akkora különbség, hogy nincs az a ruganyosság, amely ki tudná egyenlíteni! A levegőben kell tehát járatni a labdát, így labdába sem rúghat (HAHAHA!) az ellenfél.

HAJRÁ, JUVENTUS!

VISSZAJÖVÉS!”

Ki az, aki megmondja, hogy lehet továbbjutni? Jól sejtetted: mink. Pedig hát.

Szerinted miért esik mostanában ennyire kevés szó arról, hogy akár tovább is lehetne jutni? Tényleg ennyire kétségbeejtő a helyzet?

S4tchy: Igen, roppant kétségbeejtő a helyzet, ugyanakkor nem váratlan. Az Atleti talán a legkellemetlenebb matchup számunkra a mostani európai mezőnyből: nyomnak, kemények, gyorsak, és nem kérik a labdát sem ahhoz, hogy eredményesek legyenek. Igazából egyetlen ellenszerük van: a könyörtelen helyzetkihasználás – amihez részünkről kihegyezett formában kéne lenni mindenkinek. Az előző mondat leghangsúlyosabb szava a kéne.
Darti: Engem nem csak az aggaszt, hogy mi mekkora szarok vagyunk általában, hanem az, hogy az Atletico emellett igencsak fasza csapat. Védekezni nagyon tudnak, kontrázni rohadtul tudnak, és olyan stílusban fociznak, hogy az őket vendégül látó csapatok egy cigánykaravánt is szívesebben látnának a pályájukon, mint őket. Mindezeket összevetve, tényleg irgalmatlan csodálatos dolgot kellene művelni ahhoz, hogy megfordítsuk ezt a párharcot. Ja, és ne feledjük: ha kapunk egy gólt, négyet kell rúgnunk. Négyet.
Tyli: Igen, bár én inkább a reménytelen kifejezést használnám, de végül is mindegy.
Dina: Oké, akkor tisztázzunk valamit. Amikor kihúzták a Juve mellé a kisebbik bilbaói csapatot, már tudtam, hogy ez iszonyatosan nehéz lesz, és egyáltalán nem tartottam lényegesen esélyesebbnek Ronaldóékat. Az első meccs ezt a fajta elvárásaimat tökéletesen igazolta. Iszonyatos szopás volt ez a sorsolás. Kevés az esély (talán majd Johann, a pálcikaember plántál belém némi optimizmust).
_beni: Tekintettel az eddig lejátszott nyolcaddöntőkre, ahol nálunk sokkal nehezebb helyzetben levő csapatok is fordítani tudtak, én sem értem, miért Marcelóval, vagy a Conte-Zidane-Guardiola szentáromsággal foglalkoznak az emberek.
De a helyzet valóban elég reménytelennek tűnik. Nem is az, hogy két gólt rúgjunk, hanem hogy közben ne kapjunk egyet se. Mindezt úgy, hogy Csecsnyin kívül senki nincs jó formában, és csapatszinten sem működünk jól. Minden jel arra mutat, hogy kiesünk, mint szar a vonatból.

Akkor vége van, nincs miben bízni?

