Jöjj, Szuperliga, és égesd porrá a férgeket

A Fiorentina elleni “meccs” óta kedvem volna írni. De nem akartam egyből, bízva abban, hogy ahogy telnek-múlnak a napok, majd jobb lesz.

De igazából nem lett jobb. Ránézek az olasz bajnokikkal kapcsolatos hírekre és elmegy a kedvem az élettől is. Bevallom, nem esett jól az, amit már a Torino ellen is láttam, de a Fiorentina ellen aztán tényleg teljesen egyértelmű volt.

Nevezetesen, hogy idén a Juventus semmiképpen nem lehet bajnok.

A Torino elleni feltámadás tényleg csodába illő volt. A Fiorentina ellen már nem volt képes rá a csapat. Köszönhetően Cuadrado rossz döntésének is. Ami szerintem nincs, ha addigra nem készül ki teljesen ő is idegileg.

Nem érdemes részleteiben nézni szerintem azt az összecsapást. A bírót eltiltották kemény egy meccsre, miután egyértelműen elfújt egy meccset. Eközben a nápolyi gyerekek elintézték, hogy a kedvenc középpályásuk hiányában inkább skippelt mérkőzést akkor mégis inkább újrajátszassák ellenünk. És még a semmirekellő elnökük szól be Pirlónak a teljesen nonszensz, és tényleg csak Olaszországban lehetséges ítélet kapcsán.

A jelenlegi helyzet olyan, hogy a régi időkben az ilyesmi meccsek után döntöttek úgy az ultrák, hogy felgyújtanak egy fél várost, mintegy hangsúlyozva egyet nem értésüket. Ezt a részét persze nem sírom vissza a futballvilágnak, azonban az kellemetlen, hogy a keresztényi szeretet jegyében alig győzi a vezetőség a klub összes orcáját és farpofáját is odatartani egy újabb és újabb pofonért.

Már a Toro elleni meccs végén is mókás volt, ahogy a spori kiszórta Pinsogliót, aki igazából mindannyiunk szívéből szólt, amikor odakiáltotta, hogy “ezt vedd el, ha tudod”. Hiszen idén, ha gólt lő a csapat, akkor ünneplés helyett inkább kimegyek hugyozni, hogy mire visszaérjek, lássam, mire jutottak a videoszobában vadul szerkesztő, animáló srácok. Hátha találnak valamit 5 perccel korábbról, esetleg a megfelelő kikockázással 1 mm-es lest tudnak bevonalazni.

Nem mondom, hogy elvárás 10 bajnoki cím zsinórban. Nem gondolom, hogy feltétlenül mi vagyunk a legerősebb és legmenőbb csapat idén is (bár persze, azok vagyunk). De azt gondolom, hogy a VAR szerepe nem az kell legyen, hogy a Juventus ellen bevetjük, amikor csak lehet és akkor is, amikor nem. De ha valamikor az ő javukra dönthetnénk, akkor inkább továbbot intünk a VAR-szobából is. Nonszensz, hogy az elméletileg a tévedések kivédésére használó technológiát konkrétan arra használják, hogy megkúrják a Juvét.

Ami a bevezetés óta eltelt években nem ment, mert annyira jók voltunk, de most sajnos nem vagyunk annyira jók. Nyilván a Fior ellen sem lett volna ennyire kellemetlen az egész, ha nem kapunk egy gólt kb. az első percben.

Juteszembe, eközben a Milan meglőtte a világ leggyorsabb gólját. De sajnos szabálytalanul. Ám valahogy a VAR nem vette észre, hogy a középkezdés pillanatában már másfél méterre az ellenfél térfelén volt a gólt szerző játékos. Így végül mégis szabályosan, ünnepeljük a remek találatot!!

Tehát az van, hogy a légkör nem segíti a csapatépítés amúgy sem kellemes folyamatát. Illetve az sem segít, hogy üresek a stadionok, így a dicső sporinak attól sem kellett tartania, hogy még a helyszínen felkoncolják, és a testrészeit Torino-szerte szétszórják az elégedetlenebb nézők.

