A nyárnak is csak a fele volt jó, meg a meccseknek is

Két meccs, hat pont, egy behúzott rangadó, a 180-ból kb 100-120 percnyi Sarriball, a maradék rettenetes vergődés. Eddig ennyi. 

Ha 60 perc után azt is hihettük, hogy feltöröljük a Napolival a pályát, végül irtózatos mázli, és a Kulabá agyára rajtaütésszerűen ráülő köd kellett a győzelemhez. A Parma után a nápolyiak ellen is kiderült, hogy üzembiztosan kb. egy órát tudunk Sarriballozni, és utána hiába próbálunk allegrizni, az még nem megy valami hatékonyan. 

Rinyálni azonban nincs okunk, hiszen két győzelemmel, öt rúgott góllal állunk a tabellán, de sok minden látszik, ami egy részüket tekintve a szezon elején, másokat nézve az egész idényben gondot okozhat büszke seregünknek. 

Lássuk először a rangadót 

A Disznófejű jól gondolta, amit gondolt a meccs előtt: a tavaly kb defaultnak tekinthető 4-4-2-ről (ahogy egyébként a Fiorentina ellen is) átkúszott egy 4-2-3-1-re, aminek a Juve ellen az volt az értelme, hogy Fabian Ruiz és Zielinski elvághatja a Juve szíveként pulzáló Pjanicot a társaitól. Ezt úgy oldotta meg a Juve, hogy Khedira és Matuidi nagyon jól éltek a felkínált területekkel, így a meccs első kétharmadában úgy tűnhetett, hogy lefocizzuk a Napolit. 

A sok egyéni hiba, rossz passz és gyenge teljesítmény csak rápakolt a nápolyi gondokra, de amikor Ancelotti lekapta Insignét, és visszatette a 4-4-2-t a pályára, azonnal kiderült, hogy nagyon súlyos gondjai vannak a Juventusnak. Elsősorban a védelemben, annak is a holland felében. 

Az X-nél lett volna a helye

De Ligt bemutatkozása csak akkor sikerülhetett volna rosszabbul, ha az egyik elvétett szerelési kísérletével eltöri Douglas Koszta János lábát, és ezért a Juventust a Serie C-be száműzik. A holland látványosan nem találta a helyét, és olyan elemi hibákat vétett (főleg a második és a harmadik gólnál), amikre nem mentség, hogy csak most érkezett, mert a megye II.-ben is a tiéd a center, ha a párod kitolódik a labdásra. Giorgio sérülése miatt rendkívül fontos, hogy legalább egy stabil középhátvédünk legyen, és Bonucci az első gólnál megmutatta, hogy idén sem ő lesz az. 

Amíg Douglas Costát viszik a lábai, előrefele jók leszünk – ez még a tavalyi csapatból álló játékosokkal is jól látszott -, de a védekezési gondjaink, közülük is elsősorban a pontrúgások utáni védekezés, nem sokat enyhültek. Talán egészen más lesz a helyzet, ha bevetésre kész állapotba kerül Rabiot és Ramsey is, mert akkor egyszerűen nem adjuk oda a labdát az ellenségnek, de ez még csak várakozás, egyáltalán nem tény. 

A Napoli elleni utolsó negyedórában egyébként vélhetően nem egyedül nekem köszönt vissza az Ajax elleni visszavágó feelingje. Ott is hiába volt még hátra sok idő, lehetett érezni, hogy nekünk reszeltek, és a nápolyiak második gólja után sem lepődött meg senki azon, hogy jött az egyenlítés. Azon már inkább, hogy De Ligt egy másnapos Lőrincz Emil határozottságával próbált védekezni a rá osztott kukáson, azon meg talán még inkább, hogy Khedira lecserélésével (vagyis Emre Can beállásával) úgy állt fejre a középpályánk, mint a jancsiszög. 

Mit jelent ez a szezonra nézve? 

Sarri egyelőre annyit rotált a Juventuson, hogy a sérültek helyére betett két játékost, azaz nem követelte meg Chiellinitől és De Scigliótól, hogy mankóval eredjenek a nápolyiak nyomába. Dicséretes kezdet, de hát sajnos akkora keretünk van, amekkorára egyrészt nincs szükség, másrészt óhatatlanul elégedetlenséget fog szülni. Vagyis már szül is. 

jól kibasztunk vele

Csán Endre nekem kicsit csalódás volt (az Atléti elleni, hamis háromvédősben bejátszott szerepét leszámítva), de annál azért többet érdemelt, mint hogy egyhónapos ígérgetés után végül kimaradjon a BL-keretből. Ez konkrét kibaszás egy alkalmazottal, ami egyrészt nem szép dolog, másrészt nyilván nyomot hagy az öltözőben is. 