S4tchy: Bízhatunk a szerencsében, Cristiano Ronaldóban, Dybalában, abban, hogy Bonucci vagy valamelyik másik védőnk nem csinál irgalmatlan faszságot, és abban is, hogy Allegri nem arra épít, hogy ha 70 percig kihúzzuk kapott gól nélkül, akkor bőségesen marad időnk lőni kettőt a hosszabbításhoz.
Darti: Nyilván nem. A görögök például az egész Európa-bajnokságot megnyerték összesen 5 kapuralövéssel. Simán lehet, hogy valami csuda folytán már félidőben 4-0-ra vezetünk, kettős emberelőnyben. Irgalmatlan fogadkozás van mindenhol, az Instagramon kétpercenként szembejön, hogy COMEBACK, mindenféle emberek nyomatják a lelkesítő dumát, kurvára hangolják a népet a szurkolásra. Tök jó, lelkes vagyok én is, csak rettegek attól, hogy irgalmatlanul el lesz baszva a kedd estém. Mindenkinek olyan formát kellene mutatnia, amilyet ebben az idényben még senki sem mutatott.
Tyli: De, bízhatunk a szerencsében és a csodában.
Dina: Csodák vannak, ezt a Bibliából is tudjuk. Igaz, a Biblia nem ír reménytelennek tűnő odavágók utáni mesés továbbjutásokról. Ha gyorsan sikerül betalálni, ha jó lesz az idő, ha az Atletico az utóbbi 10 év legrosszabb napját fogja ki, akkor talán összejöhet.
_beni: Ez – láthattuk például a Manchester United esetét – nem így működik a futballban. Pillanatok alatt borulhat minden, és nem is kérdés, hogy pusztán óriási mázlival is tovább lehet jutni – csak számítani felesleges rá.
A mázlit (ami nélkül ez nem fog menni egyébként) azzal lehet segíteni, hogy az utóbbi hetekben (hónapokban) hitványul teljesítő fodbalistáink mintegy varázsütésre elkezdenek egymás sarkára taposva jelentkezni a meccs embere-címért. Az egyéni- és csapatszinten felhalmozott adósságok törlesztésére pedig ennél nem is kínálkozik jobb alkalom. És nem is fog.

Hogy tennéd fel a kezdőt az Atléti ellen?

S4tchy: Nagyjából a kényszer fogja felrakni a csapatot, lévén Alex Sandro eltiltott, Vidalt, Pogbát és Tevezt már eladtuk, és Nedved bársonyszékre cserélte az öltözőt. Állítólag De Sciglio kisebb sérüléssel is bajlódik, ami olyan szempontból még jól is jöhet, hogy a láthatóan jó formában lévő Spinazzolát muszáj lesz feltennie Allegrinek. Illetve nem lesz muszáj: ha 3 védővel állunk fel, akkor Caceres játszani fog. 2019, Juventus, Caceres, BL-nyolcaddöntő, ezt azért ízlelgessük…
Darti:
Buffon; Thuram, Tudor, Montero, Birindelli; Zambrotta, Tacchinardi, Davids; Nedved; Trezeguet, Del Piero.
Tyli: Darti kezdője tetszik, azt választanám én is. – talán Cannavarót, Camoranesit és Contét beraknám Montero, Tacchinardi és Birindelli helyett.
Dina: Darti és Tyli hülyeségeket ír, ezek az emberek már öregek, semmi esélyük nem lenne az Atletico ellen. Megnyugató, hogy a védelemben esélyes Caceres vagy Spinazzola szerepeltetése… Fogalmam sincs, de van egy olyan érzésem, hogy Dybala most jót tenne. Nyomni kell a pontrúgásokat az első perctől kezdve.
_beni: Három védővel: Szczesny – Rugani, Bonucci, Chiellini – Cancelo, Pjanic, Matuidi, Spinazzola – Dybala, Mandzukic, Ronaldo (S4tchy szerint Barzagli kezdett volna az Atéti ellen is, ha nem sérül meg a hétvégén)

Milyen meccsképre számítasz?