Nem jár nekünk a bajnoki cím. Nem gondolom, hogy nem tévedhet egy bíró. Hiszen Muntari gólja is megváltoztatta a világtörténelem folyását (gondoljunk csak arra, hogy ha azt megadják, akkor a Milan lesz zsinórban kilencszer bajnok, vagy gondoljunk csak Trump győzelmére, esetleg a koronavírus kitörésére, mind mind ott dőlt el). De kurva nagy különbség az, amikor valaki elnéz valamit, meg az, amikor a rendelkezésére áll egy technológia, és azt vagy nem használja vagy szándékosan csak egyoldalúan. Nem gondolom, hogy Kassai teljes hülyét csinál magából az ukránok Anglia elleni meccsén, ha rendelkezésére áll a VAR vagy a gólvonal-technológia. A Fior elleni meccsen fújó rigónak viszont rendelkezésére állt, de vissza sem nézte a szabadrúgásnál történt kezezést, Ronaldo pofánvágását vagy épp felrúgását. Majd látványosan inkább nem állította ki a lilák játékosát, pedig egyértelműen sárga lappal a kezében indult neki a szabálytalanságnak, csak menet közben eszébe jutott, hogy ez akár meg is fordíthatja a meccset. Nem, nem gondolom, hogy 10 a 10 ellen varázslatosan fordít a csapat, de valljuk be, igazságosabb, ha a szabályokat betartva megy végig egy meccs.

Ez nem oké.

Én sosem voltam a Szuperliga nagy barátja, de egyre inkább azt gondolom, hogy a kicsinyesen gyerekes és ennek megfelelően éretlen és kiszámíthatatlan olasz bajnokság mellett/helyett jó volna egy olyan hely, ahol komoly meccseket lehet játszani komoly pénzekért, komoly érdeklődés mellett és komoly bíráskodással.

Kurvára nincs kedvem bajnokikat nézni (Ronaldónak meg játszani), de persze nézem majd, mert Fino Alla Fine, és persze remélem, hogy olyan kurvára ellenállhatatlanok leszünk, hogy még akkor is nyerünk, ha a spori konkrétan beáll az ellenfélhez játszani. Illetve nyilván meg kell halni a pályán a nápolyi gyökerek elleni meccseken.

Ja, és igen, jöjjön Pogba még a télen.

És mivel most rossz hangulatban vagyok futballügyileg, ezért aki idejön csaló juventusozni, azt kitiltom mindenhonnan, mert én is gyerekes és éretlen és kiszámíthatatlan vagyok, mint az olasz közeg.

Andrea Pirlo s1/e10

A szezon negyedén túl még mindig szerelmes vagyok Andrea Pirlóba. Ez egy kicsivel még több is, mint amiben reménykedtem. 

Nem látod, hogy jedi!?

Kezdjük azzal, hogy heteró egy szezon ez. Mindenkinek. Jól mondta Tommaso Juhár, ott kell lennie a csillagnak a legutóbbi, és a most futó szezon bajnokának neve mellett, mert ez nem normális idény. A második – és reméljük, utolsó – covidos bajnoki szezon természetéből fakadóan kaotikus, így több szempontból is abszolút tökéletes alkalom arra, hogy egy Juventushoz hasonló státuszú klub a mély vízbe dobja a saját Cruyffját, Zidane-ját, Guardioláját, Dincsiét. Más szempontból meg nyilván abszolút nem ideális, de ebből a szempontból meg mindegy, mert sosem ideális. Vagyis fogalmazzunk inkább úgy, mindig kockázatos.

Szögezzük le gyorsan, Pirlo nem helyezte új alapokra a labdarúgást az elmúlt három hónapban. Még azt sem mondanám, hogy a mások által lefektetett alapok között olyan marha jól eltalált volna, akadt ugyanis néhány súlyos bakija. Még inkább: akad, mert van köztük olyan, amihez konkrétan ragaszkodik. Néha szarul meccsel, hol a kezdőt nem találja el, máskor a cseréi néznek ki úgy, mint amikor nagyanyónak vettünk karácsonyra egy elektromos kávéfőzőt, ami az elégtelen használati útmutató okán a rezsón szarrá olvadva végezte. Kávé meg sehol. 

