Talán furcsa, de mai ellenfelünkről, az Atalantáról, nem elsősorban a korábbi meccsek ugranak be, hanem az, hogy mennyi jó játékos érkezett hozzánk Bergamóból. Pedig lenne felidézni való meccs is bőven: az 1997-es BL döntő előtti, vagy Del Piero utolsó meccse, vagy amikor Lazzari egyedül ejtette ki Capello csapatát az olasz kupából. Most mégsem ezeket idézem fel. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Hiába emlegetnek olasz derbyként egy másik meccset. Hiába neveznek egy másik párharcot milánói derbyként. Hiába van bajnokságra törő csapata esetleg valamelyik római klubnak, vagy a Napolinak. Mióta Juventus szurkoló vagyok, nekem a Milan elleni meccsünk a legnagyobb rangadó. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A mostani meccs kapcsán szinte mindenhol arról lehet hallani, olvasni, hogy az 1990-es években mekkora párharc volt a Juve-Dortmund. Nem véletlenül: fontos és látványos meccseket játszott a két klub akkoriban. A tények helyett – hiszen azokról gondolom, sok beharangozóban írnak majd – én inkább azt idézném fel, hogyan változott az én viszonyulásom a Dortmundhoz. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A Lazióval rengeteg emlékezetes meccset játszottunk az elmúlt pár évben, évtizedben (persze kivel nem?). Eszünkbe juthat például, amikor Lippi 1995-ös bajnokcsapata otthon 3-0-ra kapott ki, vagy a tavaly augusztusi szuperkupa győzelmünk, netán a tavaszi kupakiesés, illetve a 2004-es kupadöntő. Számomra legalábbis mindegyik emlékezetes volt, de – egy rendkívül elcsépelt dramaturgiai fordulattal élve – mégsem ezekről írok. Egy kattintás ide a folytatáshoz….