És a gondok tovább fognak gyűrűzni, mert annyian vagyunk, mint az oroszok. Jelen pillanatban az a helyzet, hogy a rettentően túlzsúfolt csatársorban, és a hasonlóan feltöltött középpályán csak akkor tud Sarri mindenkinek elegendő játéklehetőséget biztosítani, ha elindulunk valamelyik Olaszországgal szomszédos ország bajnokságában is. Mivel erre nincs nagy esély, fordítsuk is figyelmünket a bűnbakra. 

Odáig kimondottan marottás a dolog, hogy pozitív mérleggel zártuk (!) az átigazolási időszakot, és a Buffon-Rabiot-Ramsey hármasért egy büdös petákot sem kellett fizetnünk. Onnantól viszonyt, hogy a peremembereken kívül senkit nem sikerült eladnunk, már egészen más képet mutat Paratici első önálló mercatója. 

A nyakunkon maradt Mandzukic, Dybala és Higuaín mellett néhány olyan játékos, akit most kellett volna kölcsönadni. Gondolok elsősorban Ruganira, akiből Torinóban soha a kurva életbe’ nem lesz futballista, vagy Bentancurra, akinek meg mindennél jobban kellenének most a játékpercek. De igaz ez Khedirára, sőt Emre Canra is, és még nem tudjuk, mi lesz a sorsa Cuadradónak, Bernardeschinek, és főleg Bonuccinak, akit minden épeszű a világ végére száműzött volna. Mindet nyilván nem kellett volna elzavarni, de néhányat muszáj lett volna. 

Korai még végleges következtetéseket levonni, hiszen a legtöbb csapat úgy volt az első két fordulóval, hogy csak túl kell élni, a bajnokság majd a válogatott szünet után kezdődik. Mi is így voltunk vele, és megvan a hat pont, valamint az abszolút kötelezőnek tűnő BL-csoport is. Minden másra majd választ kapunk menet közben. 

S4tchy nem vállalta

“Megjött a Győrbő’ a Sarri”. Ez frappáns nyitás, mi?

Ronda férfi

Hát itt van ez az aszott fityma, megjött, hogy vezesse büszke seregünket. Szőrös, mint Salma Hayek, ránézésre inkább egy nápolyi zsebmetsző, mint egy lángelme. Igazi déli suttyó, ha leülnél vele zsugázni, vagy elcsalná az összes zsöcidet, vagy a parti végén kinyitna a dikiccsel tokától bokáig.

Ha van is stílusa, az a mezőkövesdi főbaktert idézi, aki talpas symphoniától sárga körmökkel piszkálgatja a foga odvából az odamihálylott pörkűttmaradékot. Ezt azzal tudja megfejelni, hogy megállás nélkül picsog és hisztizik, amivel még a saját öltözőjében sem tudott elég tiszteletet kiharcolni Londonban ahhoz, hogy ne szarjon a feje tetejére a saját cserekapusa.

Komolyan, szinte már komikus, hogy ez a figura veszi át a Juventus irányítását. De, ahogy ilyenkor szinte mindig, most is ott lebeg a kérdés a levegőben: mi van, ha tényleg ő kell nekünk?

Az elmúlt két hónapban rettenetes kínszenvedés volt Juventus-szurkolónak lenni. Előbb pofontól-pofonig kóvályogtak a játékosaink a megváltó sípszóra várva, de még mielőtt ez megtörtént, Allegri és Agnelli bejelentették, hogy előbbi (utóbbi sajnálatára) távozik. Azt már akkor leszögeztük, hogy biztosan rosszabb edző jön a tésztaképű toszkán ordibátornál, de ahogy szivárogtak ki a nevek, úgy lettünk egyre lankadtabbak. Sőt, tulajdonképpen elég gyorsan kiderült, hogy Maurizio Sarri lesz a Juventus edzője.

Az előjáték, aminek a vége ez a beteljesülés lett, annyira szánalmasan szarul sikerült, ami tökéletesen méltatlan a Juventushoz. Nem az volt, hogy hatalmas klubunk pávatáncot járva, peckesen rámutatott a megfelelő jelentkezőre [Antonio Contéra – a szerző magánvéleménye], hanem ostromoltunk egy a faluján kívül nyeretlen lúzernek tűnő edzőt, aztán végül beértük a next best thinggel. Szánalmasan amatőrnek tűnt az egész, elsősorban azért, mert bár a vezetőség egy része nyíltan Allegri távozása mellett érvelt, mégsem volt kész haditerv a világ legjobb edzőjének pótlására. Szeretlek, Pavel, bazmeg, de az ilyen baromságokért frissen főtt káposztás knédlibe döfködném a faszodat.