Ha a bajnoki szezon első negyedét értékeljük, akkor sajnos azt kell mondanunk, többször voltunk szarok, mint nem. Elnézve az utóbbi heteket, a javulás egyértelműen látszik, és összességében az eredményekkel sincs nagy baj: megnyertük a BL-csoportot (a Barca előtt), négy pontra vagyunk az első helytől a bajnokságban. Nem az eredményekkel van az igazán nagy baj, még ha szívesen eltekintettünk volna a Crotonék és Beneventók elleni pontvesztésektől. 

Akkor mi az igazán nagy baj 

Itt válik szét a Juventus-tábor, és nem is csak két, hanem mindjárt több táborra, ami szépen mutatja, mennyire nehezen megítélhető Pirlo Juventusa, illetve annak gondjai. A saját véleményemmel kezdem, mert én vagyok a legokosabb. 

Nem ártatlan, de áldozat

Túl azon, hogy Pirlónak megvannak a maga hülyeségei (ezekről később), szerintem a legnagyobb baj jelen pillanatban sok kulcsjátékos hitvány sportformája, illetve mások ingadozó teljesítménye. Képzeljük el, hogy mindig úgy teljesítenek a belső középpályások, mint a Barca ellen az első félidőben. Ez pedig nagyon nagy részben Paratici, illetve a pandémia felelőssége, mert 70 milliós mínuszt görgetve nem könnyű megerősíteni a csapatot, de azért elvárható lenne, hogy ne egy megszeppent ifistának kelljen végigkínlódnia az első hónapokat, és legyen egy hasonló minőségű cseréje Cuadradónak. Szóval szerintem: fáradtság + rossz forma + Pirlo néhány hülyesége. 

Hogy egy másik szekértábornak is igaza van, azt az is mutatja, hogy én (aki rohadt okos vagyok) is osztom a véleményük sok elemét. A tábor hangadói szerint a legnagyobb gond az, hogy Pirlo nem hajlandó feltenni három középpályást. Ebben nagyon sok igazság van, hiszen látszólag számos visszatérő problémánkra, mint például a játék egyensúlyásnak gyakori felborulására, vagy még inkább a labdaszerzés hatékonyságának javítására is választ adhatna egy klasszikus Destroyer-Creator-Passer deplojolása a middle zone-ba, fuckyeah. Annál is inkább, mert pont akadnak is ilyen karakterisztikájú játékosai Pirlónak. McKennie (és kicsit Bentancur) igazi destroyer, Arthur (és kicsit Bentancur) Passer, Rabiot és Ramsey (és kicsit Bentancur) Creatorok. (Szóval látszik, hogy Bentancur mindegyikből egy kicsi, de egyikből sem sok, bassza meg.) Pirlo azonban egyik formációjában sem nagyon gondolkodik a lehetőségben, de szerintem azért, mert komoly oka van rá. 

Méghozzá az, hogy az egyébként is esetleges teljesítményt nyújtó középpályások hátrafelé még csak-csak hozzák magukat, de a középpályánk támadójátéka egy határ szar. Ugyanez volt a gondja egyébként Sarrinak is: Ramsey képtelen felnőni a feladathoz, villanásokra futja tőle, és Rabiot is sokszor tesz a közösbe vérlázító teljesítményt az ellenfél térfelén. És ha ez így van, akkor a csatárok elszigetelődnek, az egyetlen reményed a szélről érkező beadásokban van. (Fun fact: Cuadrado adta idén a legtöbb gólpasszt.) Ezt nem akarja megkockáztatni Pirlo, aki a támadójátékról szeretne ismert edző lenni. Menni akar előre, helyzeteket, lövéseket, gólokat akar. És mivel a középpályája nem tud sokat hozzátenni, eddig is igazából annak köszönhetjük az eredményeket, hogy a két csatár, és főleg a kicsit lesajnált Morata sokszor kihúzott minket a szarból. Az Atalanta ellen pedig láttuk, mi történik, ha mindkét csatárunk rossz napot fog ki.

Te mennyél oda, te meg amoda, a kurva anyádat!

