Meg kellett baszódni, megbaszódtunk.

Nincs mentség: a jobb csapat jutott tovább. Az Ajax gyorsabb volt, keményebb és határozottabb, jobban játszotta a játékát, mint a Juventus a sajátját (?). Alig nyertünk párharcot, fulladoztunk az Ajax bitang labdapresszingje alatt, és amikor a legjobban kellett volna, egyetlen extra teljesítményt sem tudtunk felmutatni. Sőt, ahogy ilyenkor lenni szokott, inkább a gondjaink kerültek napvilágra.

Röviden így lehet összefoglalni magát a kiesést jelentő meccset, de – mivel hivatalosan is kurvára vége van a szezonunknak – érdemes továbbgondolni a dolgokat. Mit jelent a kiesés a Juventusra nézve? Min kell változtatni, hogy ne történhessen meg ilyesmi újra? Kivel, kikkel kell elkezdeni a következő szezonra való építkezést? Zenénk is van hozzá:

1. A Ronaldo-kísérlet összegzése

Cristiano Ronaldo a miénk, de nem tudtuk igazán kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. Oké, továbblőtt minket az Atléti ellen, és az Ajax ellen is oda-vissza gólt szerzett, azaz kijelenthető, hogy rajta aztán tényleg semmi nem múlt. De a kérdés nem egyszerűsíthető le gólokra, még nagyon fontosakra sem.

A Ronaldo kérdéskör egy összetett mondatban foglalható össze: tud-e annyi gólt szerezni, illetve lesz-e annyi impactje a meccseken, hogy érdemes legyen a Juventus kiforrott, korábban minden játékosnak ilyen-olyan helyet biztosító támadójátékát egyetlen játékosra építeni?

Az a legdurvább, hogy a kiesés ellenére sem könnyű választ adni a kérdésre. Az biztos, hogy Ronaldo érkezése nem volt jó hatással a támadóinkra – Mandzukicot kivéve, de ő meg teljesen kifingott a szezon végére. Dybala teljesen összeesett, Costa hol sérült, hol rossz formában van, de az biztos, hogy nem tudja kijátszani magából, ami benne van, Kean pedig hiába óriási ígéret, egy Ajax elleni meccsen még nem várható tőle markáns teljesítmény. Az egyetlen kivétel talán Bernardeschi, akivel egészen jól megérti magát a portugál, de ő még nem kiforrott világklasszis, csak képes világklasszis teljesítményre. (Meg olyan fossal gazdagon borított szarra is, mint az Ajax ellen.)

A ronaldisták válasza erre az, hogy Ronaldo azért jött, hogy gólokat lőjön, és a fontos meccseken lőtte is őket, ahogy kell. A többiek sara, hogy nem tudtak alkalmazkodni a portugálhoz, akihez igenis mindenkinek kötelessége lett volna alkalmazkodni. (Egyébként érdekes kérdés lett volna Cuadrado játéka, ha nem veszítjük el kb. egész évre a Pumuklit). Ronaldónak voltak kiemelkedő meccsei, amiket vártunk is tőle a nehéz pillanatokban, de van egy megdöbbentő észrevételünk is: az Ajax ellen idegenben és otthon is a gólja volt az egyetlen jó megmozdulása, és onnantól a csapat szempontjából hasznosabb lett volna a helyén egy más típusú játékos a pályán. Persze ezen nem volt sok időnk agyalni, mert mindkét góljára perceken belül válaszolt az Ajax, de ez most mindegy.

Szóval a jövőre nézve a Ronaldo-kérdés mindenképpen egy megoldandó probléma. Őszintén szólva nem nagyon látom, hogy a jelenlegi csatársor-összetételben hogyan lehetne mindenki számára megnyugtató megoldást találni, de szerencsére nem is az én vállamat nyomja a felelősség, hogy kitaláljam.

2. Siamo tutti Allegri?

Max Allegrinél jobb edző utoljára 2006-ban irányította a Juventust, sőt még az sem biztos, hogy Kalap úr állja az összehasonlítást General Max-szal. Amióta ő vezeti a csapatot, csak elvétve fordult elő, hogy a kispadon vereséget szenvedtünk. A döntőkben talán jobb csapatokkal találkoztunk, a Bayern ellen Evra, a Real ellen meg Ronaldo jelentette a különbséget, a bajnokságban pedig ritkán játszottunk éles meccseket, azokat viszont meg is nyeregettük jobbára.