S4tchy: Capellóval a BL-ben kétszer kaptunk ki Angliában odavágón, majd kétszer játszottunk hazai pályán nézhetetlen 0-0-t. Allegri szintén konzervatív edző, a be nem kapott gólt többre tartja a szerzett találatnál, úgyhogy visszafogott kulazsonglőrködésre készülök.
Darti: Passzolgatunk körbe-körbe, az Atletico hagyja és néha jönnek olyan kontrákkal, hogy 5 percenként háromszor kapok agyvérzést. Aztán kapunk egy gólt és onnantól apátia. NEM NEM NEM. Benyomjuk őket, feltöri a hátukat a kapu, csodálkozni fognak, hogy miért is gondolták eddig magukról, hogy jó csapat. Az első félidőben ledolgozzuk a hátrányt kurvanagy mákkal, aztán a 84. percben begyűrjük a harmadikat, és magunktól szokatlan módon nem kapunk gólt.
Tyli: Tanácstalanul passzolgatunk, aztán valamelyik játékosunk csinál egy állatságot – nagy eséllyel Bonucci – és 0-1-nél feladjuk, onnan az a kérdés, hogy az Atletico akar-e még gólt lőni.
Dina: A Juve támad, az Atletico fetreng és kontrázik.
_beni: A csapatunk kreativitását elnézve gyötrelmesre kellene számítanom, de tulajdonképpen a jó játékhoz bőven elég lenne, ha Pjanic és Ronaldo csúcsra járatnák magukat. Ez két játékos a tizenegyből. Talán nem akkora kérés, hogy ketten nőjenek fel a feladathoz, vagy igen?

Tüntet a tábor. Számít?

S4tchy: Ha a tábor alatt a megélhetési szurkolókat értjük, akik szombat hajnalra kidekorálták a stadion környékét Agnelli-ellenes firkákkal, és akik a saját társaikat sértegették, amikor az Udinese ellen szerzett gólokat ünnepelte a Curván kívül ülő szurkolók egy része, akkor azt gondolom, hogy a pestis nem végzett elég jó munkát. És igen, számíthat, hogy ezek az elkényeztetett szarzsákok tudnak-e 90 (120?) percig viselkedni.

Darti: Igen. Egy ilyen fontos meccsen tüntetni igazán elegáns. Nem az Audi-gyár ez.
Tyli: Közben eldőlt, hogy nem sztrájkolnak, jól is teszik, nem lenne igazuk.
Dina: Számít, igen.
_beni: Persze, hogy számít, főleg a madridi bitang hangulat után. Ugyanakkor a szurkoló, aki nem szurkol, az micsoda? Jó Ronaldót nézni a csittifitti stadionban, de fizetni már büdös érte?

Mondj valami biztatót!

S4tchy: Odaát Partey és Costa eltiltottak, Godin kisebb sérülés miatt pihenhet. Zsinórban 5 clean sheetnél tart az Atleti – 6 már túlzás lenne!
Darti: A kutyámmal voltunk disznót hajtani, elég jól ment neki. Szerintem jól fog sikerülni a képességvizsga is.
Tyli: Idén lesz új Tool album.
Dina: Egy elég komoly gitárláda-szimulációba fektetek be (nem szoftver: vas!) – remélem, hogy a játékosokat ez legalább annyira lelkesíti, mint engem.
_beni: Hajrá, Kovács néni! Azon kívül nem gyakran pinázzák le az Atlétit olyan arányban, ami már jó lenne nekünk, de idén pont megtörtént egyszer: a csoportkörben a Dortmund 4-0-ra felszecskázta őket, pedig a legerősebb összeállításukban léptek pályára.

Továbbjutunk?

S4tchy: Ha az eddigi válaszaimból nem derült ki, elárulom: egyáltalán nem hiszek a továbbjutásban. Nem azért, mert örök pesszimista volnék, vagy mert sosem voltam Igaz Juventinó Testvér, hanem azért, mert az Atleti túl erős, és mi hónapok óta nem játszunk képességeinknek megfelelően. Sajnos már kiestünk az odavágón.
Darti: Ha idén nem is, jövőre mindenképpen. Vagy azután.
Tyli: Dehogy jutunk.
Dina: Nem. Nagyon drukkolok, hogy ne legyen igazam.
_beni: Igen (Igen?) , ?? … Yossarian

Rinyálás ON.

Furcsa dolgokat produkál az élet. A Dinóként született Dina újra Dino lett, Tyler egyik dél-amerikai halálkommandóját véletlenül befogadta Magyarország menekültként, S4tchy pedig feltörte a Pentagon egyik szerverét, csak hogy megbizonyosodjon tőle, tényleg ő a legnagyobb fegyverkereskedő a világon (nb: ő az).