A 3. számú szekértábor zászlaja alá radikális elemek gyűltek. Mint általában a szélsőségeseknek, nekik is vannak jó gondolataik, érdekes meglátásaik, de a megoldási javaslatuk jobbára ennyi: napalm. A Pirlo fejét követelőknek, ne tagadjuk, bőven ad muníciót az egykedvű arckifejezése mögött minden bizonnyal erősen vívódó edzőpalánta. Először is ott feszül a tagadhatatlan tény, hogy a Juventus játéka esetleges. A bajnokság negyedénél nincs kialakult kezdőnk, csak olyan posztokon, ahol a kényszer is beleszól az összeállításba (Danilo és Cuadrado már a seggükön veszik a levegőt, de De Ligt sem pihent egy percet se, mióta visszatért, és Ronaldo is állandóan a pályán pulzál.) És az állandó kezdőcsapat hiánya nem az oka, hanem a következménye annak, hogy tulajdonképpen kialakult játékunk sincs. 

Pirlo két formációban gondolkodik. Az egyik egy sima 4-4-2, ami labdaszerzés után 3-5-2-re változik. Ebben nincs nagy újdonság, Allegri fundálta ki még annak idején, csak nála Emre Can lépett vissza a védelembe, hogy mindkét szélső védője feljebb tolódhasson. Pirlo másik felállása ugyanúgy 4-4-2-ből indul, de 4-2-4-gyé változik támadásban, ebben a formációban látjuk a Kulusevski-Chiesa középpályás szélsőpárt. Egyébként utóbbi a gyakoribb, hétszer így állt fel Pirlo. 

A Bresciai Búsuló Juhász egyelőre annyit tud felmutatni, hogy makacsul ragaszkodik az elképzeléseihez. Ha megy, ha nem, tolja, amit elgondolt. Meg tudja például valaki magyarázni, Chiesa mi a hupilila lófaszt keres a bal oldalon (főleg most, hogy kb a legjobb formában lévő támadónk)? Érti valaki, hogy amikor négyvédős rendszerben játszunk, mit keres a pályán Leonardo Bonucci? Le tudná vezetni valaki, miért nem a csapat, illetve a keret karakterisztikájának leginkább megfelelő 3-5-2 az alapfelállásunk? És az is nagyon érdekelne, hogy mi Pirlo terve az összes formációjából kilógó Dybalával, Kulusevskivel, illetve a Bentancurhoz hasonlóan mindenből egy kicsi, de semmiből sem sok – ráadásul évek óta rettenetes – Bernardeschivel. 

Chuck Norris egy élő csörgőkígyót használ kotonnak

Ebből a táborból hangzanak el a legélesebb kritikák Pirlo meccselését illetően, és bizony ezek között is jócskán akadnak jogosak. Két kiállításban is csúnyán benne volt az oldalvonal mellett szunyókáló edző, ami különösen furcsa valakitől, aki éveken át játszott a piros lap határmezsgyéjén született Gennaro Gattuso mellett. Az, hogy a cseréi sokszor nem tesznek hozzá, inkább az első tábor véleményével cseng össze, ugyanakkor néha kifejezetten rosszul nyúl bele a meccsekbe, vagy nem is nyúl bele, pedig kéne. 

Így állunk az Úr színe elé 

Konklúzió igazából nincs. Nagyon kevés idő telt még el ahhoz, hogy bármit is megítélhessünk – a játékosok formáját leszámítva, mert az néhány üdítő kivételtől eltekintve igen hitvány -, és azt se felejtsük el, hogy érdemes másokhoz mérnünk magunkat, hiszen a problémáink egy része ugyanúgy sújtja az ellenfeleinket is. Azt látjuk, hogy mindenki össze-vissza hullámzik, és az utóbbi napokban láthattuk, hogy ha a Milannál kifogy a mák, ugyanígy lesznek ők is. Hasonló a helyzet egész Európában, kiscsapatok virtuskodnak egy csomó nagy bajnokságban, mert a nagyokról lehetetlen megmondani, éppen milyen napjuk lesz. Hozok rá két példát a BL-ből: Juventus-Barcelona 0-2, Barcelona-Juventus 0-3. Vagy egy másik: Atalanta-Liverpool 0-5, Liverpool Atalanta 0-2. Na, jó, még egy: Sahtar-Izé 0-0, Izé-Sahtar 0-0. Haha, milyen szellemesen szúrtam oda! 