De most eljutottunk odáig, hogy kijelenthetjük: a Juventus az elmúlt két évben jottányit sem fejlődött. Tavaly is szar szezonunk volt, alig játszottunk jó meccset, és ez idénre sem változott jelentősen. A Manchester elleni BL-meccsekre, az Atléti elleni visszavágóra, illetve a Napoli hazai legyőzésére szívesen fogunk emlékezni, de ez kb ugyanazt adja ki, mint tavaly: 4-5 igazán jó meccsünk volt egész évben.

A BL-kiesésben azonban tavaly Allegri nem volt hibás: jó meccset játszottunk itthon a Reallal, a játék képéből nem következett a 0-3, ráadásul idegenben brutális feltámadást produkáltunk. Idén azonban ez is megfordult, mert az Ajax elleni kiesésben – az ismert, a vártnál is súlyosabbnak mutatkozó gondok ellenére – vastagon benne volt Allegri is. Kezdve a furcsa kezdőcsapattal, aztán a még furcsább cserékkel, és főleg azzal, hogy a Juve csak percekre volt képes nyomás alá vonni az ellenfél kapuját még akkor is, amikor már nagyon szorult a kapca.

Időközben Dybala teljesen leépült, Douglas Costából sem tudtunk semmit kihozni, és hát Ronaldo csapatba illesztése sem sikerült zökkenőmentesen. A támadójátékunk esetlegessé válása nyilván nem csak Allegri hibája, abban viszont nyilvánvalóan megvan a felelőssége, hogy egy olyan kiváló adottságú játékos, mint Alex Sandro két éve csak a fingot habosítja a pályán, arra meg talán ő sem emlékszik, mit látott De Sciglióban, amiért muszáj volt leigazolni. És közben ott lóg a levegőben Rugani, a Bonucci-sztorin pedig nyertünk egy hibafaktort, viszont vesztettünk egy kiváló, bármikor bevethető védőt Benatia személyében. Ezekben nem vitatható Allegri felelőssége.

Nem hiszem, hogy tudunk jobb edzőt találni nála, és ebből a szempontból nyilván üdvözítő lenne a maradása. Viszont előfordulhat, hogy tényleg elfáradt ez a kapcsolat, és a továbblépéshez újra legalább akkorát kell kockáztatni, mint amekkorának a Conte-Allegri csere tűnt elsőre. Mindent összevetve, azt hiszem, mennie kéne, de az én véleményem szart sem számít, mert még be sem tette a lábát Vinovóba, én már felakasztottam, felnégyeltem, megbotoztam és csak utána erőszakoltam meg.

3. La Juventus

Azt hittük, pedig dehogy. Most nyilván rohadtul fáj ez, de ha megnézzük, kik végeztek mögöttünk az idei BL-szezonban, nem olyan vészesen csúnya ez, kivált, ha az Ajax még legalább háromszor tudja hozni azt a játékot, amivel velünk törölte fel a saját stadionunk gyepszőnyegét.

Ne tévedjünk, borzasztó nehéz feladat áll most a klubvezetők előtt. Erre a szintre fel lehet érni sok pénzzel és egy jó edzővel, ezen túllépni azonban már olyan feladat, amihez egyszerre kell együtt állnia jó sok csillagnak. Elég egy aprónak tűnő hiba (mint például Benatia elengedése, aminek akkor nem tulajdonítottunk túl nagy jelentőséget), ami aztán óriásira duzzadva robban bele a képedbe a lehető legrosszabbkor. Az pedig, hogy mindennek stimmelnie kell, már jelentős részben szerencse dolga is.

Az ember ilyenkor mindig a bűnbakot keresi először, és bár van rá bőven jelentkező, most érdemes inkább globálisan megközelíteni a kérdést. A legnagyobb baj az volt, hogy a sokat bizonytalankodó védelem miatt Allegri nem tudott átállni a kerethez leginkább illő 4-2-3-1-es formációra, folyamatosan szükség volt a három középpályásra, hogy ne kelljen sokat egy az egyben védekeznie a hibázásra bármikor kapható védőknek. Ez ugyanakkor még nem volt tragikus, hiszen Pjanic személyében az egyik legjobb regista kezében volt a pálca, de egyrészt az ő, másrészt a mellette szolgálatot teljesítő középpályások formaingadozása miatt sokszor elveszett a balansz a csapatunk játékából. Hol reménytelenül beszorultunk, hol nem tudtunk átmenni támadásba, az pedig összességében az elmúlt két év minden fontos meccsén igaznak bizonyult, hogy az igazán jó csapatok ellen nem tudjuk elviselni a komoly presszinget.