Aztán itt van a Napoli-Juve, amit megnyertünk, ezzel 16 pontra növeltük az előnyünket, azaz kvázi megnyertük zsinórban a nyolcadik bajnoki címet, mégis olyan hangulatban álltunk fel a meccs után, mintha agyonvertek volna a berberek. Ilyen is van.

A meccs előtti, borongós felszopó posztban volt egy nagy tévedésünk. Azt hittük, a győzelemhez kurva jól kell játszanunk, és az ilyenformán remek felvezetése lesz a Bilbao elleni BL-meccsnek is. Namármost, nyertünk ugyebár, de ha ez a felvezetése a baszkok elleni meccsnek, akkor olyan kellemetlen este vár ránk jövő szerdán, amilyen az elmúlt egy évtizedben csak kettő volt (mindkettő a Bayern ellen, a Realt nem veszem ide, mert nem játszottunk rosszul a 0-3 ellenére).

Pedig Nápolyban úgy kezdtünk, mint aki tigrisszart reggelizett: jól járt a labda, tudtuk, hogy mit akarunk, és elég jól a pályára is tettük. Igazság szerint sokkal hasznosabb lett volna megnézni, mi jöhet ki ebből így, de a sors közbeszólt, és már az első félidő felénél gól- és emberelőnybe kerültünk, ami nyilván minden utána következő eseményt meghatározott.

Az első félidő – leszámítva, hogy Pjanic gólja után 50 másodperccel Cancelo sutaságából és Bonucci restségéből kifolyólag majdnem kiegyenlített a nápolyi – még nem alakult rosszul, Verebes mester igazságát is sikerült alátámasztani (gólra gól mindenkor), de a második félidő jelentős részében úgy éreztük magunkat, mint Darti, amikor tett egy tétova látogatást az S&M világába, kikötözte magát a tévé elé, kipeckelte a szemét, és 72 órán át törpepornót nézett.

Pedig csak egy szűk félidőről volt szó (Pjanic kiállítása után), de az ember úgy érezte, a szeme láttára alakulnak gecifelhővé a nemrég még brüsszeli csipkének tűnő álmai. Bravúros továbbjutás az Atléti ellen? Bajnokok Ligája-győzelem?? Világuralmi tervek a következő évekre?? Ezeket kell gyorsan elfelejteni, mert ami a második félidőben történt, az mindent zárójelbe tesz.

Míg a Napolit nem igazán zavarta az emberhátrány, addig nekünk azzal a tudattal kellett nekifeszülnünk a második félidő utolsó 43 percének, hogy tudtuk: Pjaniccsal is tudunk rosszul játszani (hajjaj!), de nélkül nem tudunk jól. Most kiderült: még csak elfogadhatóan sem. Emre Can sajnos egyelőre egy ostoba tulok, aki kibaszottul nem érzi, mikor hol lenne a helye, nem csoda, hogy a kiállítás, de főleg a Napoli szépítése után Allegri már magasról szart a mindent eldöntő gól lehetőségére, és inkább a csapata védekezését igyekezett gatyába rázni.

Jött a ritmustalan Cancelo helyére Allegri szerelme, De Sciglio, aztán Mandzukicot Bekúr váltotta, de ezektől a cseréktől csak annyi történt, hogy már ki sem tudtuk hozni a labdákat. Szomorú volt látni, hogy létszámegyenlőség mellett úgy rúgdossuk picsán a labdákat a 16-os környékén, hogy senkit nem érdekel, merre megy a zsuga, csak az, hogy elég messze legyen a kapunktól. Hozzáteszem, Allegri döntése abból a szempontból feltétlenül védhető volt, hogy ha nincs terület, a Bonucciban rejlő hibafaktor is minimalizálható, és a tömörülésnek köszönhetően tényleg nem nagyon voltak komoly helyzetei a Napolinak. De ettől még borzasztó volt átélni, hogy egy csapat 75 százalékban birtokolja a labdát a Juventus ellen.