A legpesszimistábbaknak nem lett igazuk, szerintük már most akkora hátrányban kellene lennünk minden fronton, hogy csak a BL-hely marad reális célként. Ez nem így van, és az utóbbi hetekben azért láttunk kimondottan jó teljesítményeket is a csapattól, vagy egyes játékosoktól. Egyelőre csak a nagyon gyenge ellenfelekkel szemben (Samp, Barca, Cagliari) tudunk villogni, és ellenük sem mindig, ám ezt felróni túlzó elvárásokról árulkodna Pirlóval szemben, különösen a fent taglalt körülmények ismeretében.

Sőt, én még mindig látom magam előtt, ahogy Pirlo Juventusa káprázatos futballal szórakoztat minket hétről hétre, halomba mészárolja az ellenségeket, felgyújtja asszonyait, meggyalázza templomait, és belelovagol a naplementébe. 

Juventus-Porto: az összetartozás párharca

Mint az ismert, a BL-nyolcaddöntőjében az FC Porto jutott a Juventus ellenfeléül. Az első reakciónk az volt, hogy örültünk, hiszen a portugálok azért verhetőek (igaz, hogy a Lyon és egy évvel korábban az Ajax is verhetőknek tűntek). Aztán azt is végiggondoltuk, hogy létezik-e egyáltalán olyan klub, amely fontosabb szerepet tölt be a Juventus életében a Portónál… A válasz: aligha. A portugál gigaklub múltjának fontos fejezeteit vesszük most végig, kiemelten foglalkozva annak a Juvét is érintő részeivel.

Ha a Juventus történelmét boncolgatjuk és megnézzük, hogy mely klubok tekinthetők a legfontosabb riválisoknak, melyek azok, amelyekkel óriási csatákat vívott nemcsak a pályán, de mondjuk az átigazolások kapcsán is, akkor természetesen a milánói második számú csapatok, a Torinóban SOKKAL NÉPSZERŰBB városi kistestvér vagy esetleg a Siena jut eszünkbe. Ha azonban átlapozzuk a történelemkönyvet, könnyen rájöhetünk, hogy az FC Porto nemcsak nemzetközi kupaösszecsapások miatt kötődik ezer szállal a Juventushoz, hanem számtalan más történet kapcsán is.

A Portót 1893-ban alapították, tehát a Juventus előtt négy évvel. Már ezért is megérdemlik az elismerést. A hazai trófeáik száma még juvés szemüveggel nézve is elképesztő: 52-szeres bajnokok, a Portugál Kupát 32-szer nyerték meg, a Portugál Szuperkupát (amelyet csupán 1985-től rendeznek) pedig 24 alkalommal. Fantasztikus futballisták fordultak meg a soraikban: a BEK-döntőben mesterhármast szerző Rabath Madjer, az 1991-1992-es, veretlenül megvívott bajnoki idényben mindössze 6 (!!!) gólt beszedő védelem mögött bravúrkodó kapus, Vitor Baia, vagy a Ronaldót is lepipáló gólérzékenységgel (564 meccs/620 gól) rendelkező Jardel.

Az 1965-ös BEK-döntő előtt készült kép a Juvét legyőző csapatról

Az sem meglepő, hogy a Porto Európában is a legjobbak közé tartozik: ötször nyert BEK/BL-serleget, négyszer UEFA Kupát, háromszor KEK-et. Szintén háromszor hódította el az Európai Szuperkupát és négyszer a Világkupát. Összesen 27 világbajnokot adott a futballnak. Az sem mindennapos, hogy Jorelio Santos személyében egy egyedülálló rekordot is tartanak: az idén 103 (!) éves mester 1952 és 1992 között, folyamatosan, negyven évig edzette a csapatot – stílszerűen egy veretlen idénnyel búcsúzott. Ez a teljesítmény valószínűleg überelhetetlen. Santos a mai napig a klub igazgatótanácsának a tagja, minden hazai és idegenbeli meccsen ott van, személyesen felügyeli az átigazolásokat, az edzők kiválasztását és az utánpótlást. Santos legidősebb fia 80 éves, a legfiatalabb pedig 72. Ezen kívül van még egy 77 éves lánya, továbbá (a források szerint) 10 unokája, 36 dédunokája és 45 ükunokája.