Persze csak tippelünk, semmit nem tudhatunk biztosan, de a legerősebb pletykák szerint Agnelli megtartotta volna Allegrit, Paratici és Nedved viszont a váltás mellett volt, és maga a Mister sem ragaszkodott annyira a következő szezonhoz. Guardiola logikus választásnak tűnhetett, bár pont BL-t nyerni csak a Barcelonával tud, hiába törli a seggét biankó csekkekkel. Megostromoltuk, de nem mi lettünk az első klub, amely az elmúlt évtizedben a klub akarata ellenére hoz el fontos figurát a Manchester Citytől. Sarri Paratici ötlete volt, de maga mellé állította Agnellit is, amint az elnök megemésztette a kétségkívül zseniális Allegri elvesztését. Nedved Inzaghit akarta. A szóba hozott nevek közül amúgy én is. Simonét, nyilván. Conte komolyan szóba sem került. Trapattoni sem. Én sem. (S4tchy igen, de nem vállalta.)

Bu!

Habár nehéz lenne elhinni, hogy Sarri volt az A terv, tulajdonképpen Guardiola és közte a metroszexuális kamubuzi maníron kívül nincs sok különbség. Adom, a Bresciai Kokszos nyert ezt-azt, általában elég nézhető focit játszanak a csapatai, és ha bitang cucc van alatta, Guardiola meg tudja pörgetni, de ki mondja, hogy Sarri nem? Ellenfélként sokkal jobban ismeri a Juventust, és a Chelsea-nél bizonyította, hogy ha megvan az eszköz, akkor tud nyerni is. Guardiolához hasonlóan – és Allegrivel ellentétben – a támadófoci híve, presszingel, letámad, labdát tart az ellenfél térfelén. Olyasmit játszik, amit idén a BL legjobb négy csapata közé jutók mindegyike. (Legkevésbé amúgy pont a Barca, hehe.)

A keret pedig tulajdonképpen erre lett összeválogatva. A Juventus idén talán egyszer sem játszott 4-2-3-1-et, pedig erre van kitalálva az egész keret, Allegri viszont nem bízott eléggé a védőiben és a középpályásaiban ahhoz, hogy feltegye azt a csapatot, amiben egyszerre lehetett volna a pályán Douglas Costa, Dybala, Ronaldo és Mandzukic. Talán nem is kell erősen hozzányúlni a kerethez, hogy előálljon az a csodálatos helyzet, hogy a nála sokkal jobb edzőnek vélt Allegrinél eredményesebben forgassa a kezébe adott pallost.

Amikor Contét kirúgták, pár nappal később bejelentették Allegrit. Azt hittük, rosszul hallunk, és már temettük a Juventust, amikor kiderült, hogy feljött a riverre az ász. Most sem szólnak hangosan a fanfárok, és bár a félkegyelmű jobbágynak leginkább az fáj, hogy Sarri anno beintett egy Juventus-szurkolónak, van itt azért más gond is bőséggel. De ha pozitívak akarunk maradni, akkor azt kell mondjuk, az előző váltást kiválóan menedzselte le a vezetőség, a csapat is előrébb lépett, sőt ugrott egy nagyot. Igaz, akkor még volt egy Marottánk is.

class

Ha már a Kobra szóba került, két dolgot is meg kell említenünk az Izével kapcsolatban. Egyrészt a Conte-Marotta páros egyesülése baljós jel kell, hogy legyen minden érintett számára, nekem nincs kétségem, hogy jövőre velük megyünk majd a bajnoki címért. A második pedig az, hogy az elmúlt két hónap gyötrelmei szoboszlói hétvégének tűnnek majd, ha esetleg tényleg el találjuk hozni Milánó szottyosabb feléből a valaha futballpályára okádott legundorítóbb entitást, Mauro Icardit.

Merthogy Sarri bejelentésével a Juventus is vadászösvényre lép, és megkezdi az ózdi autókufár keretének kialakítását. Egyelőre nem foglalkozunk komolyan nevekkel (Demiral kikúrt jó kis védő, ezt leszögezném), hiszen még azt sem tudjuk, kik fognak távozni. Majd írunk arról is, ki megy el, és miért, és kit kellene hozni. De most egyelőre örüljünk, hogy van edzőnk.

Szeretlek, Antonio, a kurva anyádat!