Egyszer azért átkelebóláltunk a másik térfélre, de az iszonyatosan frusztrált Ronaldo ahelyett, hogy a ziccerben kilépés határán pulzáló Bernardeschit indította volna, inkább rácselezett a rosszabbik lábára, hogy aztán Koulibali úgy vegye el tőle a labdát, hogy épp csak egy barackot nem nyomott a buksijára utána. Talán ez volt az egész meccs legszomorúbb pillanata.

Foglalkozhatnánk a bíróval is, de semmi értelme nem lenne. Nem számított volna semmit, ha a végén kiállítja Kula bát, és Insigne is kihagyta a kamubüntetőt. Szarul vezette a meccset, és jobbára a mi kárunkra tévedett, mégis nyertünk. Jöhetne a standing ovation, de valahogy nincs hozzá kedvünk.

Ahogy korábban is jeleztük, a bajnoki cím egy nápolyi vereséggel sem került volna komoly veszélybe, így meg aztán tényleg elmondható, hogy igazából egy (azaz 1) meccsünk maradt még idénre, amit komolyan kell venni. Ha jövő szerdán kudarcot vallunk, mélabús unalommal telik majd a hátralevő három hónap. Ennek az eshetőségnek a fenyegető réme nem lett kevésbé félelmetes a nápolyi győzelemmel, sőt kijelenthetjük, hogy valószínűtlenül nagy csoda kellene az Atléti elleni továbbjutáshoz. Vagy irgalmatlan mázli. De még inkább mindkettő.

Semmi nem stimmel. Van egy csomó jó futballistánk, akik viszont szar formában vannak. És van egy csomó olyan is, akik nem annyira jó futballisták, ezért a többiek jó formájának nagy szerepük lenne az ő jó teljesítményükben. Ezt az egészet pedig egy hatékony rendszernek kellene szabályoznia, de az is a holdon van.

Én őszintén szólva eljutottam odáig, hogy egyetlen dologban tudok bízni: Cristiano Ronaldóban. Na persze nem azért, mert a játéka azt ígéri, hogy előrántja a fitymája alól a 24 karátos aranymakkot, és rendet vág a suttyóságból summa cum laude doktoráló parasztok között. Hanem azért, mert ő ilyen csávó. Ezek a pillanatok a legfontosabbak neki. Amikor hőssé válhat, és ezredszer is bizonyíthatja, hogy ezeknek a meccseknek a legnagyobb mestere. Nincs jó formában ő sem, de ő az, akinek nem is kell. Ha ezt a lehetőséget elmulasztja, talán ki is jelenthetjük, hogy pusztán gazdasági megfontolásokat tekintve volt sikeres a projekt, azaz vettünk egy kibaszott nagy rakás lájkot.

Ébredj, cerka, dolgod van!

Alig néhány hónappal ezelőtt történt, hogy káprázatos játékkal, emberhátrányban görgettük meg durván a Valenciát idegenben, aztán még egy lapáttal rápakolva Manchesterben oktattuk le a Unitedet. Ronaldo egy kis spéttel elkezdte ipari mennyiségben talicskázni a gólokat, mi pedig már láttuk magunkat, ahogy idén azokat a sorozatokat is megnyerjük, amiben el sem indulunk.

Eltelt uszkve négy hónap, az Atlanta Hawks úgy kibaszott a kupából, hogy a lábunk nem érte a földet, a BL-ben pedig a kiesés szélén támolygunk, miután a semmi meglepőt nem mutató Atlétic Bilbao feltörölte velünk saját stadionja gyepét. A bajnokságban egymást érik az arcpirítóan gyenge játékkal, de jó eredménnyel lehozott meccsek, és bár az előnyünk megnyugtató, egyre több szó esik arról, hogy Allegri ideje lejárt a Juventusnál.