A Juventus és a Porto először 1935-ben találkozott egymással egy, a mediterrán országok számára megrendezett minitornán, amelyet Madridban rendeztek: a Juventus 2-1-re győzött (végül a Compostela csapata nyerte a kupát). Ekkor senki nem sejtette, hogy ezen kívül még 41 alkalommal csapnak össze tétmeccseken.

Felesleges volna mindegyiken végigmenni: talán sokunknak beugrik az 1965-ös stockholmi BEK-döntő (Porto-Juventus 2-0), az 1975-ös UEFA-Kupa elődöntő (Juventus-Porto 0-1, Porto-Juventus 1-1), nem is beszélve az 1984-es KEK-döntőről (Juventus-Porto 2-1). A Porto sikereinek száma a Juventusét is túlszárnyalja, így különösen nagy becsben tartja a Juve a 84-es kupagyőzelmet, hiszen a kontinens csúcsán lévő csapatot győzték le Platiniék. Három évvel később érkezett a Bayern elleni BEK-fináléban Madjer mesterhármasa (itt lőtte azt a híres, sarkazásos gólt). Kiemelendő a 2001-es Juventus-Porto csoportmeccs, amely Nedved első, igazi klasszisprodukcióját hozta el Juve-mezben, illetve nehezen felejthető a Trezeguet mesternégyesével végződő, szintén azon az őszön lejátszott portói összecsapás (Porto-Juventus 1-4).

Trezeguet ünnepli a Portóban szerzett második gólját 2001-ben

A két klub közötti játékosmozgásokat tekintve is találunk bőven érdekességet: a Juventus 1987 nyarán igazolta le a Portótól a fél világ által kergetett Madjert, de az algériai játékos nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így egy év után távozott, visszament a Portóhoz – pont ugyanekkor érkezett Torinóba Rui Barros, a mindössze 158 cm-es, kétszeres BEK-győztes portugál irányító. Barros legigazolása telitalálat volt: 1988 és 1990 között játszott Torinóban. A Juventusban eltöltött két idénye során 42 gólig jutott (ebből 37-et bal lábbal szerzett), megnyerte csapatával az Olasz Kupát és az UEFA-Kupát, de végül adócsalási ügybe keveredett, így szinte a kertek alatt távozott Monacóba, Európa adóparadicsomába. Barros később két év, felfüggesztett szabadságvesztést kapott a még Portugáliában elkövetett bűncselekményért.

A Porto elképesztő játékosmegfigyelő-hálózatot épített ki, amely túlzás nélkül rálát a világ összes olyan helyére, ahol labdát rúgnak. Mondhatjuk, hogy ebben is egyedülállóak a portugálok. Nem véletlen, hogy már 1991-ben felfigyeltek az akkor még csak szárnyait bontogató Alessandro Del Pieróra. Állítólag a Padova meg is egyezett a Portóval, Alex is nagyon tisztességes szerződési ajánlatot kapott, de a szülők végül úgy döntöttek, hogy az alig 17 éves fiúnak egyelőre a családja közelében van a helye.

A poszt elején már említett Vitor Baia még bőven aktívan védett, amikor felhívta a klubvezetők figyelmét egy fiatal, olasz kapusra: a tehetséget Gianluigi Buffonnak hívták. A Porto meg is invitálta 1993-ban egy próbajátékra Buffont, és tetszett is a teljesítménye a szakmai vezetőknek, de a Parma keveselte az átigazolási díjat. Tehát egy hajszálon múlott, hogy a Juve két legendája végül nem a portóiakat boldogította.