Conteista vagyok. 4life. Nem cserélek csapatot, és hősöket sem szívesen, még akkor sem, amikor lehet, hogy tényleg kellene. Márpedig most az a helyzet, hogy Antonio Conte az Izé edzője lett, ami nyilván sokak szemében megbocsáthatatlan bűn, ugyanakkor Contétól a legkevésbé sem meglepő húzás.

Egyrészt azért nem, mert még a Juve edzője volt, amikor feltették neki a kérdést, hogy vezetne-e más olasz csapatot is, például az Izét, és már akkor sem hátrált ki a kérdésből, hanem közölte: a futball olyan, hogy ja, előfordulhat bármi. Persze a most nagy hangon kutyázó, köpködő sutyerákok akkor még elnézték neki, mert zsinórban a harmadik bajnoki cím felé vágtatott a néhány évvel korábban minden szembejövő által szétpofozott Juventus.

Másrészt azért sem meglepő, mert miután Conte visszavonult, bohóckodott néhány évig az Arezzónál, előtte meg segédedzőként a Sienánál, aztán általános meglepetésre nemcsak elfoglalta a Bari kispadját, hanem meg is nyerte a Kakaskákkal a Serie B-t. Márpedig ez egy leccei futballistától főbenjáró bűn, sőt megbocsáthatatlan vétek, amivel örökre stigmát tett saját homlokára.

Már haza sem mehet soha többé

Conte nem sok Oravecz Nórát olvasott, sőt állítólag Coelhót is kerülte, és kiscicás videókat sem néz, így érzelmileg teljesen alulfejlett entitás maradt közel az ötvenhez is. Emlékszünk még, amikor távozott a Juventustól, miket nyilatkozott? Volt, ami kicsit fájt csak, és volt ami jobban, de akit szeret az ember, annak talál mentséget. Én is találtam Conténak: az európai kudarcok, és persze a közismert negatív EQ-szint miatt dobta le a láncot a Macska. Ettől függetlenül őszintén drukkoltam neki a Chelsea-nél, és még annál is jobban az olasz válogatottnál. Iránta érzett szerelmem csitult, de soha nem hunyt ki.

Most, azon a reggelen, amikor Conte kvázi a teljes Juventus-közösség számára megszűnt létezni, illetve végleg ősellenséggé vált, nekem is furcsa érzéseim vannak. Én is úgy érzem, megcsalt, akit szívből szerettem, de nyilván nem csak emiatt kívánom neki azt, hogy soha a kurva életbe ne nyerjen egyetlen meccset sem, sőt essen ki ezzel a mocskos, undorító klubbal együtt a Serie A-ból, mint szar a vonatból.

Mivel azonban volt néhány napunk, amikor már biztos volt, hogy az Izét fogja választani, fel lehetett dolgozni a fenyegetően közeledő végkifejletet. Én legalábbis sokat gondolkodtam rajta, és furcsamód pont a Juventus-tábor (egy része) döbbentett rá, hogy hol is van a helyem ebben a helyzetben.

Ott a helye, ahol van!

Valószínűleg azok, akik kezdeményezték Conte csillagának a visszavonását, egy kasztba tartoznak. Ebben a kasztban egyrészt szomorú, frusztrált faszfejeket találunk, akik felőlem akár mehetnének is a kurva anyjukba szép, tömött sorban. Másrészt olyanokat, akik nem látták a Juventusban játszani Contét, és 2011 előtt a csapatot is maximum fél szemmel követték, csak a – pont Conte által elhozott – visszatérés után ültek fel a bandwagonra.

Aki emlékszik, milyen helyzetben vett át minket Conte, és milyen iszonytató vergődés volt a Juventusnak szurkolni kb a calciopolitól kezdve egészen az Ordibátor érkezéséig, az kétszer is meggondolja, kutyázzon-e teli szájjal egy olyan súlyú klubikont, amilyen Antonio Conte. Aki fényt gyújtott, amikor a legsötétebb volt az éjszaka. Akit soha nem érdekelt a győzelmen kívül semmi, sőt bárkin és bármin áttaposott, ha az útjába állt (helló, Alex!). Aki berontott a kétszer egymás után a Serie A 7. helyén végző csapat öltözőjébe, és addig üvöltött nyálpermetbe vonva az egész öltözőt, míg vigyázzba nem állt a szar minden játékosban. Aki nemcsak a Serie A élmezőnyébe, hanem Európába is visszavezette azt a Juventust, amely történelmi mélypontra került.

Antonio Conte csillagának ott van a helye a stadion mellett, mert nemcsak azokhoz képest tett rengeteget a Juventusért, akik gagyi hamisított mezekbe öltözve lehúzzák a Juvét, de közben nagy hangon követelik egy klubikon megvesszőzését, hanem több olyan figurához képest is, akiknek senki nem vitatja a csillagát.