Mindez nem egész fél év leforgása alatt történt, de közben nem szabad elfelejtenünk, hogy a kiskorúak riogatására is alkalmas, futballt csak igen kis részben tartalmazó teljesítményünk egyáltalán nem újkeletű.

Sőt, ha jobban megnézzük, inkább a szeptember-októberi, csalfa reményeket ébresztő időszak volt kivételes, hiszen a tavalyi szezont úgy hoztuk le, hogy egész évben nem volt öt épkézláb meccsünk. Mi konkrétan négyet számoltunk: Napoli idegenben, Real Madrid idegenben, kupadöntő a Milan ellen, és a Tottenham elleni hazai első, és idegenbeli második félidő kidob még egyet. Ezen kívül volt egy ígéretünk Allegritől, hogy majd jön a csúcsforma, amit addig vártunk, míg a Napoli le nem vert Torinóban, és röfinek a 95. percben kellett megmentenie a bajnoki címünket Interben. (Tesszük hozzá, gyalázatosan szar teljesítménnyel.)

Idén ennél sokkal jobban állunk, november végéig elég jól futott a szekér, aztán jöttek a sérülések, a csapatösszeállítás problémái, és a Ronaldo-hatás negatív oldala, aminek köszönhetően most meglehetősen lankadtan várjuk az úgynevezett csúcsrangadót.

Ennek az az oka, hogy ha kiesünk az Atléti ellen, akkor nagyjából mindenki le fogja szarni a zsinórban nyolcadik bajnoki címet. Ez a csapat ugyanis nem a nyolcadik bajnoki címre lett összeválogatva, hanem arra, hogy szemkápráztató játékkal leigázza Európát. A scudettóhoz nem kell Ronaldo, meg a 300 milliós csatársor. Ahhoz elég jó lett volna Marchisio is.

Ezért van az, hogy nincs meg a bizsergés a Napoli elleni meccs előtt. No meg azért, mert ha az utóbbi hónapokban mutatott teljesítménnyel rukkolunk elő, és kifektetnek az észak-afrikaiak, akkor sem történik semmi. Ha 8-0-ra lepináznak, akkor is 10 pont marad az előnyünk, és elnézve a mezőny állapotát, a bal kezünket a seggünkbe dugva is lehozzuk a hátralevő 12 fordulót úgy, hogy semmi izgulnivaló nem lesz. Bekocogunk a célba, szórványos taps, prémcsi csilingel a bankszámlákon, szt annyi.

Allegri a hírek szerint törölte a Twitter-fiókját, annyi mocskolódás zúdult rá, és hiába hangozta úton-útfélen, hogy továbbmegyünk az Atléti ellen, egyelőre ez minden, amiben bízhatunk, mert más jel nem nagyon utal rá, hogy csodát teszünk.

Pontosan ezért van mégis értelme a Napoli elleni meccsnek. Bármilyen furcsa, a legnagyobb olasz rangadót muszáj felhozómeccsnek titulálnunk, és úgy is kell hozzáállni. Meg kell mutatni, hogy nem felejtettünk el futballozni, és hogy ha összeállunk, mint a korpás széklet, akkor bárki ellen, bármilyen körülmények között esélyesek vagyunk. Ne tévedjünk, a nápolyi piszoárban legalább olyan nehéz feladat nyerni, mint az Atléti ellen kiharcolni a továbbjutást, és ha az első sikerül, akkor kellő önbizalommal vághatunk neki a másodiknak is.

Aztán persze benne van, hogy Pjanicot agyonrúgják a nápolyi tuaregek, reménytelenül szar játékkal kiszopunk, és aztán kockázatkerülő 1-1-gyel kiesünk az Atléti ellen. De nekünk, szurkolóknak miből áll bízni a csodában? Ugye, hogy semmibe!