A Porto jelene talán kevésbé fényes, mint a múltja: utoljára 2004-ben nyertek BL-t, és bár lenyűgöző teljesítménnyel, veretlenül lettek bajnokok tavaly, illetve simán jutottak tovább a BL-csoportjukból is, egyelőre még van hova fejlődniük. A jövő viszont csodálatosan fest: a klub anyagi helyzete az egyik legstabilabb Európában, állítólag a nyáron 300 millió eurót invesztálnának játékosvásárlásba, és lassan elkészül az új stadionjuk is, amely a világ legkorszerűbb arénája lesz: a létesítmény, amelyet Jorelio Santosról neveznek el, 2022 közepén nyithat meg és 87 ezer nézőt tud majd befogadni. A stadion befedhető, a pálya mozgatható, a lelátók süllyeszthetők – fényűzés, a legmagasabb fokon. A régi arénájuk is annyira régi, hogy 2003-ban adták át…

Ha már stadion és Porto: az 1990-ben megépült Stadio delle Alpit a Juventus és a Torino által alkotott vegyescsapat Porto elleni meccsével avatták…

A Juventust egyelőre még tehát az Estádio do Dragãóban látja vendégül a világ talán legsikeresebb klubja 2021. február 17-én. Ha akkor már bemehetnek szurkolók, akkor igazi pokol vár Ronaldóékra. Jó lesz felkészülni.

Ide írjad majd a címet (ne felejtsd el!)

Tovább írom a blogomat, szerzőtársaim annyira gazdagok lettek időközben, hogy konkrétan nem tudnak odaférni a gépükhöz attól a rengeteg aranytól és készpénztől, ami birtokaikon szanaszét hever.

Na, nézzük, miként alázza meg jóstehetségemet a PIRLO-GÁRDA!

Spezia (I) – A BL meccs után bedaráljuk őket – 3 pont

Fradika (I) – A Fradit kötelező legyűrni – 3 pont

Lazio (I) – Idegenben kikapunk – 0 pont – SZEREZTÜNK EGY PONTOT!

Válogatott szünet.

Cagliari (H) – Idehaza a szünet után nagy nehezen nyerünk – 3 pont

Fradika (H) – Itthon is kötelező győzelem – 3 pont, ezzel lényegében meglesz a továbbjutás a BL-csoportból

Benevento (I) – Idegenben is nyerünk – 3 pont – ELBUKTUNK KÉT PONTOT!

Lendületbe jön a csapat Elhisszük, hogy minden jó lesz.

Dinamo (H) – Már továbbmentünk vélhetően, ócska meccsen X.

Torino (H) – Újabb X

Barcelona (I) – Tét nélküli meccs lesz valószínűleg, Ronaldo viszont megkúrja a barcelonaiakat. Ami arra lesz elég, hogy ne kapjunk ki.

Genoa (I) – Ikszelünk és megint sírni fog mindenki, hogy mekkora szar ez az egész.

Na. Az történt, hogy várakozásaimmal ellentétben az utolsó négy meccsünkön FOSADÉKKÁ VERTÜNK MINDENKIT!

Áh, árnyaljuk a képet: a BL-ben minden várakozásommal ellentétben elvertük a Dinamót egy laza 3-0-ra. Én már nem is emlékszem a meccsre, úgyhogy hagyjuk is.

A Torino elleni meccs után akartam írni, mert hát ott nagyon kikészültem. Az a véleményem, hogy ott nyerni annyira mágikusan hihetetlen volt, hogy most már azt is elhiszem, hogy még bajnokok is lehetünk. Én a 60. perc környékén kikapcsoltam a tévét, hogy aztán a végére visszakapcsoljam és lássam, amint MÉGIS sikerül behúzni a meccset. Nem azért kapcsoltam ki a készüléket, mert nem tetszett a csapat játéka (bár az sem annyira, de az nem számít), hanem mert véleményem szerint annyira látványosan fújt ellenünk a spori, hogy nem láttam tovább értelmét az egész idei bajnoki címnek. Hagyjuk a gecibe, mondtam. Ez az épülő csapat nem bírja el, hogy aljadék, faszkalap bírók a VAR segítségével ott tegyenek keresztbe, ahol csak tudnak. Mert a Benevento ellen nem érdekelt, hogy a végén volt egy tizenegyesgyanús eset (amit persze vissza sem néztek VAR-ral), mert egy olyan gyenge csapat ellen simán kéne nyerni akkor is, ha a spori nem a sípját fújja, hanem könnygázt.