99-ben még sokan nem ültek a bandwagonon

Szándékosan nem mentem bele, hogy a futball Conte szintjén már nem az érzelmekről szól, és hogy miért is kellene neki nemet mondania egy olyan szerződésre, ami a világ ötödik legjobban fizetett edzőjévé teszi, különös tekintettel a fosra, amit néhány Juve-szurkoló rá merészelt lapátolni a távozása után. Ezt lezárhatjuk annyival, hogy nekünk érzelmi kérdés, neki viszont a munkája, a karrierje, és most kérdezd meg magadat, kedves olvasó, hogy te érzelmi alapon döntesz-e, amikor munkahelyet választasz.

Nyilván nekem is fáj, ami történt. De én ilyennek fogadtam el, és szerettem meg Contét, aki pedig nem, az félreismerte. Természetesen nem kívánunk neki sok sikert, sőt baszódjon meg a csapatával együtt, érje rengeteg kudarc, és rúgják ki még szeptemberben (mint szegény Gasperinit, aki idén széles vigyorral a képén előzte meg az Izét az Atalantával).

De tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki elérzékenyül, ha felidézi, mit tett értünk ez a vicces hajú emberke, és milyen hatása van a jelenre annak, hogy ő vette át a csapat irányítását 2011-ben. Baszódj meg, Antonio, te hülye fasz, hogy ilyen helyzetbe hoztál. De én akkor is szeretlek, és ezen nagyon kevés dolog változtathat.

Na, tényleg takaroggyá!

Múlt alkalommal kifejtettem, hogy szerintem a szar játékra kiváló ellenszer és egyben mentség is, ha eredményekkel párosul. Természetesen nagyszerű élmény látni, ahogy megalázzuk az ellenfelet, de nekem az sem fáj, ha 0 kapuralövés mellett nyerünk 2-0-ra. Ám most beleszaladtunk a péniszek erdejébe. Méghozzá tátott szájjal. Írok az eseményről, bár igazából egyáltalán nem láttam a meccset, hiszen Uzipov és Therapy? koncerten voltam az A38-on. Vélhetően jobban jártam. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Allegri, takarodj!!!!

Nincs játékunk! Nem nyerünk BL-t! Nem állunk össze! Dybala nem jó! Can nem jó! Ronaldo nem jó! Miért ment el Benatia? Miért jön Caceres?! Miért zöld a fű? Miért nem játszik Nedved? Hová tűnt Damon Hill? Mi a fasz?

Ezer kérdés merül fel minden meccsünk után, mi pedig csak meglepve forgatjuk a fejünket a szerkesztőségben.  Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Marotta Mordorban

Gyakorlatilag tény, hogy Beppe Marotta a bajnokság egyetlen kínai csapatához ír alá: a múlt heti liga-összetartásra már az Izé ügyvezetőjével egy autóban érkezett, a hivatalos bejelentés már csak formalitás lesz. Ezzel Beppe máris féregistának tekinthető, ami fáj is nekünk, meg nem is, meg is értjük, meg nem is, és jól is járunk vele, meg nem is. Lecsupaszítjuk a bennünk kavargó, kibogozhatatlan és egymástól elválaszthatatlan érzéseket apró fakockákká.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szülinap, sztrájk és meccsremenés egy posztban!!4

Dinával (akkor még: Dino) onnan ismerjük egymást, hogy egy NST-poszt alatti kommentjében lesújtott rám mérhetetlen tudásának a pörölyével, a sárba taszított – nagyon dulván -, majd rám ürítette rostban gazdag étrendjének végtermékét. Azonnal egymásba szerettünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Arrivederci, Beppe!

A Napoli ellen aratott győzelem, vagy éppen Ronaldo játéka nem sokáig izgatta az embereket, hiszen a meccs után Giuseppe Marotta bejelentette, hogy elhagyja a Juventust. Az első hírekből még semmit sem tudtunk meg az okokról, aztán lassan jöttek az infók, hogy Andrea Agnelli és Marotta mostanában nem jöttek ki egymással, és a klub kezdeményezte Beppe távozását – pontosabban, hogy nem hosszabítják meg a szerződését. Arról a Marottáról van szó, akit éppen a múlt héten választottak meg Európa legjobb klubvezetőjének. Aki 7 bajnoki cím és 4 kupagyőzelem részese volt. Akkor, amikor Cristiano Ronaldo leigazolásával sokak szerint reális esély van végre a BL megnyerésére. Szóval elsőre nehéz volt felfogni a dolgot.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….