Ha tippelnem kéne, erre a problémára az lesz a Juventus válasza, hogy a klasszikus irányítóiskola másik olvasatát fogjuk erőltetni: a labdákat osztogató 10-esünk nem a regista posztján játszik majd, hanem a trequartistáén. Ez lesz Ramsey, és – szerintem – ezért nem lesz velünk jövőre Pjanic, akit Dybalához, Alex Sandróhoz és talán Douglas Costához hasonlóan sok pénzért el fogunk engedni.

Ezt követeli meg a modern futball. Nem azok a csapatok játszanak majd a BL-döntőben, akik jól bírják a nyomást, hanem azok, akik képesek kifejteni azt, és mi erre – talán részben Ronaldo miatt – nem voltunk alkalmasak.

A fentiekkel azt is elmondtam, hogy szerintem jelentős változások állnak be a keretben is. Létfontosságú, hogy Chielliniek az utolsó két jó évében magabiztos, jó párja legyen a védelem közepén, és a két szélre is kell játékost vennünk. Ramsey mellé kell középpályás is, box-to-box csávóra lenne leginkább szükség, amolyan Vidal 2.0-ra, és attól függően, hogy kik távoznak a csatársorból, nyilván oda is kellenek pótlékok. (Egy dolog biztos: ha Mauro Icardi valaha magára húzza a Juventus mezét, iszonyatosan csalódott leszek.)

Oké, ne csak a levegőbe beszéljünk: a védelembe Umtitit hoznám a Barcából, vagy Koulibalit a Napoliból, a szélső védő posztjára Darmiant, méghozzá azért, mert mindkét oldalon tud játszani. A középpályára az elérhető csávók közül talán Rakitic lenne a legjobb megoldás (Pogbáról felesleges álmodozni), de Nápolyból simán megléptetném Fabian Ruizt, még ha van is benne kockázat. A csatársorból pedig nem tudjuk, kik távoznak, úgyhogy nehéz nevesíteni a pótlékot is.

4. Konklúzió

Láttuk tegnap, hogy a Napoli kiesett az Arsenallal szemben, mint szar a vonatból, és eltéveszthetetlen a párhuzam a Juve-Ajax-szal. Egyik csapatnak sem tett jót, hogy a bajnokságban hosszú hetek óta csak taknyot habosítanak a játékosai (ez nyilván válasz is az általunk feltett kérdésre), mert ilyen állapotból nagyon nehéz üzemi hőfokra felpörögni. A két olasz élcsapat kieséséért tehát nyugodtan tetemre hívható a mezőny többi tagja, akik pusztán NBI.-es terhelést tudnak biztosítani a Serie A-ban. Márpedig aki hétvégén a kiscsoportosokkal játszik, azt hét közben a nagycsopisok leverik, mint vak a poharat.

Ezen kívül a szerencse sem állt igazán mellénk. Benatia távozása után pont a legrosszabbkor röttyent meg Giorgio is, és borzasztóan kellett volna a jó teljesítmény a két szélső védőtől, akik életük legrosszabb formájába kerültek a legfontosabb meccsekre. Ebben nyilván megvan Allegri felelőssége is (abban meg főleg, hogy Dybalát Kean váltotta, és nem Cancelo), de azért ez inkább pech.

Az a legnagyobb baj most – mármint akkor, ha eljutottunk odáig, hogy egy jobb csapat kivert minket, és fel tudjuk dolgozni, hogy Ronaldóval a fedélzeten sem sikerült -, hogy egyébként kimondottan értékes, minden szezonban igencsak várt meccseink mennek a levesbe a következő másfél hónapban. Játszunk még az Izével, a Romával, és lesz egy derbi is, amiken lehetne izgulni és örülni, de hát ez meg van baszva, ahogy van. Nem lesz itt már idén semmi, csak egy olyan bajnoki cím, aminek nem lesz könnyű tiszta szívből örülni.