De a Torino ellen tényleg úgy tűnt (és továbbra is meg vagyok róla győződve), hogy a VARt kizárólag akkor használják, ha a Juventusnak hátrányos ítéletet kell hozni. A leseket akkor nézik vissza, ha gólt kell elvenni. Ha netán gólt szerzünk és az asszisztens integet, akkor simán visszafújják, nem nézegetik, hátha mégis szabályos volt. Ha valakit felrúgnak a 16-oson belül, a spori továbbot int, nem érdekes, nem nézi vissza. Ha a mi 16-osunkon belül történik valami, 50 percig VARoznak, hátha tizi lehet. És az is lesz. Na, hát biztosan csak elfogult vagyok, de azt gondolom, hogy kurvára szembeszél van, és az, hogy a csapat ebben a szembeszélben is meg tudta verni a Torinót, az lenyűgöző.

Aztán jött a Barcelona meccs, ami előtt egy kedves barátom megkérdezte, hogy mégis, mire számítok. Amire azt válaszoltam, hogy BÁRMI lehet, ami alatt valóban azt értettem, hogy az 5-0 és 0-5 között semmin sem fogok meglepődni, annyira nem állandó a csapat játéka.

Erre végül 0-3 lett, ami egyrészt remek visszavágás volt a Barca vicces GOAT-ozó tweetjére, másrészt csoportelsőséget ért, ami annak fényében azért nem mindegy, hogy a Barca a PSG-t kapta, mi pedig a Portót. Hoppá.

Ugyanakkor nem voltam hajlandó beleállni a hurrázó kórusba, ahogy az első forduló sima győzelme után sem. Érdemes volt észrevenni ugyanis, hogy ez a Barcelona valami állati gyenge csapat jelenleg. Azt láttam Messin, hogy ha lehetne, akkor már a félidőben inkább beállna hozzánk játszani. Nélküle ez a Barca teljesen értékelhetetlen lenne. Úgy játszottak, mint a szar.

Mi viszont elég jól, és ez igencsak sokat ért.

Spirito! Lelkesítő győzelem volt, és ismét bizonyították a srácok, hogy lehet őket szeretni.

A Genoa elleni meccsen a fejlődés jelei abban látszottak meg igazán, hogy nyertünk. Ugyanis pár hete az ilyen meccseken simán jött az X. Most viszont egyrészt kénytelen volt a spori a teljesen egyértelmű tizenegyeseket befújni, másrészt Dybala is rúgott végre egy fontos gólt. Persze ez a gól nemcsak a csapatnak volt fontos, hanem személyesen neki is. Így kicsit kimehet belőle a görcs.

Persze azt is el kell ismerni, hogy ez a Genoa a világon semmit sem akart ettől a meccstől. Ezért is bosszantó, hogy sikerült kiegyenlíteniük.

Szerdán jön az Atalanta elleni meccs, ott szintén azt tudom mondani, hogy 5-0 és 0-5 között bármit el tudok képzelni. Az Atalanta nemrég szétkapta a Liverpoolt, hogy aztán kikapjon a Veronától.

Mi pedig az elmúlt 10 meccsből 8-szor nyertünk és 2 döntetlen esett csak be a Barcelona elleni vereség óta.

Szép volt fijjúk! Csak így tovább, SZERETÉS! FINO ALLA FINE!

Dybala: a gólja után elmondta, hogy szeret itt lenni és milyen jó. Viszont hozzátette, hogy hetek óta itt van az ügynöke a városban, mégsem kereste a klub.

Teória: Dybala nem akar elmenni (de talán nem is bánná), azonban a klub talán már eldöntötte, hogy inkább megszabadulna tőle.

Felmerült korábban már Milik neve, Miliket ingyen lehetne hozni nyáron, vagy bagóért télen. Dybala és Pogba egy-az-egyben elcserélhető lenne a MU-val, amivel pénzügyileg mindkét klub jól járna. Tehát Dybala távozása esetén ingyen érkezne egy cserecsatár (Milik), és egy erősítés a középpályára, Pogba képében.

De ki tudja, mi lesz.

Akartam írni valami értelmeset is, de rájöttem, hogy most nincs időm ilyesmire.